Váczi Hirlap, 1889 (3. évfolyam, 1-77. szám)

1889-08-04 / 56. szám

Harmadik évfolyam.

56. szám.

Vácz, 1880. augusztus 4.

HELYI ES VIDÉKI ERDEKU TÁRSADALMI HETILAP.

Megjelenik minden vasárnap. — Egyes szám ára 10 krajczár

ELŐFIZETÉSI ÁRA:

helyben házhoz liordatással, vagy a vidékre postán elküldve :

egész évre

..............................6 frt — kr.

fél évre

..................................3 frt — kr.

negyed évre

.................. . . 1 frt 50 kr.

Egyes számok a kiadóhivatalban kaphatók.

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL:

Vácz, Mária Terézia rakpart 587. szám alatt.

Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, az előfizetési pénzek, hirdetési dijak és hirdetések.

Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Kéziratok vissza nem adatnak.

HIRDETÉSEK:

Jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek.

Nyilt-tér: sora 30 kr.

Bélyegilleték : minden beigtatásnál 30 kr.

A nyugtabélyeg külön fizetendő.

A kőfal építés.

Már az igaz, hogy annyi a baja ennek a szegény városnak, hogy alig képes belőlük kikecz- merkedni.

Nem régen volt, jól tudjuk mindnyájan, a mikor még a városnak évről-évre szaporodott az adóssága és az utálatos adó executio költségvetése.

Hogy akkor ki nem épithették a dunai kőfalat, bár akkor azon felül, hogy a nép könyeb- ben jutott a garoshoz, az idő és vízjárás évről- évre bámulatosan kedvezett az építkezésnek, — annak száz oka volt; mert, hogy egyebet ne mondjak, a városnak nem volt se pénze, se hitele, ezek nélkül pedig egy követ sem képes a kőmives a fundamentumba tenni.

Ma már, két év óta — hála Istennek — van pénzünk is, elég hitelünk is volna, ha igénybe kellene vennünk, elfogadott, jóváhagyott tervünk is van; faragott, faragatlan és törött követ is szereztünk eleget, földhordásra taligásokkal is szerződtünk, van olyan is a ki a szükséges kavicsot rostálja, vannak kőmiveseink is: és mégis csak ott vagyunk, a hol azelőtt voltunk, egy talpalatnyi falat sem építtethettünk, mert egyetlen egy ok, az, hogy a vízállás nem kedvezően elégséges arra, hogy építtethetünk.

Soknak okoz ez nagy gondot; sokan boszan- kodnak miatta ; és — ki hinné? — sok elégtételt talál benne és szemére húzott süvegje alul csak

Ä „Yáczi Hírlap“ tárczája.

Titkot sző . . .

Titkot sző a csendes éjjel S titkát a szél hordja széjjel ;

Levél csörren erdőmélyen,

Lombkoronás völgy ölében.

Halkan ül a madársereg,

Csalogány, fürj nem csicsereg,

A hold halvány sugarával Játszva-játszik fűvel, fával.

Egy ütésre, egy varázsra Népes lesz az erdő tája:

Apró viliik, tündérnépek Játszadozva tánczra lépnek.

Futva lejtnek villi-tánczot Mig rájuk a dér leszáll ott,

S a mint jöttek: gyorsan, szépen Elhagyják az erdőt épen.

*

* *

Álom volt ez pusztán álom —

S álomnak is hogy’ csodálom !

Szárnya-szegett szegény lelkem Ily magasra hogy’ is lebben ? !

Jobb neki lenn itt a földön — Föld fia égbe ne törjön —

Itt jegalább feled . .. feled :

Tört remények sírja felett!

Kapás.

Irén emléke.

Kijegyzési ünnepélyem óta először állottam vele szemben, és ezen idő alatt nagyon rnegválugy neveli a kudarczot, melyet az uj administra- lió a kőfal építéssel szenvedett.

Igen, mert a korábbi száz akadály beteg administratiónk nyavalyáin táplálkozott, melynek meggyógyilása képezte az administralió irányadó újabb elemeinek egyetlen feladatát.

Ezen újabb elemek azonban nemes feladatuk j megvalósítására irányzott törekvésükben el nem ' kerülhették, hogy a régi administrate rozzant sze- j kerének vontatóit érdemük szerint, ne ostorozzák. Akkor persze rendesen vaskalapu maradó komá- mék húzták a rövidebbet, a mi szó sincs róla — még ha oly türelmesek voltak is, mint a milyeneknek az egész világ tartotta, — nem egyszer félre csavarta orrukat, pedig nem voltak annyira finyá- sak, hogy orrukat minden legkisebb szagtól elfintorítsák.

Megfordult a koczka. Szerepet cseréltek. Az aera emberei kerültek a felszínre ; kezükbe ragadták a kormányzás gyeplőjét, csak az ostort hagyták a kocsis kezében, úgy történik az admi- nislratióban minden, a mint ők akarják. Rendelkeznek, intézkednek s végrehajtanak mindent, a mi nekik tetszik; mert többségben vannak s vaskalapu maradiak nem képesek őket terveik kivitelében megakadályozni.

