Váczi Hirlap, 1889 (3. évfolyam, 1-77. szám)
1889-02-17 / 13. szám
t i Vácz, 1889. VÁCZI HÍRLAP. ma délután 4 órakor közgyűlést tart, melynek tárgyai: 1. Elnöki előterjesztés. 2. 1888. évi számadások megvizsgálása. 3. Választmány választása 4. Indítványok. * Meghívó. A penczi vadász-társaság Penczen a Literaty-féle úri lakban f. évi február 20-án társasvacsorával és tánczczal egybekötött vadász-estélyt rendez. Belépti- dij nem tagoknak: Családjegy 2 frt; személyjegy 1 frt. Teljes ellátásról gondoskodva van. * Az ujonczozás ez évben april 11, 12 | és, 13-án lesz még pedig a 4-ik korosztály bevonásával. Az önkénytesek jól teszik, ha előre gondoskodnak, nehogy jogaikat elveszítsék. * Elsikkasztott gyermek. Sora Neam- tru cseléd újszülött kicsinyét az árnyékszékben találták meg. Rendőrségünk erélyesen nyomoz a valódi tényállás kiderítését illetőleg s annak idején a nyomozás eredményét közölni fogjuk. * Még is csak igavonó. Egyik múltkori számunkban megírtuk már, hogy egy mesterember inasait használja szamarak gyanánt, túlterhelve őket. Ma újra constatáljuk, hogy e kedvtelése semmit sem csökkent. Kefekötő az illető s neve Fröhlich J. Többet nem szükség mondanunk. * Jelmez-estély. Annak az „Egy kis lánya-nak, a ki a „Váczi Hírlap“ múlt csütörtöki számában annyira felkeltette- érdeklődésünket a mai jelmez-estély iránt, teljesen igaza volt midőn mondta, hogy szép reményeink még szebb teljesülése elé nézünk“. — Általános várakozással voltunk napok-hetek óta eltelve s örvendve közölhetjük, hogy várakozásunkban legke- vésbbé sem csalatkoztunk, sőt mi több a mai jelmez-estély fény, élvezet, szépség és kellem tekintetében többet nyújtott, mint a mennyit tőle vártunk. — A mi színben kellemes és változatos, kedélyben bő és eleven, elemeiben összhangzó és mégis választékos az a váczi korcsolya egylet mai estélyén mind találkozott. — Midőn e sorokat — melyekkel szerkesztő uram haragját vontam magamra, mert lapja elkésve lát majd napvilágot — irom, gyönyörködik szemem e szépségben és eleganciában egymással vetekedő jelmezek színgazdagságában, látérzékeimet kápráztatják a szebb- nél-szebb jelmezek himporos tarkaságai, hogy elvigy magaddal honodba, hol többé már nincs földi gond ? 0 hallgatott s mint a nap forró hevétől ellankadt virág, lehanyatlott karjaimba. Lehelyeztem a puha pázsitra s megtapogadtam eremet, hogy csakugyan ébren vagyok-e vagy csak valami szellemi táncz lebeg szemeim előtt! E pillanatban egy ördögi kaczaj harsogtatta meg a levegőt s egy mozdulattal szemben álltam a föld legundoritóbb alakjával, ki csak kéjben leli föl a boldogságot s ki előtt a női erény csak olyatén fátyol, melyet mindenkor könnyen széttéphet durva kezével. Egy férfi volt ez, ki még egyszer fölkacza- gott s azután jó éjt kívánva távozott. — Pokoli álom ! vagy mi ez ? merre mozduljak ? hisz itt minden bokor egy-egy szellemet rejt! itt minden falevél egy-egy keserű dalt dudol! — Leültem az ájult nő mellé s nem tudtam, keltegessem-e vagy gyönyörű fekete szemeiben gyönyörködjem. Képzeletem elelragadott s tündérországról álmodoztam, hol király vagyok, mert azzá tett tündérkirályném. Nymphák lebegték körül néma boldogságomat; madárcsicsergés, égi hangszerek zengedeztek bóditó dalokat. Eljöttek még a gonosz szellemek is; irigyelték e boldogságot, mert valóban az valék s szinte fájt a gondolat, hogy ez órát többé meg nem érem én. Az elragadtatás e pillanatában önkénytelen felsóhajtottam : Édes álom ! óh bár a végtelenig nyújthatnálak ! vagy ha fölébredek, legalább ez édes érzés