Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1888-03-11 / 11. szám
Vác z, 1888. Márczius hó 11. VÁCZI HÍRLAP. Nem az az észszerű életmód, mely szerint az ember elhívja az orvost, ha gondatlanság, vagy vakmerő hetvenkedésből tönkre tette egészségét, hanem ha kerüli az ártalmast. Sokszor nagy eszű orvos és sok orvosság sem üti azt helyre, minek kis józanság és kevés gond mellett nem kellett volna megbomlana. Nézzük csak egy kissé közelebbről, milyen a keze munkája után élőnek szokása, NyhaT. minden rendes kerékvágásban van? Egy részének Őszszel van legjobb módja, akkor pénzel és gond nélkül él tavaszig, hanem épen oly meggondolás nélkül költ is, éli el eleségét; nyelte a zsiros falatot, mig henyélt, vagy aránylag könnyű munkát végzett; mire elérkezik a nehéz munka ideje, már fenekén van, vagy fenekén sincs a zsáknak. Másnak az enyhébb évszak beállta nyitja meg a kereset forrásait, hanem mig ezekből ömlik a garas, addig van rangos élet, mert van mód. Az egyiknek munka idején korog a gyomra, a másiknak ősztől tavaszig van nagyböjtje. Ha pedig épen végső következményeit nyögi életrendének, akkor beáll keresetképtelennek és azt mondja: „Társadalom! A te bűneid áldozata vagyok, tarts el.“ És minthogy a társadalomnak csakugyan vannak bűnei, ha mindjárt sem Péter, sem Pál bűnei nem övéi, a társadalom lelkiismeretében megil- letődik és eltartja. Van-e a taligásnak keresete, arról tudni meg legbiztosabban, hogy lát-e az ember korcsmák előtt elcsigázott gebéjű taligát óraszámra ácsorogni. Van kereset, mulat a gazda, didereg a szegény pára; nics kereset, közösen koplalnak otthon mind a ketten. Oly kereset daczára is, mely némely évben kíilömb szerénysoru földmives jövedelménél, hányán vergődnek zöld ágra? Hanem ha fordul a koczka, ki az oka a nyomorúságnak? A rossz idők, meg a rossz emberek. Nehéz idők járnak az iparosra is. Az egymás közötti verseny, meg a rabmunka verseny, azután a tőkepénzes nagy iparosok versenye, szóval annak túltengése, mi egészséges visonyok közt a serénység és a haladás feltétele, majdcsaknem az önálló létei kétessé tételéig nehezíti az iparos sorsát. Ehhez még a kereslet sincs mindig arányban az ipar termelésével, igazán egész talány, hogy is bir némely iparos megélni. Hanem ha aztán némely iparos háztartását veszsziik szemügyre, egyszerre világos előttünk, hogy mi is az örökö3 panasz oka: a föld, a melytől a gazda csak vesz, a nélkül, hogy bármit is adna neki A „Yáczi Hírlap“ tárczája. Márczius Xduszán. Czézérnak igáján nyögött hires Róma, Ez a büszke város, honellenség-verő . . . Előtte egykoron félvilág hullt porba Amig oly szabad volt benne szellem, erő Mostan ? — csakúgy hemzseg a sok tört eskütől, Miként rút kígyóktól nyáron át a mocsár. A zsarnok intésére nyugatra keletről, ué Északtól egész délig csak talpnyal ó-had vár! Öröklött gyülölség közt nép s fejedelem Egymást remegtetve féli és rettegi . . . Egymással szemközt áll eszeveszetten Jogar és iga; szent előtte nincs semmi! önkény uralg benne és nem az igaz jog; Szószegés divik csak minden nyomon-lépten ; Fejdelem, szenátor, czivisz mind kezet fog Másokat elnyomni, hogy hatalma légyen! Mit hitves eskü köt, az örök frigyülést, Sárral dobálják nagy Czézár bérenczi. Illem, erény? — rómajt hangos kaczájra készt; Töret apa fiú, fiú apja ellen