Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1888-02-19 / 8. szám
II. ÉVFOLYAM. 8. szám. 1 VÁCZ, 1888. FEBRUÁR 19. Előfizetési ára: HELYI Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Hirdetések: ES VIDÉKI ÉRDÉKU TÁRSADALMI HETILAP. helyben házhoz hordatással, vagy a vidékre postán való elküldéssel egész évre ........................................ frt — kr. fél évre .............................................. 25 » — » negyed évre ..................... ............... 1 » 50 » Egyes szám ára 10 kr. — Kap hath a kiadóhivatalban. Vácz, Dunakor 587. szám alatt. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, az előfizetési pénzek, hirdetési dijak és hirdetések. Bér ment etlen levelek el nem fogadtatnak. Kéziratok vissza nem adatnak. sora (négy hasábos garmond sor) ............................................. 20 |crNyilt-tér: sora 30 kr. Bélyeg’ illeték: minden beigtatásnál ................................. 30 kr. A nyugta-bélyeg külön fizetendő. I Harántsugarak a közgazdasági bizottság munkálataihoz. Néhány nappal az imént, a tükör- a i simára fagyott dunai jégháton láttam 0 egyik sokat utazott polgártársunkat ß azon gyönyörű látókép élvezetébe el- rr merülni, melyet Vácz a hóval borított 1 Naszál oromzataival képez. Valóban, 1 felségesebb, megragadóbb látmány egy i ily rideg fenséges téli tájképnél aligkép- s zelliető. A városok a legtisztább lió k által leplezett, sajátszerű házcsoportu- :í latai messze látszanak a hegynyulvá- n nyok közé beszaladni. A temérdek hor- q padások, szakadékok és sziklabomlá- 18 sok, melyek a Naszál testét itt és ott 3 számtalan helyen ellepik, a vastag hórétegek és a sűrű hófuvatagok által ti tisztára elfedetnek, a téli foszlányos i köd pedig a kisebb dombozatokat, az ß alacsonyabb oromzatokat mind tekin- )í télyes magasságokba emeli ki, és az ;9 egész hegycsoport mint phantasbcns Vi ruhába öltöztetett fényes testőrsereg í ^látszik Vácz hátterét elfoglalni és minden, amit a szem sugárai felölelni bírnak, a nagyszerűnek, a fenségesnek arczulatját tükrözik vissza. Innen Vácz egy fejedelmi nagy város küllemével pompázik. És valóban, ha azon kétezer 3 év, mely a hétkápolna statio-képeinek lábjából felszínre törő gepida és markomán koponyákat a mi nyomdokainkéi kai összeköti, a folytonos és mindig :r9 előbbre törő polgári munkásság időszaka lehetett volna, úgy Vácz látképe ca ma sokkal dicsőbb lehetne annál, meÄ „Yáczi Hírlap“ tárczája. A bánat dalaiból. Olvad a hó . . . éled a táj . . . Mindent éltet az új remény, Csak én vagyok vígasztalait, Hiszen te már nem vagy — enyém. Csalfa voltál, hitegettél . . . Nem szólt igaz szót az ajkad. Aki érted éltét adná Hütelenül azt megcsaltad. Mem átkozlak, nem is bírlak, Hiszen szivem most is szeret . . . Egy szép szódra, mosolyodra Feléd nyujtnám a kezemet. Kehiem érted dobog csupán . . . Utánad sir e szív s lélek. Nyújtsd kis kezed — megbocsátok S újra csak teérted élek. Nem lehetsz te boldog mással . .’. Mert, hogy szeretsz, szivem mondja. Szép szemednek ragyogásán Megenyhül a hű szív gondja.' Hogyha szived nincsen köböl, Átjárja a hő éraemény, S mi boldogok leszünk ismét, Én a tied, s te az — enyém. Alpári Lajos. Zarándoklati emlékek. Irta: IDx. Tüa.za.13/ Imre. II. A7. éjjeli utazásnak soha sem voltam barátja. lyet magának a phantásia a téli sugártörések által okozott káprázatok segélyével képes alkotni. A mit e város helyzetében, éghajlati viszonyaiban, talaji alakulásaiban, gazdag és megbecsülhetetlen vizforrásaiban bir nemcsak a múltban, de minden fatalitások közepette a jelenben is, elvitázhatlan biztosítékot nyújtanak, hogy itt, ezen a ponton előbb-utóbb egy első rangú európai városnak kell emelkednie. Igaz ugyan, hogy ez idő szerint semmi tünetek nem látszanak hirdetni, hogy városunk eme hivatása teljesedése felé sietne, de arra, hogy