Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1888-05-06 / 19. szám
vAczi hírlap. azoktól fél, akik kapni akarnak tőle ajándékot, te pedig azoktól, akik hoznak. Pedig mennyivel nemesebbek a te üdvözlőid, mint a kereskedőéi! Ezek jó lélekkel fogadnák a man do la szappant, a jamaikainak keresztelt kisded üveg rumot, talán egy skatulya fénymázt is, ha adnának nekik. Mily rettenetes prózaiak ezek! Mennyire mások azok, kik a tavaszt üdvözölni sietnek! Virágot hintenek elébe — szív- és szóvirágot. Megszólítják a suttogó szellőt, iidvözlik az első lombot, virágot, cserjét és egyet- len egy kivételével minden fát. Pedig daluk neked tetszik legjobban úgy-e te szegény, elhagyatott fűzfa! Ezek miatt késett az idén a szép tavasz : szörnyen megunta már az olyan magamfajta fűzfalantosokat. (Mentségemre szolgáljon, hogy én életem húsz tavasza közül csak egyet üdvözöltem a szokásos, meleg szavakkal: „Itt vagy újra kedves tavasz ! Nem fagy többé, nem is havaz!“..) De végre mégis eljött az igazi tavasz is — május elseje. A kis városinak nincs fogalma arról, milyen varázsige ez a fővárosban. Menynyire örült e napnak szegény és gazdag egyaránt. Már hajnali 3 órakor nyiizsgött a nép a városligetben. Ekkor kezdődött a szolgálók, szakácsnők, szobacziczusok ünnepe és tartott úgy reggeli 8 óráig. Ekkor egyet fordult a kaleidoszkóp . . . eltűntek a konyhák melegérzésű hölgyei, a folyton ablakot tisztitni szerető, édesen mosolygó szobalányok s jött az — elite. A sok bájos nagysád megerőltette magát s már ily korán ott sétál enyelegve lovagjával, [aki okosabbnak vélte az Orfeumban és Imperiálban várni be e nevezetes hajnalt, (mily kár, hogy a „kék macska“ megbukott!) hiszen olyan rossz lett volna korán kelni s végre a napfelkeltét is meg lehet nézni egyszer egy évben. (Máskor a kártya elvonja a figyelmet e folyton megújuló természeti szépségtől.) Fogat fogatot ér . . . megtelik elegáns néppel a drótsziget ... a kávéház drága, máskor ihatatlan reggelijét ezren szürcsölgetik ... a padokon a szerelmesek sut' tognak édesen ... a sima tó tükrén száz csónak lebben; száz kaczajt nyel el a vidám zaj . . . felcsobog a hullám az evezőnyomásra, melyet a zenekar taktusa szerint bocsát le és emel fel a regattista, s lassan dúdolja : „Fischerin, du kleine!“ Az állatkert mögött a felséges nép mulat. Fecseg a Barokaldi és Kremzer czirkuszi, állat- és emberszeliditő, bü- és művész, drámai némajátékokra épp’ úgy, mint bohózatokra berendezett társulatoknak trombitája . . . Kínosan zengi a kintorna: „Sújt az átok, mert szererettelek“... Hangzik a nagy dob, s a reklámkiáltás: „Núr dá czuzéhenD „Most kezdődik! . . .“ Mindig csak kezdődik. Mindenütt vig élet, de azért meglátszik, hogy hiányzik valami. Ez a valami a — baka és a hordár. A hordár most nagy hatalom. Itt a májusi fertály . . . s ő nélküle ugyan ki merészelne hurczolkodni! A bakák meg elmasiroztak a gyakorlatokra. Izzadhatnak a szegény kollégák eleget, hiszen már most négy évig fogják élvezni a külalakjára nézve meg reformált prófuntot. .Rájöttek, hogy a pótreservista is katona. Hadd jöjjön az is be egy kurta esztendőcs- kére. Jelenleg a rezervisták dominálnak — a képviselőházban és a szinházban. Megszavazták. Consummatum est . . . Aki nem tud németül, az nem intelligens ember, az könynyen elbirja a borjút . . . annak jó a gulyáskonzero! A deszkákon is a rezervisták mozognak. Chivot és Daru franczia növényét Sí