Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1888-03-11 / 11. szám

I

Vácz, 1888.

VÁCZI HÍRLAP.

9jj ermészetöknéi fogva nem felelhetnének' a?meg: ebben az irányban nem voltak üimég addig sem kellő gonddal, sem kellő ifbrélylyel tevékenyek. De mihelyt meggyö- »Geresedik az illető körökben az a felfogás, u rogy valamint nincs igaz és tisztes boldo- rj gulás az életben, ha ész dolgában a tudás, s ellem dolgában a becsület nem vetett 9r iieki alapot, úgy másrészt a legszebb isit .méretek és a legszeplőtlenebb jellem elég- s, ;elen állapotú vagyoni viszonyok mellett evVagy bénaságra, vagy meddőségre kárhoz- ßi hak ; (nem őröl az olyan malom, melynek 'ti irkában, szabályos és tiszta volta mellett e s csak szivárog vagy épen elapadt a viz.) :tr mihelyt gyakorlati alkalmazásba lép az sí íz igazság, hogy a fekete abc-vel legalább e is egy rangot érdemel az oktatásban a íq gazdasági lendületnek az arany abc je, mely- y tyel oda jut az ember, hogy pénzét nem ;e;ísak költeni, hanem olvasni is tudja: ak- 0/ior örömmel tekinthetünk olyanok jólétére, hűiknek most Ínségüket szánjuk, nyomorunkat enyhítjük.

Hanem ez csak olyan jövendőre szól, fi mely meglehet még nagy távolban kö esteledik felénk ; de addig mi történjék, ad- Sillig?

Addig a társadalom ne bizza azokra, lidkik bebizonyították, hogy nem tudnak a :rrmagukéval bánni, azt, hogy a mit szorult 8i íelyzetlikből kimenekülésökre kapnak, hali- son ló értelmetlenséggel tegyék gyümÖlcs- ■ telenné. Szervezzen magának a társadalom Ö>íközeget, a mely a könyörület forrásainak íi áldását megmenti attól, hogy sivár tala- ojjón párologjon el, vagy gyomot éltessen.

’ Gyámot annak, akinek nem üdvös az ön- í i; ál lóság. Igen érdemes baj fordultán, csa k; pás jártán az irgalmasság, hanem talán xfi az az okosság és gond sem érdemetlen, iűümely jobban örül a meglevő megóvásának, mmint a tönkrement visszaszerzésének.

Falusi hadjárat.

I.

Mozgósítás és hadüzend.

— A viszontlátásig! — e szóval váltunk .L el, midőn az első vizitet tettem.

— Bátorkodom kegyes engedelmükkel -í ismét megjelenni. Hogy erre az lesz-e a

a- válasz:

— Isten hozta nálunk ! örülünk a sze- i9i rencsének — az Önöktől függ Uraim és

Hölg}?eim!

S higyjék meg, örülnék magam is a szerencsének, ha egyébként szerencsétlen nem volnék. A mint tetszenek tudni, szeretnék mindenképen feljutni a Parnassus tetejére, de már eddig is sajnosán voltam kénytelen tapasztalni, hogy sok bojtorján és tövis tenyészik aljában.

Először itt nem akarta senki elhinni, hogy belőlem pennaforgató lesz ; másodszor nyomára jöttek annak, hogy ki légyen az a Prometheus.

(Szerkesztő Ur ! az Isten áldja meg, ne nyomtattassa ki többé ezt az ominózus nevet, csak e két betűt —y —f, mert kü- ’lönben megint rájönnek).

Volt is mit hallgatnom, — azaz bocsánat — azt hiszem lesz is még sokáig.

Őszinte leszek. Elmondom a dolgot úgy a mint történt. Elkezdem tehát élűiről.

Tetszenek tudni itt falun egészen más élet van, mint városban, de szerény véleményem szerint Jegfőképen abban különbözik egyik a másiktól, hogy mig városban télen-nyáron egyaránt inkább a szobákban megy végbe a triccs-traccs. addig falun, ha már tavaszodni kezd kissé, az idő, ki szoktak ülni a házak elé a pletyka- padra.

(Ezt csak azért mondom el, hogy tisz tázzuk kissé a körülményeket).

