Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1888-05-27 / 22. szám

ból kiszedetni, a Duna partját vagy négy öllel befelé feltöltetni és a kisze- dendett köböl a Duna partján meneteles falat kellene építtetni.

E terv a legújabb; és tekintve, hogy az ínséges kölcsön csakis földmunkálatokra fordítható és még is'akként köl- tendo el, hogy a munkának a város is hasznát lássa, a legéletrevalóbb.

Mi a magunk részéröl készséggel elfogadjuk e tervet és óhajtjuk, hogy azt városunk irányadó tényezői is mihamarabb elfogadják.

Minthogy azonban Dunapart-épités- sel csak nyáron lehet foglalatoskodni és minthogy az Ínséges kölcsön felhasználása a folyó évről tovább el nem halasztható, felhívjuk a városi képviselőtestületfigyelmét, hogy e terv megvalósítása iránt sürgősen intézkedjék.

______ *0

Vácz, 1888.

Emlékezzünk régiekről.

Pestmegye • május 25.

Tisztelt Szerkesztő Űr! Vácz városának kultúrái és anyagi fejlődésén ma is nagy érdeklődéssel csüggök. És állandóan ügyet vetek közéletének a „Váczi Hírlap“ által figyelemmel kisért mozzanataira. A város érdekének s igy az én érdeklődésemnek is előterében áll főgymnasiumunk felső osztályainak kérdésessé válott megmaradása. Jól tudom ugyan, hogy e problémát nem mi visszük kedvező dűlőre — tollaink kai. Hanem azok, a kiknek megadatott megoldásához azzal járulni, a mit Monte- cuculi a hadviselés első, második és harmadik főkellékének nyilvánított — pénzzel. A város közművelődésére oly jelentős e kérdésben is első sorban a pénzügyi tekintet dominál. Ha már nem járulhatok hozzá adománynyal, hozzájárulok egy két históriai adalékkal.

Mária Terézia Vácz városát 1766-ban meglátogatván, itt időzésének kellemes emlékét megörökitendő 12,000 forintnyi alapítványt tett a piaristák által előadandó bölcsészeti kurzus költségeire. Hová lett ez a tizenkétezer forint, hogy a főgymnasium felsőbb osztályainak érdekében tartott értekezleten egyáltalán nem szerepelt? Nyoma veszett e, avagy csak a „Váczi Hírlap“ tudósításából hiányzik ? !

Igaz, hogy a „Váczi Hírlap“ tudósítója az ügy iránti buzgalmában el nem mulasztotta a vámon elveszett tizenkétezer frt kamatjait a réven busásan kipótolni, a

hát Izráelnek ezen Amerikába került ivadékai bizonyára megérdemelték, hogy a világ üdvözítője Jézus Krisztus őróluk is megemlékezzék. 8 feltámadása után valóban is megjelent, Krisztus Urunk közöttük s megtanitá őket az evangeliom üdvhozó igéire. Ekkép a nephiták és lamaniták valóságos keresztényekké lettek, s amint előbb őseik vallásához, úgy most a kér. hithez állhatatosan ragaszkodtak. Azonban mintegy 300 év múlva a lamaniták törzse a kér. vallás- és erkölcsökről megfeledkezve: istentelenségbe és gonoszságba merült, a miért is Isten őket azzal bünteté meg, hogy bőrük színét megváltoztatta, s kik eddig az európaiakhoz hasonlólag fehér- szinüek voltak, vörösbőrüekké lettek. A gonoszakká vált lamaniták ellen egy jámbor nephita keresztény és kitűnő hazvezér Mormon fegyvert fogott, s őket le is győzte.

De Mormon halála után a nephiták is elhagyták a jámbor erkölcsöket, s a gonoszság Ösvényére tértek, miért is Isten rendelete folytán a lamaniták által leigáz tattak. Mormonnak fia Moroni még túlélte a nephiták végpusztulását, s befejezvén az arany lapokra irt krónikát, melynek szerkesztését már Nephi megkezdte, Mormon pedig folytatta, a lapokat Krisztus születése után 420 ik évben két átlászó kővel — melyek az Amerikába hajózó ja rediták hajóján ablak gyanánt szolgáltak — lepecsételte, s elrejt/; azon a helyen, hol Smith azokat az angyal segítségével fölleié. Smith a lapok tartalmát csak a

mennyiben a váczi főgymnasium anyagi forrása javára revindicálja azt a 7000 frtot, melyet a váczi püspök a Váczon fenállott „Teresianum Collegium“ fentar- tására tartozott valamikor fizetni és amely összeg jelenleg valamely központi kasszába foly.

