Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1888-04-15 / 16. szám
Vácz, 1888. VÁCZI HÍRLAP, színű, hosszú homlokú, fekete hajú és szemű, keskeny, fekete szemöldökű, kicsi, hegyes orrú, szabályos szájú, egészséges fogú, hosszas állú; beszél németül, magyarul, kevély magatartási! és megvető tekintetű. Mészáros Lázár volt hadügyminiszter, 60 éves, R. C., nőtlen, magas, sovány termetű, hosszas képű, hosszas homlokú, ősz hajú; nagy, fekete szemű, barnás, erős szemöldökű, hosszas orrú, szabályos szájú, feketés fogú, hosszú huszár bajúszú, beszél magyarul, németül, deákul, francziául. Madarász József, orsz. gyűlési követ, 48 éves, fehérmegyei, evang., nős, tömött, széles hátú, kerek képű, barnás arczszinű, széles homlokú, fekete hajú, szemű ’s szemöldökű, széles orrú, rendes szájú, kerek állú, fekete bajszú, nagy szakállú, beszél magyarul, diákul, kevéssé németül, durczás tekintetű. Nyáry Pál, volt pestmegyei alispán, utóbb a honvédelmi bizottmány tagja, ’s katonai élelmezési biztos, 50 éves, pestmegyei születésű, református, nőtlen, magas termetű, vaskos, teljes, kövér képű, barnás arczszinű, kerek homlokú, fekete, őszbe vegyült hajú, fekete szemű, erős szemöldökű, szabályos orrú, ’s szájú, teljes fogú, kerek állú, bajúsza és rövid sza- kála van, beszél magyarul, németül és diákul, himlőhelyes, hangosan beszél, frakkot visel. Petőffy Sándor, 30 éves, erdélyi születésű, reform., nős, alacsony, vékony termetű, barna képű, fekete hajú, szemöldökű és szemű, domború homlokú, setét bajszú, széles orrú, rendes szájú, beszél magyar-, német-, oláhul. Szemere Bertalan, legutóbb minister elnök a pártütőknél, 45 éves, gömörme- gyei, evangelicus, nős, alacsony, tömött termetű, teljes képű, széles homlokú, fekete hajú, nagy, sötét szemű, erős szemöldökű, szabályos orrú, kis szájú, teljes fogú, kerek állú, erős, széles szakállú, beszél magyarul, diákul, francziául, németül: igen vonzós, barátságos külsejű. Betegségemben. Magam sem tudom, hogy melyik szenved jobban: lelkem-e, vagy a testem? Lelkemet a láz emészti, testemet a kór. A szobát kell őriznem. Nagy kin ez nekem. Ki, a szabad természetbe vágyom. Te ifjú tavasz, nyújts gyógybalzsamot szenvedő lelkem sebére! Az idő is változó, mint gondolatom, mely hol az ég felé, hol a földön jár. Nem hiszek én neked. Csalékony vagy. Megvontad Ígérkező fényes napjaidat. Hosszú sétápáholyait, mint gondolni lehet, — pazar fény különböztette meg a többiektől. — Az amphitatrumnak leirt négy helyisége 87 ezer embert fogadhatott be. A nagy terjedelmű födetlen küzdő tér úgy volt berendezve, hogy ott nemcsak gladiatori játékokat, hanem könnyen odavezethető s újból lecsapolható vizen tengeri csatákat is lehetett produkálni. E küzdő tért ezer meg ezer martyrnak kiontott vére tette a keresztény ember előtt szentté. Még most is fennállnak a boltozatos börtönök, a hol a halálra Ítélt keresztények utolsó órájukat várták, — s a hasonló berendezésű ketreczek, hol a vad állatok tartattak. A küzdő tér közepén egykor Nero ko- losszábis szobra állott, s innét eredt a Colosseum név. Később a szobor helyére kereszt tétetett, — s a martyrok egykori börtöneiből 14 kápolna alakíttatott, melyeknél nagy böjti időben keresztuti ajta- tosság tartatott. — Nehány év előtt a kereszt