Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1888-02-19 / 8. szám
Vácz, 1888. VÁCZI HÍRLAP Február hó 19. tökre, nem fogják idegenek zsebre gyűrni jövedelmeinket, hanem élelmes népünk maga fog magának vásárt csinálni. A nap deleidre tért fejünk felett, a munka hivő harangja utolszor csendül füleinkbe, szerencsések, ha megértettük, ha pedig még most sem térünk L&pirendre existentiánk követelményei fölött, akkor keserű elégtétellel vigyorognak reánk a fent emlitett gepidakoponyák, hogy mi kétezer évvel utánuk egy mákszemnyivel sem vagyunk derekabb és értelmesebb művelői és lakói e földnek, mint dk va- lának. J)r. Kiss. A váczi kath. legény«egylet febr. 12-iki műkedvelői szinelőadása. Már megszoktuk kath. legény egjdetünk szinelőadásait, nem annyira mii mint inkább művészet - kedvelők s bizonyos mérvig művészek productióiul tekinteni. Ezért a kritikus sincs arra utalva, hogy a jóakarat rózsás szemüvegén tekintse művészet kedvelőink játékát s az elnéző méltányosság kegyes hangján Írjon róla kritikát. Immár jól routinirozott, vagy legalább mindegyre haladó dilettáns színészeinket a bekötött szemű justitia serpenyőjén is bátran mérlegelhetjük. Első sorban is elismeréssel kell szólnunk a rendezőség tapintatáról, melylyel a színmüvet megválasztotta. A színi irodalom telén halhatatlan nevű Szigligetinek „Szökött katonája“ a kath. legényegylet műkedvelői számára nagyon is alkalmas és hálás darab. A ledérségnek és sikamlós- ságnak még csak árnya sincs benne. Nem közönséges bohózat, hanem a magyar nép életéből alakított színmű, melynek hátteréből, főleg az iparos osztály tagjaira üdvös morál domborul ki. Igaz, — hogy Szigligeti párbajt is besző darabjába, — de az elnök ügyes keze kitörülte ezt. Ezért csak dicsérnünk kell őt, hisz a párbaj sem a józan ész, sem az erkölcs tekintetéből nem helyeselhető. Maga az előadás várakozásunknak teljesen megfelelt. A szereplők nemcsak jól betanulták, hanem jól is előadták szerepeiket. — Orszáczky Mariska kisasz- szony gyönyörű hangjával, ép úgy mint ügyes játékával kitűnő élvezetet nyújtott. Mintha csak az életben láttuk volna a kedves, az ártatlan s a hűséges Julcsát. — Balogh Ferencz, mintha restelte volna a kovács legény piszkos öltönyét, pedig jól beletalálta magát a szorgalmas iparos, s az ártatlanul üldözött fiú szerepébe s énekeivel is kiérdemelte a közönség tetszését. De csak hamar eltérünk a tengertől, melynek ezüst hullámai egy ideig buvócskát játszottak velünk. El-el tűntek és ismét szemünk ele kerültek, de csak azért, hogy nem sokára végkép láthatlanok legyenek. Uj és teljesen olasz jellegű tájképek tárultak elénk. Apró vésákra osztott földeket láttunk. A vésák hegyébe ültetett, törpe szeder-olaj- vagy füge fák derekát szőllő futja körül. A fák aljában — bár november végén vagyunk — pompás vetemények diszlenek. Néhol vetemények helyett, jó szénát ígérő buja fü avagy rizs táblák virítanak. íme a felső olaszországi síkság látképe ! ÍSzántó földek és rétek helyett mindenütt csak kertek. Mondhatnék : felső Olaszország jó darabon valóságos kert, — szakadatlan Jánczolata a kerteknek, — küzbe-közbe falvakkal és városokkal. A falvak és városok külseje is nagyban elüt azokétól, melyeket eddigelé láttunk. Lapos tetejű, emeletes házak, szines falakkal. Szűk, de elég szabályos utczák. Jobbára kupolás templomok. — Meglehetős egyformasággal ismétlődik e látvány falvakban és városokban. Tehát az olasz falu és város külseje közt nem oly szembeszökő a különbség mint nálunk. Az olasz falu csak annyiban üt el a várostól, hogy házai 1 — 2 emeletesek; a házak falai kopottabbak, és piszkosabbak', az utczák szőkébbek; rnig a városokban '■’> 4 emeletes házakat, monumentálisabb épületeket és rendszerint sok templomot