feni. Rabbilincsbe verve a szabadság czűköl, Mint Demes vad elzárt, átkos ketreczében, S nincsen egy is annyi rnilljó emberéből Ki segélyre kelne bátran és merészen ! így tart ez sokáig egy nap a más után, Mig hon-ügyét szivre veszi az ifjúság, Mely megmutatja a jogért vívott tusán, Hogy éltet neki nem hitvány hízelgés ád ! Meg mutatja, hogy a h ike nem por-szülött, Mely szárnya szegetten csak alant vergődik, Bátran pálczát tör a jogtalanság fölött S megesküszik védni a jogot . . . örökig! És . . . Brútusznak tőre felvillog a légben, Czézár p i ros vére párolog le róla . . . A zsarnok tűn’ s véle jogtiprás egyképen Mint napkeltével a sötét, titkos éj hona . . . Róma szive, lelke per ezre megí’élemlett; Jó és rósz, kicsiny, nagy bűvölve állanak Czézárnak kénytelen koporsója mellett, Mely b ő 1 e s ő j e az does szabadságnak ! viszsza, meddőséggel áll boszút gazdáján; hát az olyan ipar és tizlet, melynek minden hasznát elköltik és melybe semmit sem fektetnek be újabban? A tehenet a száján át fejik, arany pedig csak annak a mesterségnek a feneke, a melynek hasznát nem kaparják fenékig. Ha pedig még arra is vetünk szemügyet, hogy az iparossegédek nagyrésze miként tekinti egész szerzeményét mulatságos életre ducáló költségnek, hogy veri el néha egy este egész heti munkadiját, akkor nem csak azt értjük meg, hogy miért nem képesek sokan önállóságra jutni, ebben pedig gyarapodni, vagy akár csak boldogulni is ; hanem kezdünk arra a gyanúra ébredni, hogy nem azért mernek-e sokan a józan gazdálkodás törvényeivel daczol ni, mert tudják, hogy van egy sereg jámbor észjárású ember, kik elé, ha odaállanak tényleg ugyan mint saját oktalanságuk és könnyelműségük áldozatai, saját bevallásuk szerint azonban mint a társadalom czélszerűtlen rendének és a javak igazságtalan osztályának nyomorékjai, kész hitre, kész irgalomra és kész pénzre akadnak ? Volt neki joga úgy élni, mint más vagyonosabbnak, vagy mint más, jövedelmezőbb foglalkodást és munkát űzőnek ? Úgy látszik széltében elterjedt felfogás. Mert akárhányszor megesik, hogy munkás szerényebb bérért nem, vagy egyáltalában nem ' hajlandó munkát vállalni, ha még nem üres a kamra és ha még nem nyúl hiába a ládafiába ; hogy cseléd igénye ki sem elégíthető, mert egy lábon akar élni az urával; és egész mulatság, hogy némely munkabéren felül életre szegődött napszámostól, mikor kifogásolja az ételt, mit kénytelen az ember hallani. A káposzta kirágja a gyomrát, a babot egye meg, a ki kitalálta, a krumpli maradt volna ott, a honnan hozták, a kása nem étel, léfélét meg csak bor vagy pálinka formájában tűr meg a természete. Mert ő ha a maga kosztján van is, csak a húsfélét becsüli valamire, mikor pedig másnak dol- dozik, csak nem bolond, hogy rosszabbul élj.en. De az ilyen gondolkodásmód és a belőle folyó élet mire visz ? Pusztulásra és ínségre, és ha ez beállt, a gyávább és kényelmesebb természetnél koldulásra, a büszkébb és hevesebb és ezért jobbára merészebbnél pedig Ínségre és bűntényre. Mert lehetetlen is, hogy mihelyt az emberekben az a felfogás vert gyökeret, hogy mindenkit egyforma sor és élet illet meg, erőszakkal is ne iparkodjék ahhoz jutni, ... A nagy századokra századok fordultak; 111 az apály dagadt, o 11 a dagály lohadt ; Évek hosszú sora ment a vándor-utnak, Melyhői visszatérés