is eltávolíttatott, a a 14 kápolnából csak egy maradt fönn, azon a helyen a hol, mint a hagyomány tartja, — a végső küzdelem előtt a martyrok imádkozni szoktak. Most pusztán áll az arena, valamint maga egész óriási épület is. Mint mondják, holdvilágnál érdekes látni a Colosseumot. Még tündéribb a látvány népünnepélyek alkalmával a midőn bengáli tűzzel világítják ki a nagyszerű romokat. kát tehetnék s mint a kis madár, ujjongva járhatnám össze ismert berkeidet. És im, csak az ablakon keresztül nézhetem szeszélyedet. Hol hó permetezik, hol meg olyan szél fú, hogy ugyancsak megforgatja a járókelők kalapjait. A lovak meg csak úgy czarn- mognak, a mint lábaikkal czuppogva dagasztják a lágy sarat. Szobám estalkonyban dereng, az una lom és hozzá betegségem elég időt enged, hogy gondolataim a múlt letűnt honába szárnyaljanak vissza. Futó gondolatim meg- megállnak s tovább időznek ott, hol öröm s rózsadús irány emléke rejtőzik, hogy ismét ujult erővel tova siethessenek. Ritkán, csak elvétve akad ily iiditő, csendes kép, mint a nagy Oczeán közepén egy-egy zöl- delő kis sziget. Elmélázom. Hol édes mosoly, hol össze- ránczolt homlokom felleges komolysága követte gondolatom. Forgattam-forgattam múltam emlékeinek koszorúját. Rózsát kerestem rajta, de biz’ azon csak mirtus-leve- lekre akadtam. — Lázas lelkem-e, vagy a mosolygó, nyájas álomtündér ujja, — egy kies rét zöldelő lágy pázsitjára vezetett. Meg megálltam a szebbnél szebb virágoknál, mint a szerelmet esdeklő vadrózsafa a hullámzó rét viráginál. Nem tudtam melyiket szakaszszam le, a mosolygó tavasz hirnökét-e: a kék ibolyát, a gyöngyvirágot-e, vagy a nefelejtset? — Égő vágyamat kielégítendő, marokkal téptem le a kínálkozó virágokat s szivemből örültem, hogy azokat a gyöngéd lényeket, miket én oly forrón, végtelenül szeretek (a virágokat), azokat most mind magaménak mondhatom. Mohón szívtam be kéjt terjesztő illatukat s közöttük bolyongva, hozzájuk simulva, lépteim a csergedezve lejtő patakhoz vezettek. Megálltam. Azt hivém, hogy e kies mező végső határához értem, de csalódtam. Túl a patakon még százszorta szebb virágokat láttam, melyek oly hivogatólag intettek félém. Úgy hivott, vont a hajladozó parti fűz. Gondtalanul léptem a patak kristály vizébe. Sekély volt. — Medre alján minden egyes kő drága gyöngyként ragyogott. — Olyan jól esett a mint locsogó habfodrai lábamat megfürösztötték. Keresztül láboltam a tiszta patakot s habozva léptem ki a túlsó partra. Fájón tekinték még egyszer vissza a túlhagyott gazdag rétre, s egy végső pillantást veték a csevegő csermely vizére. Árnyékom a kékes vízben s két kezem tele a leszakasz- tott virágokkal egy pajkos gyermek képét tünteté elő. Andalogva kezdtem járni az új tarka mezőn. Egyszerre egy hosszú, ősz szakállú aggastyán igy szólitott meg: „Minek az a sok virág kezedben ? Hiszen itt több és hervadhatatlanabb virágok teremnek.