látsz. — Drajkó Anna k. a. valóban meglepett bennünket természetes alakításával ; nyomát sem láttuk azon elfogultságnak, a melytől a „Huszár csíny “-ben még teljesen menekülni nem tudott. A majom szeretettől megvakitott Korpádinét, a részrehajló, szívtelen anyát s a piperkőcz asszonyt egyaránt híven személyesítette. — Lő hl Ignáczot fölösleges dicsérnünk, hisz ő született színész. A legnehezebb szerepekkel is köny■ nyen megbirkózik s igy az elkényesztetett fiút, a nagyzásban leledző Lajos szabólegényt, a léha pesti arszlányt is művésziesen elénk állította; ép úgy mint a lovagiasság és becsület emberét: Völgyi ez redest. :— Stefanek Anna k. a. bár az első jelenetben a senki által le nem győzhető lámpalázzal kellett küzdenie, később jól beletalálta magát Camilla grófnő szerepébe, s kezdetben halk hangja is mindegyre erősbödött. — S eh eich er Géza nemcsak szép alakjával, hanem gróf Monti szerepéhez megkivántató nonchalance-ával vonta magára figyelmünket. A nagy úri hidegséget kétségkívül jól adta, bár itt-ott némi kis tűz, emelte volna játékát. -— Kolozsvári Dezső teljes otthonossággal érzé magát a színpadon s ép oly híven adta a megvesztegethető nótáriust, mint a becstelen iparlovagot. —- Merk a Ida k. a. a társalkodónői kisebb szerepében is jól feltalálta magát. — Medveczki János, mint Pista kovács inas többször jó kedélyre hangolta a közönséget. Szerettük volna, ha kissé természetesebb hangon beszél. — Mir ka József is ügyes alakítással adá a félig itas polgárt. — A többi szereplőkön, mint Viglási István (kisbiró), Szalay Pál (Monti inasa), Szakszik Mihály (káplár) stb. szintén meglátszott az igyekezet. — Nagy dicsérettel kell megemlékeznünk a női karról: Bisztricsán Mariska, Frankó Erzsiké, Megyeri Hennin, Merk Margit, Simon Hermin, Simkó Irma, Steidl Matild, Stibrik Ilka, Sztanya Mariska és Zsuffa Emma kisasszonyokról, kik pompásan elénekelték az olasz dalt és kecsesen lejtették el a tiroli tánezot. — Igen szép volt a férfiak jelmezes menete is, melyhez a szükséges 29 darab ruhát a fővárosi népszínháztól kapta kölcsön az egylet Piuf- sich Lajos ur közvetítése folytán. A miért nemcsak az egylet, de városunk is legőszintébb hálával tartozik. Elismeréssel kell szólnunk Ulrich Károlyról is, ki teljes odaadással fáradozott az énekek betanításán. — A súgóról Kovács Józsefről sem feledkezhetünk meg, ki oly ügyesen vitte szerepét, hogy szerepléséről csak is a játszók, de nem egyúttal a közönség is, vehetett tudomást. — Végre akit legelőször kellett volna megOsztrák területen Görz az f egyetlen jelentékenyebb hely, melyet érintünk. — Est ve felé C ormon s határszéli városba érünk. Sárgára festett olasz wagonok ablakaiból ismerős alakok integetnek itt felénk. —- Zarándok társaink ezek, kik az első külön vonattal indultak el Budapestről. Tehát utói érhetik őket. Azt hittük nekünk is olasz wagonba kell majd átszálInunk, s előre örültünk, hogy összezsugorodott tagjainkra a majd nem egy napi gyötrelem után, nagyobb kényelem vár. Édes reménykedésünket azonban egy újabb csalódás tönkre silányitotta. Körülbelül két óráig vártuk, lestük az az uj, a kényelmesebb szállást ígérő másik olasz vonatot, de hiába! Ez alatt Schwimmer űr két táviratot is menesztett Kómába a vasúti fő igazgatósághoz, sürgetve a másik külön vonatot, — válasz azonban nem érkezett Romából. Utóvégre is budapesti wagonainkat egybekapcsolták azon olasz wagonokkal, a melyekben zarándoklatunk első transportja már behelyezkedett. A 40 wagonra felszaporodott fele-más vonattal késő éjjel hagytuk cl a cormonsi állomást. Tehát mi, a zarándoklat második transportja — magyar wagonokban jutottunk olasz területre. Eszünkbe jutott a felirat, melyet Dante a pokol kapuján olvasott: „Lasüiulo