Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1888-02-26 / 9. szám
Vácz, 1888, vAczi HÍRLAP Február hó 26. igen kicsinyben termeltetnek és csak curio- sumként mutattatnak néha néha, tehát nem ismerjük. Pedig tény az, hogy a mig egy két kosár szép gyümölcsben csak turkál a kofa sereg, 10—20 vaggon gyümölcsért a külföldi vevők felkeresnek bennünket. A termelendő gyümölcs fajok megválasztása — minthogy azt egyesek eredmény nélkül próbálgatják — csak is szövetkezés és társulás, illetve szellemi tömörülés által sikerülhet. Ennek létre hozásában, megteremtésében jelentékeny szerepe lenne a szerény gyíimölcskostolóknak. Hogy pedig ezeknek — minden nagyobb külsőség nélküli — rendezését a Casino körben vélném, azt ugykiszem mindenki befogja látni, s nem fogja tolakodásnak venni. Mert kell, hogy az a kör, mely magában rejti városunk úgy értelmi mint anyagi erejének zömét, gyúpontja legyen a vagyonosodásra s ezzel a jólétre törekvésnek. Ez a kör van hivatva minden szellemi erőt igénylő intézményt létre hozni, ettől várjuk, hogy pangó társadalmunkba — még az anyagi felvirágoztatás által is életet öntsön. S ez esetben annyival is inkább, hogy semmi áldozat és koczkázattal nem jár. A gyümölcskostolók pedig következőképen rendezgetnének: a Casino kör érdemes elnöksége és választmánya szives lenne a gyümölcsérés kezdetével hetenkint egyszer, a délutáni órákban, a körnek valamelyik kisebb helyiségét átengedni, a hova mindenki, a ki az intézmény iránt érdeklődik, hoz magával saját, termésű vagy helyben szerzett gyümölcséből — például egy tányérka cseresznyét, szamóczát, málnát, baraczkot stb. a mi épen abban az időben érik, s azt a jelen levőknek Ízlelése és bírálatára bocsájtja. ízlelés közben — mely mint tudjuk nem kellemetlen szórakozás — elmondja azután mindenik hozott gyümölcsének sajátságait, termesztési helyét, talaját, szaporaságát, érési idejét, tartósságát stb. szóval annak minden előállítási körülményeit; a melyek aztán — de minden cerémonia nélkül — jegyzékbe vétetnek s az igy összegyűjtött tapasztalatok alapján kiválasztja és meghatározza az érdekeltség azon gyümölcs fajokat, a melyek szőlőhegyi talajunk és éghajlatunknak legmegfelelőbbek és kivitelképességüknél fogva a nagy terme 1 ésre legalkalmasabbak. Ezen felül az igy összecsoportosult érdekeltség gondoskodik arról, Ä „Yáczi Hírlap“ íárczája. Mit ér a dal ... Mit ér a dal, mit ér a szó, Ha nem talál visszhangra ? Ha még oly jó és oly nemes, Mit intve-buzditva keres, S marad örökké halva ? Mit ér ha küzdők, fáradok, S nem ért meg senki engem ? Mit ér az, ha röpülni fenn Vágyódom büszkén, merészen, S hiába buzdul lelkem ? Mit ér ? . . . Azt, hogy megvetve igy És egyre csak gyalázva, Megutálom a kínokat, S megyek, hol semmi kint nem ad : A titkos másvilágra ! Sah. Az anya fájdalma. Sötét szárnyán közéig az éjfél, Mindenki alszik vánkosán, Csak egy nő virraszt ágya mellett, Mint csillag fénye, halovány. Fájdalma mély, miként a tenger, S bánatja, mint az árny, sötét: Hisz anya ft, ki haldokolni Látja egyetlen gyermekét. Mint rég letépett rózsabimbó, Ott fekszik a kis csecsemő, Megtört szemei zárva vannak, Ajkkáról egy hang se jő. Édes szülője ráborulva Csókjaival árasztja el, Úgy hiszi, hogy belé ez által Uj erőt, életet lehel. Hiába ! nincsen ir a földön, Melytől meggyógyul kis fia, Hisz az édes anyai csóktól Meg kellene gyógyulnia! Én feljajdtil, szívéhez kapva, Ív; szól zokogva; „Gyermekem ! hogy a termelés csakugyan létre jöjjön, hogy a szőlőbirtokosok