“ Mint valamely csinytetten kapott gyermek, eleinte megijedék. Azt hittem, hogy a rét és patak királya szól hozzám, ki meg akar büntetni, hogy birtokáról e szép, kedves virágokat letéptem. — Ne félj, gondolatod, tudom, hamis — szólt nyájasan s egy szerető atya tekintetével nézett rám. Majd mosolyogva kérdé : — de mondd csak, mi czélod van, kis leány, e virágokkal ? — Koszorút kötök belőlök s azt majd egy kis fejfára tűzöm, arra a fejfára, mely alatt e nagy világon legbecsesb, legdrágább kincsem nyugszik, mert annak leikével szállt el az én boldogságom is . . . — Szép, hogy a holtak emléke becses és kedves előtted — szólt az ősz aggastyán ünnepélyes hangon, — de van ennél a szívnek becsesebb és nagyobb kincse is e világon, s ez: a tiszta, igaz szerelem. Ki nem szeret, az boldogtalan. Oh! mert szeretni és szerettetni, a szívnek legdrágább ajándoka. Önkénytelenül is azt suttogám, hogy én szeretni tudok véghetetlenül, de hogy mi az a szerelem, azt nem tudom, azt szivem nem érzé soha. Nem tudod mi a szerelem? — szólt az agg kétkedőn s szelíden megfogta karomat. Én mint gyermek követém őt. A merre mentünk, a virágok szebbek voltak, a lég sokkal mámorosabb, s a nap fényesebben ra gyogott. Az ég boltja sokkal kékebb, a kis madarak tündér-éneke sokkal zengzetesebb, szóval minden olyan fényes, olyan ünnepies volt. Lépten-nyomon halandóval találkoztunk, de ezek mind oly ifjak voltak. Szemük oly vidor, arczukról a megelégedés és boldogság mosolygott le. Mindnyájan hajnalban fakadó rózsabimbóhoz hasonlítottak. Ily vidám arczokat nem láttam soha. Nem győztem eléggé bámulni a mellettem elhaladó vidor ifjakat, karjaikon kecses kis leányokkal. Kaczajok oly csengő, szavuk édes, lágy suttogás volt. Nem jártak, köny- nyen, szinte lengve haladtak el mellettünk. Megbüvülve szemléiéin a kies táj felett mosolygó örök ifjúságot s észre sem vettem, hogy megint más táj képe nyilik meg szemeink előtt. Fájdalom fogott el a mint széttekinték. Kietlen, kopár pusztaságon állottunk. Sínylődő bokrokat, elsárgult leveleket csörgetett a zordon szél. Az emberek fagyos, komor tekintettel, sápadt, beesett arcz- czal, — görnyedező tagokkal suhantak el mellettünk. A táj felett néma gyász ko- rongott. Elfordultam a bús látványtól s keservesen zokogni kezdtem. — Lásd lányka, — szólt az aggastyán, — forrón érző szived van s el akarod magaddal hitetni, hogy nem tudod mi a szerelem? Ha szivedben nem nyilnék a tiszta, igaz szerelem virága, nem sajtolt volna könyet szemeidbe ez elhagyatott bús magány . . . Lásd, ez ország a boldogtalanok országa, azoké, kik nem tudnak szendémmel szeretni s azoké, a kik a szív neme sebb érzelmeit megtagadják. S most visszavezetlek még egyszer a szerelem országába, hogy szeress te is, lányka, mig szived a rózsával kikeletre nyilik. Csak igy lész boldog. Megértettél ? — Meg, — susogtam én, mire az aggastyán eltűnt a nélkül, hogy megköszönhettem volna neki jószívűségét. Ott álltam a patak partján, egy fűz alatt, egyedül. Végre elindultam, hogy még egyszer felkeressem a mosolygó tájat. De ah! mi ez? . . . Anyám, kedves jó anyám költöget, hogy vegyem be az orvosságot. Föleszmélve megcsókolom kezét s egy sóhaj rebben el ajkamon: Oh! mily szép volt ez álom s miért is hogy mindig csak álmodunk?! . . . Árva Rózsa. ÚJDONSÁGOK. * Réty Ignácz polgármester lemondani készül és az esetre, ha a képviselőtestület oly nyugdijat biztosit számára, melylyel beéri, azonnal le is mond; ellenkező esetben hosszabb időre kér szabadságot. * Mégegyszer a váczi főgymnasium ügyéről. Lapunk múlt számában jelentettük, hogy a magas vallás- és közoktatásügyi ministerium a váczi kegyesrendiek