Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1888-03-25 / 13. szám
II, ÉVFOLYAM. 13. szám. VÁCZ, 1888. MÁRCZIUS 25. HELYI ES VIDÉKI ERDEKÜ TÁRSADALMI HETILAP. ■* Előfizetési ára: helyben házhoz hordatással, vagy a vidékre postán való elküldéssel egész évre ........................................ 6 frt — kr. fél évre .............................................. 3 » — » negyed évre ....................................... 1 » 50 » Egyes szám ára 10 kr. — Kapható a kiadóhivatalban. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Vácz, Duna-sor 587. szám alatt. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, az előfizetési pénzek, hirdetési dijak és hirdetések. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések: sora (négy hasábos garmond sor) ............................................. 20 kr. Nyilt-tér: sora 30 kr. Bélyeg' illeték : minden beigtatásnál ................................. 30 kr. A nyugta-bélyeg külön fizetendő. Előfizetési felhívás! Mindazokat, kiknek a „VAOZI [ II í It ff. ff**4-«*«, szóló előfizetése f. hó végével lejár, tisztelettel felkérjük, f hogy'előfizetéseiket hova-elöbb meg- r újítani szíveskedjenek, nehogy a lapok szétküldése fenakadjon. A „Váczi Hírlap ira előfizethetni a szerkesztőnél, a lap-ki hordónál (ez utóbbinál a nyugtatvány azonnali kiszolgáltatása mellett) és postán való utalványozás utján. Előfizetési ár: egy évre ... 0 frt — kr. fél évre ... 3 frt — kr. egy negyed évre 1 frt 50 kr. Dr. Csányi János s. 7c., felelős szerkesztő és l.iptulajdonos. A váczi nép anyaga. Dr. Kiss J. közleménye. I. Bécsben a Szent István templomának szentélyében a jobb oldali szárny falazatának ablakai ritka tökélyt! festett gót ékítményü üveg mozaik táblákból állanak. E remek müvek egyike mindjárt a bemeneti ajtó szomszédságában a gótkikus ékítmények pompá- zatában Bécs volt polgármesterét Ze- lenkáy a másik pedig annak nejét tünteti föl. Az elismerő polgárság, ily magasztos helyen iparkodott elismerésének érvényt juttatni, mely noha üvegen nyert kifejezést, de azért öröklőbbek, mint Róma vagy Athen broncz és márvány szobrai. Észrevétlenül suhant el az idő' fejem felett a mig e kép szemléletébe elmerültem, bámultam először A „Yáczi Hírlap“ tárczája. Virágvasárnapján. Hosanna ! Igyen üdvrivalga Juda — S Útjába drága szőnyeget vetett — Te vagy, Te vagy szivünknek Messiása, Hosanna Neked égi szent követ! — S jött 0 — a Szent — fönséges arczulatján Öröm mellett ott ült a bánat is, Hiszen tudá, hogy néhány nap s reá ott A pálma után ostor vár s tövis . . . Ah Juda népe ! benned testesülve Minden mi nálunk gyarló emberi, Hiénaként rontál később reája, Kit ma úgy tudtál formen zengeni. — Ilyen az ember; ma is az a régi. Most fölemel nagy dicscsel tégedet, Hogy holnap annál mélyebben lesújtson, Ha már megunva, kegye mást szeret. Mit ér az ilyen kegy ? Emberek zajában Miért keresnénk czélt, boldog jövőt, Nézd lent, a kedves illatos virágot, Sugár nem éri, ám zápor sem őt! A változó fény minden bűve-bája Ezt boldogíthat, ám nem a szivet. Ki önmagában üdvét nem találja, Külső pompában boldog nem lehet. — . Viz Zoltán. Zarándoklati emlékek. Irta: H>r. UZ.G.'z.oJl-y Zavaré. V. Zarándoki programmunk szerint nyolcz napot töltöttünk Rómában. Hittük, hogy az időt jól felhasználhatjuk, mert részünkre, Schwimmer úr ügyes ciceronekat ígért. Ámde úgy jártunk a ciceronekkal, mint a is a megbizott művész felfogását, azt a minden izében pontos kifogástalan technikát, melylyel feladatát a siker oly hatalmas teljével oldotta meg. Valóban ha egy halandó, törékeny, esendő embernek érdemeit az Urnák örök dicsőségét beláthatlan időkig hirdetendő templomában szabad érvényre juttatni, úgy kétszeresen nagyszerű a művész conceptiója, ha a megörökítendő embert, alázatosnak, megtörtnek és saját gyámoltalanságát mélyen átérzőnek tünteti elő, kinek minden ereje, hatalma és sikere annak kegyelméből és áldásaiból serkedzik elő, ki a teremtésnek legfőbb ura. Am ha tetszik a múló dicsőségnek szobrai érczben vagy márványban örökítsék mega dölyf és pöffeszkedés emberét, ki nyomor, Ínség és kétségbeesés révénPyramisokat rakatott, márvány pa- lotákatemeltés a memnonialis éjDitészet egyéb szédítő