Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1888-11-18 / 47. szám

H' I

CPI. ÉVFOLYAM.

47. szám.

VÁCZ, 1888. NOVEMBER 18.

KIADOKI

Váczon, Külső-sor 892. (Ide küldendők

pénzek, hirdetési dijak és hirdetések.)--------------------------- "

Előfizetési ára:

d) (helyben házhoz hordatással, vagy a vidékre postán való elküldéssel) 3 Egész évre <» frt. — Fél évre H frt. -- Negyed évre 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: JO krajezár.

Kapható: a kiadóhivatalban; Deutsch Mórnál (városház épület) és Kiss Albertné vegyes kereskedésében (Csillag-szálloda mellett.)

Kéziratok vissza nem adatnak.

Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak.

Hirdetések :

Jutányosán eszközöltetnek, s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. — Nyilt-tér: sora HO kr. — Bélyeg- illeték: minden heigtatásnál HO kr. — A nyugtabélyeg külön fizetendő.

h üspökünk ő exciájának kitüntetése.

Y A hivatalos lap múlt szombati száma sclzölte, hogy Schuszter Konstantin d.Ílczí püspöknek ő felsége az első osz- füyu vaskoronarendet díjmentesen ado- kiiányozta.

í Múlt héten még nem voltunk abban rí helyzetben, hogy e kitüntetést lapunk .vasóival tudattuk volna, ma azonban ökrömmel ragadjuk 'meg a tollat, hogy d exciájának e helyen is őszinte szeren- 9c3ekivánatainkat fejezhessük ki a legfelsőbb kegy eme nyilvánulása felett, ki- ánva, hogy e méltó kitüntetés még ne 'gyen az utolsó.

l Alig terjedt el e kitüntetés hire, váro- unk testületéi és hivatalai siettek sze- concsekivánataikat tolmácsolni ő exciá- urnák.Mintha mindösszebeszéltek volna, ijedig mondhatjuk, hogy többen csak a Is elyi lapból értesültek e hírről s igy tisz- dgéseik nem annyira hivatalos össze- 36 eszélés, mint inkább az őszinte nagyra ) ecsülés és a közkedveltség kifolyásaiként tekinthetők.

[ E napon láttuk, mennyire kedvelt lett rr övid idő alatt körünkben. Midőn ő fel- g ige által váczi püspökké neveztetett ki, fi hazai lapok a legellentétesebb híreket :ö özölték róla s a vélemények annyira

elágazók voltak, a mi miatt közönségünk bizonyos tartózkodással fogadta.

Ma a kép megváltozott.

Az őszinte szeretet üdvözölte őt múlt vasárnap. E szeretetet kiérdemelte számos jótéteményei által, melylyel városunk közérdekeit mindinkább előmozdítani törekedett.

Tény az, hogy ő exciája még senkit sem utasított el, a ki a közjó érdekében hozzá fordult.

E sorok írójának, midőn szintén a város érdekeit előmozdítandó egy köz- czél érdekében tisztelgett s erkölcsi és anyagi támogatását kérte, a következő, némileg szemrehányó szavakkal válaszolt : »Hát nem tudják azt az én v á c z i a i m, hogy hozzám mindenkor bizalommal fordulhatnak?«

E szavakban rejlik a kulcsa annak, hogy közönségünk hidegsége miért változott át meleg szeretetté.

A ki annyira pártolja azokat, a kiket a gondviselés pártfogoltjaiul kijelölt, az méltán megérdemli, hogy neve tisztelettel említessék s személye szeretettel legyen környezve.

Nézzünk végig az ő müvein, a mik e rövid idő alatt is tetemes számmal vannak s meg kell vallanunk, hogy van egy magasabb segítő kezünk, mely mindig

kész, fáradságot és áldozatot nem kímélve, támogatni bennünket. A székes- egyház belső és külső diszilése, mely. lehet, hogy nem szorosan városi érdek, de közvetlenül még is az, — miután minden műtárgy nem csak a megrendelő és készítő nevét dicsőíti, hanem a helyet is, melynek legcsekélyebb érdeme sincs ahhoz, hogy nevezetessé válik ez által — az előtte levő két kandeláber, a püspöki lak belső renoválása, oly gyors egymásutánban következett, hogy még alig végződött az egyik, már a másikba kezdtek. Tagadhatlan, hogy ez emelte városunkat, tagadhatlan, hogy ez buzdításul is szolgált többeknek, hogy hasonlót tegyenek.