főgymnasiumának ügye rendezése végett Dr. Hóm an Ottó tankerületi főigazgatót küldötte ki s egyszersmind, hogy az ügybeli tárgyalás megtartására határnapul folyó évi április hó 28-ik napját tűzte ki Váczra. — Most folytatólag megemlítjük, hogy a város képviselésével a tanács által Csávolszky J ózsef és Dr. F r e y s i n- ger Lajos városi képviselők bízattak meg. A képviselők kiküldésével a tanács igen helyesen járt el, s a választás tapintatos volt. És a választott megbízottak reményt nyújtanak arra, hogy az ügy a város és a főgymnasium érdekében szerencsés megoldást nyerend. * Egybekelés. Witt Jakab földbirtokos nevelt leánya Szerén k. a. folyó hó 10-dikén kelt egybe Schwarcz László szécsei (nógrád megyebeli) regálé-bérlővel. A násznép az egybekelési szertartás végeztével Witt Jakab házánál gyűlt egybe, hol mindenki a legszívesebb vendég szere- tetben részesült. * Szőlészeti előadás. Tus Antal sző lőszeti és borászati vándortanár, mint előző számunkban megírtuk, Váczon f. évi 20. és 21-dik napjain a szőlő fásoltása éá a fillokszera rovar pusztításai elleni védekezés tárgyában előadást fog tartani. Utazásának czélját külön külön megkeres- vényben közölte Réty Ignácz polgármesterrel és Kemény Gusztáv főszolgabíróval is. Utána jártunk, hogy a kísérleti előadás megtartására alkalmas hely jelöltessék ki Marosy Ferencz borkereskedő készséggel felajánlotta Sződküzség- hez tartozó csörögi szőlőkben levő amerikai vesszőkkel kiültetett jó karban levő telepét. Minthogy pedig a városi hatóság ez ügy [érdekében mindez ideig egyebet nem tett, mint azt, hogy a megkereső vándortanár megkeresvényét „a város Április hó 15. hirdetési táblájára“ a „kellő“ küzhirré- tétel jeléül kiszegeztette, nagyon valószi- nü, hogy a kérdéses kísérleti előadás az adózó polgárok érdeklődése által kijelölt fentebb érintett helyen fog megtarttatni. A szaktanár számára szükséges kocsiról majd gondoskodunk, de azok, kik a dolog iránt őszintén érdeklődnek csak, úgy juthatnak az előadás közelébe, ha maguk számára önmaguk szereznek fogatot. _ Szerencsetlen sző lómi vei esünk árvaügye ki lesz a jövőben gyámolitód ? * Nem csak a filloxera pusztít, ha nem vannak emberek, a kik a vadállatnál is embertelenebből pusztítanak. A napokban egy polgártársunk Bácska hegyen fekvő szőlőjében valami lelketlen gazember vandal módra pusztít ott; a mennyiben nem tartotta elégnek, hogy az illetőnek 15 darab gyönyörű fiatal gyümölcsfáját kihurczolta és ellopta, hanem a melyeket kihúzni nem birt, azokat össze-vissza rángatva s kicsavarva, tette tönkre. Ily rombolás láttára felháborodik az ember lelke s kétségbe esik az amúgy is kezdetleges állapotban lévő gyümölcsészetünk jüvőjén. Pedig gyümöl- csészetünk az összetartó kapocs, a mely még szőlőbirtokainkhoz köt. Ha ez ily gaz kezek által még bölcsőjében elfojtatik, akkor épen nem bizhatunk szőlőink újjá alkotásában ; mert még egy pár ily eset, s az amúgy is csak kényszerűségből tákolt szőlőbirtokainktól megszökünk. Igaz, hogy a Bácska hegyen van állandó csősz, s nem is volt eddig reá panasz, de a midőn az eleinte 100 forintot tevő évi bért 50 forintra nyomorították le, alig képzelhető, hogy az az ember teljes felelősséggel és pláne kártérítéssel válalkozzék állására; mert megélhetésére nem elég ez évi