az idők méliében nagy dolgok fogamzanak, csak pillanatokra van szükség, és néha épen a válságok képezik a dolgok jobbrafor- dúlásának legbizonyosabb előjeleit. — Midőn tehát jelen helyzetünk rideg állapotaival foglalkozom, nemcsak keblemtől marad távol minden csiiggedés, sőt ellenkezőleg még mások akaratán is az erő, a bizalom, a bátorság forrásait akarom felnyitni. Igaz, hogy súlyos látogatások napjait éljük, de ezen látogatások is csak azért súlyosak, mert számunkra a múltban könnyű volt a megélhetés és jóllétben úszva a bekövetkezhető nélkülözésekre nem is he- derítettünk, de azért a megélhetésnek, a jóllétnek, a fejlődésnek forrásai nem apadtak ki, csak újabb vesszőütésekre várnak, hogy még gazdagabban buzogjanak elő. Ha jövőben arczunk nagyobb verejtékével fogjuk is megérdemelni kenyerünket, azért tőlünk függ, hogy Tétlenül virrasztani, — vágyakozni Morpheus ölelő karjai közé, de oda el nem juthatni, — irigyelve hallgatni egyik-másik jó aluvó útitárs horkolását, — elhaladni szép tájak mellett, a nélkül, hogy valamit látnánk, — mind ez vajmi lélekölő időtöltés. Még kevésbbé vala irigyletes a mi sorsunk. Mi nem csak aludni, de mozogni sem tudtunk. Hisz besózott és hordóba préselt heringekkint valánk egymásra zsúfolva. Azzal sem biztathattuk magunkat, hogy útközben megkevesbedünk; sőt ha erélylyel nem tiltakozunk, Székesfehérvárnál vagy Nagy-Kanizsánál, hol újabb zarándokok szálltak a vonatra, — újabb coupétársat kapunk. Bármily mostoha volt sorsunk, bármily kényelmetlen helyzetünk — én megadással tűrtem, szedvedtem. Ha már egyszer egy búzámban kell Rómáig utaznunk, nem bántam, hogy éjjel kezdtük meg utunkat. Már ismerem, mert kétszer is láttam a vidéket, melyet az éj homályában érintünk ; ellenben nappali fénynél szemlélhetem majd az egész kies Krajnát, melyet hat év előtt csak részben láttam. Mire megvirradt, már messze maradt tőlünk a kék Balaton. — Sőt az ország határ szélén jártunk. — Nem sokára Krajnába értünk, hol begy és völgy változatos képei tűntek elénk. — Jó ideig a szeszélyes Száva partján haladtunk, — mely jobbra balra csavarodva, perczenkint újabb az alapvető munkálatokban oly edzett karra, oly gyakorolt és beható észre tegyünk szert, mely nem veszthet csatát semmi sors alatt. — Azért, ha az .éremnek egyik lapját feltüntettük, amint az a filloxeráuak pusztításai következtében kinéz, fordítsuk meg az éremnek másik lapját is, amint azt egyéb gazdasági viszonyaink feltüntetik. Ezen a téren már szilárdabb lépésekkel mozoghatunk, mert rendelkezhetünk oly megbízható, hiteles, kétséget nem tűrő statistikai adatokkal, melyeket a magas kormány hivatalos közegei közvetlen forrásból gyűjtöttek és bocsátottak közre. Ezen adatokból kiviláglik, hogy az utolsó 10 év időtartama alatt 1.631,000 földbirtokosból elpusztult, elzüllött 500,000, vagyis százalékokban kifejezve több mint 30%; 46,317 földbérlőből atönk szélére jutott 22,236, tehát majdnem 50°/0. A mezőgazdasággal foglalkozók száma pedig 4.391,538-ról felszaladt 4 millió 551,583-ra, tehát 160,000 emberrel szaporodott, mely szaporodás onnan áll elő, hogy azok, kik az ipari vagy a kereskedelmi pályán tönkre mentek, mint hajótöröttek a mezőgazdaság proleta- riusait szaporították. Hogy az arányszámok, a részletbe átvive, a mi városunkban sem alakulnak kedvezőbben, azt volt alkalmunk a városi képviselő- testület üléseiben kimutatnunk, midőn egyénenkint felsoroltuk, hogy városunk egyik, épen nem jelentéktelenebb pontján 24 háztulajdonosból és iparosból 20 züllött el családostul, gyermekestül. és újabb panorámával gyönyörködtetett. — Majd magaslaton épült régi vár vagy úri kastély, — majd völgy ölén terülő falvacska, — majd hegyoldalára dőlt majorság ragadja meg figyelmünket. Közbe közbe kisebbszerű vízeséseket is látunk. —- A fenyvesekkel koszorúzott túlparti bérez tövét