Most ezeké lenne az ellenzék szerepe s — ha tudnók conservativ észjárásukkal olykor üdvösen befolyásolhatnók a mindenben reformatiót sürgető haladók mozgalmát. Igen, de a ki erre

tozhattam, mert ez első találkozáskor elég erősnek érzém magamat, miszerint kijelentsem előtte, hogy a közöttünk létrejött viszonyt továbbra is fentar- tani nem óhajtom.

— Felmentém őt minden velem szemben tett Ígérete alól, de egyszersmind kijelentém, hogy eljárásomat megokolni nem fogom.

— Nem számítottam a hatásra, mit kijelentésem jegyesemre tenni fog; de az a hideg közöny melylyel kijelentésem fogadta, meglepett,

— Hidegen, minden meglepetés nélkül hajtá meg magát előttem s e szókkal távozott.

— Irén ! kegyednek minden esetre nagy oka lehet arra, hogy viszonyunkat ily könyedén bontja meg. Ám tegyen belátása szerint, én az okokat, melyek elhatározására reá bírták soha sem fogom kutatni; egyet azonban ne feledjen soha, bármi körülmények közé fog jutni az életben, s ez az: hogy ámbár velem igen-igen méltatlanul bánt el, azért én kegyedet örökké fogom szeretni s feledni soha sem tudom.

Felelni akartam az ifjú szavaira, de ajkaim megtagadák a szót s igy minden felvilágositás nélkül hagytam őt távozni.

— Megvallom, az ifjú szavai nem maradtak reám nézve minden hatás nélkül.

— Az eljegyzésem alkalmával látott és hallott bizonyítékaim és az ifjú ujabbi kijelentése, hogy soha sem fog elfeledni, hogy örökké fog emlékem élni szivében : kétkedővé tettek.

— Habozni kezdtem s már-már arra határo- , zám el magam, hogy lemondok előbbi tervemről, ! mely eljegyzésünk megsemmisítésére irányult. >

nem képes és mégis megakarja mutatni, hogy a mostani iránynyal szemben ellenzéki, mit tegyen?

Elveszi, ősi köpenyét, szájára teszi szőrös kalapját és úgy mosolyog a világ szemébe, hogy a haladóknak sem sikerül minden; mert van hatalom, — a nagy viz, a mi megakadályozza őket terveik kivitelében.

Ha e két pártot jellemezni kellene, még az csak megtenné: amazok a bátrak emezek a gyávák ; de mikép jellemezzük azokat, a kik az ós- diak bukásának is örültek és a haladókat is sze- kirozzák a miatt, hogy tervük megvalósítását az időjárás szeszélye oly hosszú ideig feltartja?

Pedig tessenek elhinni: ilyenek is vannak közöttünk elegen.

Nyílt levél a szerkesztőhöz.

Mélyen tisztelt szerkesztő Úr!

Széltében-hosszában beszélik, hogy a napokban valami Pressburger nevű ember készítette szódavíztől egy nő ólom-mérgezést kapott.

Mennyi igaz ebből? — nem tudom. De azt igenis tudom, hogy az a bizonyos nő négy napig gyógykezelés alatt állott s rajta a mérgezés tünetei mutatkoztak. Már, engedelemmel legyen mondva, hogy a szódavíz volt-e az oka, mondtam, hogy nem tudom. Nagy a valószínűség, hogy az volt.

De ezt nem is lehet csodálni.

E sorok írója nem látta, de szavahitető egyénektől hallotta, hogy Pressburger gyáros (sic!) gyárában a legutálatosobb piszok uralkodik; hogy 'fejevesztett rendetlenségben van minden ; hogy jó ízlésű ember, utálattal fordul el azon helytől.

— De egy benső megmagyarázhatlan érzés visszatartott korábbi elhatározásom mellett.

— És a közel jövő szomorúan igazolá, hogy benső sejtelmem, mely az ifjút vádolá, nem csalt.. .

— Hazudás volt' minden szava, mely nekem szerétemről, boldogságról beszélt, hazudás volt bu- csuzásakor tett ama kijelentése is, hogy emlékem élni fog szivében örökre.

Mert alig néhány hétre, hogy közöttünk minden korábbi összeköttetés megszűnt, már más nővel karján jelent meg a nyilvános helyeken, kivel nem sokára házasságra is lépett.

— Engem tehát nemcsak, hogy soha nem felejtett, de nagyon is rövid idő alatt tökéletesen jól érezte magát más nőnek körében.

—" De nem én őt . . .

— Én felejteni igen soká nem tudtam, mert szerelmem egész hevével szerettem; és bár menynyire igyekeztem elhitetni magammal, hogy szerelmemre érdemes soha sem volt, mégsem tudtam megválni emlékétől.

Sőt azt hittem, hogy fájdalmam örök leend.

De hogy mennyire csalódnak azok, kik azt hiszik, hogy felejteni nem fognak soha, magamon tapasztalam.

Feledés fátyolát borirá az én emlékeimre is az idő.

Mily kis hitüek, kik azt hiszik, hogy bánatuk örök, s hogy fájdalmukra nincs gyógyír sehol — sehol.

— A keserű csalódás a néma fájdalom, mely keblemet epeszté elmúlt.

Felejtettem. Vagy legalább magam azt hivétn, hogy csalódásomat feledém.

&nal