Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1888-06-10 / 24. szám
Vácz, 1888. Junius hó 10. vAczi HÍRLAP. hogy e nemes városban a tanítás- és nevelésügy virágzásban van, azonban azt hiszi, hogy a leánygyermekek szivbeli nevelése még kívánnivalót hagy hátra, mert ezek talán többet tudnak, mint a menynyire talán szükségük is van, talán nem neveltetnek elégségesen. A nő első papja és nevelője az embernek, azért ezeknek nevelésére kell még nagyobb gondot fordítani, ezt pedig egy leánynevelő intézet felállítása által véli elérhetőnek. Tüzet hoztam ide, üszköt dobtam, — mondja a püspök — kívánom, hogy az gyújtson is. Ő maga is minden utógondolat nélkül kész erre a czélra tőle kitelhetőleg áldozni. Poharát ezen létesitendő intézetre emeli és erre kéri Isten áldását. — Bogyó Pál apát plebánus szellemdús, talpraesett beszédben méltatja a püspök főpásztori ténykedését, ki bennünket vallási és polgári kötelességeink teljesítésére int és megemlékezvén azon megszentelt kötelékről, mely közte és hívei közt fennáll, a püspököt élteti azt kívánva neki, hogy pohara mindig oly telve legyen ambróziával, a meny- nyei és földi örömek italával, hogy abból nekünk is minél többet csöppcnthessen. — Les tár Péter polgármester a megyés püspök e látogatásában eseményt lát, melyet belső értéke szerint kell méltányolni, Ha a püspök itteni működésén végig tekint, azt találja, hogy míg egyrészről városunk lakosait a hitben megerősíti és valláserkölcsi életűket szilárdítja, úgy másrészről a tanügyünket fáradhatlan buzgalommal és odaadással, figyelemmel kiséri. Azon törekvéseket mozdítja tehát elő, melyek a czivili- zált világ alap- és létfeltételei. Poharát a püspök úr e nemes törekvéseinek sikerére emeli. — Horváth Döme ny. kir. táblai tanácselnök az egyháztanács nevében mond köszönetét a püspöknek azért, hogy városunkban a katholikus világ e nagy ünnepén a körmenetet vezette; eb.ben a kitüntetésben mi, kik a püspöki metropolistól távol vagyunk, vajmi nagyon ritkán — egy században alig egyszer is — részesülünk. A szónok méltatja a katholiczismusnak érdemeit, melyeket nemzeti létünk és államiságunk körül szerzett. Utal a katholikus klérus hazafiságára, áldozatkészségére és a nevelés érdekében szerzett érdemeire, Pohárét a megyés püspökre emeli. — Laukó Károly evang. lelkész megemlékezik azon szerződésről, mely negyedfél száz év előtt egy öreg kőtemplom közös használata iránt a katholikusok és az evangélikusok közt köttetett; e szerződés legfényesebben igazolja a két felekezet közti százados egyetértést, testvéri szeretetet, mely világit és melegit. Ez örömünnep alkalmával jól esik visszagondolni e szerződésre, mely bizonyítja, hogy a felekezetek közt, bár a hit és a szolgálat különböző is lehet, de tudja olvasni a bibliát, mint egy barát. Hisz Krisztus Urunk nem tudós férfiakat, hanem tanulatlan mesterembereket választott apostolaiul, s ki tudja, nem az volt-e az Üdvözítő akarata, hogy a világ végéig folyton mesteremberek legyenek az evangélium hirdetői!? "És ha igaz az, mit Luther hirdet, hogy t. i. Krisztus tanait a pápa és sok tudós elrontották s az evangélium régi fényét elhomályosították, s ha ennélfogva az ősi hitnek fölfedezése és visszaállítása, a bamisittatlan evangélium prédikálása szükségessé vált: akkor e nagy munkában ismét csak azoknak kell vezérszerepet vinniök, a kikre eredetileg bízta az Üdvözítő az ő isteni tanainak hirdetését. Ismét csak a mesterembereknek kell apostolkodniok! Ilyes gondolatok dúlhattak Storch agyában, midőn a bibliát szorgalmasan olvasgatva, valami újat szeretett volna abból kisütni. És addig olvasgatott s az olvasottak fölött addig elmélkedett, mig végre örömujjongással kiáltott vala föl : „Heuréka!“ Azaz — pardon — igy kiáltott volna föl archimedesi örömtől eltelten, ha görögül tud, de mert görögül nem beszélt, saját német anyanyelvén kiáltá: „Megvan ! Megvan! Megvan, a mit kerestem! Most már én is apostol lehetek !