Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1888-06-03 / 23. szám
] II ÉVFOLYAM. 23. szám. VÁCZ, 1888. JUNIUS 3. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési ára: helyben házhoz hordatással, vagy a vidékre postán való elküldéssel egész évre ...................................... « frt _ kr. fél évre .......................................... . Ä negyed évre.....................................' i » 50 » Egyes szám ára 10 kr. — Kapható a kiadóhivatalban. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal Vácz, Duna-sor 587. szám alatt. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, az előfizetési pénzek, hirdetési dijak és hirdetések. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések sora (négy hasábos garmond sor) Nyilt-tér: sora 30 kr. Bélyeg: illeték : minden beigtatásnál ...................... A nyugta-bélyeg külön fizetendő. Koldúsaink. Szombatonkint az egész várost, egyéb napokon annak egyes részeit, de egy bizonyos részét mindennap végig kilincselik, azután templomaink előtt, ut- czáink sarkain mindennap megjelennek, s piszkos rongyaikban szána- lomgerjesztő külsejükkel ott gubbasz- kodnak napestig felebaráti szeretetünk napszámosai: kőid ú s a i n k. A k o 1 d ú s-j ár ásn ak inkább kitett bel város házaiban szombatonkint reggeli 7 órától kezdve délutáni 5 óráig csaknem szakadatlan a kapu nyitogatása s csukogatása, úgy hogy alig győzzük kiszolgálni. És azért a többi napokon sincs szünet. Ekkor jönnek azok, kik a várost bizonyos negyedekre osztják fel s minden napra más negyedbe esik a járásuk és azok, kik be nem érik azzal, hogy hetenkint csak egyszer járják be a várost. Mióta az emberek társadalomba verődtek össze, a koldús ép oly kiegészítő részét képezi a társadalomnak, ¥ mint a beteg. Legtöbbnyire a becsületre nem hiú munkakerülők veszik kezükbe a botot, melyet nem annyira testük támogatására, mint inkább felebarátaik szánalmának felébresztésére használnak fel. Országunkban az 1880-dik évi nép- számlálás alkalmával 14 éven felüli foglalkozás nélküli férfi ....... 40,850 nő......................................... 65,096 együtt: 105,946 volt, mely összegben a kizárólag alamizsnából élő nők 50,992 számban szerepeltek. Ezen összeget viszonyítva az ország 15.642,102 lelket tevő népességéhez minden 10,000 lélekre 32-59 alamizsnából élő nő esik, és igy tekintve, hogy városunk lakossága 13000 lélek körül ingadozik, az országos átlag szerint városunkra 42 alamizsnából élő nő esnék. Különösen csak az alamizsnából élő nőkszámát vettük figyelembe azért, mert azonfölül, hogy ezek száma jóval felülmúlja az alamizsnából élő férfia k számát, ami pedig a férfiak és nők száma között létező általános aránynyal nem indokolható — a férfiak hivatásuknál és munkakörüknél fogva inkább ki vannak téve a munkaképtelenségnek leggyakoribb okául szolgáló tagcsonki- tásban mutatkozó megnyom orodásnak, mint a nők; és mert megnyomorodás után kevesebb munkakör kínálkozik a férfiak, mint a nők számára. Es ha ez igy áll, akkor: a kol dússzaporodás okát nem az elnyo- morodás és keresetképtelenség eseteinek szaporodásában, hanem a koldulás által nyújtott megélhetés hozzáférhetőségében kell keresnünk. Városunkban is volt mindenkor koldus. de annyi, mint amennyi a legutóbbi időben ellepett, nem volt soha. Azért, ha eddig elnéztük keresztbe tett kezekkel a koldulás után élőknek szertelen szaporodását, tovább igy el nem nézhetjük. A magántulajdon fogalmából következik, hogy vagyonúnknak legcsekélyebb részét sem vagyunk kötelesek másoknak átengedni. És ha többet nem teszünk, mint amennyire kötelesek vagyunk, akkor a keresetképtelen vagyontalanok elpusztulni kénytelenek. De egyikünk egészségének zavara okozója lehet