pulusz (Rákosi Viktor) ültette át a hazai talajba. Látrányi Oszkár mérnök nősül, s kéjutazásra indul ifjú nejével. A pályaudvaron régi szerelmével, Virányi Rózsa, operette- énekesnővel találkozik, aki Vácz- ra megy vendégszerepelni. De itt még nagyobb meglepetés is éri: behívják 5 heti übungra, mint honvédő rezervistát és pedig szintén Váczra. Utána megy az ifjú nép és boldogtalan anyósa, kiért férje nem igen rajong, mert ő neki is tetszik a bájos diva. (Pálmai I.) Ami ezután következik, az már Váczon történik. Szintér a Kúria. Látrányi e szállodában bérel lakást, mivel kapitánya, aki szintén fiatal ember, sőt mi több L. feleségének jegyese, készségesen megengedi Vácz, 1888. gymnasium teljes felszerelése után hajlandó lesz a főgymnasium jövendő fen- tartását átvenni, de az építkezéshez csakis helyet fog díjtalanul adni. — Az uj építkezéskor három tanár számára még alkalmas lakásról is lenne gondoskodandó. Miután az erre szükséges költség nagyságát senki sem tudhatja, mindenekelőtt tervek és költségvetés elkészítésével egy miniszteri szakértő fog megbizatni, azután pedig az áldozat hozatalára miniszterileg számításba vett jótevők határozata lesz áldozatkészségük mértékére kitudandó. Ez áldozatra felhitt tényezők, tudniillik a püspök, a város és a rend mellé a város képviselői, negyedikül a magas minisztériumot is számításba kívánták vétetni, mert a közoktatási minisztérium hosszú évek során át nem csekély hasznot húzott gym- nasiumunkból. Tandíjul beszedett évenként 4000—4500 frtot. S ebből évenként adott a gymuasiumra: rajztanár fizetésébe 700 frtot tanszeráltalányba 800 frtot, irodai általányba 530 frtot Összesen 2030 frtot s igy évi tiszta haszna volt legalább évi 2000 frt. Azonkívül évenként egykor a váczi gymna- siummal kapcsolatos Teresianumra a váczi püspökség évi 7000 frtot volt köteles fizetni, mely összeget, mióta a Teresianum Vácz- ról Bécsbe vitetett, a minisztérium a tanulmányi alapba évről-évre beszedi, de e nagy összegből Váczra nem kerül vissza semmi. Ezen évenkénti tiszta hasznok csak egy kis töredékének visszatérítése elég lenne az egész építés költségeire. A miniszteri biztos megbízás hiányában természetes, hogy erre sem nyilatkozhatott s igy míg a miniszteri szakértő terve és költségvetése elkészültével egy újabb tárgyalás fog megtartatni, a váczi gymnasium ügye lebeg ég és föld között, mint Mahomet koporsója. De mi bízunk benne, hogy az ügy fontossága le fog győzni minden önérdeket s gymnasiumunk sorsa előbb-utóbb biztos alapra lesz fektetve. Kétségbe kellene esnünk, ha másként lenne s a sivár üzleti érdekek jutnának uralomra akkor, midőn egy első rangú városi és kulturális intézet jövőjéről van szó. si levél. Budapest, május 4. Itt vagy újra kedves tavasz! Elrejtőztél, mint a fösvény kereskedő az új év reggelén. Te is éppen úgy irtózol első üdvözlőidtől, mint ez. Csak az a különbség közöttetek, hogy a kereskedő A „Váczi Hírlap“ tárczája. Nem mondom el . . . Nem mondom el, hej minek is mondanám ! Szivemen mily sebet ejtett ez a lány; Beszél dalom ajkimon, ha megered: „Hej be szörnyű messze vagyok T e t ö 1 e d.“ Nem láthatlak, kezeid nem foghatom, Mint szeretlek, füledbe nem súghatom, Széjjel tépted, marczangoltad szivemet, „Mégis mindig álmodozom Felőled.“ Nem vádollak, Isten látja lelkernet, Hisz’ a szívnek parancsolni nem lehet, De te se higyj, ha megszólnak rósz nyelvek ; „Messze vagyok, de sohasem Feledlek.