Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1888-03-04 / 10. szám

Vácz, 1888. VÁCZI HÍRLAP.

nem ruházott, felette drága rendszert folytatnia: ezen harczban, ha egyszer felveszi csak vesznie, pusztulnia, megsemmisülnie lehet. L)ea halálos csapás, mely hegyi, oj tótt. tökében alapuló bortermelésünk halántékának feltartóztat- lanul irányozta!ik, nemcsak, az egyre szaporodó inmunis homoki szőlőktől . intéztetik reája. Meg kell annak még égy sokkal nemtelenebb, elrejtettebb titkos ellenséggel küzdenie és ez a műborgyártás. Szemeink láttára, közvetlen orrunk előtt, a legrondább, egészségölő anyagokból gyártják, pancsolják a legförtelmesebb kot.yvaléko- kat, melyekből azután derités, elegye- rités utján a szabadipar czime alatt, teljesen büntetlenül, elemi csapásoknak ki nem téve, az adóviselést megkerülve, állami és községi terheket nem viselve áll elő a műbőr, mint úgyszólván egyedüli, korlátlan szabályozója az igazi borok árának és értékének. Tehát ily körülmény közepette, midőn a hegyi termelőre a viszonyok minden oldalú alakulása a legfenyegetőbb, a legkétségbeejtőbb, bölcs számítással és józanul még gondoláiban sem lehet az amerikai szőlő ültetésével foglalkoznunk. Hátra van még, hogy bonczké- sünk metszőélével a közvetlen termőfajok az úgynevezett amerikai direct termő venyigékhez forduljunk, de ezt a munkálatot, záró czikkünk számára kell fentartanunk. Erről tehát a jövő számban értekezünk.

Saját érdekünkben.

Lapunk olvasói minden esetre észrevették, hogy lápunk „Tárcza“

rovatában közölt csinos költemény elisrne résre méltó költői tehetségre vall.

kSltem.énv TU'W’eLiN-^-1 után többen - rá ist intéztek hozzánk az iránt, hogy nh a teljes neve a költemény közlőjének; lapunk egyik barátja egy a nyilvánosságiak szánt nyílt levelében igen éles támadást is intézett az „Sz . . . .“ betű alá rejtőzött nevű költő ellen.

Ha külön-kűlön mindenkinek szóval elmondottuk illetve a levél beli kérdésekre egyenkint külön levélben feleltünk volna, talán egész heti időnket „kellemetlen

Különben majd elválik még, nincs m még valami kegyesebb pártfogótól valami szerencsés fordulat sorsjegye nevünkre Írva : évek még férnek vállainkra, és ezek mellet meg egy kis szerencsét is elbírunk.

Azóta hü pajtások vagyunk. Utazásaiban irt a világ mindenféle tájáról. Csomóra nőttek levelei. Beleegyezésével árulom el titkaikat. ítélje meg az olvasó maga, nem lett volna-e kár ily szellem műhelyében oltani el az élet lángját?

1.

............-fart 187. jun. 15.

Kedves Laczim!

Ami stilszerű, komoly és tanulságos ut leírásokban a lényeges, azzal az első és egyetlen cigarette füstjénél akarok végezni melyet — mert hiszen kakodämonokat is illik áldozattal engesztelni — a pedantéria oltárának szántam.

Tulajdonképen csak hamvát, mert füstjét magarn élvezem.

De megérdemli e, hogy ily hamu helyett rnás valami hulljon fejére, az olyan ember, ki miután élve utak carnevalján mulatott, a nagy böjtöt olvasójára tukmálja — ut leírásával ?

Örökös hamvazószerdát neki!

Tehát adom tudtodra, hova maradt fele lelkemnek, hogy program mszeriien utaztam, sehol sem térve el a vonalok rendes indulási idejétől, mert külön vonatra nem telt, a közönségesek locomotivja pedig olyan mint a végzet: csak a maga ideje iránt nem süket.