tárgyait alkotta, mig az a verejtékig agyon csigázott polgárság a kétségbeesés és ébbalál örvényébe lett kitaszítva. De a keresztény felfogás visszariad a pogány culturától. Mi az igazi embert a polgári jogok küzdelmében, a szeretet nagy müveinek alkotásában, a lélek és szellemfejlesztés dicső munkáiban keressük és kutatjuk. Ez a munka összetöri az embert, az ily léleknek küzdelmei alatt megroskad az emberi test, ilyen ember az emberiség szent ügyének testi és lelki vértanúja. Testben szenvedő és lélekben, testvérei igazaiért aggódó és nehéz munkájának verejtékei közt virad fel népének boldogsága: akkor, midőn ő reményteleczigány gyerek, kit a borbély műhelybe csalnak, oly ígérettel, hogy ingyen fogják rnegnyirni, s azután inas kezére bízzák, hogy rajta tanuljon nyírni. Schwimmer is oly szemen-szedett ciceronekat fogadott számunkra, kiknek összes tudománya abban állott, hogy az olasz nyelven kívül a németet is bírták s elvezettek bennünket a kijelölt helyre, — midőn azonban magyarázatra került volna a sor, némák voltak, mint a hal. Egyébként fogékonyaknak mutatkoztak a tanulásra, mert nagy érdekkel hallgatták: mit betűzünk ki a Baedekkerből, sőt néha meglepetést is árultak el, midőn tőlünk idegenektől megtudták: minő nevezetességei vannak Rómának. — Szóval oly kalauzaink valának, kik rajtunk és tőlünk akarták eltanulni a cicerone mesterségét. Schwimmernek még csak szemére sem lobbanthattuk a csalást, mert futva került bennünket. Be ha legügyesebb ciceronék kalauzolnak is bennünket, még ekkor is panaszkodnunk kellett volna a miatt, hogy nem lett 'beváltva a programúiban adott azon ígéret, hogy 30 zarándok részére egy-egy cicerone fog jutni. Ugyanis hőte- lenkint kaptunk vezetőket, pedig egy-egy hotelben 70—80-an voltunk elszállásolva. Én és néhány társam úgy segítettünk a bajon, hogy külön napi programmokat készítve, bérkocsira ültünk, s a kocsis kalauzolása mellett folytattuk a város nevezetességeinek megtekintését. Persze a hamarjában összetákolt programm nem volt mindig helyes; s nem csekély bosszúságunkra 8 nap alatt jóval kevesebbet láttunk mint eleve hittük. — Mint zarándokok az Umberto király kezén levő Quirinálba és Pantheonba úgy sem mehettünk, de ezenkiviil tájékozatlanságunk követketkez- tében több más nevezetességek látásától is níil viszi magával nyugodni nem tudó lelkének örök igazságok után vágyódó epedéseit. Mit is keresnének ily emberen a herculesi izmok, ajupiteri tekintetek, az alcibiadesi vonások, ezek csak a faragott istenek kevély szolgáinak tartozékai. De más oldalt a bécsi nép eine cul- tuszában egy mély, gyakorlati mysti- cismus is rejlik. Mert valamint e remek ablakkép, bár a technika teljes bevég- zettségével fényeleg, önmagában véve mégis homálytalan sötét, láthatóvá csak a mindent megvilágitó nap sugarai által lesz, úgy a legkitűnőbb ember a maga minden nemes tehetségeivel és minden kitűnő tulajdonságaival homálytalan semmi volna, ha tehetségei fényt és ragyogást nem a magasabb égi kegyelmek által nyernek. És igy ezen nemesb felfogás utján az embernek adott cultusz is visszasugárzik azon örök lényre, mely minden jónak és igaznak örök forrása. így válik el a kereszténység útja,a Pharaók nyomdokaitól, a pogányok istenitéseitől, kiknek ünnepelt nagyjai csak nyomort, ínséget, szolgaságot hagytak maguk ipán. Ekként nem válhatik az igazi szerény, nemes keresztény soha az üvöltő farkasok prédaleső tagjává. Mig a görög minta-respublika bölcsei és államférfiai fenékig markolnak a húsos fazékak konczai közé és sorsot vetnek a polgárság közjövedelmeire, addig az egyszerű nemes keresztény polgár mint élő tiltakozás áll fölfelé, ú gy mint lefelé minden igazságtalan terhek, minmegfoszttattunk.