e kiválasztott fajokat termeljék, hogy azokat maguknak beszerezhessék, szóval a birtokosokat jó tanácscsal és utasításokkal ellátja. — Ez összejövetelek, melyek a Casino kör t. tagjait épen nem fognák incommodálni és megszokott szórkozásaikban zavarni, lassan- kint egy kis szövetkezetté tömörülnének, a mely, mint a Casino-kör egyik szerény ága, végrehajtó közege, hivatva lenne helyi termelésünknek minden érdekét felkarolni, előmozdítani s azt virágzó állapotban fentartani. És most engedjék meg a Casinó-kör mélyen tisztelt tagjai, hogy egy pár őszinte kérő szót intézzek hozzájuk s ez az, hogy szívleljék meg ez eszmét, tegyék beszélgetésük tárgyává, mert nem mindig a nagy hangzású dolgok alapítják meg a jólétet. Ne sajnálják e csekély ugyan, de kis körünkben óriási horderejű áldozatot, ne kicsinyeljék az egyszerű, csendben működő munkásainkat, hisz a lavinák, melyek falvakat söpörnek el, szinte csak egy hó göröngyből indulnak meg. Tegyünk valamit közgazdászatunk- ért s ne várjuk, mig a hullámok felettünk össze csapnak s bennünket az anyagi tönk mélyébe süllyesztenek! G. R Zichy Hyppolyt gróf f. (1S14. jun. 5. — 1888. febr. 12.) A „Váczi Hirlap“ múlt számában Zichy Hippolyt gróf életére vonatkozólag előadottak kiegészítéséül, a napi lapokban megjelent némely állitás és a nagy közönség körében elterjedt némely hit helyre- igazításául a megboldogult főúr egyik közvetlen ismerősének előadása alapján adjuk az alább foglalt néhány életrajzi vonást. Zichy jeles szellemi képességgel volt megáldva, melynek fejlesztésére kitartó szorgalommal mindent elkövetett. Egyházi hivatásának lelkiismeretes betöltéséhez megkívánt hittani tanulmányain felül Pozsonyban elvégezte a jogi tanfolyamot, s igy mint két szaktudományban elméletileg képzett pap egész életét a tudománynak szentelvén a világi élet terén szerzett ismereteit folytonos egyensúlyban tartotta a hittudományokban szerzett bő olvasottságával. Legnemesebb lelki tulajdonokkal birt. Csak egyszer mosolyogj anyádra, Csak egy hangot rebegj nekem 1 „Sírj, sírj, mint eddig, szép fiacskám, Oh, mert megöl e némaság! Sírásodtól szivem feléled. Mint langy esőre a virág. Emlőim, melyeken mosolygva Szívál belőlem életet, Oly i’égen várnak ajkaidra: Jer, jer, te meg nem vetheted 1“ így szól az anya s újra jajgat, És tépi szétbomlott haját; Majd gyermekét, a már vonaglót, Szeretettel karolja át. Mig ily anya szerelme őrzi A haldokló kis csecsemőt, Nem lesz hatalma a halálnak Anyjától elragadni ^őt. Szemét függesztve magzatára, Sokáig mozdulatlan áll, Remegve fél, mig félrepillant, Hogy elragadja a halál. Gyötrelme, búja csak növekszik, Miként az árny, ha alkonyul, S mely enyhitné fájdalmát s búját, Szemeiből már köny se hull. Ejfélt kong ottkünu a toronyban, Aztán ismét elcsendesül . . . Nagy fájdalmában összeroskad Az anya eszméletlenül. És a halál — félvén, hogy ébren Szerelmével legyőzi őt — Mig ájulása tart, sietve Karolja fel a csecsemőt. Sa ........... Zarándoklat! emlékek. Irta: XDr. IZa.za.l3z Imre. III. Az olasz és magyar wagonok közt létesült allience, sajnálatosan megváltoztatta jármüvünk jellegét. Gyors vonatból kalarábi-czúg lett, sőt némileg teher-vonattá degradáltatok. Megvesztegethetlen őszinte jó szive kicsinynyel és nagygyal koldussal és úrral egyaránt örömest gyakorolta a felebaráti szeretet erényeit. Hivatását és hivatalát szentnek tartotta, annak lelkiismeretes betöltése volt egyetlen feladata. Azért élt, s ha a szükség úgy kivánta, meg is halt volna érte. Hivatalának