olykor-olykor alig arasznyi gyalogút választja el az iszapos víztől. E vadregényes vidéken embert ritkán látunk, úgy látszik erre a madár sem szokott járni, s csak a vonat dübörgése zavarja meg a magány csendét. — Az itt-ott felbukkanó réteken és szorgalommal müveit kicsiny szántóföldeken is, csak elvétve mutatkozik élő lény. Egyik utitársam azon megjegyzést tévé, hogy eddigelé egyetlen széna-boglyát sem látott. Nem sokára figyelmeztetém őt: ime egy széna boglya. Erre utitársam szörnyű ka- czagásban tört ki — s vagy öt perczig folyton kaczagott. — Pléh szegélyű kerek madár kalitkára emlékeztetett a boglya, melyet megpillantottunk, — s a valóságos kalitkánál alig volt 5 — 6-szorta nagyobb hozzá számitva zsúpból készült tetejét is, mely a megázás veszélyeitől védve a parányi szénát. A boglya parányisága és furcsa alakja hangolta jó kedvre utitársa- mat, kinek szeme létra magas és termetes boglyákhoz volt szokva. A síkságon fekvő csinos Laibacbot s barlangjáról világhírűvé lett Adelsberget elhagyva, észrevétlenül, de mindegyre fölfelé haladunk, mig végre azt látjuk, bogy a Mindezen téuyek azt látszanak bizonyítani, hogy a vagyoninegoszlás, valamint az egész országban, úgy városunkban rossz vágányokban mozog, a kisebbség kaparitja kezébe a vagyont, minek természetes következménye az, hogy a többség tűrhetetlen szolgaságba fog stilyedni. Azért minden erőfeszítést ki kell fejtenünk, hogy a mig eddig fenmaradott elemeket megtartsuk, elejét vegyük a vagyon összeharácsolásának, ha lehet társadalmi úton, ha nem, erélyes közigazgatási eszközökkel, de hogy sikert érhessünk, minden esetre vállvetve, mert ellen esetben ha a kisebbség teljesen a körmei közé kaparitja a vagyont, akkor a mezőgazdasági ipart meggyökereztetnünk teljesen lehetetlenné válik. Nekem végketetlen örömmel kell konstatálnom, hogy néplink anyaga határozottan az ország legjobbjai közé tartozik. Még országos a panasz nemzetgazdáink között, hogy mindenütt másutt a földmives polgárság között oly csekély az értelmi és anyagi erő, hogy a proletariátusba való sülyedés, a megsemmisülés mindennapia felemelkedés pedig a legritkább. Addig a mi népünk a kétségbeesés végső pontjáig ragaszkodik a maga kvargájához, szívós kupeczkedéseikkel és a közeli főváros piaczán űzött ko- fálkodásaikkal jól, rosszul existentiá- jukat biztosítja. És épen ez szolgáltatja nekem a legszilárdabb garantiákat, hogy, ha sikerül a mezőgazdasági ipar által földeinket gyümölcsözővé tenni, nem lesz szükségünk idegen küzvetiszomszédos hegyek csúcsaival vagyunk egy niveaun. Ezután lejtnek megyünk s mire síkságra jutunk a kietlen Karszt van előttünk. Mint a nyári eső után termett gomba félig kibújt, félig benn vau a földben : úgy kandikál ki a talajból az ezernyi-ezer hamvas szürke kődarab. Néha ötlik szemedbe egy kis tisztás, melyet tán a vas szorgalom szabadított meg a kőtől s alakított parányi szántófölddé. — Olykor-olykor egy tehenet is látsz. Szinte megsajnálod szegény párát, a mint búsan nézdegél: hol találna egy szál füvecskét. E kietlen kő-pusztát hajdan erdőség borította, melyet azonban Velencze alapitói irtottak ki, lagúnáikra hurczolva a fát. A szomorú képit irtványra a borra (éjszaki szél) gyakran ellátogat, s hogy gyakran nagy hófúvásokat idéz elő, a magas kőfalakról gyanítjuk, melyek a vonat vágányait több helyütt mindkét oldalról szegélyezik. A szikla mezőn mindegyre lejebb és lejebb megyünk s közeledünk a tengerhez, de előbb Nabresinában kell megállapodnunk. Délutáni egy és két óra közt értünk ide és siettünk az étkező terembe, hol mindannyian kitűnő étvágygyal költöttük el az ebédet. Előre éreztük, hogy ezentúl az olasz konyha ízetlen készítményére kell majd fanyalodnunk. Nabresinát elhagyva legott szemünkbe tűnt az Adria. A távolból a bűbájos miramerei kastélyt és Trieszt körvonalait is felismertük.