“ Fáradt testem, ha borítja sirhalom, Ugy-e hullatsz egy-két könyet angyalom ? Hiszen soh’sem vétettem én Ellened, „Yétek-e az, hogy igazán szeretlek ?“ N. K. Z. F. A kuruzsló leánya. — Elbeszélés. — Aratás után volt. A délutáni rekkenő hőség elől terebélyes fa árnya alá pihenni dűlt az utas; úgy a künn dolgozó munkás nép a tikkasztó hőségtől bágyadtan menekült a megrakott gabonás szekér alá, darócz ingujjával letörölve homlokáról azokat az igaz gyöngyöket, — melyeknek neve: veríték. A szekér alatt pihenő kuvasz csak úgy adott helyet az érkezőnek, ha az meg- legyinté őt az ostornyéllel, majd támolyogva, nyelvét lógatva, lihegve dűlt a közeloső árriyatadó helyre felugrasztva a kiszáradt törzs közül egy-egy szöcskét, mely szárnyával nagy zörejt csinált. A túláradt melegség pihenőt tartott a fold lakóival. A bögölyök illetlenkedve boszanták a szekér előtt levő marhákat; fülük körül egész tábort csaptak s a nőstény tojásrakó fullánkját beleereszté jól hízott derekába. Az ég ivén itt-ott mutatkozott egy foszlány felhő, — mely később szedelőzködve tömörült egygyé. Epebontó Borbála a vén kuruzslónő zivatart jósolt. Befont ősz hajából néhány szál kiszabadult, kétfelől lecsüngve árnyat vetett sötét tekintetére. Majd ördögi mosoly- lyal szemlélte a kezében tartott mérges növényeket: a légyölő galóczát, farkasszőlőt, őszikét, melyeket az imént szedett az erdőn s réten. A felhők mindjobban tömörültek az égen s a leáldozó nap szemkápráztató sugara még egyszer utat tört magának a tömör felhők között, melyek megittasulva lebegtek a környék lakói fölött. A kavargó szélroham barangolva járta be a vidéket, közbe-közbe útját állta egy- egy tölgyfának, melyet hatalmas erővel csavart ki helyéből. A merre csak rohant, mindenütt pusztulást hagyott maga után. Végítéletet hirdető est, melyen az elemek hívatlanul rontottak az Isten remekéreEpebontó Borbála rohant a szélrohammal; lelkében vitte a gyűlöletet, kezében a — mérges növényeket. A megérett felhőből rohanva hullt alá az eső. Az egymást követő villámlás meg- világitá egy-egy pillanatra az elsötétült tájat. A folytonosan tartó égdörgés félelmet költött az ember lelkében, csak Epebontó Borbála mosolygott kajánul a füstölgő tűzhely előtt. Három bögrét tartott kezében, azokat a tűzhöz illeszté; mindegyiknek tartalma mérges növény volt, feleresztve növényalj- ból készült folyadékkal. Aszott bőre rátapadt kiálló arczcsont- jára, mely horgos orrával, benn ülő apró szemeivel, erős marquirozott vonásával félelmet gerjesztő volt. A tűzhelyen levő olajmécs pisla világa a bejáratnál egy guggoló szőke leány halvány arczát világitá meg. Minden vonásain a fájdalom tanyázott. Égszin szemét kérdőleg veté Epebontó Borbálára, ki szá jával a tüzet éleszté. — Miért éleszti oly gyorsan a tüzet édes szülém ? Hisz már alig bir lélekzetet venni. — Hogy mielőtt felforraljam ez italnak valót. — Miféle ital ez? — A melytől a lélek meggyógyul. — Ki a beteg ? — Te leányom! Útját álom sorvasztó bajodnak. Ha egyszer elmúl, aki okozta: elmúlik vele bajod is. —- Mi az, ami a bögrében van ? — kérdé felálva ülőhelyéből Ilona. — Légyölő galócza, farkassszőlő, őszike. — Mérges növények! — Azok. — Kiknek a számára késziti szülém? — Ki neked öt évvel ezelőtt mindened volt, kit oly nagyon szerettél, ki hűtlenül elhagyott, ki telkednek anyai fájdalmat okozott, ki miatt napról-napra sorvadsz: Cs...............Sándor számára, verje meg az Isten ! — Áldja meg az Isten ! — Megőrültél? Leányom vagy te, hogy nincs lelkedben boszu ? ezt, de csak úgy, ha nejét bemutatja ... Az igazit nem mutathatja be, mert az a k kapitány menyasszonya. Kisegiti zavarából Virányi Rózsa, akit félesége gyanánt [d mutat be. A subordinátió megsértése miatt dutyiba J kerül, de szerelme arra készteti,(hogy neje 1 £ ölelő karjaiba siessen, rajtaveszt, s ! & menekülnie kell. Az utolsó felvonás Nagymaroson játszódik le. Kiderül a végzetes névcsere. Nem Látrányit, hanem Létrányit kel-..-) lett volna behívni. Látrányi megszabadul és szerető neje 9 karjai közt elfeledi a sok bajt, miután a £ kapitány nagylelkűen lemondott. Ezt a kis mesét mulatságos háttér a színezi. A darab meséje lehetne jobb is. A ka- -J pitányt szerelmessé lehetett volna tenni a £ színésznőbe, s mindjárt élénkebb lett volna £ a bonyodalom. Ami jó van a darabban, az Rákosi h Viktor érdeme; ami rossz, az nem az ő " hibája. A díszletekben azonban senki sem m fog Vácz ra ismerni, sem pedig a két? tt váczi szereplőben. Itt már a fásítás (quod púim desiderium) (i keresztül vitt eszme . . . A bakákról jut eszembe, hogy van ne- -9 künk vácziaknak is egy derék bakánk, a £ ki nagy dicsőséget hozhat városunk ifjú- sagara. Ez Degré Miklós, a tud. és müegyet. J olvasókör elnökjelöltje. Pedig az nem olyan kis dolog ám, hogy ki a nemzet művelt ifjúságának vezére?.,. A „jó öreg úrnak, Degré bácsinak“ “3 hasonmása szívben és főben. Aki ismeri h az atyát, az feltudja fogni, mily dicséret 19 ez a fiúra. ItIjen tehát elnökjelöltünk — Degré b' Miklós ! Alpári Lajos. Május hó 6. Négy séta. (Folytatása és vége) Csak egy hétig időzhettem barátom ked- -b vés körében. Levelet kaptam otthonról, ,1c melyben haza hivtak. Két napra ama séta £í után, melyben szerintem Andor komolyan hí szerelmes lett, el kellett utaznom. Alig egy hétre hazajövetelem után ir at Andor. Levele meggyőzött arról, mit gon- n — Oh szülém, lelkem nem képes bo- -o szura. — Képes az enyém! Tizenhat éves 89 korodban tett semmivé, midőn még szép qa virágszál voltál. A falu legényei bomolva £^ jártak utánad s te neki adtad az elsőb- -di séget. — Mert szerettem őt. — Meg is kaptad érte jutalmadat: elha- -£i gyott. De nem csupán ez az ok. Felesége 9g tegnap nálam járt. Panaszkodott, hogy Cs . . . mást szeret: Jóföldi Katiczát, a £ „Gfondiiző“ csárdás fiatal feleségét. — Az nem igaz ! — Könnyei igazolták szavait. De ha £d azok nem igazolják is, igazolja a hír, (ii mely közszájon forog. — Megverte az Isten, mert elszerette 9f tőlem Sándort. — Megveri az Isten a lélekvásárlót. Sándor félesége kért, hogy segítsek nagy baján. A parázs nem oly égető, a méreg nem oly haláltadó, mint annak bosszúálló lelke; dühében képes férjet a halálba kergetni. Jóföldi Ivaticza ? az volt ám még csak a leány ! Pletykázásban hetedhét vármegyében hire volt. Ö pletykálta el tőled Sándort is. Kuruzsolás végett, mérges tanúskodással ő űzött két évi börtönre. Mindezekért most meg leszünk boszulva. — Jó szülém térden állva, sírva könyör- gök, hagyjon fel szándékával, ne adja Sándor feleségének a mérges folyadékot. — Miért ne? Ő kért reá és én szívesen adom. Ma este el is jő érte. A leány nem szólt semmit, gondolatokba mélyedve fel s alá járt a szűk konyhában, mi alatt édesanyja egy kis korcsmái üvegbe tölté a bőrszínéhez hasonló folyadékot. — Te bágyadt vagy leányom, menj szobádba aludni. Zárd magadra az ajtót, ________ k.