vallásos áhítattól buzgó és készségesen önfeláldozó pontos teljesítésében találta a legboldogitóbb felmagasz- tositó érzetet. Híveit végtelen atyai szeretettel szerette. Azokról mindenütt s mindenki előtt a leg melegebb keresztényi szeretettel s legmegnyugtatóbb atyai dicsérettel nyilatkozott. A betegekhez mindenkor még ragály alkalmával is készséggel ellátogatott. Azoknál huzamosb ideig tartózkodott, mialatt betegeit s azok környezetét igyekezett megvigasztalni. Könyörületes szive boldog volt, mikor valakivel jót tehetett vagy valakin bármivel is segíthetett. Az iskolában s az iskolás gyermekek körében örömmel időzött. Ártatlan kedélye legkönnyebben el tudta találni a gyermekek elméjének és kedélyének nívóját. Magához vitte, vagy odahivatta s ott oktatta őket. Ozsonát adott nekik. Velők evett, velők játszott. Az irodalom s a művészet nála mindenkor biztos gyámolitásra talált. Sok lapot és folyóiratot járatott, tömérdek sok könyvet s képet gyűjtött, s mindezekre ezreket meg ezreket költött, aminek legnyomósabb bizonyitéka tekintélyes vagyonnal felérő gyönyörű könyvtára. Mint szónok a leggyakrabban aratott elismerést. Minden előkészület nélkül bármikor a legvéletlenebb alkalomakkor is a legszebb, legmegragadóbb beszédet tartotta. Rögtönzött egyházi intelmei mindenkor lekötötték a hallgatók figyelmét. Ritka szép tehetsége, alapos készültsége és szerető szive az egyházmegyei papság legjelesebbjei sorába emelték. Szelíd nyugalomteljes kedély állapota a bántalmakat alázatos szelidséggel viszonozta. Senkinek sem szeretett véteni. Mindenkinek csak jót akart tenni. Mindenki jóságát a maga szivének szeretetével mérte. És mindenkiben annyi szeretet feltételezett, mint amennyi felett az ő jóságos szive rendelkezett. A balul végződött szabadság harez alatt városunk határában 8 napi véres harezban győztessé lett Paskievits orosz tábornokCseberből vederbe estünk. Eben gubát cseréltünk. — A legjelentéktelenebb állomásoknál is meg kellett állapodnunk s mindaddig vesztegelnünk, mig távirat nem érkezett, jelezve, hogy a következő állomásig szabad az út. Vonatunk rangján ejtett rút sérelmet már Udinéban észrevettük. Hiába panaszkodtunk e miatt Schwimmer- nek, hiába interpelláltuk őt, hiába tartottunk az étkező teremben conferentiát, — orvoslatot senki sem tudott, senki sem akart adni. Mig a többiek Schwimmer ellen debachál- tak avagy a taliánt szidták; én minden bajért Udinét voltam hajlandó okolni. — Udi- nét, — mert ez az állomás, rám nézve már velenczei utamban is jövet — menet — a malheurok forrása, a peckek tanyája volt. Midőn hat év előtt Trieszt felől ide érkeztem, néhány drezdai deák csatlakozott hozzám utitársul. Ezek urfiak előbb holmi vándor cseh muzsikusnak, — majd meg valami veszedelmes iparlovagnak néztek el engem, csak azért, mert a nagy hőség miatt — szokásom ellenére nem volt coliáré a nyakamon. És hogy megijedtek tőlem, onnét gondolom, mert a revolvert is tapogatni kezdtek zsebeikben. Midőn Velenczéből visszatérve másodízben fordultam meg az udinei állomáson, — keresztelésre is alkalmas levesből és marhahúsból álló silány ebédért — egyebet nem kaphattam — hat frankig sarczolt meg a vendéglős. Mintha valamely boszorkány varázslata alatt nyögne az udinei állomás, — csodálatos metamorphosisok történnek itt. A tisztességes ember alakja iparlovagi külsőnek tűnik fel a drezdaiak előtt ; s a levesből és húsból álló ebéd — lucullusi lakomává nő a vendéglős szemében. nál Plessel Lipót könyvnyomdász, Kre- sák György