bér s igy kénytelen még napszám-munkával segitni magán, a mely elfoglaltsága alatt mindig ki van téve annak, hogy meglopják. A hegy községi elöljáróság s utóbb a közgyűlés azon kislelküeknek engedett, a kik örökösen el akarták az intézményt törölni s ennek nyomása alatt hozta azon határozatot, hogy az állandó csőszök fizetései le- szállittassanak és a birtokosok befizetései ezzel kisebbedjenek; nem gondolva meg, hogy ez olcsó hú-mak liig levét először egyesek s aztán az összes birtokosok isz- szák meg. A jövő közgyűlésen múl hatat lanul változtatni kell a dolgon. Adjon a hegyközség tisztességes fizetést s akkor határozottan követelje meg csőszeitől nem csak a felelősséget, de a teljes kártérítést is. Az igaz, hogy a birtokosok 20—30 krral többet fizetnek holdankint, de legalább nem fognak ily elrémitő dolgok történni. Áfáiban, ha valamikor, úgy most van itt az ideje, hogy hegyrendőrségi ügyünkért valamit tegyünk. Mióta szőlőink kipusztultak, kétszeresen szükséges, hogy az őrködés szigorú és pontos legyen, mert ily elszomorító esetek előfordultával épen azok lesznek elriasztva, a kik valamit tesznek ; a kik, habár szerényen, de mindenesetre a haladás útján törekszenek a közérdeknek szolgálni s ha lehet használni. Nézetünk szerint az összes szőlőbirtokokat egy hegyközségbe kellene összevonni, a mely intézmény szilárd támasza és hatalmas rúgója lenne pangó közgazdászatunknak. * Szívtelen gyermek. Bátori János helybeli foldmivest, ki Bátori József nevű fiától külön lakott s egészen magánosán élte napjait, tegnapelőtt annyira elővették az öregség gyötrelmei, hogy már képtelen volt magán segíteni, minek következtében beszállittatott a városi kórházba, a hol még az nap meg is halt. — Lakásadói még éltében értesítették szomorú helyzetéről annak fentemlitett József nevű fiát s lefestve előtte az agg szülő gyámoltalan voltát, felszólították, hogy siessen annak, ki már úgy is végvonaglásban van, némi vigasztalást nyújtani s kimultát megköny- nyiteni. Mire az emberi és fiúi érzésből kivetkőzött fin nem hogy elsietett volna atyja vigasztalására, sőt inkább annak jóakaróit és atyja helyzetérőli értesítőit gorombán elutasította magától s egy „pe- reatot“ mondván atyjára, ott hagyta őket a faképnél. így került aztán az aggastyán a kórházba. Ily gyermeki szívtelenséghez nem kell több kommentár. * Apadás. A Duna vize a múlt hét folyamán fokozott lépésekkel húzódott vissza medrébe, úgy, hogy remélhető, miszerint rövid idő alatt eléri rendes állását. * Uj aczélredő ajtók. Az újkor leg népszerűbb találmányai közé tartoznak feltétlenül az aczélredő ajtók is. Egyik tulajdonságuk, hogy zajtalanul működnek, de facto arra is alkalmazható, hogy zajtalanul nagy reclam nélkül mindenütt meghonosodnak. A legszebb paloták, egyszerű mezei lakok, elegáns villák, indóhá- zak, raktárak, őrházak, színházak, gyárak és üzlethelyiségek mindannyian el vannak látva, vagy rövid idő múlva ily redőaj- tókkal láttatnak el. Hogy valamely tárgy általánosan s majdnem minden dicsérés nélkül meghonosodik és közjóvá válik, egyszerűen azzal magyarázható meg, hogy e talál mányazokhoz sorolandó, melyek az az előtt létezettnek valóságos javításához szükséges minden feltétel bennfoglaltatik. Feltalálók és találmányok valóban bőven van