“ S ugyan mit fedezett feJ az apostoljelölt? Előre is kérjük az olvasót, ne törjön hamarosan pálezát n.z érdemes iparos úr fölött. Az ő fölfedezése ugyanis még a tudós Melanchtonnak azért egy marad a lélek és a szeretet. Hogy népünk ily nemes irányú és gondolkozásig abban legfőbb érdeme van az egyházmegyei püspöknek. Dr. Per Is Armin főrabbi a következő beszédet tartotta : Bégen mondták már, hogy az, mi az ó-szövetséget az újtól elválasztja, nem több mint egy vékony papírlap. Én hozzáteszem, hogy e lap oly tiszta és finom, hogy rajta az ó szövetség betűi , általtetszenek, prófétáinak szelleme általiéiig elannyira, hogy értelméhez eljuthassunk. Itt van az Istent magasztaló lélek első felujjongása : a „Halleluja“ a könyörgő szív zársóhajtása: az „Amén“; a hódolat önmegadó üdvözlete: a „Hozsanna!“ Midőn egyházuk láthatatlan fejedeleme az aluvó leányzó nyoszolyá- jához lép, ezen szavakkal kelti fel: „Tá- lita kumi!“ Az „Eifata“ szó az, melynek bűvereje előtt a süket fülek hallásra nyílnak és utolsó sóhaja a nagy szenvedőnek is ez volt: „Eli, éli, lámá sebaktani“. Ezen nyelvnek és szellemnek vagyunk mi több ezredéves hordozói és letéteményesei s valamint az anya büszkén és boldogan tekint hozzá hasonló leányának viruló szépségére, gazdagságára és erényeire, a maga számára nem kér mást, mint azon tiszteletet és kegyeletet, mely az édes szülő anyát megilleti : úgy gyönyörködik a zsidóság is a kereszténységnek az emberi nem mivelődése körül szerzett hervadhatatlan érdmeiben és azon koszorúban, melyet az emberiség elismerő geniusa fejére letett. De a hit szentirásán kívül van nekünk még egy másik bibliánk is, a hol még egy vékony papirlevél sem választ el belliinket egymástól: ez a hazaszeretet bibliája. Ennek minden egyes könyve, minden egyes polgár számára csak egy nyelven van Írva : magyarul; ez csak egy eszmét hirdet: az odaadó szeretetet a haza iránt minden utógondolat, fentartás és kikötés nélkül; és habár a mi zsinagógánkban nincsen más, mint a frigyláda a tórával, van nekünk egy templomunk; a haza, e templomban egy oltárunk: a szív, és ez oltár fölött egy szent kép, mely előtt mi is térdre borulunk: a magyar nemzet nagysága, dicsősége. A nemzeti önérzület föllángolásának dicső napjaiban mi is letettük vágyó nunkat, templomaink szent edényeit a haza oltárára, a mi ifjaink is áztatták vérükkel a dicsőség csatamezőit, a béke és kitartó munka korszakában pedig mi is elfoglaltuk helyeinket és készséggel állítottuk időnket, szorgalmunkat, szerény tehetségeinket hazánk jóllétének, a magyar történet, tudomány és művészet szolgálatába. Nagyméltóságod tegnapelőtti válaszában bölcsen következtetve a nyelvről az érzületre, abbeli várakozásának kegyeskedett kifejezést adni, „hogy mi is hi ven ragaszkodunk a nemzethez“. Legyen szabad kijeis szeget ütött a fejében. Tagadhatatlan, hogy Storch uram valami kicsit konyitott a logikához, mert fölfedezését egy látszólagosan helyes logikai következtetésre alapító. A magasra törő posztógyártó szent Márk evangéliumát forgatva, a következő szavakra bukkant: „A ki hiszen és meg- keresztelkedik, üdvözül!“ (XVI. 16.) E szavakat a logika szabályai szerint mérlegelve Storch igy kezdett okoskodni: „A szent irás eme helye arra mutat, hogy a ki üdvözölni akar, annak először is hinnie, azután pedig megkeresztelkednie kell. Tehát az üdvösség első föltétele a hit, a második a keresztség. Igen ám, de a kisdedek nem bírván még észszel, hinni sem képesek, ha pedig erre nem képesek: akkor nem is lehet őket megkeresztelni, és ha mégis megkereszteltetnének: megkeresztel- tetésük érvénytelen. Tehát ha valakit kisded kocában kereszteltek meg, annak lel kiismeretbe li kötelessége újból inegke- resztelkedni, mihelyt elérte a serdült kort. Minthogy pedig régi szokásnál fogva a keresztény szülők szülöttei mind csecsemőkorukban keresztelhetnek meg : azért minden felnőtt kereszténynek kötelessége újból megkeresztel k ed ni.