Váczi Hirlap, 1889 (3. évfolyam, 1-77. szám)

1889-08-18 / 58. szám

i p. megrendelt ételek és italok élvezhetlenségéről értekezett hatástalanul a helyzethez és körülményekhez képest mérsékelt hangon.

A perronon egy nyomtatványokkal megrakott asztalnál ült a rendezőség pénztárnoka Dolinin ay, ki a közös pénztár terhére vásárolt ezreket elérő zöld vasúti jegyeket osztogatta a jelen tke- azőknek, és hogy a közös pénzek kezelésénél meg- }!.'(követelt controll-szabályoknak is elég tétessék, ellenőrül maga mellé ültette — kit az Isten is el- > lenőrnek teremtett — Solymossy Eleket, ki mint i maga gazdája egykoron a daltársulatok megholt'nositásának Gordius-csomóját huszár bravourral

g oldotta meg.

A perronról a termekbe, a termekből a per- ronra és a termekben és perronon szanaszét le- M|fel sétáltak a régi országos nevüek helyére meg- vválasztott s az önteremtette idea szerint kitünően n megvalósult rend felett érzett komolyságtól eltelt-----kevés tiszteletre méltó kivétellel — újdonsült

rendezők, kik a beutazandó országokról, városokról ,.s az azokban lakó népekről nem tudtak és nyelvén n nem értettek többet, mint a mennyit diák korukban tanultak, ha még el nem felejtették.

Majd egy varázsütésre hirtelen hátra arczot forditott az eddig követett iránynak minden rendező és nem hederitvén arra, hogy útközben egy pár a fővárosi zűrzavarban tájékozatlan falusi hölgy lábait összetapossa, az ujonan vett irányiban rohan előre addig, mig fejével valamely ná- ií Iánál szilárdabb anyagba nem ütődik. Kiosztják e a hirt, parancsot, utasitást, programmot, helyet és i mindent, a mit Dolinay kezeikre bizott.

A nagy közönség tűr, vár, hallgat, töri a fe- >í jét, de el nem tudja képzelni, hogy hova bontakozik ki ez a minden irányban megindult és mindenünnen visszatérő szakadatlan zavaros mozgalom, n mire eljön az ideje annak, mikor a Déli vasút Pok- rócz Ádámja hősien elkiálthatja, hogy: „mehet!“ A e, síneken a magazin formájú tengelyestül forduló vaskereken álló kitapazirozott lánczos kocsik tolódnak le-fel; ablakain fehérpapirra festett fekete numerusok jelzik, hogy melyik csoport számára van okos gondossággal előre berendezve.

Tizenhat-husz kocsit is egymásba fűzve (se hossza, se vége,) s egy pöfékelő rengeteg gőzgép j'^eléjök akasztva vigasztalja az utasokat, hogy mihelyest int a fővezető, azonnal indulunk.

A részletes programm szétosztása óta szét- feslett megviselt de újra összetákolt s kifoltozott rendezőség a társaságot két zászló-aljra osztja. Mindegyik zászlóalj vezetésére egy-egy országy- gyülési képviselőt tesz s kiadja a rendeletet, hogy az első vonat azonnal elindulhat — s megkezdheti útját a tervszerűen elrendezett társas kellemetlen- 3 ségeknek.

„Beszállni!“ Ez az első parancsszó, melynek az egész kiránduló társaság készséggel alávetette magát. De ám az első parancsszó árnyékában ott lappang az első kellemetlenség, melyet senki másnak, egyedül a rendezőségnek állott módjában s kötelességében elhárítani: az egy faluból jelentkezett utazók akaratuk ellenére különböző csoportokba osztattak be, hogy elindulásuk után többé egymással ne érintkezhessenek.

Nagysokára készen állt a másik vonat is, melynek egyik kupéja arra volt szánva, hogy — hacsak vasúti szerencsétlenség, vagy kiszállásolást maga után vonó tengelygyuladás nem ér - szállásunk legyen hatod magammal egész Velen- czéig.

