Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1888-04-08 / 15. szám
VÁCZI HÍRLAP, vigyük meg a jó tanács és vigasztalás enyhítő és melegítő sugarait, gondolkozzunk számára, könnyebb megélhetési módokról, melyekben ha verejtékek között keresi is meg mindennapi kenyerét, de nincs kitéve közvetlenül annak, hogy az időjárás kegyetlensége és mostohasága egymásra tizedelje sorait? Léha ürügyekkel, haszontalan kifogásokkal tehát ne álljunk elő, és mert nem tisztán útbaigazító tanácsokat, de vezető jó példát és anyagi forrásokat is joggal követel meg helyzete enyhítésére : a város közigazgatásának tehát nem szabad többet szemethunynia ezen igazságos követelések előtt! A váczi nép kitünően bebizonyította a múltban, hogy mint szőlőmunkás, mint ügyes faragó, kitűnő molnár, jóra- való fuvaros és élelmes kufár, minden oktatást és vezetést nélkülözve elég anyagi képességgel birta megélhetésre. E fényesen igazolt mult most is döbben- tőleg kiáltó bizonyság, hogy nemes tulajdonai nem haltak ki, nem vesztenek el csak hunyasztanak ; ma tehát a társadalom minden tényezőinek kivétel nélkül vállvetve kell a munkához látnia, hogy e nép minden nemes tulajdonai tökéletesebb, czélravezetőbb fokban életre törjenek és kifejlődjenek. Már eddig is helyrepótolhatlan mulasztások történtek. Itt a kötelesség teljesítésének legégetőbb percze. A sorompók nyitva, a porond terítve, a munka jelölve. — Hasztalan osonkodtok a kibúvó ajtók felé, onnan saját Ítéletetek zuhan fejetekre! !! Dixi et salvavi animam. Vácz, 1888. Iparosaink panasza. Nincs munka. Rosszul megy az üzlet. Ezt halljuk iparosainktól útón-útfélen. A külföldi ócska áruk versenye, az általános pénztelenség és a minden gazdasági életet megölő magasságú adóteher tönkre teszi iparunkat. Ez a sajnos meggyőződés vert gyökeret iparosaink agyában sikertelenül végzett becsületes hosszú munkájuk alatt. Városunknak az egészség fentartására és a nagyvilággal való gyors közlekedésre kedvező fekvése Budapesthez való közelségénél fogva kedvezőtlen arra, hogy e kiknek vágyai netovábbja az emberi hiúság ilyetén dédelgetőbe. És talán innen magyarázható meg az egykedvűség is, melylyel a részemre kiállított oklevelet vevém . . . Nem mondom. Lehet talán más? Ha igy fogsz haladni, — mondá üdvözlésemre sietett barátaim némelyike — babérkoszorúd dúsabb leend mint hajfürtöd. A. hasonlat eléggé Kapuczinus, hozzá még mankón is jár, azért kérlek hagynátok fel vele. Babérra — azzal mit tettem épen nem számítottam. Azt azonban el nem hallgathatom előttetek, hogy lelkem borzad a gondolatra, melyet a hasonlat agyamban fölélesztett, Tehát ismét csak virág? De nem ! hiszen ő arra van kárhoztatva, hogy zöldeljen örökké, de virágot ne hozzon soha. 0 nem Flóra hive. Hátha mégis? Oh akkor el, csak messze el innen, hol ily olcsó a hírnév e „szappanbuborék áru“ : a babér. »Szerény fáradságom jutalma te nem lehetsz, ki ámbár „az életnek virágboritotta fáját, és gyümölcs terhelte ágait“ csak „száraz levelekből fűzött koszorúért kívánod becserélni — nem, te nem lehetsz jutalmam, mert rémképem a liliom, boldogságom elrablója a jázmin testvére : a babér vagy. Irtózom tőled. Elmerengtem. Bocsássatok meg barátim, de valami titkos sejtelem azt súgja fülembe: távozzál csak messzire e helyről, mert itt „nincsen szúmodia hely“. „Rémképek tömkelegé mi agyadat bántja“ szól a egyike az együtt levő vig czirn- borákriak, „jöjj én tarts velünk, hiszen egyébként is házi gazda vagy. Vagy nem helyen önálló ipar és kereskedés fejlődjék ki. Vérrel vegyült verítékkel keresi filléreit mindegyikünk. A „kéz-kezet mos“ elvét vallja lépten-n.yomon. Tudja mily drága az a fillér, melyet polgártársának kérges kezeiből átvesz. Tudja, mily rosszul esik annak, ha rájön, hogy a rajta megkeresett fillér tőlünk más kezébe kerül. „Másnak is kell élni!