nincsen az ég alatt . . . S a büszke franczia Róma sorsára jut, A szabadság benne elzárt élő-halott. . . De, okulva régi példán, fegyverhez fut S kivivja ál dó an népének a jogot! Fogcsikorgatva, föl. ezer tőr is csillan ! A zsarnok rendre hull, miként érett kalász, Mit kasza dönt, ha az é r é s - i d ő itt van, Hiába küzd ellen’ hiába hadonáz’ ! És a vértől ázott anya-föld meghozá Legeslegillatosbb drága virágit, Melyből koszorúját a nép foná Megdicsőitni a szabadság . . . bajnokit! És mi ?!... Magyarok ?... Ma negyven éve annak, Hogy szent szabadságunk diadalra jutott . . .' E nap ünnep! Dicső, szent napja e honnak Ezred éves múltat mely bizton juttatott! Üljük meg e napot áldó kegyelettel, Mert ez adott nekünk nem hervadó babért, S ajkunk hő imára azokért nyíljék fel. Kik a munkát kezdték, ... az ifiuságért! Kapás Lajos. Dr. Kovách Pál f. — 1810. okt. 6. —1888. márcz. 9. — A váczi székeskáptalannak tudományosságban s közbecsülésben kimagasló alakja: Dr. Kovách Pál, pápai praelatus, félszázados jogtudor, váezi székeskáptalaui kanonok, monostori apát, főesperes, a m. kir. tudmány-egyetern jogi és államtudományi karának bekebelezett tagja, f. é. márczius 9-ik napján, este 7‘/2 órakor, csendes nyugodtsággal, barátai vigasztaló szavai közt, jobb Tétre szenderült. Született Váczon, 1810. évi október 6. napján. És a 78 éves férfi a legutolsó időkig testi és lelki erejének teljes épségével s ruganyosságával dicsekedhetett. Folyó évi márczius 8. napján délelőtt még a székesegyház chorusán stal Illíriában ült s csak hazamenet panaszkomire just tart. Rossz szolgálatot tesznek az emberségnek, kik a nép némely osztályában olyan véleményeket és kívánságokat keltenek és ápolnak, melyek be nem illenek a társadalom rendébe, mig a világ világ lesz. Teszik pedig ezt azok, a kik untalan az egyenlőséget emlegetik előtte, a nélkül, hogy megtanítanák, emberileg véve miben lehetséges az egyenlőség ; továbbá azoic, kik az egyes ember tévedéséért hol végzetet, hol tudatlanságot, természetet, meg társadalmat tesznek felelőssé, és aztán következetesen persze minden fonákság és bűn következményét a társadalomnak varrják nyakára. Azt tartják, falánk gyermek nem születik, azt úgy nevelik ; henyének és pazarnak sem születik jobbadán az ember, hanem úgy nevelik rá. Véget vetve a hosszú beszédnek, azt mondom még, hogy nem méltányos dolog, ha az emberiség két olyan felekezetből áll, melyek közül az egyik vét, a másik meg lakok Az az igazság, ha kiki maga bűnhődik azért, mit oktalanul cselekedett. Mert a mint józan tettének kiki maga aratja hasznát, úgy másrészt illik, hogy kiki maga viselje bűne terhét. Az Isten sem tesz különben az emberrel. Mikor még többet törődtek az emberek azzal, hogy mit követel az Isten törvénye, mint azzal miként lehessen sorssal, természettel meg világ sorával olyant menteni, ami kivetni való és büntetést érdemel, akkor az volt a legbölcsebb szó, hogy „ki mint vet, úgy arat“, meg „addig nyújtózkodjál, a meddig a pokrócz ér“ és „kaparj kurta, neked is lesz“ és több haszon áradt az emberekre a tücsök és hangyáról szóló meséből, melyből megtanulhatta kiki, hogy a jó mód nyarán könnyelműre a rossz sors telén nélkülözés és ínség vár, mint az az irodalom mely az érzékeket csiklandozza, vágyakat kelt, kielégitésöket jogosultnak