Szerencsétlenségemre mikor azt a szerencsétlen „Prometheus“ nevet, — óh ! hogy soh’se jutott volna eszembe — kinyomtatták, úgy látszott, mintha ez a kamcsatkai időjárás egy kissé megembe- rölte volna magát. Kisütött a napocska, s a falu szóvivő(nő)i is kikivánkoztak a „búbos“ mellől.

Hát Uram Teremtőm ! az első tárgy is, mi a ház előtti padokra került — képzeljék csak mi — azaz pardon ! — ki — volt ?

Én.

Az volt még a szerencsém, hogy magam nem voltam ott, mert rendesen feketében szoktam ugyan járni, s szabóm jót állott, hogy színét megtartja öltözékem, de ha ott lettem volna, szabómnak is föl kellett volna mondanom, mert a „száraz szapulás“ következtében mindenem szinte- telenné vált volna.

(Már bocsánatot kérek ! de be kell vallanom, hogy nálunk igy csinálják a politikát s csak azután kerül még igy megszűrve az újságokba.)

Ilyen szomorú sorsa van a mai világban az írónak. Ha nem ir, pennáját mások hegyezik meg, de rajta ; ha ir, pennájának hegyét kitompitják, de rajta.

így is, úgy is baj. Hiába ! a szegény embert az ág is húzza.

De talán untatom is önöket evvel a sok, a dolog lényegét nem érintő incisum- mal!

Bocsássanak meg! Most már csakugyan rátérek a dolog velejére.

Tehát figyeljünk !j

Gondolataimba mélyedve ültem asztalomnál. Phantasiám jóspillantást vetett irói jövőmbe. Egy ide-oda hullámzó embertömeget láttam képzeletem szárnyaira

emelkedve, a mint fáklyák fénye mellett megállnak egy nagy épület előtt, s az én nevem hangoztatják. Én megjelenek az erkélyen s köszönetéin nyilvánítom irói érdemeimet ért eme megtiszteltetésért.

Már hozzáfogtam, hogy leírjam és meg- örökitsem azt a beszédet az utókor számára, midőn egyszerre csak fölpattan az én kis szobám ajtaja, s egy helybeli jóbarátomat látom azon betoppanni.

Kénytelen voltam felocsúdni, pedig de fájt a szivem föláldozni ezt a szép jövőt — ha az mindjárt csak képzeletben volt is — a rideg jelenért.

Mert hiába! Azt mondja a közmondás is — rossz katona az, ki generális nem akar lenni ; — ha tehát író leszek, iró-ge- nerálissá is akarok válni, most még csak gondolatban, később tényleg.

(De, ha gondolataimat Cumberland módjára ki is találták, mindazonáltal nagyon kérem önöket, ne adják ezt tovább, mert hátha nem sikerül, s akkor én már előre kompromittálva lennék s oda lenne minden hírnevem, ami most még nincs is.)

Savanyú arezot is vágtam a dologhoz, mit barátom is észrevett, s meglepetésében még szokásos üdvözletét is elfelejtette, az ajtót is nyitva hagyta s megdöbbenve igy szólt:

— No mi lelt? Talán roszkor jöttem?

— Nem! de — —

— Mit de ? zavarlak ?

— Oh nem! hiszen látod, hogy semmit sem csináltam.

(Talán csak nem mondom meg — gondoltam magamban — még kinevetne.)

— Jó, jó, elhiszem ! hanem ha azt elmondom, ami tulajdonképen hozzád vezetett, tudom, hogy még keservesebb arezot fogsz hozzá csinálni.

— Mi, mi az? Valami szerencsétlenség? dadogtam felugorva ülőhelyemből.

— Nem is más, te játszod benne a főfőszerepet.

— Kérlek mond ki rögtön! látod, hogy már is egészen kétségbe vagyok esve.

— Lehetsz is! Egész faluban csak te rólad beszélnek és pedig oly hangon, melyet ha hallanál, egy csöppet sem lenne ínyedre.

Azt mondják, hogy a falu egyetlen nevezetességét — a postát — becsmérelni merted; s azoknak a szegény színészeknek, kik a múltkor véletlenül idetévedtek, jó hírnevét tönkre tetted.