“ Ezt szokta mondani. Ha pénzt ad egyiknek munkája árában, megvárja azt ettől, hogy alkalom adtán az ő üzletében lássa el szükségét. így volna az helyén. Mi, akik itt együtt e kis város területén élünk, legközvetlenebbül azokra vagyunk utalva, akik velünk élnek. E város lakosai kezeiből veszsziik át azt a pénzt, a mely szükségleteink kielégítésére jut, Joggal megkövetelheti tőlünk tehát az a társadalom, a melylyel minden nap érintkezünk, hogy azt, a mire szükségünk van, ha itthon megtaláljuk, e város lakosaitól szerezzük be. Az a tisztelet, előzékenység, melylyel egymás iránt viseltetünk, az a bizalom, melylyel egyikünk-másikunk megtiszteltetik, az az egyetemlegesség, melylyel közös érdekeinket támogatni s azt mások ellentétes érdekeivel szemben'megvédeni is tartozunk, kötelességünkké teszi, hogy polgártársaink társaságában megkeresett filléreinket azon kis körben költsük el, a melynek tiszteletében, előzékenységében, bizalmában és támogatásában részesültünk. Azok, a kik legközvetlenebbül örülnek boldogulásunkon, legközvetlenebb részvéttel viseltetnek irántunk minden viszontagságunkban, azok, akikre életünk s vagyonunk ellen intézett erőszakos és véletlen veszélyben legbiztosabban számíthatunk, azok akik jó hírnevünk megvédésén leggyakrabban fáradoznak, e város polgárai, leginkább megérdemlik azt, hogy előmenetelüket szükségleteink kielégítésének kezeikre való bízása által mi is elősegítsük. Szükségünk is van arra, hogy egymást támogassuk, mert arra amúgy sem számíthatunk, hogy mások támogassanak. A városunk alatt elfutó Duna hullámai és a határunkon keresztül robogó gőzkocsi sínjei csak arra valók, hogy az áruk forgalmát mellettünk s rajtunk keresztül közvetítsék. Mi az áruk forgalmához vékony kevéssel járulunk. Legfeljebb veszünk valamit, amit magunk előállítani nem tudunk, de — kivált mióta a fillokszera rovar szőllőinket letarolta — el nem adunk soha. A szomszédos vidék terményeinek forgahiszed, hogy: „Borban a gyöngy fölfelé megy, jól teszi . . .“ Hagyj fel agyrémeiddel : a legdíszesebb nyughely mit földi pályáján az ember szerezhet a babér a borostyán ... te pedig ezeknek már bírod legalább is párnáit, s ha igy folytatod.,. Ne tovább ily hangon ! Barátira ! Kötelességem hiv én körötökből holnap távozom, tartsatok meg emléketekben miként én benneteket ; most pedig legyek én is vig czimborátok. Alig köszönt be a felkelő nap első sugara ablakomon, már útra készen vártam fogatomra, szombáraban fel s alá sétálva, midőn ajtómon egy erős kopogás hallatszik, s bebocsáttatást sem várva előttem terem a helység nehány tekintélyesebb alakja. En csodálkozásom meglepetésemből még fel sem ocsúdtam, midőn vezetőjük jövetelük ezéiját -előadta. És mit nem volt képes barátaim rábeszélése kérése elérni, hogy körükben továbbra is maradjak, elérte az egyszerű, a természet nevelte nép az Isten adta nép. Nem indokolt, nem rimánkodott csak azt mondá vezetőjük: hogy szeret és becsül, mert tudja, hogy én is becsülöm és szeretem és végre kért, hogy ott ama helyen, hol az ő számára is törvényt alkotnak lennék- szószólója, az ő és az édes haza érdekeinek hű őre oltalmazója. Nem haboztam a megbízást elfogadni. Ily becsületes népnek — bár hivatást a honatyaságra magamban kevéssé éreztem — érdekét védeni erkölcsi kötelességem; ily puritán jellemű népnek bizalmát bírni fölér bármi dicsőséggel. Lemondtam az elköltözésről. lomba hozatalánál pedig csak a közvetítő szerepét