A rendes úttól sem tértem el sehol, mert voriat.kisiklások igen hátráltató in- termezzók, azonfelül pedig néha még az egészségnek is ártanak.

Tovább sem maradtam a coupéban soha, mint a meddig jegyem engedte: a ezélon túl menés csak a rhetorikába lévén a hyperbola czimén jogosult,, pedig tudod, hogy rhetornak muri vagyok eléggé színész; és ha némely üstökös pályája hyperbola, a rokonság jogé/.■ un; ,-em e-á bit, mert. az én kedvemért sem lesz corn mis voyageur-ré

felülésünk“ mentegetésére vesztegethettük volna el.

Jóllehet azonban, hogy úgy barátainknak nagy köszönettel vett szives figyelme, rnelylyel észrevételüket velünk közölni siettek, valamint a fiatalon elhalt költőnk emléke megérdemelte volna, hogy minden interpellatióra a való kíméletlen leleplezésével azonnal válaszoljunk : mindazonáltal a tilosban járt költő társadalmi állását, kifogástalan múltját s azon eljárását tekintve, hogy a kérdéses költemény közléséből maga számára sem vagyoni hasznot nem várt, sem hirnévszerzésre nem számított (legalább nevének elhallgatása az utóbbira is jogos következtetést engedj arra határoztuk el magunkat, hogy a költemény jogtalan közlőjét megkíméljük a nyilvánosság elé való állítás kemény büntetésétől és mindazoknak, kik a közlés előzményei iránt érdeklődnek ez utón adjuk meg válaszunkat.

Ha a közlés megtörténte miatt aként védekeznénk is, hogy a „lapszerkesztő is ember, az sem tudhat mindent és ha valamikor olvasta is az eléje tett verset, meg- eshetik, hogy elfelejtette“, már az is teljesen elég mentség volna arra, hogy a szóban forgó költemény közlését elfogadtuk; mert bizony — mindenki elismeri, — hogy az a költemény (bárki irta) oly művészi alkotásra vall, hogy bármely lap szerkesztője szerencséjének tarthatja, ha hasonló értékű eredeti költeményt közölhet.

Ámde mi még ily mentségre sem szorulunk, bár nem akarunk a szerénytelenség azon gyanújába esni, hogy mi az üsz- szes magyar irók valamennyi munkájának ismerőiül valljuk magunkat. Van nekünk amannál sokkal nyomosabb mentségünk: a bizalom.

„Sz

...........“ úr a lap megjelenését megelőző pénteken déltájban azon megtisztelő, szívességben részesített, hogy személyesen hozta el hozzánk a kérdéses költeményt.

Ismervén „Sz

...........“ úr komolyságát és

társadalmi állását, róla azt, hogy a követelményeknek megfelelő verset Írni tudhat, és ha verset ir, az a technika követelményeinek bizonyosan megfelel, joggal fel tehettük.

E feltevésünket támogatta azon körülmény, hogy „Sz

...........“ úr költeményeiből már többet ismerünk, s azok többéj kevésbbé megfeleltek a követelményeknek, \ I sőt némelyikük minden tekintetben sike- I rültnek mondható.

Átvettük a költeményt s a nélkül, hogy ; bí letekintettünk volna, „Sz .... ,u úrral, j társalgásba bocsátkoztunk. E társalgás fo- i lyama a.latt nyit be a szedőgyerek s kéziratot kér. Odaadtuk neki egyéb kézirat kapcsán a szóban forgó költeményt is.

Erre „Sz

...........“ úr kijelenti, hogy nagyon szívesen megteszi, hogy a kefelehu- zatot ő maga kicorrigálja. Kijelentését — bárki megtette volna — készséggel oly udvarias óhajtásnak tekintettük, hogy azt, mint lapunk egyik őszintének látszott bade csak egy üstökös sem. Ezenkívül vasúti társaságok nem jótékonyezélú előadások: túlfizetés mérhetetlen pazarlás.

