Váczi Hirlap, 1889 (3. évfolyam, 1-77. szám)
1889-02-17 / 13. szám
Vácz, 1889. III. évfolyam. 13. sz. Vasárnap, február 17. : r SZERKESZTŐSÉG: Váczon, Duna-sor, 587. sz. (Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények.) HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik lietenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. KIADÓHIVATAL : Váczon, Külső-sor. 892. sz. (Ide küldendők az előfizetési pénzek, hirdetési dijak és hirdetések.) ELŐFIZETÉSI ARA: * Helyben házhoz hordással, vagy a vidékre postán való küldéssel: egész évre frt, fél évre íí frt, negyed évre 1 frt 50 kr. Vasárnapi szám ára : 10 kr., csütörtöki 5 kr. Kapható: a kiadóhivatalban; Deutsch Mórnál (városház épület) és Kiss Albertné vegyes kereskedésében s több föutczai kereskedésben. Kéziratok vissza nem adatnak. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. HIRDETÉSEK: Jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. A7j ili-tér: sora 80 kr. Kélyeg-ilieték : minden beigtatásnál kr. A nyugtabélyeg külön fizetendő. Egy pillantás a köznép erkölcsi életébe. Féléve, hogy falun élek s volt alkalmam leendőim közt megismerkedni közelebbről e rövid idő alatt is a köznép jelleme és gondolkozásával. Nagyban elősegítette ezt természetesen a helyzet szokallansága. mely fokozza az érdeklődést minden uj iránt. Találtam sok jót, de sok roszat is benne ; szóval a népben is tökéletes embert találtam azon kivétellel, a mi ugyan társadalmi helyzetünkben leli természetes alapját, hogy igényei korlátoltabbak s hogy a • nép gyermekei fogékonyabbak a vallás igéi iránt, mint az egész, vagy fél-műveltek. Minél korlátoltabb valakinek ismeretköre, annál csekélyebb igényeinek száma, mely abból veszi tárgyát. A vallás iránti fogékonyságuk szintén nagyon érthető, mert régi igazság az, bogy a szenvedés Istenhez vezet. A tény mutatja, hogy minél szegényebb a nép, annál vallásosabb s a legjobb módú nép szokott lenni egyszersmind a legrakonczátlanabb is,"mely nem ismer semmi tekintélyt sem maga fölött pénzének hatalmát látva, melylyel önhittségében már mindent megvehetni képzel. Természetesen némileg ez is partialis értékű * állítás, amennyiben itt is áll, hogy nulla regula sine exceptione? De van még egy, mi különösen a műveletlen köznép sajátja, bár a műveltek közt is gyakori, az, hogy magasabb elvek nem vezérlik s jelleme nincs szilárdabb támpontokhoz csatolva, amint van ez az igazi műveltnél. Épen ezért sokkal inkább fogékony mások befolyása iránt; innen a példa, tanítás és olvasmány nagy hatása a köznép egész életére. Egyedül a vallás, a szilárd vallásos meggyőződés nyújthat tevékenységének biztos zsinórmértékei a gyakran bizonytalanul ingadozó valláserkölcsi természetes érzékkel szemben, melyre annyi körülmény folyhat be átalakító, illetve destruklio hatással. Eme lélektani tapasztalataim nyomán ama meggyőződésre jutottam, hogy nincs fontosabb valami egy nemzet életében, mint a nép vallásos nevelése. Nem akarok itt annak bővebb czáfolatába bocsátkozni, hogy a művelt ember nélkülözheti a vallást, mely a tanultabb körökben ma már majdnem egyedül irányadó elv. Hiszen a komolyabb gondolkozó ember tudja, hogy • mily fontos problémák megfejtése függ a vallás elfogadásától. A philosopbia soha sem lesz képes egymagában arra, hogy pótolja a vallást, már csak azért sem, mert [ nincs meg ama bizonyosság benne, melyet I magasabb tekintély nyújt, mint ahogy van ) ez a vallásnál, mely istenre hivatkozik s annak bizonyítékai, — a csodák és jöven- > dőlésekre. Társadalmi, vagy világosabban mondva rendőri szempontból azonban különösen I az elvek nélkül élő köznépről lehet mon- j dánunk, hogy nem nélkülözheti a vallást s I magáiba nép egyéneinek boldogságát tekintve is nincs nagyobb ellensége annál, ki őt a vallástól akarja szívtelenül megfosztani. Aid ily szándékkal akar philanthrop elveket megvalósítani, az a legátkosabb eredményekre törekszik s elárulja vele legalább is ha nem is teszszük fel minden esetben j a' rósz akaratot róla t. i. az észnélküli habituáiis gyűlöletet minden tran- scendentális iránt — hogy mennyire télre ismeri a népet s az annak helyzetéből származó viszonyokat. Hogy ne említsek egyebet, hány van a nép közt olyan, kit egyedül a vallás tart fönn biztató reményeivel. A »vén asszonyok« ábitatossága régi czéltábláját képezi a vallás gúnyolóinak, pedig mily szívtelenség kell ahhoz, gúnyolni valakinek legszentebbjét, melyen az egész leikével, életével és lényével csügg, melylyef egyénisége mintegy elválaszthatlanul van összeforrva. Van alkalmam falunkban is tapasztalni ama megható buzgalmat, melynek leginkább az öregek adnak kifejezést s kérdem van-e ebben valami komikum ? Nem épen az öreg kor-e az, mely úgy