mások egészsége .megzavarásának ; minélfogva az egyesek egészségének fentartása az egésznek érdekében áll. A társadalom azonban n e m p u s z- tan vagyoni érdekek megvédésére alakult részvénytársaság, melyben az egyesek csupán vagyonúkba fektetett érdekrészvények arányában számithat- nak a köztilet védelmére, hanem ethi- cai fogalom, mely arra van hivatva, hogy az ember legrégibb társulási formájának, a családnak feladatát azon körben is betöltse, ahová a család már el nem ér. Társas életre vagyunk teremtve, keresetképtelen és vagyontalan embertársainkat körünkből ki nem tilthatjuk. Emberek lévén, ösztönünk a könyö- rülés. A vagyontalan, keresetképtelen életének fentartásához szükséges segélyt embertársától várja. — Aki a legcsekélyebb vagyoni értékkel sem bir és ilyennek a maga erejéből való szerzésére teljesen képtelen, az bárkit is megszólít segélynyújtásért. És, aki nem keresi a segélyt kérő szorultságát, még kevésbbé annak indokát, az mindenkinek ad, aki megszólítja. A telhetetlen koldús vagyont szerez munka után élő embertársainak kö- nyöradományából; és a „j'ó szivű“ összes vagyonát felosztja a segélyért hozzá fordultak közt, bár jól tudja, hogy azoknak nagy része nincs ráutalva. Az előadottak elég támpontot nyújtanak annak igazolására, hogy a koldus életének fentartása közügy, mely felett aránylagosan megosztozni tartozunk. De mert a koldúsok eltartása a köztilet terhe, az nem tartozik többet adni, mint a személyi létfentartás általános emberi feltételeit és ezeket is csak akkor és annyiban, amikor és amennyiben azt a megszorult keresetképtelen önmagának a saját erejéből megszerezni nem képes. Első sorban természetesen az lenne orvosilag megállapítandó, hogy kik azok, akik ily értelemben számot tarthatnak a közület segélyezésére. Az eként koldusoknak elismert egyének száma minden esetre jóval csekélyebb lenne úgy az országos átlagnál, mint városunk koldulóinál. Az egyesek jószívűségének szerfelett való kihasználásában a közületnek is kára van; azért a házról-házra való koldulást, ami egyet jelent azzal, hogy a módosabb jószivűek kiszolgáltassanak a segélyre szorult egyesek közvetlen ostromának, a közület nem tűrheti, hanem kötelességében áll oly szervekről és eszközökről gondoskodnia, melyek alkalmasak a koldusügynek ellátására. Legelső sorban járhatnak a jócselekedetek gyakorlására önként alakuló egyletek, melyek aztán czél- jaik megvalósításán alapszabályaik értelmében szabadon munkálkodhatnak. De ez magában soha sem lesz kielégítő. A közület a koldus ügyet kizárólag az egyletekre nem bízhatja. Azért másodsorban ott áll a község. Itt laknak a segélyre szorultnak legközelebbi rokonai. Sok esetben a község a most segélyre szorultnak erejét is igénybe vette. A saját koldusainak ellátása alul tehát a község magát ki nem húzhatja. Vannak azonban egyes koldusok, kiknek illetősége ki nem puhatolható. És vannak községek, melyek a saját koldusaik eltartására is képtelenek. Harmadsorban ott van az állam. Kötelessége gondoskodni a koldusok segélyezéséről. Városunk tele van koldússal. Azelőtt legalább kiségük és számuk nyilván volt tartva. A koldúsok bizonyos igazolványnyal (mellen függő bádog szám- jegygyel) is el voltak látva, és akkor kevesebb is volt a koldús. Most nincs rájuk semmi felügyelet. Beléphet kol- dúsnak aki akar, tekintet nélkül arra, hogy idevaló-e és tarthat-e igényt embertársai könyörületére vagy sem. Beléphetnek munkaképesek, vagyonosak és olyanok is, akiket vagyonosközeli rokonaik tartoznak eltartani. Azért aztán nem csoda, ha koldúsaink száma oly ijesztően felszaporodott. Hol vagyunk ahhoz, hogy a szabad koldulás mesterségének eltörlése mellett a koldúsok ellátását a város vegye kezébe ? Szőlőszeti