„Beszállni!“ Hangzik a második parancsszó — és követi nyomban a praedestinált második kellemetlenség. Az egyes csoportok bő- röndeikkel együtt egy-egy kocsiban el nem férhetvén, szétosztattak és a szomszédos csapatokkal összekevertettek; — minek következtében az úton bármennyire igyekeztek a különbüző csoporthoz tartozók még a kupéban is akként megőrizni önállóságukat, hogy egymás mellé soha sem ültek, a legelső kiszállásnál felbomlott az az idyllicus rend, melynek megvalósitását a rendezők az egyes kupékban levő férhelyeknél több személyből álló csoport beosztásra alapítottak.

Utazni és egy a „rendezőség“ ismeretlenségébe takarózó vállalkozó üzleti speculátiójának jámboran áldozatul esni, vagy nem utazni és amár befizetett 160 frtra keresztet vetni: ez volt az alternativa, melynek esetei közül választanunk kellett azon rövid idő alatt, mely a vonat elindulása előtt rendelkezésünkre állott.

Láttam már . zsidót, aki feszületet árult és szent képekkel kereskedett, bár egy pillanatig sem hisz Jézus istenségében; láttam már zsidót, aki sertéseket hizlalt, hogy azokat nyereséggel eladhassa, bár jól tudom, hogy vallása tiltja a sertéshús élvezését; és meg nem ütköztem, mert tudom, hogy annak a kereskedés a kenyere, kereskedést űzni pedig szabad, országban minden szabad polgárnak szabad tekintet nélkül arra, hogy mikép vélekedik az általa forgalomba hozott áruk felől: de midőn azt látom, hogy egy ember, aki magát magyar Írónak tartja, a. magyar nemzet legnagyobb fiának nevét, kihez szabadság har- czunknak s alkotmányunk átalakításának dicső története fűződik, s kinek nevén az egész nemzet buzgó ragaszkodással függ, tűzi ki vállalata zászlajára, az ország előkelő egyéneiből alakított rendezőség czége alatt zarándok útra hivja fel a nemzetet, s közös pénztár emlegetése által azon hiszemben tartja a gyanútahin jelentkezőket, hogy vállalata melyre 850 magyar a pénzét bizza,

nagynevű honfiak megbízható ellenőrzése és a magyar szabadsajtó legnyilvánosabb felügyelete alatt áll és mindezt csak azért teszi, hogy a hangzatos reclam mellett megindult vállalatból ezreket tehessen zsebre, — e képtől undorral fordulok el, mert nincs meg benne a minden megbízható üzletnek alapja, az őszinteség. Erkölcstelennek és hazafiatlan- nak tartom ez üzletet; erkölcstelennek ; mert alapja nem nyilt szerződés; hanem ravasz ámítás; haza- fiatlannak, mert ezrekre menő megadózatlan jövedelmet élvez akkor, midőn a legszegényebb mag'yar is jövedelme arányában járul a közterhek viseléséhez.

Végig szaladtam gondolatommal hirtelenében az eshetőségek lajtorjáján, és végtére is arra szántam el magamat, hogy bármi történjék is, én elindulok.

Kanizsán vacsorálnunk, másnap Nabresi- nán reggeliznünk kellett volna. A ki enni vagy inni nem kapott, az azt a 400 utast szidta, akik előttünk a korcsmáros összes készletét felették és felitták, pedig tulajdonképen a rendezőség volt a hibás ; ráért a korcsmáros nem tudhatta, de a rendezőségnek tudnia kellett, hogy hányán vagyunk ; és igy nem a korcsmáros, hanem a rendezőség kötelessége lett volna arról gondoskodni, hogy egyikünk se maradjon éhen.

Cormonsnál az első vonat megvárta a másodikat, és a rendezőségen kívül senki sem tudta, hogy miért.