Össze is ült rögtön a tanács fölötted határozni. Én csak a kulcslyukon hallgatóztam, nem mertem bemenni, megvártam a végzést s siettem azt rögtön tudtodra adni, hogy gondolj a menekvésre.

— Halljuk tékát ezt a végzést, csupa fül vagyok.

— Először is kimondották, hogy ellened mozgósítani fognak s megizenik a háborút. Ebből kifolyólag befolyásukat latba vetik, és minden lépésed elé akadályt gördítenek. Hogy mik lesznek ezek. nem tudtam kivenni, mert a nézetek nagyon eltérők voltak, s az elnök szavai az egyszerre nyilvánított

Márczius hó 11.

nézet-különbségen megtörtek. — Másodszor : hogy a tőlünk nemrég eltávozott szegény nemzet-napszámosainak kártérítést adj.

— Hát csak ennyi az egész? — s köny- nyebbülten vettem lélekzetet.

— Micsoda ? hevesied ? akkor nem tudod még, mily szigorral szokták végrehajtani az ilyen határozatokat. Jobb lenne, ha vagy két hétig nem is mutatnád magadat, mig a kedélyek egy kissé lecsillapulnak.

Tudod édes barátom! a jó diplomata soha sem vonul vissza, ha reá szükség van. Ha kimondották a mozgósítást, én is mozgósítok. Csakis igy lehet homoepatikus és revanche-elveimmel megegyezőleg határoznom. Te féltesz? Ne félts! Moudd csak egyhangúlag hozták a határozatokat?

— Nem! volt közöttük egy olyan is, ki enyhítő körülményeket iparkodott felhozni, hogy az ítéletet szelidebbé tegye.

— Látod ! tehát van egy pont, mely nincs oly jól védve, mint a többi. A vár tehát nem bevehetetlen.

— Igen ám! csakhogy te hamarább kifogysz az eszközökből, mint ők! csakis pyrrhusi győzelmet biztosíthatsz magadnak a legjobb esetben is.

— Szép, szép, majd ha pár nap múlva ismét latjuk egymást, akkor kérem véleményed. Szervusz.

Azt mondják, ha nincs maga az ember, akkor nem ijed meg oly könnyen a saját árnyékától.

Én is igy voltam.

Mig barátom nálam volt, addig csak nevettem a dolgot, de bezzeg mikor elment s magamra maradtam, mégis csak kezdtem félni, hogy fölvettem a nekem dobott kez- tyüt.

De most már mindegy! csata előtt nem lehet fegyverszünetet kötni.

Miután pedig, jól tudtam azt, hogy a fegyverek nem egyenlők, s hogy az ellen táborában sokkal nagyobb számú s a legelső, legnevesebb gyárakból kikerült fegyverek villognak, más tennivalóm nem volt mint cselhez folyamodni s Ulysses szerepét játszani.

Egy tervet csináltam, minden részletét kidolgoztam gondolatban s meg vagyok győződve, hogy ha sikerül, Nagy Sándorként én is ketté vághatom vele az ellentétek gordiusi csomóját.

De bocsánatért esedezek, ezt most nem mondhatom el. Először azért, mert elárulnám hadi titkomat, ilykép azt a kijátszás veszélyének tenném ki. Másodszor: már amúgy is igen hosszúra nyúlt jelen látogatásom, s önöket is föltartom dolgaik teljesítésében. Hanem ígérem, hogy ha legközelebb ismét találkozunk és ez terhökre nem válik, elmondom nemcsak a tervet, de eredményét is.

Hiába! a csata előestéjén vagyok, nyugalomra van szükségem !

Isten önökkel.

—y. —f.

'i köz- és magánjogának történetét, elveit s intézményeit.

Kossuth Lajos — távolban is reánk tekintő — hazánk nagyfiának befolyása alatt rohamosan haladtak az 1847. évben tartott pozsonjd közgyűlésen megindult események, fi Bekövetkezett az 1848. év márczius 15 ike, Metternich bukása, Apponyi gróf kanczellár lemondása, Becs polgárainak lázadása, a pozsonyi diétának Budapestre Történt áthelyezése, független magyar minisztérium .£ alakítása, mig végre a jogvédelem ügye félisteneink kardjaira bízatott.