tapasztalatai, mint különösen szenvedély nélkülisége által látja legtisztábban az életet és az igazságot? S minél egyszerűbb az egyén, kinél nyilatkozik, annál megkapóbb őszinteségében. Itt láthatjuk világosan megtestesülve amaz igazságot, hogy a vallás teljesen pótol minden philosophiát, mert teljesen kielégíti az ember értelmi és kedélyi igényeit. Viz Zoltán. Kosdi levél. Mindnyájunkat megrendítő szomorúsággal kongtam, bongtam az egész Európát megrázkódtatott esemény utáni gyászisteni tiszteletkor ; mikor János harangozó újra kötelembe süvenkedik és kezd czimbálni ; mert e hó 8-án tettük örök nyugalomra Keszeghen, szeretve tisztelt képviselőnk édes atyját Baráthi Huszár Károlyt — kívánságához képest csendben — családi sírboltjába. A Budapestről felhozott halott kettős érczkoporsóban a templom főoltára előtti magas ravatalon pihent. A kisded templom gyászlepellel teljesen bevont s délszaki növényekkel dúsan diszitett halottas-teremmé lön átalakítva. A gyertyák és feliratos koszorúk száma félszáznál több volt. Közöttük meg'yénk kék-sárga szalagos óriási babérkoszorúja. Már nemesi előneve „Baráthi“ mutatja hangosan, hogy a közbecsülés és szeretetben érdemesült, 87 évet élt kedves halottunk egész életében, mily sok igaz baráti voltak, de még több tisztelője, kik mind siettek a szomorú kegyelet adóját temetésén leróni. Egész Nógrádvármegye „a közügyért“ oly önfeláldozólag sokat tett drága halott temetésén képviselve volt. Eőispán, alispán, főjegyző, főbíró, főorvos, főnemesek, szóval csupa fő, t. i. hivatalnok, de még több fej volt jelen. Két mesz- sze távoli küldöttség is megjelent. Annál jobban feltűnt nekem, tornyomból nézve, hogy éppen azon fenhéjázó néhány község, mely holmi névnap, választás, korteskedés, hangadási mániában stb. szeret nagy fittyre feltűnni, e szomorú tiszteletadásnál is kitüntette magát, távollétével. Sic non itur ad astra. De elég a szomorúságból, mikor mi kos- diak annyira el vagyunk foglalva a vigalomra való készülődéssel,; mert bizony a vadász-piknik e hó 20-án 'meg lesz tartva Penczen, még pedig oly ügyes' rendezőség mellett, hogy hat nappal a hírhedt „bál“ előtt még a kész meghívókat sem küldték szét, noha néhány négyesre már foglalkoztak is a szerelmesek. Talán annyira böngésznek a meghívandók között, hogy végre a czigánybanda meg a 10 frtot fejenként fizető rendező urak magukra maradnak. Már ettől sokkal többet ígér a tizenöt tagból alakult bizottságnak Verőczén e hó 28-án, „az építendő róm. kath. iskola javára“ hirdetett tánczmu- latsága. Vederemo. A szomorú napokat vigsággal akarta élénkíteni a kosdi dalkör, amennyiben hangversenyre készült. A terv szépen sikerült, csakhogy a főpróba volt a tulajdonképeni estély. A dalnokok szépen felvonultak, akár a Tannhäuser wartburgi dalnok versenyén. Az igaz, hogy a hárfa és lant helyet*-, kiki egy boros pohárral. Az egy akó közösen vett hang-gyánta bőven fogyott mindenkinél, a magával hozott poharakból. A torok hangos jogaiba lépett ; a danászati buzgalom annyira fokozódott, hogy a lelkesült dalnokok a taktust egymás hátán verték el, bár a regény esség emelésére még a kályha is összedült; talán az elsütött' revolver hallatára. Mint minden falusi idyll szökéssel végződik, úgy annak is pompás fináléja volt, mikor is a karmester úr jónak látta magát lehűtendő, az ablakon kilépni és szobájába eleblábolni. A tapsvihar hangosan hangzott egymás között, a hangadó dalnok — hangszeren. Ilyen jól sikerült egyveleg után, elmaradt a képzelt hangverseny a magam és Józsa czimborám bujára, ki éppen felém tartott nagy peczkesen, éppen hatodszor iván az nap (szokás szerint) s támogatná magát egyoldalt a nagyanyja ángyikája hagyatékából padláson felejtett családi paraplé- nyélből ünnepi séta pálczává rukkolt ga- mós botjával, másoldalt pedig a gólyanyakú biránk faggyúval kaczkiásan előre kunko- ritott bajuszával. Mit bámulsz ? szól hozzám a minden üzletbe belebukó Józsa pajtásom, csak nem sajnálod, hogy Kosdon három korcsmánk van s pálinkát mégsem kapsz, hacsak a zsidó boltosoknál nem; te iszákos vén irri- gáló mocsár. Azon bámészkodom e g'alambhagyott tornyomban — felelém — hogy felfelé nagyon rózsaszínű az ég. No meg az alvég felé is. Hisz nem szelet jelent az, hanem örömöt! Lehmanné súgta be nekem, — válaszolja „Azist...“ soványitó Józsám nem — tudod, hogy Esztike fiának készitik a keresztelő-vánkost; no meg a felvégben Amor úrfi sebzett meg egy nimrmódot és rózsaszínbe öltözött a kombinált, közelgő Hy- men-hir. Nem akartam válaszolni, hogy én bizony látom naponta a toronyból délutánonként, nem annyira vénus csillag elvonulását, mint egyes pennakezelő lovag felvonulását. De igazán rósz a világ, meg magas a torony, mindent kifilugiroz a Hirharang.