maradna meg emlékéül annak, hogy egy perezre boldog is valék. Nem! nem kell ennyi ! csak egy szemernyit adjatok a boldogságból, hogy a puszta valóság között legyen egy kis virág is, melyet ápolhatok ! — Eölébredett! Nehéz álma volt s mig én gyönyörködtem, addig ő szenvedett ; mig én tündérországról álmodoztam, addig ő a pokol legundokabb ördögeit látta veregy tündérkertben van lelkem, mely any- nyi szépnek, annyi kellemesnek érintésétől sokáig fog mámoros álomban ringhatni. Nincs arra toll s ha van nem az én szerény toliam az — pardon! irom biz' a mert ezzel vetem papírra reczen- ziómat, — mely az öltözékek és jelmezek pompás változatait kellően méltatni megkisérlené. — Azokat csak látni és látva gyönyörködni élvezni lehet, különösen akkor ha oly megtestesítőkre találtak mint milyeneket az estélyen szemlélhettünk. Farsangunk e minden tekintetben első rangú mulatsága sokáig fog a jelenlevők élénk emlékezetében élni főleg azoknak a kiknek szivében Ámor úrfi ez estén „egy kis ga- lyibát“ csinált, pedig sokaknál csinált! Egy-két nap múlva talán (!!!) „kijózanodom“ ebből a kéjes mámorból s képes leszek a lap távolmaradt olvasóinak lehetőleg minden egyes jelenlevő jelmezről beszámolni. Önök szép hölgyeim ! már ma kívánják tudni, hogy ki s mily jelmezben tette a legmélyebb, legmaradandóbb benyomást emlékezetünkben, hogy ki a vigalom diktatornője ? hát biz’ ezt nehéz részrehajlás nélkül megsúgni, különösen nekem nehéz; — e sorok Írója mindenesetre azt óhajtja, hogy a neki legjobban tetszett jelmez „aranyos“ viselője ne tessék — másnak! — Ä viszontlátásig"! P ..........y. REGÉNY-CSARNOK. Az úrflab;. — Humorisztikus regény egy kötetben. — Irta : Falstaff. 13. A toronyóra kettőt üt. — Ah, bocsánat barátaim, — siet beszélni Kálmán, igyekezzetek ügyemben a Fülesbagolyba menni. — Mi féle ügyben? — Kérdi Vereghy. — Párbaj, — mondja Bölönböki, — gyere lesz heczcz. Hanem te Kálmán adj pénzt, mert nálam nincs egy árva garas. — Itt van egy forint. Majd megyek utá- natok. senyezni! Letörlé a könyeket s nem mon- dá, hogy szenved, pedig reszketett; nem mondott köszönetét, pedig szive dobogott ; nem futott el, pedig úgy félt! Holló fürtéit megsimitá; egy mélázó tekintetet vetett rám s mint a gondolat, oly gyorsan ragadta meg karomat s vitt magával őrülten, czéltalanul.-------— — — — — — — Elmúlt az ősz s a tél is elkövette a maga gorombaságait, megfosztva a természetet legszebb díszétől. — Én — folytatá — csak a régi ábrándozó maradtam s mióta lelkemet annyira megzavarta az a szellemi lény, nem volt egy nyugodt pillanatom. Föl-fölsirt bennem az érzés s lelkem egy ismeretlen táj felé vágyódott. Legyőzni iparkodtam magamat s évek múltak, de én beteg maradtam s ha kérdezték, mi bajom, feleletül csak annyit mondhaték : nincs nyugalmam, szörnyen szenvedek ! Kezembe vettem a vándorbotot s világgá indultam, azt gondolva, hogy valahol majd csak megállít a vihar s lemossa arezom- ról azt a vihart, melyet a hosszú idő reá festett. Egy magányos csendes kis házikó előtt virágot ültetgetett egy szende kis ártatlan teremtés. Éj sötét fekete szemei, vállára csüngő holló fürtéi mind-mind oly ismerősek s úgy rémlett, mintha ez alakot életemben már láttam volna valahol s mintha ő lett volna az, ki még jobban megújította azt a szivszaggatást, mely csak egyszer egy pillanatra szűnt meg. — Idegen vagyok — szóltam — elárasztott a hosszú ut; nem volna-e hajlékukban számomra egy kis zúg, hol kipihenhetném az ut fáradalmait? Talán ha megkérné jó szüleit, befogadnák ez eltikkadt utast ! — Nekem nincsenek szüleim — mondá zokogva. Ezek a jó emberek fogadtak magukhoz, hogy az ehagyatottságot feledtesI VI. Hazudyéknál. 