„Vere dignum et justum est, aequum et salutare“, . hogy a váczi püspökség által kultúrái czélra kötelességszerűleg fizetett összegek egy helybeli kultur intézet istá- polására fordittassanak. Ez a minimum, a mit Vácz elvárhat a kormánytól, mely más középiskolák fentartására ezreket szavaztat meg az országgyűléssel országos adóból. E kérdésben, a hazabeszélés gyanújától menten, felemelheti országgyűlési képviselőjük Vácz igaza mellett a törvény- hozás termében szavát.

Igaz, hogy nem évi 7000 forintról, hanem csak 800 írtról van szó, a mennyiben a váczi püspök a Teresianum czimén csak ennyit fizet, amint e tétel a váczi püspökséghez tapadó terhek lajstromának 7-ik pontjában szerepel. De ha már elveszti Vácz az Ön tudósítójának jóakarata által neki szánt 7000 forintos fejszét, mentse meg legalább évi 800 frtos reális értéket képviselő nyelét.

O’Conell politikai maximája szerint a közügy érdekében vivmányszámba fogadandó el egy penny is.

Ilyen pennynek tekintem én a selyemtenyésztést is, melyet becses lapja a phylloxera által Elpusztított váczi szőllők helyébe anyagi forrásul a város polgárainak ajánl. — Kívánom, hogy ez eszme a pusztában kiáltó szavaként ne pendüljön el, a mint már Váczon a múlt században elpendült. Volt Migazzi Kristóf püspöknek egy Csehországból Váczra hozott, gazdaságiakban kitűnő embere: Oszwald Gás pár, kegyes-rendű fráter, a ki 1763-ban nemcsak hirdette itt ez igét, de tényleg a város főutczáját végig eperfákkal ültette be.

Omne túlit punctum, qui miscuit utile dulci. Gondolta, hogy a megnőtt eperfasor a városnak díszítésére és a selyemtenyésztés előmozdítására fog egyben szolgálni. A városról minden tekintetben atyailag gondoskodó gróf Migazzi biboros 1769. junius hóban kiadott rendeletében szintén meghagyta, hogy senki se mulaszsza el egy kis eprest ültetni földjén vagy szőllejében. E rendeletnek volt is némi foganata. Kelte után tiz évvel, 1776. ápril havában Vácz városa 2000 eperfát vett át elültetésre Czabay lászló, pestvármegyei szolgabiró- tól; 1700-at a püspöki, 300-at a káptalani város részére.

Mily terebélyes fává nőhette volna ki ki magát egy századon át a Migazzi gróf

által elültetett selyemtenyésztés mustár- magva, ha csemete korában ki nem vész.

Hanem: „qui perdidit numerum, incipiat iterum.“ E közmondás bölcs tanácsával tartva, a „Váczi Hirlap“ újból feleleveníti a selyemtenyésztésnek Váczon feledésbe ment eszméjét. Kivánom, hogy eszméjének, mint eperfáinak csemetéi ezúttal egyaránt erősebb gyökeret verjenek.

Dr. Spinoza.

Párbaj a levegőben.

— Amerikai elbeszélés. —

Semmi kétség, neje megcsalta őt Ke zében vannak az írásbeli bizonyítékok egy csomó rózsaszínű levélke alakjában, melyek egytől egyig igy voltak czimezve:

„Mr. Davis ezredes.“

Szegény Jefferson, ő nem kereste a leveleket, hauern véletlenül talált rájuk. Látogatóban volt barátjánál, Davis ezredesnél, a kit magával akart vinni vadászatra s mivel Davis nem volt otthon, unalmában a könyvtárba ment és sorba nézte a képes könyveket. Egy fiók nyitva állott, Jefferson futó pillantást vetett tartalmára s meglátta neje kczeirását.

Senki sem fogja egy férjnek índiszkréczió gyanánt betudni, ha kiváncsi, mit irhát neje legjobb barátjának. Jefferson elolvasta az egyik levelet, aztán a másikat és végre a többit ; épen az utolsónál tartott, mikor Davis belépett.