A két vonat kocsijait olasz commandóra tologatták előre-hátra, végre kisütötték, hogy innét kezdve ideiglenesen egy vonatra szorul az egész társaság.

Gurult a g'őzös kereke a rengeteg hosszá vonattal őrült sebességgel. Csak itt-ott tartott egykét percznyi pihenőt, hol a 850 utasnak kik közt körülbelül 200 nő is volt, egymás szeme láttára egyszerre kellett elvégeznie mindent, ami' az utas megállás alkalmával elvégezni szokott; ínért az egész vonaton egyetlen egy kocsi sem vok,^ hol azt legalább a nőknek elvégezniök lehetett vd^na.

Akik eleinte kínosan pirulva bújtak a sandv. szemű ólálkodók kiváncsi tekintete elül, utóbb a\ kénytelenségnek engedve, hősiesen vetették meg a \ civilisatio törvényeit.

Velenczében a megígért kalauzok helyett 5—6 uniformis hotel-szolga várta az összes magyarokat. Nem egy, 4—5 csoport indult utána, mert ugyanennyinek a numerusát viselte zsinóros sapkáján.

Az első pillanatra átlátta mindenki a helyzetet. Egy szolga 100—120 bőröndöt nem czipelhet el egyszerre. Hordárnak vagy ilyen mesterséggel foglalkozó munkásnak vagy olyannak, aki a bőállat iramodott tova. Különben pedig ezen nyílások is mind meg annyi lakóhelyek voltak, s csak az a sok omladék temette el annyira, hogy egy némelyik manapság- csak ürgelyuknak tűnik föl.

Egyébként pedig egy alkalommal szó volt arról, hogy tulajdonosa az egész várat föl fog'ja építtetni természetesen nem a mostani modern építkezés mintájára, hanem megtartva a régi eredeti alakot, egy ép régi alakú vár díszelegne a város fölött. Azonban részben az óriási költség, részben pedig sokaknak ellentállása, hogy igy a hely régi typusát elveszítené, abban hagyattak minden kísérletet, s úgy látszik, sorsa az enyészetre lesz bízva.

Végre megálltunk a vár egyik kiálló ormán, s onnan tekintettünk vissza az elhagyott út egyik legszebb részére, a Balatonra. Öreg csizmadiánk annyit mesélt, regélt a régi jó időkről, hogy végre magam is ábrándozni kezdtem, s mikor képzeletem már hetedhét országon is túljárt, egyszerre csak egy durranásra ébredtem föl, s mire körül tekintettem, újra a csizmadián akadtak meg szemeim, ki mosolyogva regélte el, hogy vendégei tiszteletére diszlövést eszközölt. Én, mintha a túlvilágról jöttem volna, még egy pillantást vetettem a kedves képre, s azután tovább folytattam utamat azon gondolattal, kogy e helyre még sokszor visz- sza fogok térni. Leszálltam Sümeg várába, s Kisfaludy S. szobra mellől intéztem búcsút a mi csizmadiánknak, ki még onnan is ragyogó képpel mutogatta a piczulákat, s mintha mondani akarta volna : lesz ma dinom-dánom, eltűnt szemeink elől.

Ily benyomások és érzések közt hagytuk el e bájos helyet, s kocsisunk egyenesen a .Somlyónak vette útját.

Sokszor bejártam már e helyet, sok kellemes napot szerzett a kedves lakosság, de oly .édes ér- I zés, mint most, még soha sem fogott el a viszontlátásra. De hogy is ne! Ez a föld volt gyermekségem első bölcsője; ez a föld susog'ta folytonosan fülembe: „Hazádnak rendületlenül légy hive“; ez keltette föl bennem az első érzést, hogy csak előre törekvő becsületes munka boldogít, s én hálátlan lennék e kis kiszakított alföldhöz, ezen ős magyar fészekhez, mely minden izében csak azt árulja el, hogy minden honit édes érzéssel karol át, de minden idegent gyűlölettel taszít el magától.