ogni 1 »penuiza, 1“ említenünk Kubinyi Endre egyleti elnök ur érdemét is ki kell emelnünk, ki lankai datlan szorgalommal, soha ki nem merülő fáradozással igyekvők a szinelőadás sikerét biztosítani. — A nagy közönségtől sem tagadhatjuk meg elismerésünk. A kitűnő részvét, a zsúfolásig megtelt színház élénk tanúságot tett arról, hogy városunk közönsége a kath. legény egylet nemes czél- jait ép úgy méltányolni tudja, mint a pártolásra érdemes művészetet. —y. A kis gyöngyvirág regéje. Kis szobámban esti félhomály dereng s kandallóm pattogó tüzének sugarai kíváncsian kandikálnak ki a kis rácsajtó kivágásain, s én hálásan emelem feléjük tekintetemet, hogy oly kellemes, lanyha meleggel árasztják el szobámat. A pamlag egyik szögletéből hanyagul dőlve nézek ki az ablak üvegein keresztül és mosolyogva bámulom a zimánkós idő szeszélyeit, hogy a szél mint tánczoltatja meg a sűrűn hulló kis csillogó hópelyheket, mint fújja a puha hó lágy hantjait egy halomra össze, hogy nehány perez múlva, őrült sebességgel mint döntögeti szét a rögtönözve alkotott szép fehér piramist. A mint igy egyes-egyedül valék, s csak a nagy hózivatar szórakoztatott, gondolatim a múltba tévedtek. Egyszerre valami nesz, egy túlvilági hang üté meg fülemet, körül nézek, hogy talán egy sírját oda hagyott árny keresett fel magányomban s az sóhajtozik körülöttem. Félénken tekintek körül, a halkan neszszenő hangra gondosabban figyelek és im: az ablakom párkányzatán zöldelő téli kertem adja e csodás hangokat! Egy jó barátom néhány virágcseréppel lepett meg. Azok között diszlett egy kinyílt gyöngyvirág. E kedves kis virágé volt az idegenszerü hang, a mint többi testvéreinek beszélte azon kis történetkét, melyet én kihallgattam. A kis gyöngyvirág szomorúan tekintge- tett kifelé. Panaszkodott, hogy milyen boldogok az ő rokonai, melyek, ott az erdő mélyén, gyönge moh alatt aluszszák téli álmukat a tél hófehér takarója alatt. Neki ilyen zord időben is nyílnia kell, mikor még egy zöld fa lombja se hajol föléje. Itt az ablak-függöny redői mögött, hol kelyhének nehéz a szobai levegő. Mi lyen másként volt egykor, mikor még ő is átaludta a hideg telet s tavaszkor ujjongva hirdette minden kis fűszál örömét királynéjának, a csipkerózsának. 0 ellenben el virít a fagyos télben, s mire az enyhe tavasz Most már tisztába voltunk azzal, hogy heringes hordónkból, Budapesten elfoglalt coupénkból csakis az örök városban fogunk kiszabadulni. Privát pech. — Hümorisztikus karczolat. — Kedves Barátom ! Innen-onnan már fertály esztendeje, hogy e neked szánt levél ócska fiókomban búsul, de mentségemre legyen mondva, már többször szándékoztam megszabadítani szárnyaszegett madárféle szerepétől, s útnak akartam ereszteni szép Magyarország felé, de Isten bocsá bűnömet mindannyiszor elém állt az az osztrák sassal mereszkedő 5 krajezáros mumus, s le-lehűtött merész tervemmel ; igy történt, hogy a jó szándék csak jó szándék maradt; de ma nagyon neki daráltam magamat s dicsőségemre le is győztem illetve kijátszottam a németet amenyiben hősiesen' megretiráltam a harcz elől s elküldöm bélyeg nélkül levelem! Ugy-e becsaptam a kóczos németet?! Levelemből megtudhatod pajtás, hogy mily kevéssé loyalis, sőt követelődző s tolakodó a német, s hogy mennyit kell szenvednie az embernek a tudományért, illetve az annak lehetővé tételét eszközlő dolgok megszerzéséért! Oh ilyen a világ! Egyébként olvasd : Az a hires Juif errant nem hiszem, hogy bolygott volna gyatra életében annyit, mint én s néhány magamfajta magyar gyerekből lett bécsi egyetemi polgár a jó meg jő, már -csak zöld levélkéi élnek virág nélkül, dísztelenül. „Édes virág-testvéreim! Mikor a földgyomrából kidugtam kis fejemet, kíváncsian tekintgettem körül a nap arany