— Mindent tudok ! — mondá nyugodt hangon Jefferson.

— Rendelkezésére állok! — válaszolt ép oly nyugodtan Davis.

Jefferson kalapja után nyúlt. A vadászatról már most szó sem lehetett. Távozóban azonban megfordult és szemrehányó hangon szólott volt barátjához:

— Furcsa egy gondolat, a könyvtárban őrizni a szerelmes leveleket !

*

* *

Másnap délelőtt az ezredes szolgája két névjegyet hozott be. Az egyikre ez volt irva: Pery Myron ügynök; a másikon: John, papírgyáros.

Davis meghagyta inasának', hogy bocsássa be a két urat.

— Uram, — szólott az első — Jefferson barátunk megbízásából jövünk, hogy az önök közt fenforgó becsületbeli ügy elintézéséről értekezzünk.

Davis meghajtotta magát.

— Jefferson az egész éjen át arról gondolkozott, hogyan moshatná le a becsületén ejtett foltot, — szólott a másik tanú, — s végre a következő eredményre jutott. Önök mindketten külön léggömbé szállnak s egyidejűleg fognak fölemelkedni . . .

— Az ily gondolat csakis egy bolond fejben támadhatott! — mondá hevesen az ezredes. De a papirgyáros nem vette figyelembe a félbeszakítást, hanem folytatá:

— Ezer méter magasságban a párbajozó felek mindegyike megtölti karabélyát és ezentúl annyiszor lőhet, a hányszor csak neki tetszik.

Komolyan beszél ? — kérdi még mindig kételkedve az ezredes.

— A lehető legkomolyabban. így határozta Jefferson barátunk.

— De hisz ez őrültség!

Figyelmeztetem uram, hogy Jefferson

barátunk teljesen észnél van s hogy én minden erre vonatkozó kételyt személyes sértésnek fogok venni!

— S ha nem fogadom el ily föltételek mellett a párbajt?

— Biztos vagyok, hogy elfogadja !

— 8 ha mégis visszautasítom?

— Ak kor ön nyomorult gyáva és Jefferson lefogja önt az utczán ütni, mint egy veszett kutyát!

E világos kijelentés után nem lehetett tovább ellenkezni és az ezredes megadta magát.

— Uraim, — mondá udvariasan, — mikor önök felük érdekét ily szivreható módon képviselik, én természetesen nem ellenkezem tovább. De engedjék meg, hogy kíváncsiságom kielégítésére a következő kérdést intézzem önökhöz : mi birta Jefferson urat arra, hogy ily furcsa módját válaszsza a megtorlásnak, mikor annyi más rendes utón nyerhet elégtételt.

— James Jefferson nem mindennapinak tartja a sértést, melyet ön rajta ejtett s azért rendkívüli módot keresett ki. A párbaj léggömbben mindenesetre igényt tarthat eredetiségére.

A két fél segédei másnap reggel megjelentek a léggömb megtöltésénél. Ezek minden tekintetben azonosak voltak, a mi a berendezést és a hord képességet illeti. A hires Farrel és társa czég készítette azokat s kiszállíttatta a város környékére, a hol a levegőbe fognak emelkedni. Száz lépésnyi távolságban két erős oszlop állott, melyekhez a léggömböket hosszú kötelekkel erősítették. A sajkák jó erős nádból voltak fonva és oldalt Érésekkel' ellátva.

A két ellenfél elhelyezkedett. A tanuk megtették az utolsó békítési kísérletet, mely azonban természetesen nem vezetett eredményre.

— El ! — kiáltott az egyik tanú.

két átlátszó kődarabnak szemüveg gyanánt való használata mellett érthette meg.

Ezen lapokból tanulta Smith az által hirdetett vallást, mely minden rendszer nélküli zagyvaléka a különféle ó- és újkori tévtanoknak. A mormonoknál a több- nejüség is meg van engedve, de erről majd alább fognak szólni. Külső isteni tiszteletük nagyon egyszerű, s jóformán csak a templomba való járásból, s sz. beszédek halgatásából áll. De prédikátoraik többet beszélnek gazdászati, mintsem dogmatikus vagy morális dolgokról.