“ Ez az okoskodás lett szülőanyja az anabaptisták (keresztség- ismétlők, újra keresztelők) felekezetének. Storch nem vala oly balgatag, hogy a gyertyát véka alá rejtette volna. Sietett tehát lángelméjének produktumát, azaz nj dogmatikai fölfedezését nyilvánosságra hozlentenem, hogy ez nem is várakozás már, hanem, hogy ezelőtt is most is élt és él bennünk a Judat, hogy mi úgy mint minden más polgára e hazának édes gyermekei vagyunk, édes vérszerinti testvérei a nemzet fiainak, és- hogy zsinagógánk szószékeiről, melyről más mint magyar szó nem hangzik fel soha, mi is csak azon mindnyájunkkal közös eszmét hirdetjük: Szeretet Isten, hon és ember iránt. Poharát a püspökre emeli, kívánva, hogy az Egyisten őt, a hit és tudomány, a béke és testvéri szeretet fölkent és lelkes apostolát, a katholika egyház örömére és büszkeségére a hit, remény és szeretet, . ezen mindnyájunkkal közös vallásos eszmék dicsőséges diadalára sokáig éltesse. — Dömötör Sándor kir. közjegyző gyönyürűen átgondolt beszédjében összehasonlítást tesz a püspök és Sz. Pál apostol között, ki egymaga többet tett és cselekedett, mint a többi társai együttvéve. A püspök is, mióta városunkba belépett, az apostol nyomdokát követve, folytonosan fárad, semmi sem kerüli ki figyelmét. Ő Excellencziáját, ennek áldásos müküdését élteti. — Györffy Balázs, az ev. ref. egyház főgondnoka a felekezetek közti egyetértésről emlékezve meg — poharát a megyés püspökre emeli. A püspök úr pénteken délelőtt meglátogatta a kegyesrendiek főgimnásiumát és az állami főreáliskolát, délután még egyszer 6—8 óra közt ismételte látogatását a főreáliskolában. Mindkét intézet minden egyes osztályában figyelemmel kisérte a tanítás menetét és ennek eredményéről alapos meggyőződést szerezhetett magának. Szombaton a népiskolák meglátogatása után az egyháztanácscsal gyűlést tartott a fel állítandó leánynevelő intézet' érdekében. O Nagyméltósága tegnap utazott el Alpárra, hol a főpásztori teendőit tovább fogja folytatni. Isten áldása kisérje! Az „Egyetértés“ czimii napi lap pedig a következőket írja: „Schuster Konstantin, ki mint tudjuk alig egy éve foglalta el ezen egyházmegye püspöki székét, uj megyéjének közönségét személyes érdemeivel és nagylelkű adományaival már teljesen megnyerte. Az agg, mintegy 72 éves püspök, már több hét óta van utón s a folytonos kocsizás és más megfeszített testi munka nem töri meg szellemét és testi erejét. Mindenütt a legbehatóbban vizsgálja meg a hit és erkölcsi életet, a tanügyet, az illető vidék kulturális szükségletét és nem csak nagylelkű adományaival segiti elő a nevelés ügyét, hanem ami talán még fontosabb, lelkesítésével és buzdításával a vidéki közönség érdeklődését és áldozatkészségét is felkelti. Eddigi útjában csaknem 200 ezer forintot adományozott nevelésügyre. Kecs keméten 60 irtot, Eélegyházán és Vasárni. Még ugyanazon nap, melyen a fölfedezés történt, egész Zwickau tele lett annnak hírével. Főleg a mesteremberek voltak azok, kik végtelenül örültek a tudatnak, hogy kartársuk egyike csúffá tette az egész világ hittudósait, a napnál világosabban bebizonyítván, hogy a legtöbb ember csak bitorolja a keresztény nevet. Egy posztógyártó fedezte fel azt a nagy igazsá got, melyről eddigelé a leghíresebb theoló- gusok sem bírtak sejtelemmel. Tizenöt századon keresztül uralgott ama szerencsétlen szokás, melynél fogva a csecsemőket mindjárt világra jöttük után megkeresztelték, s ime csak a XVT-ik század második tizedében sikerült egy iparosnak az óriási tévedést felismernie. És hogy ÍStorchnak igaza van, arról a zwickaui vargák, szabók, lakatosok, kovácsok stb. már csak azon oknál fogva sem kételkedhettek, mert egy pap, Münzer Tamás is hódolattal fogadta az epochalis fölfedezést. Csoda-e, ha a zwickaui polgárok csapatostól fordultak e paphoz, esengvén, kérvén őt: mosná le róluk a pogányság gyalázatát és ismételve adná föl nekik a kereszt- séget, melyet mint kisdedek érvénytelenül vettek vala fel. Münzer azonban előbb maga is újra megkeresztelkedett s valószínűleg legelőször a nagy felfedezőt, Storchot részesité hasonló kegyben és csak azután teljesité a többiek óhaját. Mily nagy vala az újra megkereszteltek öröme, midőn tudták és éré