Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1888-04-29 / 18. szám
VÁCZI HÍRLAP. Április hó 29. Jlintha kettőnknek lett volna egy fejünk; l agy más nélkül még gondolkozni sem tudtunk -inállóan s helyesen. Örültem is neki, mi- iilőn a' vakáczióban írja az én Andorom, 'ogy szülei nagyon szivesen látnának szünidő alatt egy pár hétre; csak ménfők. Mentem is azonnal . . . Vészel nagyon szép fekvésű, kedves falucska. Vidéke erdős, dombos-völgyes, . lies táj. Maga a kis-falu két nagyobb part űzött egy kis völgyben nyugszik. Messziről • Iézve olyan az egész, mint egy erdő. ügy közötte az utak, mint benne az udvarok, :ertek teli illtetvék fákkal. Áz egész falu kéjt sor ház. Közepén egy ;; .atakcsa folyna, ha folyna; de biz abban :yáron többször nincs, mint van, viz. Az szaknyugati, délkeleti részén gyönyörű • étek balzsamositják a léget, melyek köze- *'->< tét az említett csekély vizű patakocska siszeli át. Körülbelül egy negyedórányira '|x falutól kezdődik a rengeteg koronaerdő elve minden közönségesebb vaddal. Egy vszóval isteiri egy falucska; ha festő volnék a iem sajnálnám lefestésére ecsetemet. Népe büszke magyar. S a mi a fő; a i kis falu teli van birtokokkal; mit itt úgy fejeznek ki, hogy „az intelligenczia szép •számmal van képviselve“. . . Gyönyörű augusztusi est volt. A délutáni a négbeszélés szerint kimentünk sétálni a temető felé. Voltunk vagy hatan. A társaság főbbjeit képezték a Harmat család tagjai. Harmat Vészeién a leggazdagabb, s leg- 1 becsületesebb úri ember. U ugyan nem jött ki; de velünk volt a neje, ki maga ;;a jóság; Harmat öcscse, egy pesti gyógyszerész, a nejével, kik a szünidőket többször itt töltik; aztán Andor barátom a bátyjával és én. Mentünk pedig a megállapított rend szerint párosán. 'Elül a gyógyszerésznével Andor egymás mellett, de nem karon fogva; a második párt képeztük a vészeli Harmatné velem karöltve; a harmadik pár lett volna a iigyógytáros Andor bátyjával; de ők sohsem llí mentek a helyükön ; örökké szt. János bogárkákat fürkésztek, s ha találtak előbb oda hozták, hogy a hölgyek gyönyörködjenek bennük, aztán elhelyezték egy skat.u- lában, kogy séta után a Harmaték házi kertjének azon részén rakják ki, hová a fiatal asszonyok ablaka nyílik. A kis társaság vígan haladt sétautján. Mindenki örült a szabad levegőnek. Mert bizony nappal oly hőség, s kivált olyan por van a faluban, hogy jobb egész nap a hűvös szobában ülni. Nem csoda hát, zésénél hiányzik az a oonfort és eleganczia, mely nálunk néha túlságos fényűzésbe is átcsap. Az olasz vendéglőkben, kávéházakban, de sőt fürdőhelyiségekben is hiába keressz egy fogast vagy kleiderstockot, — s ezért az éttermekben felsőruhádat vagy magadon kell tartanod, vagy pedig valamely székre vagy pamlagra kell helyezned, a hol azután néha annyi ruha összehalmozódik, hogy munkádba kerül a magadét megtalálnod. — A mondott helyiségek legtöbbjében a bútorok is ó-divatnak, a méregdrága vendéglői szobákban csak ritkán talál az utas egy-egy pamlagot, — s gyakran egyetlen faszék szolgál ülőhelyül. — Gyufát csak pénzért adnak, s tulajdonkép nincs is gyufája az olasznak, mert gyújtóul csupán az ismeretes apró viaszgyertyácskákat