A nemzet megpróbáltatásának nagy nap- fii jai közeledtek. Mindenki a békés megoldásba vetett remény s a kétségbeeső elszántság határai között végig számította a lehetőség minden fokozatát. Dr. Kovách Pál részletesen ismerve közjogi állásunk történeti alapjait, magyar nemzeti érzéssel eltelve adta ki 1848. márczius 16-án a hires „Szemelvények az 1790/91.és 1825. évi országos egyházi választmányok munkálataiból“ czimü egyháztörténelmi értekézését, előszavában biztos reménynyel üdvözlvén a dolgok uj rendét, hogy az egyházi reform az átalakulás élén álló államférfiak által e tekintetben is minél könnyebben és minél biztosabban eszközöltethessék.

Nem sokára harczi riadó hangja hasította a jogaiban megtámadott nemzet millió fohászaitól terhes levegőt. Szilaj paripák szöges patkói taposták a rákosi szántóvető kalászosodó vetéseit. Nehéz ágyuk bömbölése dübörgette a messze hallga- tódzó figyelmes füleit.

A váczi papnövelde termei megürültek. Tanitványai a csatatérre, ő maga a szószékre szállt. Őszintén érzett hazafi szeretettől lángoló szívvel hirdette a hazafiság kötelességeit városunk sokat szenvedett lakosságának. — Népszerűsége csakhamar átaJánossá lett. Városunk lakossága rajongva fogadott szót a haza parancsszavát ajtatos ima közben hirdető szónok intelmeinek. A honszeretet tiizétől égő polgár- I ság fáklyás zenét rendezett a nagy hazafinak, ismert ünnepeltünk tiszteletére. A lecsapott füstként gomolyodó polgárság szónoka Belicza Pál rokonszenves meleg hangon üdvözölvén kedvencz papjukat, ima- szerü fohászban kérte, hogy igyekezzék hivataltársait is megnyerni az általa oly buzgón hirdetett s nemzeti kötelességként ismert eszme pártolására.

A megpróbáltatás nehéz napjai lezajlottak, tragoediává fejlett a nemzet lelkesült- sége. Világos foglyai titkon szomorkodtak vesztett hazánk szomorú csatáin, Temesvár garmadába hullott halottjai eltemet- tettek, Aradon a vértanuk kiszenvedtek és Haynau vérengzését megelégelte.

Dr. Kovách hazafias reményeinek roncsaival szülőföldén bujdosóvá, a hatalom s a gutgesindek előtt veszélyessé lett. Kiesett az irányadó körök kegyelméből, s csak jó akaróinak azon tanácsa menthette meg a nagy hazafit a hareztéren elfogottak közös végzetétől, hogy beszédét nem engedte kinyomattatni. — Tőle tudom, hogy sokat segített dolgán Friebeisz akkori szolga- biró is — bár nem a maga jóakaratából — az által hogy felsőbb utasitás folytán a mentő vallomástételre jelentkezett tanukat is mind kihallgatta. Azután a kanonoki stallura előtt állott jeles pap 1850. évben dorosmai plébánossá lett, gyarapítván tanulmányait tizenhat év bő tapasztalataival s vesztett reményeivel.

Lelkipásztorkodásban keresett hazaszeretetére vigaszt, s ápolgatta jobb sorsra méltó nemzetének erényeibe vetett bizodalmát. Tizennégy esztendeig látta el dorosmai híveit a vallás szent malasztjával s táplálta hazaszeretetüket buzgó áhítattal. Plébánossága alatt 1854. évben a félegyházi kath. gymnasium püspöki biztosává, 1855. évben szentszéki ülnökké, 1856. évben alesperessé és zsinati vizsgálóvá, 1859. évben házasság védővé, 1861. évben monostori apáttá 1864. évben váczi kanonokká, majd pesti és székesegyházi főesperessé, 1881. évben pápai praelatussá neveztetett ki.

Jogtudori qualificátiójának köszönhette

azon megtiszteltetést, hogy mint vácz kanonok a budapesti kir. táblai praelatu- íára két ízben is candidáltatott. És, ha közben a táblai praelatura megmem szün- tettetik, utóbb ki is neveztetett volna.