— Engem meg oly malheur ért, minő kevés embert szokott érni Rómában. Akár hány utason megesik, hogy Rómában volt és pápát nem látott. De alig van ember, ki Rómában járván a Pincio begyre fel nem ment volna. Én azonban ép akkor tartottam egy kis pihenőt, midőn társaim az említett begyre kocsikáztak. Senki sem figyelmeztetett, hogy e hegy, illetőleg domb, Rómának legszebb pontja, hogy itt van az örök városnak egyetlen, de rendkívül kedves és kies parkja, boí nyaranta pálmafák árnyékában keres a római nép üdülést, s a bonnét legnagyszerűbb kilátás nyílik az örök városra. Mindezt csak akkor tudtam meg, midőn már nem volt időm a bájos dombra felmenni, s meg kellett elégednem azzal, hogy az ígéret földéről kitiltott Mózesként csak távolból pillantottam föl oda, hol legalább egy fél órát oly szívesen töltöttem volna. Ne várja az olvasó, hogy mindazt leírjam, mit Rómában láttam. — Nem valóságos útleírás az, mit e halvány sorokban vázolok, — hanem egyszerű visszaemlékezés az örök városban s olasz földön eltöltött napokra. — Tehát miután már múltkori czikkemben Rómát, az olasz várost és a kereszténység központjának legelső nevezetességét a ÍSzt. Péter templomát néhány vonással ecseteltem, — ezen felül még csak néhány kitünőbb nevezetesség pongyola leirására fogok szorítkozni. Ha a Szt. Péter téren a templommal szemben állunk, jobbra egy két emeletes házat pillantunk meg. Figyelemre sem méltatnék az épületet, ha kalauzunk meg nem szólana: ime a Vatikán! Kétkedve nézünk majd a kalauzra, majd az épületre, mintha csak mondani akarnók : ez az igénytelen ház lenne ama nagyszerű palota, den bandita osztozkozásf minden jogfosztás, minden néptiprás ellenében. Ily érzelmek közepette gondoltam a mi jobb sorsra érdemes derék váczi polgárainkra, midőn a bécsi Szent István vértanú magasztos szentegyházának, myst.ikus homályu szentélyében Zelenka polgármester arczképét szemlél gettem. Majd bárom évtized bosszú szerencsétlen küzdelmei merültek föl emlékezetemben, melyek alatt közvetlen tanúja voltam e becsületes polgárság nemes vágyódásainak és harczai- nak.Csak ha egy Zelenkája is leendett, hol volna ő ma jólétben, miveltségben, iparban és kereskedelemben! Nincs az az iránytű a legkitűnőbb angol szakértő kezek által elkészítve, mely az érzékenység oly végtelen finom fokozatával mutatná az éjszaki fokok szabatosságát, mintahogyan a mi becsületes józan, türelmes népünk érzelmeivel, vonzalmaival lelkének és szivének minden vágyódásaival a közjó, az emberi jogok és igazságok követelménye elé törekedett. Meg fogjátok tehát engedni ha mind- legöregebb tanúja az ő politikai, társadalmi és erkölcsi küzdelmeinek, igazságot szolgáltatok neki akkor, midőn ti feltétlenül pálczát törtök felette őt minden jóra, nemesre képtelennek tartván. Azt úgy is tudjátok,hogy tőlemmin- den bizelgés távol van. Nekem a váczi nép sem nem adhat semmit, sem tőlem semmit el nem vehet, egyszerű polgári ambitió, mi toliamat vezeti, mely soha semmiféle emberi gyarlóság előtt soha melynek 20 udvara és 11 ezer helyisége van? Kétkedésünk csak addig tart, mig a co- lonnaden keresztül menve a palota bejárata elé jutunk. Itt egyszerre rendkívül tágas és magas folyosók, nagyszerű lépcsőbázak, egy udvar s egész csoport épület tűnik szemünkbe. Még egyetlen helyiségben sem voltunk s már is sokat láttunk. A folyosók hatalmas boltivei, a valóban fejedelmi lépcsőbázak Bernini kezéből kikerült joniai oszlopai, a sok óriási szobor, a remek fal- diszitmények bámulatra ragadnak bennünket. Legott észrevesszük, hogy a helyiségek labyrintja áll előttünk, de a tévedéstől nem kell tartanunk, mert lépten nyomon találkozunk szálas schweitzi testőrökkel, kik udvarias készséggel utbaigazitnak. Legelőször is a Sixtina-kápolnát tekintjük meg. — A hosszúkás helyiségben csakis az elefánt-csontból készült mozaik munkákkal ékített oltár s az orgona adja értésünkre, hogy a pápa ő szentsége házi kápolnájában vagyunk. Különben azt hin- nők, hogy jól megbámult gobelinekkel bevont nagyúri terembe léptünk. De nem gobelinek azok, a miket látunk, hanem freskók. Tulajdonkép az egész kápolna nem más, mint négy óriási festmény. Mind a a négy Michael Angelonak alkotása. Az oltár fölötti falon az utolsó Ítéletet, a plafondon a teremtést, a bűnbeesést és a vizözönt, az oldalfalak boltivein pedig bét prófétának (Jeremiás, Ezechiel, Joel, Za- chariás, Izaiás, Dániel és Jónás) és az öt Sibyllának alakjait örökítette meg a láng- elméjü művész. Legnagyszerűbb az utolsó Ítélet, mely egész borzasztóságában állítja elénk a harag napját. Minden egyes alak méltó tárgya a művészi tanulmánynak, a minthogy maga e kápolna egész életre elégséges tanulmányt nyújthat a festőnek.