De omnibust és bérkocsit sem használtam soha mást, mint a milyen volt, a hő teleket olynoknak találtam, a minők voltak, ettem amikor, ahol és amit lehetett, és sohasem mulasztottam el, gyengéd meghatottsággal észrevételezni, hogy, ha nem hiányzott gyomromban az étvágy és tár- czámban a pénz, sohasem ültem Inában az asztalhoz.

Hogy meg is fizettem mindenütt a tari- faszerü árt, azt számlákkal bizonyíthatom. Szerénységem tiltja azzal dicsekednem, hogy sehol sem néztek olyannak, kit borravalóval kellene megkínálni. Hogy azt sem utasították vissza, melyet én adtam — no de te is ismered a világot.

Ha ehhez most még hozzáteszem, hogy a vidékek, helyek és városok minden rendes és rendkívüli látnivalóval együtt, tehát minden mit utamban érintettem, benn van úgy Badekérben, mint Hartleben vadé mecurnaiban, a vasúti Kalauzban pedig pereznyi pontossággal még az idő is, mely ben minden egyes pont mellett elhaladtam: letehetem a tollat, a lényegessel végeztem.

Mert a lényegesek stereotopyja után a lényegtelenek photographiái következnek.

Mulattathatnálak — ennél hosszabb szóval egész utamban nem találkoztam — először is húsz éves kedélyek azon sub- limis naivságával, rnelylyel az ember vasút, tramway és hőtel daczára még kalandokra számítva indul útnak, és azon tapasztalásra megnyúlt orrom hü méreteivel, hogy kalandok a czivilizált Európában mái' kivesztek, a múzeumok pedig, mint nem eléggé ócska régiségek, még nem lelhetők.

(Ne feledje az olvasó, hogy e levelet a rnagy. nemz. múzeum aíT.tiivje előtt Írták 1)

Hanem mivel én hyper-alapos utazó vagyok, kell hogy elmondjam még azt is, mi elindulásom előtt történt velem.

Mivel pedig feszült várakozásod fonala nak el metszésére épen feszültsége a leg- *

rátjától meg nem tagadhattak, sőt köszönettel vettük.

így történt aztán meg az, bogy a kérdéses közleményt először csak akkor olvastuk el, mikor már a lap megjelent.

Ezekután még csak azon vád illethet, hogy a lapszerkesztő kötelessége ellen vét azáltal is ha bizalmát teljesen ki szolgáltatja valakinek. Nem tagadjuk, e vád jogosan illethet. De minél inkább meggyőződhettünk valakinek megbízhatóságáról, annál nagyobb mértékben megérdemli bizalmunkat. Már pedig a teljes megbízhatóságról való meggyőződés sugalta bizalom legmagasabb foka és a bizalom feltétlensége között nagyon nehéz a határt megtartani.

Megjártunk, de reméljük, hogy olvasóink igazoltnak fogják eljárásunkat tekinteni.

Hogy „Sz . . . .“ úr mit gondolt akkor, midőn a más tulajdonát képező költeménynek közlésére magát elhatározta, nem tudjuk, de ha netalán arra számított, hogy lapunk olvasói észre nem veszik a csínyt, végtelen nagyot tévedett, aminek igazolására csak egy kurta párbeszédet hozunk fel.

Lapunk szerkesztője a költemény megjelenése napján egy polgári háznál, egy az elemi iskolák negyedik osztályába járó nagy fejű eleven fiúval társalgásba ereszkedik.

— Bácsi! Mikor önök újságukban verset adnak, azt könyvből Írják ki, vagy a maguk eszéből csinálják ? Kérdezi a nebuló.

— Miért?

— Hát azért, hogy a mai számban olyan vers jelent meg, amelyet V i d a József irt s mégis azt nyomtatják ki a vers alá, hogy azt valami „Sz . . . .“ irta. — Nem hiszi, mindjárt elhozom a „Hatszáz Magyar Nemzeti Dal“ czimü kis könyvet, abba is benne van ?