El lehet gondolnunk, hogy Smithnek badar revelatióját, s az arra épített zagyvalék vallást nemcsak a müveit, hanem a józan gondolkozáséi műveletlenebbek is kinevették. Hanem hát nincs olyan badar ság, mely hívőkre ne találna. így történt, hogy Smithnek is rövid idő alatt nagyszámú követői lettek, kik azonban mind a a nép legalsóbb osztályához tartozó tudatlan emberek valának. Smith látván, kö vetőinek nagy számát nem elégedett meg azzal,, hogy őt hívei próféta gyanánt tisztelik, ő még több, t. i. híveinek földi királya is akart lenni. A vallási szédelgő spe- culanssá lett. Úgy látszik, eddigelé hiába hajh ászfa földi szerencséjét, de most elérkezettnek vélte az időt, midőn szerencséjét a vallás révén végleg megállapíthatja. — A tudatlan tömeg, mely Smithnek mint Isten választottjának vakon hódolt, alkalmasnak Játszók arra, hogy Isten erne választottját fejedelmének is elfogadja. Tehát Smith egy begyújtó híveit, s őket Ohio-állam területén Kirtland- ban telepité meg. O lett a telepitvény főnöke és korlátlan parancsnoka. Az uj gyarmatosak munkás és szorgalmas egyéneknek bizonyultak, s ennek következtében az uj gyarmat csakhamar virágzásnak indult. Ámde a mormonok nem sokáig maradhattak e helyen, mert a vallási türelmet nem ismerő puritánok egyesülve azon munkás osztályokkal, melyek irigy szemmel nézték a mormon gyarmatosok jólétét — üldözni kezdék őket. Tehát Smith híveivel együtt a Missouri partjára Inde- pencebe költözött. De az üldözés itt sem szűnvén meg: Illionis államba jött s a Missisipi mellett Nauvoo nevű várost alapított. Azonban az üldözők keze ide is elhatott; a puritánok és proletárok itt sem hagytak békét a jámbor mormonoknak, hanem azoknak vetéseit elpusztítottak, lakhelyeiket fölgyujtották, nejeiket és gyermekeiket legyilkolták. S mindezen üldözések és kegyetlenkedések ellen a polgári hatóság nem akarta megvédeni az üldözötteket. — Az üldözők dühe természetesen első sorban Smith ellen irányult; s csak alkalmat kerestek, hogy őt kezeik közé kerithessék. Az alkalom nem is késett sokáig. 1844-ik évben Smith parancsára egy excommunicált mormonnak nyomdája leromboltatott. Ennek következtében a carthagei törvényszék elfogatási^ rendeletét bocsátott ki Smith ellen. Ámde a mormonok kijelentették, hogy ők nem lógják megtűrni, hogy szeretett prófótájok az ellenségek kezei közé kerüljön, s hogy

készek leendenek az ő és városuk védelmére életüket és vérüket is' feláldozni. Erre az állami kormányzó egy csapat katonát küldött Nauvoo megvételére. A csapat vezére a vérengzést kikerülendő, fölszólitá Smit- het, hogy önkényt adja át magát a törvényhatóságnak. Smith engedett a fölszó- litásnak, s Hiram nevű fivérével együtt a carthagei börtönbe vettetett. Mielőtt azonban a hatóság Ítéletet hozott fölöttük : feketére mázolt fegj^veres banditák a börtönbe törve, Smithet fivérével együtt meggyilkolták. Sőt ezzel sem elégedve meg, Smithnek hulláját egy kút mellett czéltábla gyanánt felállítva, összevissza lövöldözték. Végre az eltorzított véres hullát átadták a mormonoknak, kik azt titkon eltemették, s a martyrrá lett próféta sírjának holléte mai nap is a mormonnak titkát képezi.

Az árván maradt mormonok fejévé a Vermontba született Young B r i g h a m festész lett, ki méltó utódja volt Smithnek. Ha kevesebb volt is Youngban a fanatis- mus, mint Smithben, de annál több volt benne a szédelgés és speculatio.

Young belátta, hogy a mormon vallásnak nem csak Illionis területén, de általában az egyesült-államok korraánylata alatt sem lehet maradása; s hogy Smith hívei a folyton tartó üldözés folytán vagy elhagyják vallásukat, vagy végkép kipusztulnak. De másrészt Young azt is belátta, hogy a fanatikus mormonok nagyon alkalmasak arra, hogy valamely nyugalmas helyen prófétajoknalc vakon hódolva s annak des______L