1 Tf Ezzel Kálmán elsietett vissza, a többi a Fülesbagolyba. A piaczon ismét Kálmán elé került 'a hordár egy bókkal, mire Kálmán a zsebébe nyúlt és nem is nézve, hogy mit vesz ki belőle odaadja a hordárnak az aprópénzt. Pedig néha jó volna egy pár hatos; de most oda se néz egy pár hatosnak, mert van még két tizes a zsebében. — Hallja maga Durenák, szólítja meg a hordárt, — menjen előre Hazudynéhoz és kérdezze meg, hogy van-e kiadó hónapos szoba V Érti? Ha az asszony nincs otthon kérdezze meg, hogy hol van? mert mondja, hogy annak az urnák mindjárt kell a lakás. És, ha a kisasszony nincs otthon, kérdezze meg, hogy hol van, mert tiszteletet hoz neki a Sárga Sári nagyságától, a ki keresztül utazott a hajóval Budapestre. Ha nappal jön vissza a Sári nagyság'a meg fogja látog-atni. Érti? Igenis kérem alássan tekintetes .úr, értem nagyon jól. — Azzal elezammogott a piaczon át egy keskeny’ utczába, hanem mindenek előtt egy pálinkás boltba. „Ez az utcza végig sáros,“ ez már benn van a nótában, hanem, ha Nemészváradon a Csizmadia utczát látná egy poéta, nem tudom, mit verselne erre? Ennek olyan kövezete van, hogy minden lépésnél a láb- ficzamodás veszélyében forog a földi vándor. Ebben az utczában lakik minden csizmadia és ezek a csizmadia urak kivétel nélkül mind görbe lábúak, ennek az oka pedig a görbe kövezet, melyen józan állapotban is tántorogva jár az ember. Azért mondják, az ördög szántotta. A földszintes házakról sokat nem mondhatok, mert csak a háztetők láthatók a többit eltakarja a sok csizmadiaczégér. Ebben a girbe-görbe utczában lakik Ha- zudyné, ki igen kedves tud lenni és igen sokat tud hazudni, ezért kapta ő a Hazudy Vasárnap, február 17. sék velem s egy alkalommal nem akarva is megtudtam kilétemet. Azt mondják, hogy volt egyszer egy szép leány, kit a csendes est sokszor kicsalt és órákig elandalgott gyönyörködve a csillagos égben. Több alkalommal beszélgetett egy vén boszorkánynyal, ki nem egyszer messzebbre is elcsalta öt és hogy mi történt vele, azt titkolják, hanem csak annyit mondanak, hogy egy alkalommal egy ábrándos lelkű fiatal ember vezette körükbe, ki azután búcsú nélkül távozott s azóta nem látták soha. Pedig — mint mondják — oly szenvedők voltak vonásai s halovány arcza oly érzést fejezett ki, mely boldogságát csak itt találta volna meg". E leány az én anyám volt ; anyám, ki azt mondá, hogy szeret, pedig tán szive mást érezett! csókolt s talán csókja sem volt az enyém ! mert elvetett magától; elment, ki tudja hová ? . . . — Annyira, meghatott ez a kis történet, hogy nem tudva szólni szavaira, könyes szemmel, némán követtem a hajlékba, hova vezetett. — Az a szives vendégszeretet, melylyel körülöveztek, egy perezre feledtető velem a múltat és jelent; az a csendes családi kör, melynek csak romjait tanultam ismerni, eszembe juttatta egész valómat s midőn pihenőre szálltam szivem zakatolt keblem majd szétszakadt a nehéz tusák alatt. Hisz e kis terermtés az ő leánya! annak a képmása, ki lelkemet a nyugalomtól megfosztotta. Hej de más világ ez! Előbb az ég csillagaiban gyönyörködtem, most a komor földet bámulom, mintha ott keresném romjait annak, mit a csillagok tanúsága mellett oda temettem. Régi emlékeim rongyai úgy hullanak utánam, mint a kibontott szákból, minél messzebbre viszik, szemenkint hull ki tartalma s jönnek az éhes madarak szemenkint újra fölszedik, hogy magukat táplálják vele.