zték, hogy immár nem po■ helyen 40—40 ezer frtot adományozott ily czélokra és hogy mily buzdítással van J az ő példája a közönségre, mutatja az, , hogy Félegyházán a püspök példájára egy ^ lelkes úrnő, özv. Kalmár Józsefné ugyanazon intézetre mintegy 60 ezer forintot 1 szentelt és mások is követik e nemes pél- - dát. Legutóbb Félegyházán volt a püspök > a kit a város nagy diszszel fogadott. A J város közönsége kocsikkal vonult ki eléje e és fáklyás zenével tisztelte meg. Ez alkalommal Ulrich István főjegyző üdvözölte - s őt a város közönsége nevében. Másnap a í hatóságok tisztelegtek nála Eöldváry Mihály pestmegyei alispán, Holló Lajos orsz. képviselő és Molnár István polgármester i vezetése alatt. Azután az iskolákat látogatta meg Agócs János esperes plébános, ti Kiss Boldizsár uj templomi plébános, Zaj- - zon Dénes képezdei igazgató és Dobák Fe- - rencz tanügyi tanácsnok vezetése mellett, távozásakor a város közönsége díszes bankettet rendezett tiszteletére és tömegesen n kiserte ót ki a varos hataraig. Félegyházáról a püspök Izsákra ment folytatni körútját. Kirándulás. A fővárosi iparosok köre f. évi i június 3-dikán (vasárnapon) Váczra kirán- -i dulást rendezett. Az idő a kirándulásnak d napban kedvezett. A kirándulásban számos a fővárosi iparos család vett részt. A kirán- -i dulók közt volt: Ivánkovics János sze-[f -í gedi plébános, országgyűlési képviselő, fi P a r a 1 1 Ferencz ügyvéd, B á t h Károly volt orsz. képviselő és számos előkelő nő ö is. A kirándulók reggel 3/48 órakor érkeztek d Váczra az osztrák magyar állam vaspálya b társaság vonatán. A vasúti állomásnál a hely- beli ipartestület küldöttsége fogadta. Dél- -I előtt folyamán a vendégek iparosaink ka- -j lauzolása mellett megtekintették városun- -í kát. Délben a lövő ház termeiben társas s. ebédhez ültek. Ebéd alatt vig poharazás bj közben megeredt a szó árja. Az első fel- -1 köszöntőt Par a 11 Ferencz mondotta éltetvén a házi gazdát a jelen volt főlövészt: : dr. Freysinger Lajost és a kirándulók d szépeit: a hölgyeket. Ivánkovics Ja- -i nos orsz. képviselő gyönyörűen kidombori- -i tolt s igazi szónoki ihiettséggel előadott L magvas beszédben az 1789 diki eszmék le- -s téteményesei az iparos polgárok jólétéért L ürité poharát. F reysinger Lajos dr. .1 közjegyző szintén az iparosokat éltette. .9 Mondottak még pohárköszöntőt Gajáry Géza városi jegyző iparhatósági biztos és ei Olaj Ferencz iparos ipartestületi elnök. Délután 3 órakor kivonultak a honvédem- -i lékhez, hová már akkorára városunkból is ai sok nép gyűlt össze. CA honvédemléknél a b hymnus eldalolása után Ivánkovics lelkesítő beszédet tartott, melyet a jelen voltak d gányok, hanem valódi keresztények ! Örömükben egymás nyakába borultak, egymást csókolták, pajkos gyermekek módjára ugrándoztak és tánczoltak. Egymást érte a sok keresztelési lakoma, melyeknél ezer meg ezer toaszt áradt Storch és Müzer fejeire- Legényeikkel versenyezve arrangiroztak „blau Montagokat“ a mesterek; az inasok pedig az utczán futkározva mutogatták egymásnak a keresztapáiktól kapott ajándékokat. Ámde az iparosok örömpoharába üröm- cseppek is vegyültek. Megütközve kellett tapasztalniok, hogy kartársaik közt találj koznak olyanok is, kik kicsinylő hangon beszélnek Storch fölfedezéséről, s a kik a keresztség újból való felvételére legkisebb hajlandóságot sem mutatnak. A zwickaui intelligentia pedig nem hogy helyeselte volna, de sőt eszeveszett bolondságnak nyilvánitá a keresztség ismétlését. El lehet képzelnünk, mennyire bosszantá Storchot ti és híveit a polgártársak ellenmondása. Nem is hagyták ők ezt torlatlanul. Átkot mondtak a keresztséget és vallást kárhoztató, makacs pogányokra, megmételyezett és ezégéres bűnösöknek kiáltották ki őket; elkülöniték tőlük magukat. Uj hitközséget alkottak — hisz’ csakis ők voltak Krisztus igaz hívei — hogy is maradhattak volna ők a kárhozat fiaival közösségben? Az uj hitközség fejévé egyértelműkig Storch választatott meg, ki az Üdvözítő példájára tizenkét apostolt és hetvenkét tanítványt