használja. — A kávéházakban csakis kávézni és újságot szók tak olvasni ; a ki biliárdozni akar : annak külön biliárdozó helyiséget kell felkeresni, ily helyiségek száma azonban igen csekély. — A vendéglők étkező helyiségében tilos a dohányzás, mert félti a vendéglős a fehér tapétát, melylyel a terem falai bevonvák. Mi azonban túltettük magunkon e tilalmat, s a tilalom áthágást már csak azért is elnézték nekünk, mert a jó drága szivarokat a vendéglőstől vettük. Nálunk általános a vélekedés, mintha az olasz nagyban kedvelné a magyart. Pedig úgy áll a dolog, hogy csakis Lombordiában és Velenezébeu emlékeznek még a magyarra , magyar huszárokra; egyebütt alig tud-' jak merre van Magyarország, s ha büszkén mondod az olasznak, hogy magyar vagy : ő oly hid -gen marad, mintha csak hol f eni ól ának mondtad volna magadat. — Egy vendéglős nyíltan bevallá, hogy az hogy oly örömmel használtuk fel az est enyhe levegőjét s költői csendjét egy kis kimenőre. Elczeltiink, adomáztunk. A két fiatal asszonyka csattanós megjegyzésein, melyeket minden maliczia nélkül, csupán sógornői szabadalomból egymásra tettek, velük kaczagtunk. Angela, igy hívják a gyógyszerésznét, volt a társaság lelke, tly kedves asszonykát sohsem láttam. Már megjelenése lekötelez mindenkit, a ki csak meglátja. Szépség rózsapirja övezi gyönyörű arczát; bodor haj-fürtjei közül minden szál fejbóditó; Szeme sötét, mint a csillagtalan éj, ragyog, mint a fényes nap', éget, mint a parázs. S a nyaka? Mihez hasonlítsam !•? Itt a fejem egy fületlen gomb ellen, ha Vénuszé szebb volt. De nem írom tovább, érzem, hogy toliam gyenge e hölgy bájait leírni. Bármennyire' szép is azonban külseje, a lelke százszor szebb. Legalább nekem Andor mondta, hogy Angela igazán valódi angyal. Szép is, kedves is; de van a természetében valami, mit látni s ki fejezni nem, csakis érezni lehet, s ami nem engedi meg, hogy ezer bája daczára, bármely lobbanékony keblű fiatal mást mint figyelmes tiszteletet, benső nagyrabecsülést érezzen iránta. Angela mintasszony. Mindenkit elragad kedvességével, de csak is mint asszony. Másnak sohsem akarja magát mutatni, mint jó asszonynak. Ot az Isten jó kedvében teremtette. Sógornője indítványára, biztatására felkéri a társaság, hogy daloljon valamit. ö a kérésnek azonnal eleget tesz. Megállunk. Angela az est fenséges csöndjében gyönyörűen kezdi el: „Sötét az éj, messze van még a reggel.“ Én most hallottam őt először énekelni ; de meg is emlegetem. Örökké fülembe cseng az a kedves hang, melyhez hasonlót csak egy ezüst csengetyű adhat ki. Még a csiripelő tücsök is elhallgatott Angela dalára; talán tanulni akart tőle, mert mihelyt Angela abbahagyta danáját; ő ismét folytatta csiripelését. Csak most vettem észre, hogy az én Andor barátom egyszerre milyen hallgatag lett; mintha elvágták volna beszélgető kedvét. Az is szokatlannak tűnt fel előttem, hogy mig Angela énekelt ő le nem vette róla szemeit. De milyen furcsán nézett 1 akár egy maniacus. Kerekre nyílt nagy szemeiben olaszok minden nemzetbeli idegent szeretnek, — de csak azért, mert pénzt hoz nekik. Zarándoklatunk alkalmával az a hír idehaza, mintha a római nép bennünket terjedt hidegen