viseljük. Nálunk meg nem áll belőle semmi és a forgalom közvetítése is csak azon nehány kevésnek nyújt némi jövedelmet, akik a közvetítés munkáját végezik. És mégis, — ki hinné, — mily őrülten törünk önmagunk megrontására ? Megvárjuk azt, hogy polgártársaink keservesen megszerzett filléreiket sietve hordják üzletünkbe, de mi, amire szükségünk van, mindenért Budapestre szaladunk. Szívesen felróvjuk az útiköltségeket és időmulasztást azon élvezet számlájára, melyet Budapesten szerezhetünk magunknak, csak azt érhessük el, hogy némely áruezikket nehány rozsdás krajczárral olcsóbban megszerezzünk. Naponta megfordulnak lakásainkon a külföldi ipar utazói. Bőven válogathatunk az újabbnál újabb találmányokban és a külföldi ipar legújabb termékeiben. És, ha megtetszik valami, Bécs, Prága, Hamburg s a külföld számtalan ipartelepe két huszonnégy óra alatt helyünkbe szállítja. A mi magunknak terem, abban válogatunk-. Az idegenen ellenben m á - csak azért, mert idegen, mindig több megbámul ni valót találunk. Az idegen áru rendesen kapósabb a magunk termékénél. Beérjük, ha rósz tulajdonait nem ismerjük. Lenézzük a magunk iparát. Ez a bajunk. Rászokunk az idegen ipar tetrnékeire. Készen vesszük a ruhát, csak azért, mert Pesten olcsóbb. Készen veszünk mindent, ahol azt nagyban árulják vagy raktárban tartják. Addig, míg ezt csak a mindennapi szükséglet feltűnésre alkalmatlan apróbb czik- keinél követtük el, észre sem vettük a folytonos bűnt, melyet önmagunk s polgártársaink megkárosítására éveken kérész tül elkövettünk. Mióta azonban azt kezdjük tapasztalni, hogy az idegen utáni vadászat monumentális alkotásokban jelentkezik, kétségbeesve bámulunk a feneketlen örvénybe, melyet évtizedeken keresztül űzött bűnös gazdálkodásunk ásott elbukásunk idejére. Azzal, hogy a váczi székeskáptalan a „Curia“ vendégfogadó épületének 30,000 frton való restaurálását budapesti építő mesterre bízta,Akiadatott a jelszó, hogy : „csak budapesti építő mester ké p e s tekintélyesebb értékű építkezés elvállalására. A káptalan példáját követte nyomban két iparkodó vagyonos polgár anélkül, Mosolyogsz te virág-barát? Hallom már mint kiáltod felém: hírnév, dicsőség: babér koszorúzza homlokod te „virág-gyűlölő“. S még sem hajolsz meg a virág-barát előtt? Vagy talán a virágnak csupán e nemét nem gyűlölöd ? Ezért rajongsz, ennek ápolása, ennek megszerzése minden törekvésed minden gondod? Elhiszem. Sőt meg is bocsátók, mert kis diák koromból tudom: Nulla praecepta sine except . . . Ne folytasd. Szánom gúnyos mosolyod, mert csalódol. Nem kecsegtetett a babér azzal, hogy az utóvilággal hangoztatni fogja nevemet; nem azzal, hogy a hir és történelem ragyogó templomában oltárt állít, emlékemnek. Ezt nem tévé. Én sem óhajtám, érte nem rajongtam ; . . . mert gyűlölöm . . . A megbízást elfogadtam, mert a meg bízót, a népet szerettem. Elhatározásomat mi sem volt képes megingatni a 3 éves cykluson hű őre voltam érdekeinek, érette mindent megtettem, mi szerény tehetsé gémtől kitelt. Megbizóim bálványa lettem. Újabb hajtásai a borostyánnak, mondák némelyek ; sajátságos cultiválása a virágnak mondák mások kárörvendő arczczal. És ők mindannyian mosolyogtak gúnyosan, íme 1 épre csalta gyűlöletét hiúsága, becs-- vágya. Még nehány levél a csalétekből és kénytelen föladni álláspontját: gyűlölete végképen megszűnik. Csupán én éreztem lelkemben mély fájdalmat; és szánalommal ügyeiéin kandisá- gukat; mert egy újabb indok csak erŐsité, öregbité meggyőződésemet, hogy a virág daemonnal még végleg le nem számoltam. hogy lépésük felett alaposan gondolkodtak volna. Utánuk ment a „Váczi Takarékpénztár“ is épületének 35000 frtba került átalakit- tatásával. És igy maga azon intézet is, mely létezését és üzletének forgalmát leg- nagyobb részben vácziaknak köszöni, azt a hasznot, amely épületénekS átalakításánál az iparosok közt megosztatott volna, idegeneknek adta. Veszedelmes példák; többet ártottak iparosaink jó hírnevének, mint üzletüknek 20 esztendeig tartó pangása. Azon nézet kapott lábra, hogy ily munkák teljesítését váczi iparos nem is képes elvállalni. Már most feltartóztatkatlanul kinyomja helyéből a helybeli ipart az idegen. Megyés püspökünk, megérkezésekor ünnepélyes szavaiban adott kifejezést azon Ígéretének, hogy e „nemes város“ bol- dogitásán legörömestebben fog fáradozni. És ime első alkotásával a püspöki íesidentia restaurálásának munkájával is idegenek boldogulását segíti elő. • Sirva néznek (ács, kőmives, épületasztalos és lakatos) iparosaink az idegenek által restaurált épületekre, melyeknek felépítéséből folyo keresményre a természet s a társadalom törvényei szerint joggal számíthattak. Ha magán ember talán roszul számított takarékosságból mellőzi is saját iparunkat, megbocsájthatunk neki, mert vagyona oly csekély, hogy abból a legcsekélyebb részt sem tehet koczkára. De midőn egy módos intézet, egy gazdag testület és a város híveinek leggondosabb atyja, egy megyés püspök, mellőzi azon hely iparosait, hol az általa bírt épület áll, azt a közönség, mely ezek iránt mindenkor megkülönböztetett tisztelettel szokott viseltetni, méltán veszi zokon. Hiszen iparosainkkal szemben még azon feltevés is jogtalan, hogy ily nagyobb épitke: zések elvállalására képtelenek. Vájjon ki épi- tettefel a csinos püspöki könyvtár épületét ? Nem váczi iparos? Ki építette fel kifogástalanul a római kath. leányiskolát? Ki restaurálta a kegyesrendiek templomát és iskoláját és ki emelte fel a karcsú két tornyot templomukra? Nem váczi iparosok? Avagy különb-e a drága pénzen idegenek által restaurált épületek munkája a váczi iparosokénál? És végre is, ha gyengébbek volnának ií iparosaink a főváros iparosainál, módot és költséget kell nekik nyújtani, hogy alkal műk és pénzük legyen maguk képzésére, és a boldogulásra. József főherczeg alcsuthi birtokára Április hó 8. Csupán én tudtam, hogy a babér mit barátaim oly bőkezűen tettek számomra kilátásba nem dicsőség, hanem sárral dobált] szalmaköteg. Megbízatásom leteltével ugyanis egy — családi összeköttetéseken alapuló jogon) igényt formáló — ellenfelem támadt a kerületben, ki hogy részére a diadalt biztosíthassa gúny és rágalom szennyével igye kezett érdemeimen csorbát ejteni, a babér hajtásait eltiporni. És, hogy a nép bizalmát megingassa, korteskedés — eme hagyományos nemzeti erkölcsösei — hallatlan támadásokat intézett ellenem. Fáradságát J fényes eredmény koronázta. A bizalom c megingott a hit kialudt és a babér hajtásait a hideg közönyösség csípős dere tönkretevő. És a nép ! az Isten adta jámbor lelkű nép! mely még néhány nappal koszorút I font „újabb hajtásokat“ növelt a babéi koszorúhoz : most sárral igyekszik azt beszennyezni, megdobálni . . . Ezt ápoljam e hát e megdobált virágot, mely oka volt, hogy annyi barátom elhagyott, mely oka volt, hogy százak belém helyezett hite gyönge nádként meginogjon, mely oka volt, hogy százak lelkében a sárga irigység fészkelje be magát, és végre, oka volt nevem heteken keresztül tartó meghurczoltatásának ? Nem, nem ! Én ennek is csak gyűlölője lehetek. Es ha mind ezek után, téged, — kinek annyi keseíU csalódás, annyi fájó emlék fűzné lelkedet a virághoz kérdenélek: rajongsz-e mindezek után is a virágért? hiszem, hogy válaszod az lenne : gyűlölöm.