bizonyítja, és az ily módon tönkre mentek bűneit a a társadalom vétkeinek, fentartásukat pedig terheinek rovására Írja. Hanem ennek az lehetne látszata, hogy a szenvedő emberiség iránti sziikkeblűsé- get, könyörtelenséget hirdetek.' Ennyire nem vetem el a sulykot! Van embertelenség, a mely a maga hasznát más kárán sem átallja keresni, és van önfeláldozás, a mely máson a maga kárával is kész segíteni. Az egyik bűn, a másik nagy és nehéz erény; a kötelesség arany középútja a kettő közt fekszik. A hogy a dolgok most állanak, persze dott arról, hogy rosszul érzi magát. Tüdejét szélhüdés érte és az ép, erős férfiú 24 óra alatt kiszenvedett. Atyja, kitől első nevelését nyerte, Kamánházy László, váczi püspöknek gazdatisztje volt. Elemi és kÖ- zéptanodai tanulmányait részint szülő városában, részint Pesten, a bölcsészetet itthon végezte. Atyjuktól többrendbeli fontos pert örökölvén, anyja a széptehetségü fiatalt jogi pályára ösztönözte, hogy, mint ügj’véd, kevesebb költséggel s több érdekkel bonyolíthassa le költséges családi pereiket. A jogi tanulmányokat Pesten hallgatta. Jogi tanulmányait végezve, Hontmegyé- ben a gyakorlati élet terére lépett, hivatalt vállalt, hol megyei esküdt és Írnok volt 1831. évig. Időközben a királyi tábla hites jegyzőjévé avattatott fel, majd a megye ajánlatára mint a jogi tudomá nyokban szépen képzett jeles tehetségű ifjú a m. kir. helytartó tanácsnál nyert alkalmazást és már meghívást is kapott, hogy hivatalos esküje letétele végett Budán a helytartó tanácsnál jelentkezzék, midőn édes anyja halála után ős Buda várának elkerülésével Tomory büszke vezér egykori székhelye: Kalocsa felé vette útját s a papi pályára lépett. A kalocsai egyházmegyéből saját kívánatéra a váczi egyházmegyébe tétetett át. Növendék-pap korában is jogász volt s mint ilyen állotta ki 1833. évben a jog- tudományi első szigorlatot. Pappá 1834. év ápril 9-ik napján szenteltetett. Még 1834. évben Dorosmára küldetett káplánnak, hol e minőségben 1835. évig működött. A lelki functiók pontos teljesítése közben sem feledkezett meg azonban édes hazánk jogtudományáról. Serényen tanult tovább s a hátralevő jogi szigorlatokat letevén, 1835. év július havában jogtudori koszorú ékesítette homlokát. Maecenásának, gróf Nádasdy váczi püspöknek ajánlott s „De locis eredibilibus“ (a hiteles helyekről) irt dissertatiója Magyarország jogtörténetében és közjogában való alapos ké sziiltségről adott tanúságot. bajos volna akármilyen belátó embernek eldönteni, hogy az ínséges, aki hozzá folyamodik, megérdemli-e szánalmát vagy sem ; és valamint inkább száz vétkest mentünk fel bizonytalanságban, sem mint egy ártatlant kárhoztassunk, úgy megsegítünk inkább száz érdemtelent, semhogy egy segélyre méltót foszszunk meg a tartozó kö- nyörület adományától.^) Hanem meggátolhat ez bennünket abban, hogy e terhes kényszerűség alkalmát ritkítsuk, és igazságtalanok vagyunk a társadalom egyik része iránt, midőn a kötelesség és tartozás határain túlmenő könyörületesség fejében méltányosságot követelünk tőle? Csak méltányos dolog pedig, hogy az emberbaráti érzelemre csak a szerencsétlen- ség appelláljon, ne pedig a könnyel müség. De ez lehetetlen mindaddig, mig nincs rend a szegénység ügyében. Tudom ugyan, h°gy ilyen rendet á társadalom maga, mint ilyen, nem létesít soha, hogy