fogadott, sőt ellenünk tüntetni készült, a miért, hogy a pápa tiszteletére jöttünk. Ebből mindössze csak annyi volt igaz, hogy a római rendőrség valami kra- válltól tartott. Azért mindjárt első nap megtiltá viselnünk az ártatlan zarándoki jelvényt, — s bármerr mentünk, nyomunkba talián Mihaszna Andrásokat küldött. — Minthogy azonban a római népnek esze- ágában sem volt bennünket insultálni, avagy a mi rovásunkra utczai zavargásokat támasztani, azért a rendőrség maga szeretett volna inscenirozott egy kis hecz- czel. Aevádolt bennünket magyar papokot a pápai helynokségnél, mintha borzasztó botrányosan viselnők magunkat, — mert úgymond civil ruhában és szivarozva járkálunk a városban, sőt — kimondani is iszonyú — némelyek közülünk arra vetemedtek, hogy az opera színházat is meglátogatták. A római nép — igy szólt továbbá a vád — rendkívül föl van háborodva e botrányok miatt, — s fütykösökkel készül elpáholni a zarándok papokat. — A pápai helynök készpénznek vette a nevetséges vádakat, s ezek alapján viszont, a bibornok pirimásnál panaszolt be bennünket. — Mi csak szánni tudtuk a római rendőrséget s a római kormányt, mely oly emberhez hasonlít, kinek nem tiszta a lelkiismerete. Mindenütt rémeket lát. Botrányokat hajhász ott is, hol a botrány- koztatásra legcsekélyebb hajlam sem mutatkozik. őrült tűz égett.; majd elnjmlte tekintetével azt a szép asszonyt. Szerencsétlen kis pap! Egy óra hosszat sétálhattunk. Visszajö- vet Andor egész az udvariatlanságig hallgatott. A dal óta, midőn észrevevém különös viseletét, folyton szemmel tartottam őt. Egész utón hazáig majd a csillagok közé, majd kisérőnőjére nézett; mintha hasonlit- gatni akarná Angela szemeit s a csillagokat. Az, hogy Angélával szemben miként különczködött, azt hiszem, rajtam kívül csak Angélának tűnt fel ; de általános szótlanságára mindenki tett megjegyzése két, mikre azonban ő vagy éppen nem, vagy csak kitérőleg válaszolt. Miután hazakisértük Harmatékat, mi is nyugodni mentünk. Mi bajod neked Andor ? — kérdém ót, mikor már csak ketten voltunk. — Úgy elváltoztál e séta alatt, hogy szinte rád sem ismerek. Mi lelt? — Semmi különös bajom sincs — feleié Andor mosolygva. — Mikor Angela elkezdettt énekelni, megint elővett a szívdobogás. Úgy megszoktam már azt a bajt ! de ma még nem tapasztalt erővel kalapált szivem; annyira, hogy szinte szédelegtem belé. Ez volt szótlanságom oka. — S nincs benne semmi része Angélának? Nem az ő közel léte okozta a nagy vérlüktetést ? — Hagyjuk ezt barátom. Menjünk aludni, — mondáerre oly elkeseredve, hogy magam is jobbnak láttam, ha nem kérdezgetek tovább s pihenni hagyom őt. (Folytatása következik). KÖZGAZDASÁG-. A Vaskapu szabályozása. Immár kétségtelen, hogy a kormány elhatározta megfelelni ama nemzetközi kötelezettségnek, melyet 1878-ban a berlini szerződésben elvállalt. A Vaskapu szabályozása bizonyára. Magyarországnak is érdekében áll, ép úgy mint pl. a valuta szabályozása. de mindkettő bizonyos hátránynyal is járna. Magyarországra nézve életkérdés a gabnakivitel, de ha a Vaskapu szabá lyozva lesz, el lehetünk arra készülve, hogy a hajózási akadályok megszűnvén, román és különösen orosz búza tömegesen