Szép vidék ez és habár Balatonja nincs is, azért ha valaki megizlelte ama drága nedűt, mely iránt még a philoxera is tisztelettel viseltetik, az mindenesetre visszavágyja ama perczeket, melyeket itt töltött. Mert meg kell jegyeznem, hogy eme beékelt magyar telep annyi typikus vonással rendelkezik, hogy érdemes tanulmányozásra, s ha nyelvének különös sajátságaihoz hozzá veszszük az ősvendégszeretet jelét, hogy kaput csak kevesen ismernek, úgy lehetetlen az alföld kedves népére nem gondolnunk.

Egy magas fönsik terül el a Bakonyiéi nyu- gotnak, s itt kezdődve, Veszprém megyét zárja be, mig egyik része egész a Ságh hegy aljáig elhúzódik: Termékeny talaj, itt-ott egy-egy szép erdő, mig középen a hírneves Somlyó hegy terül el. Úgy néz ki a hegy, mint valami lelánczolt óriás? melynek fejét levágták, s végső kínjában két kezével a földbe kapaszkodik. Egyik vállán azonban egy romot találunk, mely talán akkor dűlhetett össze a nép ősi megingathatatlan hite szerint, mikor a leszegzett óriás végső tusájában megrázta hatalmas vállát. Ezen vár is a már föntebb említettekhez sorakozik, s építési modora, valamint alakja is nagyon közel áll azokhoz, csakhogy ez még valamivel épebb, mint pl. Sümeg vára, ameny- nyiben itt még egészen ép boltozatokat is találunk de nagyságra már messze áll amattól, s kilátása egyik oldalról korlátozva van, mert keletnek a Bakony hegység koszorú vonala övedzi a vidéket, s mégis az a kis csörgedező patak, mely vígan siet -le a hegy tetejéről, az a dús szőlőtelep, mely a vidék szegényebb népeinek kenyeret ad, a vidám nép csevegése oly különös érzést keltenek a vándorban, hogy utoljára is kénytelen megvallani, hogy boldog a nép, melynek a sors ily helyet jelölt ki lakhelyéül.

E nép pedig megérdemli e kedvezést, mert szálljunk csak le a magasból, pillantsunk végig e vidéken, számoljuk össze ama sok telepet, falut, mely egy halomban elterül, alig' egy negyedórára egymástól, úgy okvetlenül azt kell gondolnunk, hogy ezeknek nagyon kell egymást szeretniük, mert különben mi vezette volna őket oly feltűnő közel egymáshoz, ha nem a barátság és szeretet ? Testvéri érzelmük meglátszik szokásaikon és nyelvükön is, melyre most kiterjeszkedni nem kívánok, a mennyiben erősen föltett szándékom később részletes néprajzi leírásukat adni. Itt csak egyet-mást legyen szabad röviden megjegyeznem, mely némi világot vet az egészre, s ha valaki valaha arra téved, legalább tájékozódhatik.

Ha pl. utas vetődik a vidékre, legyen annak akárminő szorgö's dolga, az el lehet arra készülve, hogy ha sikerül valakinek megcsípnie, dolgáról gondoskodhatik majd a jó Isten, mert a vendég ott reked, hova szállt. Hátha még, pl. eltörik a kocsikerék, akkor azután ments Isten, hogy szabadulhasson, mert összepakkolják a környék minden jóravaló (boriható) emberét, s viszik faluról-falura egyre hitegetve, hogy nincs mit búsulnia, mert pár óra múlva otthon lesznek, s akkorra a kerék is okvetlenül elkészül. Azonban ha visszatérnek, megint csak mentegeti magát a házi gazda, hogy bognár nem lévén, a szomszédba küldtek, de az meg vásáron volt, s igy pár nap múlva bizonyosan megkapja a kereket és Isten hírével útra keli