sugaraiban, bámultam a fölöttem lengő tiszta kék eget, hallgattam az erdő csalogányát és a vadgalamb turbékolását, a mely szomszédságomban egy repkénynyel befutott tölgy ágain trónolt; a bogarak zümmögve rep- desték körül a galagonya bokor indáit, s én meg annak tövében kis fejem magasra emelve örvendtem bohó meséjükben. A szép verőfényes napok mindig hoztak uj, meg uj vidám enyelgést a zephir szár nyain. Egy kora tavaszi reggel, virág-testvéreim, a mint elandalogva ébredeztem az erdő magányában, az éj fellebbent fátylából, csodálkozásomra egy tiindérszépségii, szelíd arczu, viruló kis leány, szive telve reménynyel gyönyörködött a nagy természet szépségében és a kis leány nyílt rózsás ajka melancholicus dalt zengedezett az erdő első énekesével. Oda támaszkodva a tölgyfa repkénynyel befutott törzséhez, igéző szép fekete szemei a távolban figyeltek valamit. Lódobogás hallatszott. A kis leány mindinkább húzódott a fadereka mellé, de lábai legyökereztek, nem birt elfutni a véletlenül megjelenő délezeg vadász elől. A lovag hirtelen leugrott lováról, lehajolt, s az én egyik virágomat letépve szerelemtől sugárzó arczczal nyújtotta át az erdő piruló szép tündérének, közben e szavakat ejtvén: „Te ártatlanság fényes csillaga éleszd fel lekelleted üdvadó édenével e kebelben az első szerelmi lángot!“ Némán tekintett a kis leány a nemes arczu vadászra s elfogadva letépett virágomat ártatlan keblére tűzve bizonyitá, hogy ifjú szive megérti a titkos húr első rezgését. Azután egész nyáron át mindennap találkozott a megértett két szív. Viruló arczczal láttam őket együtt távozni utoljára, búcsút intve nekem és az árnyékos tölgynek, a mely megóvta gyönge suttogásaikat, hogy a lengedező szellő szárnya meg ne lopja aranyos szavaikat, a világ előtt el ne árulja boldog titkukat. Lehullt minden falevél, avar csörömpölt játszódva az őszi széllel. Elnémult az erdő csalogányának éneke. Zsibbasztó álomba merültem, hogy jövő tavaszra majd regélhessek királynénknak, a csipkerózsának. Eltakarodott a hó. Hosszú volt téli álmom. Vágyva vártam az én kis tündéremet. Hisz oly vidámak voltak azok a napok, mikor együtt láttam őket, a mint sugárzó arczczal fűzték rózsalánezon a szép jövőt. (Oh, be hányszor a semmiségbe vész?!) lakás után csak egy istenadta év alatt is! No, de meg is érdemli a patent lakás a fáradságot, hisz mi képezi örömink s bánátink tanyáját ha nem ez, tán az egyetem ? Olyan nincs! Ah, de milyen pech- vogel vagyok én e tekintetben szent Ha- bakukk, egész éven át lakást kajhászok s mégis azon veszem észre magamat, hogy mindenem van inkább, — no már a pénzt kivéve, — mint épen ez! Hjak, ki tehet erről, ez határozott privát pech! Sokat törtem szegény fejemet e tarthatatlan állapot oka felől, de mindannyiszor belétört bicskám a pkilosopkiámba ; Nevtonuak az orrára pottyant alma épen elég volt, hogy a nehézkedés törvényét kisüsse ; pottyant rám, illetve ütöttek már én hozzám néhai gazdáim botot is, mely műtétnél az áng- liusnál szereplő orr is érdekelve volt s mégis ott vagyok a hol a mádi zsidó! Mert az a megemlítésre sem méltó körülmény, — hogy 2—3 hónapon át egy árva kopekot sem bírtak belőlem kipréselni a német sógorok, s ha e csekélység miatt még sorompóba léptek, hát nem épen a legudvariasabb kifejezések közt futkároz- tunk az asztal körül, hol ők elől, hol én hátul a mig végre kiugrasztok egymást a szobából, — az igaz, hogy én mindig benmaradtam, — épen nem ok, hogy a háztól elűzzenek ! Ez világos botrány 1 Vagy plane az az ártatlan epizodocska, hogy tréfás intriguakat szövők Mathuzálem mel vetekedő oldalbordáikkal, különösen gázsim fogytakor s ernyedetlen szorga—— ____________________________________________________________________________________ j