fog érkezni Budapestre. A valuta szabályozása is bizonyos hátrányt fog maga után vonni. Nálunk papirérték lévén érvényben, az exporteurök előnyben részesülnek azáltal, hogy papirértékbén fizetett áruikért aranyban fizetik őket. Ezek azonban mindenesetre alárendelt érdekek és habár a berlini szerződésben vállalt kötelezettség teljesítésére a magyar kormány egy oldalról sem hivatott fel hivatalosan, Baross Gábor közlekedésügyi miniszter nem tartja többé elodázhatónak a szabályozási munkálatok megkezdését, annál kevésbé, mert a költségek financzirozása tekintetében igen kedvező ajánlatok közt választhat. Hogy Magyarország nagy pénz- szükségletei daczára ily bizalomban részesül a pénzcsoportoknál, azt bécsi lapok annak tulajdonítják, hogy a pénzbőség kényszerítő befolyást gyakorol a csoportokra, a foglalkozás nélküli tőkéket valahol be kell fektetniük. Hát az bizonyos, hogy pénzszűkénél nem versenyeznek a csoportok olcsó feltételekkel, hanem inkább megegyeznek egymással, hogy a pénzt kereső kénytelen legyen elfogadni a drága kölcsönt is. Elég e tekintetben emlékeztetnünk a budapest-zimonyi vasút építési költségeinek finánczirozására. Akkor a sóbánya utalványok kamatlába 5 százalék volt, most 3 százalék és hogy Budapesten a magán diszkont 31/* — 4J/2 százalék közt mozogjon, arra senki sem gondolt. Javában szerepelt akkor még Bontoux és ösmeretes, hogy e faiseurrel feszült lábon állott a Rótlisch ild-csoport, mégis megegyeztek egymással a budapest-zimonyi vasut-iizlet tekintetében és közösen hajtották azt végre. Ismételjük és elösmerjük, hogy a pénzbőség egyik, de nem legfőbb oka a versenyzésnek a vaskapu-kölcsön elnyerésére, mert a főindok az, hogy a pénzcsoportok nagy bizalommal viseltetnek Baross közlekedésügyi miniszter iránt, kinek eddigi működését a legteljeseab siker koronázta. A vaskapu szabályozása egyike lesz a jelenkor bámulatra méltó munkálatainak és a kik e munkálatokra a pénzt ide adják, első sorban azt nézik, ki áll a végrehajtás élén. Ez a mérvadó és mert a vaskapu kormány, illetőleg a közlekedésügyi miniszter saját regiejében, tehát közvetlen felügyelete alatt fog szabályoztatni, a pénzcsoportok tudják, hogy a mű végrehajtása biztos kezekbe van letéve. A vaskapu szabályozására az előkészüle teli már folyamatban vannak, hogy a nagy munkálat aránylag rövid idő alatt legyen megkezdhető. A műszaki tervezettel az utóbbi időben behatóan foglalkozott a közlekedésügyi miniszter, azt véglegesen megállapította úgy, hogy csak a financzi- rozás kérdése van még függőben. Meg vagyunk győződve, hogy' e kérdést is szokott tapintatával és Magyarország érdekében fogja megoldani Baross Gábor, ki dicsekedhetik azzal, hogy a miniszterelnök mint pénzügyminiszter, készséggel tá mogatja az ország érdekében kifejtett működését. Tarnócsy Gusztáv mezőgazdasági gépcsarnoka. Korunk egyik jelszava: „Gyors haladás!