ez azon tényezők feladata, melyek teendőinek sorába tartozik, egyáltalában gondoskodni arról, hogy rend legyen mindenben. De azt is igen jól tudom, hogy az ilyen tényezők sokszor csak akkor tanúsítanak élénkebb érzéket teendőik iránt, midőn a társadalom, a közönség nyomása hat reájok. Azért szükséges, hogy a közönség maga lásson tisztán ezen teendők dolgában. Rend alatt pedig azt értem, hogy a szegények ügyén jelenben és a jövőre ki- hatóan is segítsünk. Vannak hatóságaink, melyek az emberi ügyek akadálytalan folyásáról jobbadán az állam érdekében gondoskodnak; melyek a társadaloméit gondoznák, még pedig kivált olyan czélra, hogy a társas élet nyilatkozatait ne csak bizonyos határok között tartsák, hanem, hogy e nyilatkozatok maguk életerőre és egészségre valljanak, ilyen hatóságaink vannak-e ? Hajónak nemcsak jól kormányzottnak, hanem épnek is kell lenne. A hatóságok intézkednek abban, ami felmerül ; de hogy maga az, ami felmerül, minő legyen, arról ki tesz? Az értelmi és erkölcsi nevelés, úgymint vallás, közoktatás és családi nevelés adja. Elég hathatósak-e mindezek különösen a tekintetben, hogy nem is mondom az általános vagyonoso dást előmozdítsák, hanem a szegényedés terjedését gátolják ? A tények nem felelnek kedvezően. De ebből világért se következtessen senki arra, hogy e tényezők elégtelenek a jelzett hatás eszközlésére. Az eredmény elégtelen voltának oka épen nem abban rejtőzik, mintha magukban véve Dorozsmán ismerkedett meg nagy szellemű s magyar nemzeties érzelmű káplántársával: Horváth Mihály kitűnő töténet- irónkkal. Kiváló tehetség mindkettő. Egymást buzdítva keltek versenyre az önképzés terén. Lelkűk nagysága kölcsönösen emelte tudományosságuk megalapítását. 1835 tői 1837-ig Félegyházán segédke- dett, hivatalos teendői után fenmaradt idejét a franczia és olasz nyelvek már Dorozsmán elkezdett megtanulására szentelvén. 1837. évben gróf Nádasdy, váczi püspök, udvarába hívta az iktatói és levéltárnoki teendőkkel bizván meg. Az udvarnál kiváló tehetsége hamar feltűnt s nagyratörő lelke gyorsan tör előre a haladás ösvényén. Püspöke osztatlan bizalmát bírván 1840. évben szentszéki jegyzővé és püspöki könyvtárnokká, 1844. évben titkárrá és szertárnokká neveztetett ki. Ezen időre esik az ország politikai tekintélyeivel való megismerkedése. A váczi püspök udvarának fénye messze ismeretes volt. Maga gróf Nádasdy püspök az 183°/40• és 18'13/41 iki pozsonyi országgyűléseken előkelő szerepet játszott. Kedvenczét, fiatal levéltárnokát, utóbb titkárját mindkét Ízben elvitte magával Pozsonyba. Dr. Kovách Pál szorgalmas hallgatója volt a pozsonyi diétának. A vegjms házasságok, a magyar nyelv általánosan kötelező volta, a közös teherviselés kérdése felett összecsapott heves párttusában babért arató szónokharezosok küzdelmein mohó figyelemmel csüggött. Lonovics József Csanádi püspök, a magyar főpapságnak nyomós érvekben gazdag vezér szónoka baráti job- lelkét teljesen lekötötte. Ekkor szorított bot a hírneves főpap udvari papjával Mi- halovics Józseffel, a zágrábi bíboros érsekkel. 1847. évben a váczi papnöveldében a magyar köz- és magánjognak az ő szakadatlan sürgetéseire felállított s rég melegen óhajtott tanszékét nyerte ei. Mint alaposan készült jogász szenvedély Ível ismertette meg paptanilványaival szeretett hazánk