molnár és Vadas Pál városi pénztáros társaságában ő járt, hogy könyörgésével városunkat— melyen a diadal ittas neki vadult orosz katonák rablási dühöknek már eleget tettek — a felpörköléstől megőtalmazza. Paskievits tábornok a püspöki lakban volt szállva. Midőn azt vetette Zichy szemére, hogy „ti is republicanusok vagytok“, alázatosan azt felelte ugyan Zichy, hogy „mi a dynasztiáboz hívek vagyunk“; de midőn Paskievits azzal szé- pitette eljárását, hogy: „hiszen a tetők még állnak“, — bátran visszafelelt hogy : „de méltóztassék a házakat belül megvizsgáltatni és meggyőződni arról, hogy mit végeztek azokban az orosz katonák!“ Atalánossagban azon hir van elterjedve, h°gy ^iehy Paskievits elé templomi orna- tusban vonult és hogy Paskievits előtt térden állva mondta el könyörgését. Ezen feltevés ellen azonban a megboldogult mindenkor erősen tiltakozott. Nem templomi ornatusban, hanem közönséges ünnepi papi öltönyében volt Paskievits előtt és ott le nem térdelt, bár — mint ezt többször említette — egy csöppet sem szégyenlené,ha azon őzéiért, melynek eléréséért járt, le is térdelt volna. Nála (a plébánián) Konstantin nagy- herczeg volt szállva, ki egy rom. kath. latin imakönyvet kért emlékbe a megboldogulttól, mit ez neki készséggel át is adott. A nála megfordult honvédtisztekről mindenkor legnagyobb szeretettel és tisztelettel nyilatkozott, s azok. őt viszont mind megszerették. Több ízben panaszolta, bogy a szabad- ságharcz lefolyása, után az irányadó körökben rósz néven vették tőle, hogy helyéről el nem távozott, de ő kijelentette, Hogy híveit el nem hagyja, ha még oly bizonyos lett volna is reá a halál. Még egy körülményre akarunk reflec- tálni, egy körülményre, mely a megboldogult életében szerepet nem játszott. — E kis részben sem akarunk eltérni a valótól. Temetését Hornig Károly báró, ez. püspök, ministeri tanácsos (és nem Rostaházy Kálmán, mint a napi lapok értesítettek) végezte Rostaházy Kálmán, budapesti krisztinavárosi plébános és káplánjai segédkezése mellett. Dunai Szél. Csoda-e ha most is, midőn harmadizben kerültem Udinéba — boszorkányságra gondoltam, — s ennek tulajdonítottam a metamorphosist, mely vasparipánkat vasgebévé változtatta. Örültem is, midőn hosszabb késedelem után a fatális állomást elhagytuk. De örömem csupán arra szorítkozott, hogy túl vagyunk a boszorkány tanyán. Egyébkint legkevésbbé sem hangolt jó kedélyre azon tudat, hogy az ígért időre nem érünk Rómába. Az idő is rokonszenvezett velünk, mert az ég beborult és esni kezdett. A második éjszakát is az álmatlanság kínjai közepett kellett kihúznunk. Ha néha a lassan haladó vonat wagon ablakát felnyitva, kitekintettünk : a bűvös szél kövér eső cseppeket csapott arezunkba, — és semmit nem láthattunk. Tehát elénekelhettük a régi szép dalt; „Sötét úton megyek, Hol járok nem tudom 1“ A talián konduktorok csak elvétve szokták az állomásokat megnevezni, - a az időt sem jelezik, a meddig egy-egy helyen vesztegliink. Ha erre vonatkozólag kérdést, intéztünk hozzájuk felváltva „cinque minuti“ (öt perez) és „dieci ininuti“ (tiz perez) választ nyertünk. Ha azonban valamelyikünk ki akart szállani, a furfangos kalauz rendszerint: „Partezza !“-t kiáltott, a mi magyarul annyit jelent, mint „einst e i g e n ! “ Padua, Ferrara és Bologna városoknak csupán neveit olvastuk a pályaházak homlokán, de maguknak a városoknak sziliét, sem láttuk. Olykor olykor azt hittük, nagy baj ért bennünket. A vonat vezető ugyanis némely állomásnál keservesen fitty ül tette vas