statisztikánk. Vácz szőiőmivelése, az e^n keresetag- ból élő népesség jövő sorsa miatt méltán szolgáltat aggodalmakra okot. Találgatjuk a baj kútforrását; azonban azon egy oknál, alig tudunk egyebet megmondani, mint, hogy a phylloxera dúl mindenütt, úgy annyira, hogy városunk terű létén már alig van hat-hetszaz holdnyi szőlő rendes megmivelés alatt; arra nézve pedig, hogy az igy kenyere javától megfosztott szegény nép mit legyen teendő? - indítványozni nem merünk már semmit. Átadjuk ennélfogva magunkat egész egykedvűen a kérlelhetlen sors haragjának 1 Mély sajnálatunkra, sokkal kevésbé vagyunk polgártársaink helyi viszonyainak alapos ismeretébe beavatva, hogysem elérkezettnek látnok az időt positiv javaslatokkal lépni fel, azt az egyet azonban közönynyel nem nézhettük, hogy a baj kiindulási, illetőleg orvoslásának alapjául szolgáló statisztikai adatainkat ezúttal közzé ne tegyük. Szőlőterületünk községi bevallás alapján tett egynegyed század előtt 16471"'4 kát. holdat; a mi tiz év múlva, vagyis 1873-ban már csak 1613900 kát. holdat vagyis 34131 kát. holddal tett keveseb bet. mint a megelőző évtizedben; húsz év múlva pedig már 1536 kát. holdat, azaz phylloxera-veszedelem nélkül is már 1111034 kát. holddal tett kevesebbet, mint két évtizeddel annak előtte. Feltéve, hogy a szőlőbirtokosok száma keveset vagy éppen semmit sem változott volna, úgy: 1873-ban már alig esett egy kát. hold szőlő egyetlen birtokosra, a mi ez időszerint oly elenyésző csekély szám, miszerint egy perczig sem habozunk bevallani, hogy Váczon nem a szőlőterület- de a szőlőbirtokosok, mint ilyenek napjai vannak megszámlálva, a mit észrevennünk már régebben kellett volna! Volt ugyanis szőlőterületünk 1885- ben 1640755 kát. hold. 1886- ban 1644755 „ 1887- ben 960 „ „ hivatalosan bevallott adatok szerint: ugyanannyi, vagy csak jelentéktelen birtokvál, tozások mellett. Hogy a katasztrális felvétel és a községi bevallás mellett kimutatott adatok közt eltérés mutatkozik : igen jól tudjuk ; mi sem illusztrálja ezt jobban, minthogy magában Pest vármegyében az első módszer szerint 54,502 holdnyi területet vettek fel ugyanakkor, midőn a második módszer alkalmazásánál a bevallás háromezer holdnyi csekélyebb különbséget eredményezett. A tény az, miszerint az itt számba vett adatok szerint ma alig 0.6 kát. holdnyi terület esik a szőlőből egy birtokosra úgy hogy a szőlő megmunkáltatása a fokozottabb igényeknek többé semmi szin alatt meg nem felelhet, azaz a termelést pénzértékekben kifejezve a közgazdaság mostani álláspontjával összeegyezhetőnek nem mondhatjuk. Fokozottabb igényeknek a szőlő mive- léssel járó tényleges kiadásokat, a belefektetett pénz relativ értékét nevezzük. Váczon ugyanis, mint általában Pest vármegyében átlag minden egyes hold után a költségek 43 irtot tesznek ki, a mely összegből, ha a szüret után járó 8 frtot leszámítjuk 35 frtnyi közepes munkabér esik magára a mivelésre, holott statisztikailag ki van mutatva, miszerint a vármegyében másutt a maximum holdanként a 210 frtnyi költséget is eléri, vagy legalább másfél évtizeddel ennek előtte még elérte; a midőn a város lakossága közt csak kevesen találkoztak, akiknek a szőlőmunkára évenként fordított kiadásai holdanként a 20—30 forinton alul maradtak volna. Must termett Vácz városának területén 1885- ben 3,625 hektoliter 1886- ban 2,392 „ 1887- ben 1,853 „ azaz a mint a szőlőterület nagysága év- ről-évre felényire lohadt, azonképen apadt annak termése is mustban, lehúzott uj- borban s eltenni való szőlőben; és pedig a nélkül, hogy akár az egyiknek, akár a másiknak az ára megfelelő pénzértékben emelkedett volna. Termett ugyanis közönséges fehér bor 1885- ben 1,367 hektoliter 1886- ban 968 „ 1887 ben 754 „