Ifjú korában szívós kezekkel s ruganyos elmével megragadott tollát soha ki nem ejtette kezéből. A „Magyarhoni törvényhozás történeti vázlata“ czimü alapos ismerettel irt jogtörténelmi s az 1871. évben második kiadását is elért: „Manuale Parochorum“ czimü egyházközigazgatási munkái, az 1873. évben „Egy fontos kath. kérdés“ czimü jeles röpirata, az 1875. évben: „A kath. papság némely legégetőbb kérdéseiről“ irt, valamint az 1880. évben „Budapest és környéke a magyar nemzetiség és nyelv szempontjából tekintve“ czim alatt pályadij kitűzéssel kiadott müvei őt legtekintélyesebb egyházi íróink sorába emelik.

Még egyre ifjan gondolkodó lelke, ereinek fürgén szőkéiő vére 74 éves korában, 1884. évben sem hagyta pihenni. Jubileumára siettünk ünnepelni, s ő a 74 éves lelkében ifjú tisztes öreg a váczi káptalannak 16 ivre terjedő s classicus latin- sággal, történeti adatok alapján irt történetét „Specimen Monographiae Capi- tuli Vaciensis“ bocsájtotta nyomda alá. „Magyar közjog“ czimü s még 1847. évben készült munkája, — sajnos, — kiadat lan maradt.

Szónoki tehetségének hire túl csapott az ország határain: 1869-ik évben Szt.- István I. apostoli királyunk emlékünnepélyére Becsbe hivatott egyházi szónoknak ami mindenkor különös megtiszteltetésnek tekintetett.

Bejárta szeretett hazánkat és az erdélyi részeket. Járt Velenczében, Párisban (az 1867-dik i világkiállítás alkalmával), Bécsben (szintén a világkiállítás alkalmával), Felső-Ausztriában (Linczbejr és Ischl- ben 1869-dik évben), Prágában, Drezdában és Berlinben, (midőn 1862. évben a porosz fővárosban elhalt orvos-tudor testvéröcs- csének sírját fölkereste).

Annyi jeles erények tulajdonosa — említenem is felesleges — a társadalmi téren sem maradhatott a személyiségéhez fűzött bizalomnak adósa. Éveken át hangosan sürgette a váczi kegyes rendi gymnasium- nak főgymnasiummá emelését. Óhaja beteljesült. Az egyházmegyei népoktatás czél- jaira adott 20,000 frtnyi, a váczi káptalan kezelése alatti szegénysegélyző alapra adott 600 frtnyi alapítványa, székes templomi toronyóra és villámhárító és a fehérek s szentferenezrendiek templomának toronyórája költségei viselésének elvállalása fényes hirdetője marad nagylelkűségének. Örömmel gyámolította éven- kint a házi szegények intézetét s a váczi jótékonyezélú nőegyletet, buzdította ösztöndijaival a váczi növendékpapság „Pázmány-egyletét“ — és szerény vissza- vonultsága s okosan beosztott gazdálkodása mellett megtakarított filléreit folyton jótékony czélokra fordította.

Régi kedvencz eszméje volt Váczon a 48 as honvédek emlékeinek megörökítése, örömmel fáradott mások által is hazafias erélylyel pártolt eszméje megvalósításán. S midőn eszméje testté lön, 1866. évben a váczi díszes • honvédemlék leleplezését fényes szertartással országos ünnepély mellett ő végezte.

A kipróbált szívós hazafiság, tántorit- hatlan jellem, határozott akarat, magyar nemzeties gondolkodás, lelkes papi s polgári erények egész sora, fáradhatlan munkásság, irói erő, szónoki toketség, éles elme, alapos tudományosság, okosan kiszámított gazdálkodással párosult nagylelkűség domborítják ki azon ruganyos lélekkel biró alakot, kit dr. Kovách Pálnak, a boldog emlékű kanonoknak, magasan kiemelkedő jelleme világosan elénk állít. — A haza, a nemzet, az egyház és a polgárság iránt tanúsított csillogó érdemei ragyogóbbak minden érdemrendnél s maradandóbbak az emlékezetnél. Olyan kimagasló jellem, mint az övé, nem szorul ember dicsőítésére.

Dr. Csányi János.