“ lilik e nagyjelentőségű jelszó mezőgazdaságunkra is, amely a legutóbbi félszáz év alatt jobban fejlődött, mint azelőtt lvlezred év folytán. S ezt a mezőgazdasági gépek alkalmazásának köszönjük! Kiváltkép az utolsó két évtized találmányai csodálatot keltők e téren. Ámde ha ez irányban összehasonlítást teszünk honunk és oly országok között, melyekben a mezőgazdaság kellő fejlettségű, azt kell, sajnos! megállapítanunk, hogy Magyarországon viszonylag még mindig vajmi kevés mezőgazdasági-gépet használunk. Ezen változtatni kell! A mezőgazdasági-gépek az emberiség javára több befolyással bírnak, mint bármi egyéb találmány. Ezeknek alkalmazása, sőt állíthatjuk, nagyrészt a mezőgazdaságigépek alkalmazása folytán lesz a mezőgaz daságnál alkalmazott béresekből, napszámosokból, kertészekből s. a. t. a jelenlegi fogalmainknak megfelelő „szabad ember“. Szabad ember! Mily magasztos e fogalom ! Ember, aki a legnagyobb nyerserőt igénylő munkát is nagyobb testimegerőte- tés nélkül bírja elvégezni — esze, találékonysága s értelme által. Az ész kiterveli a gépet, a találékonyság megvalósítja, az elme pedig dolgoztatja; s igy az ember méltóvá lesz földi rendeltetéséhez. Vagy félszázad óta honunkban is örvendetesen szaporodnak a mezőgazdasági-gépek ; ámde hosszú-hosszú időn át hiányzott nálunk az, ami, például, Nagybritánniában, Németalföldön, a német birodalomban és Felső-Olaszország kerületeiben, ahol — Európát tekintvén — a mezőgazdaság legfejlettebb, — rendkívül megkönnyítette a jó gépek olcsó áron történő beszerzését oly gép csarnok, melyben minden gépfajból a legjobb vásárolható. Ily gépcsarnokban, természetesen az összes gazdasági-gépgyárosok készítményeiből találunk darabokat, még pedig mindegyik gyárosnak azon gépeit, amelyek kiváltkép jók készülnek nála. Végre valahára e nagy hiányon segített Tarnóczy Gusztáv országgyűlési képviselő, pár év előtt fölállítván e, nagy hézagot pótló minta-gépcsarnokot. Bizonyos tekintetekből még mindig különös nemzet vagyunk. Például, némely társadalmi-osztályaink tagjai nem akarják, sőt talán nem is tudnák személyök, csa- ládjok s nemzetünk javára kellőleg kiaknázni azon helyzetüket, melyet születésűknek, állásuknak, összeköttetéseiknek s öröklött vagyonuknak köszönnek. Nagybritánniáról, ahol a „gentlemanlike“ egyesül a tisztességes határok között mozgó ellenséggel, nem szólva, például, Párizsban ösmerek egy dúsgazdag őrgrófot, aki ócska ruhákkal kereskedik. Tízezrével vásároltatja össze ügynökei által a viselt öltönyöket, amelyeket azután százezrével szállít Afrika népes partjaira az ottani szerecsenek Ádám-mezének franczia-divatú nadrágokkal, mellényekkel s kabátokkal történő fölcserélésére. Ha minden eladott öltözetnél csak félfrankot „szerez“, (nem „nyer“; mert nem „játszik“, hanem üzletet csinál), évenkiut kétszer forduló vitorlása „csinos“ hasznot képező pénzöszzeget szállít részé re az egyenlítő alól Bordeaux-ba. Egyébiránt, Párizsban egészen szokásos, hogy nemcsak kereskedők, iparosok, közvetítők és vállalkozók, hanem a társadalmilag legelőkelőbbek is bírjanak üzlettel; például: egyik nagyhírű énekesnőnek pipereboltja van; a legünnepeltebb színésznők egyike tejcsarnokot kezel; a virágkereskedők között számos dúsgazdag herczegnő és grófnő is található s. a. t. Tehát nálunk, szerfölött sajnos ! ez irányban még óriási nagy az elmaradottság. Pedig mily könnyű a születésre-előkelőnek, rokonságra- befolyásosnak, egyéniállásra mérvadónak, birtokra- dúsgazdagnak ép
