Váczi Hirlap, 1889 (3. évfolyam, 1-77. szám)
1889-07-28 / 55. szám
Harmadik évfolyam 55. szám. Váci, 1S8». julius 28. i ß Megjelenik minden vasárnap. — Egyes szám ára 10 krajczár. helyi és vidéki érdekű társadalmi hetilap. ELŐFIZETÉSI ÁRA: helyben házhoz hordatással, vagy a vidékre postán elküldve : egész évre ..............................6 fii — kr. fél évre ..................................3 frt — kr. negyed évre ..........................1 frt 50 kr. / Egyes számok a kiadóhivatalban kaphatók. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Vacz, Mária Terézia rakpart 587. szám alatt. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, az előfizetési pénzek, hirdetési dijak és hirdetések. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Kéziratok vissza nem adatnak. HIRDETÉSEK: yosan eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Nyilt-tér : sora 30 kr. Bélyegilleték : minden beigtatásnál 30 kr. A nyugtabélyeg külön fizetendő. A párisi kiállítás és itthon. Nemzeli történelmünkben egy sötét pont az augsburgi gyászos ütközet, mert mind-mind elestek ott a sereg jobbjai, és csak heten tértek vissza, hogy az otthon maradiaknak megvigyék a győzelem hirét, mit az ellenfél seregünkön aratott. S az itthon maradt vének és fegyver viselésre gyöngék elnevezték a visszatérőket »gyász magyaroknak.« És ezt ők meg is érdemelték! miért nem haltak hős halált többi társaikkal? hiszen módjukban állt; miért voltak elég gyöngék, hogy a szomorú gyászos hirt meghozzák övéiknek? Nemzeti történelmünkben egy fényes kiemel- [ kedő mozzanatként fog tündökölni a párisi kiálli- 1 tás, mely lehetővé tette, hogy ezer és ezer ma- ■ gyár bebizonyíthassa, miszerint az Europa szivé- [ ben élő Magyarok életképes nép, mert érdeklődik diadal iránt, mit az ész és munka vivőit ki, [ Parisban,_ a. szabadság üde levegőjében. Az ezer és ezer magyar között, kik a nagy diadalhoz járultak ott van a yolcz derék váczi is, kikre büszkén tekintünk, mert ők hozták meg az öröm hirt itthon maradt övéiknek a diadalról, melyet a munka és ész nemzetközi geniusa ült meg a világ-tárlaton. Nyolczan voltak ők — és fájdalom, hogy csak ennyien — kik fáradsággal megtakarított 1 filléreiket ily nemesen használták fel; nyolczan voltak, kik kényelmüket feláldozák, hogy fáradsággal gyűjtsenek . . . szellemi kincseket. S vájjon mi hogyan nevezzük a nyolcz hírmondót ? Derék magyar hazafiaknak, kiknek neve említésére tisztelettel emeljük meg fövegünket. És ha már tiszteletünk illeti meg a kirándulók férfi tagjait: úgy, csak hatványozódik az az expe- dilio gyengédebb neme iránt, melyet dr. Rácz Béláné úrnő képviselt a nagy és fáradságos utón. Ritka elhatározással találkozunk dr. Rácz Béláné úrnőnél, kit nemes és dicséretes ambitioja vezetett hosszú útjára: a tanulás vágy. A derék hét magyar, ki városunkba hírmondónak megjött: dr. Freysinger Lajos, dr. Rácz Béla, dr. Kazaly Imre, Bucsek István, Ivovách Ödön, Ursziny Arnold és dr. Csányi János lapunk, szerkesztője. Nemes elhatározásuk jutalmát önmagok bírják az elsajátított szép és hasznos ismeretekben, mi csak szerény kérelmünkkel járulunk hozzájuk, hogy szerzett ismereteiket velünk is — kiknek nem jutott osztályrészül a szerencse, hogy velők együtt mehessünk — szíveskedjenek közölni; mert értékessé csak az a kincs válik, mely nem mélyen a földgyomrában van elrejtve, hanem a nap fényében tündökíik. És most fájó szívvel bár, de kénytelenitve fordítsuk meg az éremet arra az oldalára, melyre a szomorú kép van festve. Tizennégyezer lakosból álló városunkban hányán vannak, kik úgy az anyagiakkal, mint a megkívántaié p h y si cai erő és szabadidővel rendelkeznek s még is itthon maradtak? Bizony sokan ! Sokban, nagyon sokban hiányzott az érzék megszerezni az ismereteket, s azokat lerakni a haza szent oltárára. Sokan vannak, kik gyarló kincseik kuporga- lásában lelik fel csupa örömüket, s kéjjel szemlélik mini növekedik a csengő érc.zből összehalmozód. rakás napról-napra nagyobbra és nagyobbra. Sokan vannak városunkban, kik szem elől tévesztik, hogy azt, mivel bírnak, ez édes magyar hazától nyerték, melynek azonban a nyert javakból kötelességük legalább parányit vissza adniok ; a mit pedig csak úgy érhetnek el, ha azt felemelni igyekeznek arra a szellemi magasságra, mely felé minden életképes nép törekszik. Sokan vannak ők, kik a nagy költővel nem tudnak együtt érezni, a ki mondá: »Hass, alkoss s a haza fényre derül.