Puff! Hát még ez is tudja? Akkor „Sz. u ugyan nem meszire látott.

A szerkesztőség.

•

_______

Vidék.

Egy község pusztulása.

(Beküldetett.)

Már szinte köztudomású dolog, hogy Kis-Néinedi község szegény lakosai egyik bajból a másikba esve, a legjobb akaratuk

ilett sem birnak kivaczkalódni a nyo- íor ö ínyéből, melybe rendszerint nem ; Önhibáik miatt sodortatnak. Valaha bizony más volt itt az élet, mikor a régi jo időket emlegetik azok a szegény öregek, kiknek a négy lovat hajtó ostor helyett koldúsbot jutott kezeikbe, egészen átszellemülnek és a boldog visszaemlékezés könyei csillognak szemeikben s pillanatra elfelejteni látszanak a szomorú jelent. Mit hoz még-számukra a jövő!?

Miből, mit reméljenek? Egyetlen keresetforrásukat tönkretette a phylloxera, ami

alkalmasabb alkalom, ennélfogva — erről a jövőben.

Kár hogy barátom, nem pedig barátnőm vagy, mely esetben levelem ilyetén záradékán gyönyörködhetnél: „Soraim ezen vol-an-vent ját pedig behintve csókjaim porczukraval satb.“ — Ob a gyengéd ér zelmek oly termékeny melegágyai a kecses szólamoknak !

A gargon hozza a számlát — ez az igazi Párka-olló. Servus!

2.

.... -bruck, 187. jun. 20.

Kedv. Lacz. !

Budapesti lakásomon t. i.: két szomszédom van, kik nem is annyira szomszédok, mint inkább szomszédnők.

No de nem őrről hatod, hogy csak most szólok felölök először, mert bonne fortune jeikkel csak afféle commis voyageur-ők szoktak dicsekedni.

Én pedig nem amolyan, hanem csak emilyen commis voyageur vagyok.

Hívják pedig az egyiket, balról mellettem, Eiróneiának ; jobbom felől Ergaszia lakik. Nevük is elárulja, hogy idegenek az eszeraadták — ha illenék dicsekedni, hozzá tenném: „ha mindjárt nem is tőlem.“

Az első illatszerkereskedé-;ben „Laden- mamzell,“ a másik ernyőraktárban. Az elsőnek beszédes életnyeivüségét igen rátarti komolysággal ellensúlyozza a másik hal Igatagsága.

Tudták a selmák, hogy utazom; kora reggel már ott tárgyaltak Ergaszia küszöbén. Szerettem volna nekik valami bókfélét mondani búcsúra, hanem sok pénz volt zsebemben, — bárcsak főnökömé, — feszélyezett. Üres zseb és üres gyomor mozdítja elő legjobban a gondolkozást. Ezenfelül gondolataim zöme már útban volt; csak néhány marodeur maradt arriére- garde-na k.

Hölgyeim, ha van valami, mi az utazástól remélhető élvezetet disagioval fenyegeti, bizonyára a szomorú tény az, hogy mint mindenkinek születnie és megMárczius hó 4.

kevés földjük van, az sem a legjobb minőségű, múlt évi termését ennek is tönkretette a jég; de ebből különben is, ha az adót kifizetik és őszszel elvetnek, vajmi kevés marad télire, ekkor pedig keresetük sincs, mert az elképzelhetlen rossz utak miatt még gyalog sem mozdulhat ki a községből, magának nincs mit dolgoznia, házi ipart nem tud, mert nincs, ki tanítaná, hát mit csináljon ? Henyélnek, — rosszban törik fejüket, — reggeltől későn 1 éjjeüg a korcsmában ülnek, zúgolódnak a sors ellen, átkozzák az életet, szidják az elüljáróságot és felsőbb hatóságot s végül egymás ellen fordulnak, összeverekszenek és szeLSzelednek. így megyen ez napról- napra s maholnap oda jutunk, hogy egymást falják fel.