« S ezek az érem szomorú lapján festett képek a. mi mai gyász m agya r- j a i n k. Forduljunk el e képtől ama óhajtással vajha a Magyarok Istene ezek számát minél kevésebbé tenné az által, hogy belássák hibájukat, s a haza gyarapításához minél előbb hozzá fogjanak, és térjünk vissza kedvenczeinkhez, emeljünk számukra sziveinkben egy-egy kis emlék szobrocskát, írjuk ki rá neveiket és ne hagyjuk azokat letörülni soha; mert míg ily nemesen gondolkodó fiai születnek e hazának, addig áldást és boldg jövőt is bizton remélhetünk reá. Úgy legyen.! Numerus. A „Váczi Hírlap“ tárczája. Sóhaj. Beteg vagyok ! Szivem keresztüljárja, Mint éles tőr, a néma fájdalom ; Ifjú koromnak nincs csak egy virága, És az te vagy, kicsiny szerény dalom. Ha fáj szivem, keservem ömlik dalba, S a bű, a kin százszor könnyebb leszen. S, szivemnek meglesz csendes nyugodalma És bízom benned, édes Istenem ! Beteg vagyok ! Sokáig nem bírom el, Hogy minden üldöz, kinoz engemet, De szenvedek és várok türelemmel, Szép jövővel áltatom lelkemet!... Vagy nem lesz mindig ilyen bús az élet, Es fog még nyílni szép virág nekem ? Oh, add meg, add meg! könyek között kérlek És bízom benned, édes Istenem! Beteg vagyok ! És ha a fölben mélyen Aluszom majd örökkön álmomat, Vaj’! lesz e akkor, lesz-e csak egy ember, Ki sajnál és őszintén megsirat? Vagy ha a föld szivem fölé lesz hányva, Nem gondol ekkor senki már velem?... Miért is jöttem akkor e világra, Mért bízom benned, édes Istenem ? . . . Suli. Koppan Uram. — Humoreszk, francziából szabadon. — Oh ti szerencsétlen zsugoriak, mennyit nevet j a világ felettetek s ti mindezt nem veszitek észre ! [ Pénzeteket csörgetitek, ha a világ rosszat beszél és azoknak édes hangja feledtet veletek mindent: gúnyt és gyalázatot! Még az utczai gyerek is nagyot nevet szemetekbe, ha az utczán meglát rongy ruhában, kiaszott képpel és zúzott czilinder- rel járni. Balgaságtok annyi mulatságra szolgáltat okot és oly mulattató alakban nyilvánul, hogy az élet komoediás szinpadán ti vagytok a főszereplők . . . A szomorú komoedia gyászos hősei közé tartozott Koppan uram is, ki egyik nagyobb városban halmozta össze kincseit. Mindenki ismerte öt öreg czilinderéről, melyen az idő vasfoga nagyon is meglátszott, mert — eltekintve attól, hogy karimája rég hiányzott, — tele volt lyukakkal úgy, hogy a szél kedve szerint járhatott rajta keresztül-kasul. Bodor vörös haja minden liknál kikukucsált, hogy szerénységében annál inkább elpiruljon a nap hevétől. Frakkjának csak fele volt meg, az is étlapul szolgálhatott volna a letűnt évtizedek sok ezer napjáról. De legérdekesebb volt czipője. A város minden lábtyümüvésze megpróbálta rajta művészetét, kisebb-nagyobb ügyességgel valami czipő formát akarván neki adni, de sem a tudományok magas fejlettségének, sem a remek művészet kiváló szakembereinek ily csodát előidézni nem sikerült. Talpa tele volt verve szegekkel, hogy ne kopjék a talpbőr; de annyi volt benne már a szeg, hogy Koppan uram csak úgy járt saruiban, mint a búvár a tenger fenekén ; kinek pedig tudvalevőleg jókora vasdarabok vannak a talpára kötve. Es ezek a szerencsétlen czipök mennyi bajt és kellemetlenséget okoztak szegény Koppan uramnak, kitFszerepelni kényszeritettek, jó lehet ő nem csak, hogy szerepelni nem akart, de irtózott az élet nyilvános szinpadán fellépni. Balvégzete azonban neki is szerepet juttatott, csakhogy szerepe nagyon is keserű volt. Egyszer a közpiaczon sétálva — talán a pesti jogászokat utánozta, kik sétálva szoktak ebédelni, (nem akarom mondani, hogy az ebéd idejét elsétálják, hogy valamikép meg ne sértsem e nemes polgárokat,) — megszólítja egy kereskedő, hogy vegye át az üzletében lévő illatszereket értékének harmadrészén, mert nagyon meg van szorulva, máskép pedig nem tud magán segíteni, hacsak ezen üzlet által nem. Koppan uram megragadja az alkalmat, mely kínálkozott, hogy szép összeggel szaporítsa kincses ládáját, azonnal alkuba ereszkedett és potom áron megvette az olaj és illatszereket. A csapott jó vásár emlékére elmegy a fürdőbe s a fürdő előtti szobában lerakja rongyos öltözetét. Egyik barátja e közben figyelmezteti, hogy jó volna már másik czipőt vennie, mert ez már nagyon szánalmas állapotban van. En is gondolkodtam már e fölött, feleié Koppan uram, „de úgy hiszem, hogy nem oly rosszak még, hogy használni ne lehetne“. Míg ő kényelmesen fürdik, az alatt jő a város főbírója és az előszobában szintén levetkőzik. Az egyik fürdő szolga azonban kicseréli a czipőket és midőn Koppan uram kijön a fürdő szobából, felhúzza nagynehezen rongyos nadrágját és keresi czipőit, de nem találja, hanem saját czipöi helyett ott talál egy pár szép uj czipőt. Megörül neki és édesen mosolyog feléjük, mert azt véli, hogy ivn3