Ily bajokon faluhelyen a felsőbb hatóság támogatásával a jegyző, pap és tanító lennének hivatva segítem. Ez körjegyzőség lévén, a jegyző itt egymaga nem sokat tehet, először mert nem lakik helyben s a borzasztóan rossz közlekedés miatt, mely székhelyétől elválasztja, a hivatalos egy heti napnál gyakrabban legjobb akarat mellett sem enntkezhetik a neppel — néha még ilyenkor sem — a másodszor mert ha ekkor eljön, a kincstári és egyéb hátralékok kényszer utoni behajtása képezvén legfőbb és legszorgosabb dolgát, a nép őt, mint a társadalom emberét, nem ismeri — nem rokonszenvez vele.

A pap, ez sem lakik helyben, de őt jobb ut és kisebb távolság köti össze a községgel, gyakrabban érintkezhetnék a lakos- sággal. Neki már hivatásánál fogva is ismernie kellene a népet s látva a bajt, kötelessége lenne még csirájában elfojtani azt s híveit a jó útra terelni. De papja öreg, törődött s ma már mindennapi hivatalos functiójának betöltésén felül alig gondolhat egyébre.

A harmadik competens tényező a tanító lenne. De Kis Némedin ez sinc3. A mostani már egy éve lett gyógyithatlan elmebetegsége miatt hivatalos teendőinek vezetésére képtelennek nyilvánítva s ekkor lett nyugdíjaztatásra fölterjeszve, de ügye — daczára az elüljáróság többszöri sürgetésének — még ez ideig sincs elintézve s daczára szigorú közoktatásügyi törvényeinknek, — Kis Némedin — Pestmegyében — még most sincs iskoláztatás. Az iskola köteles gyér. mekekkel minden teli vau, elmennek a korcsmába, a fonóba s más helyekre, ahol rosszat látnak, rosszat cselekszenek, rosz- szat tanulnak, csak az iskolába nem melialnia, úgy némely embernek utaznia is csak egymagának lehet . . .

— Könnyű azon segíteni; vigyen el magával, — tanácsolja Eiróneia k. a.

Ezer bocsánat, üzleti ügyekben utazom...

— Hát engem . . . ? Kérdi szerényen Ergaszia k. a.

. . . mellékesen pedig mulatni is szándékozom, mi nem vág össze Ergaszia k. a. ízlésével.

— De úgy annál több segítségére lehetnék én, — rnakacskodik Eiróneia.

Ha kedvezőbb viszonyaim — mondom parírozva én.

— Oh elférek én a bőröndben is!

Már útban van.

— Hát zsebében . . . ?

lm’ az egyikben Bädeker, a másikban pedig az internationalis v. kalauz.

— Annyira összehúzom magam, hogy elférek akár az egyikben, a másikban a sorok közt is.

Vigasztalhatatlan vagyok! Az első helyet már elfoglalta a magyar födök olcsóságáról és a magyar hotelek comfortjáról Írandó értekezésem, a másodikon pedig egy dics hymnusz vajúdik a magyar vasúti politikáról.

— Tudd meg tehát, balga halandó, ezt hátborsóztató és velőig ható hangon monda, miközben egész lénye kísértetiessé vált — kisérni akartalak, mint barátnőd ; megvetettél, nyomodban leszek, mint ellenséged. Feltártam volna szemed előtt világ és ember minden fonákságát, e helyett nyomodba uszítom az esély minden mali- cziózus szeszélyeit. Nevethettél volna mézédesen, majd nevetsz most keserűen, mint a csalódás és fanyaron, mint az obiigát tetszés és parancsolt jó kedv. Találkozunk — nem egy Filippinél 1

És ekkora veszélyes szándékot meghazudtolni látszó, egészen ártatlan és divatos „jockey club“-illat hátrahagyásával eltűnt.

Ergaszia nem lévén barátnője a zajos fellépésnek, a vészjóslat első igéinek hal latára visszavonult,