Csoda-e, hogy ha mindenütt találkozva tevékenységével, a rokonszenv mindinkább erősbült és ma már, midőn a megérdemelt királyi kitüntetés mozgásba hozta a társulatokat és egyleteket, azt nem csupán a külső tisztelet adás kényszerűsége, hanem a szeretet melege is szülte?

És ő Excziája viszont meleg szeretettel fogadta a küldöttséget.

Mit bizonyít e szívélyes fogadás ? Hasonlít ez az atya öröméhez, a ki gyermekeiért minden áldozatra kész, ha az által hasznukat véli előmozdítani.

Bizalommal tekinthet a város fejlő*• .

dése elé, mert olyan ta ki sikeresen előmozrí’

H ó dmező - Vásá rhéi

dája mutatja, hogy őA \

viseli a közczélokat s

győződésem, hogy vái apC

szesülni az ő nagyszerű adŐmu> 1

csak szerezzen rá érdemet.

Tisztelgés a megyés püspöknél.

A rom. kath. iskolaszék 16 tagú küldöttsége tisztelgett a múlt vasárnap püspök ő nagyméltóságánál. A küldöttség vezetője az iskolaszék elnöke Csávolszky József kanonok volt, aki a következőket mondotta ő excellentiájának:

Hála- és örömtelt szivvel állunk nagy- méltóságod előtt, hogy egyrészt — azon nagy kegyességért, mely által a 4000 frtot a menház felépítésére engedélyezni kegyes volt, — hálánkat nyilvánítsuk; másrészről belső örömünket fejezzük ki, az itt megjelent teljes iskolaszék nevében a fölött, hogy nagyméltóságodat királyunk ő felsége a vaskorona-rend első osztályú jelvényével diszitette. Nagykitüntetés ez, de méltó az oly szivhez, mely ezreket áldoz a tanügy oltárára. Mi csak ezredrészét ismerjük ezen jótékonyságnak, de azt tudjuk: hogy egyházmegyénkben ily alapítványokat még nem tettek. Nagyméltóságod rövid ittléte alatt is már annyit tett, hogy minden csak dicsőségét és nagyságát hirdeti. Maga e parkett, melyen állunk, ez ablal Ä „Yáczi Hírlap“ tárczája.

Buborékok.

— Ernának. —

XVI.

Ábrándjaid világa Lágy karokkal ringat el;

Néma vágyak ezrétől Hévül, lángol a kebel . . .

Bódul a szív, hevít Reményed képe;

Lelked harczait Vívja szemed fénye:

Lángol szép arezod S raji kéj ragyog . . .

Képzelmed rabja vagy, s a Végzetessé váló kép Vágyat gyújtva, mámort szítva Egyre üldöz, eléd lép . . . ü, ébredj föl, hagyd ez álmot;

Még nem késő: ó, ébredezz! Ébredésed, karjaim közt,

Meglásd, édes-gyönyörű lesz!

XVII.

Eri a lant, hogy ha bánatomról szála;

<Caczagott, Édes, ha rólad volt a nóta ! ís most?! Hangot sem ad, mint a madár

télen . . .

Eakadj szét hát lantom . . . ó, pihenj meg

éltem!

XVIII.

Szív a szivén, a karban kar,

Csókja árja eltakar . . .

S nézem a sok hó pehely Földön, fán, hogy’ tűnik el.

Nézem s remeg a szivem;

Pedig félni: ok nincsen . . .

Ha igy szeret örökre:

Áldást mondok a földre!

Szerelme ha ?nint a hó Tünékeny csak s nem való!

Es az őszi veröfény Széjjel űzi, széjjel mén:

így is áldoyn érte öt,

A hütelen szeretőt . . .

Mert, ha érte szenvedek,

Érzem : boldog lehetek !

XIX.

Ékes róna népeinek Déli bábot ad az ég ;

Kúszó repkényt a romoknak, Lombsátort a kis dalosnak,

Hol lakása olyan szép.

Gyöngyharmatot a virágnak S napsugarat párjával;

Újult tavaszt a zord télnek, Melyben szellők úgy beszélnek,

Úgy játszanak egymással.

Csillagos éjt; bibor hajnalt; Mindent, mindent ad az ég!.. . Csak nyugalmat, boIdogságot, Melyre szivem régen vágyott,

Sehol, sehol nem leiék !

(Pozsony-Szent-Győrgy.) Kapás Lajos.

Egy rég elfeledett történet.

(Folytatása és vége.)

— Az a kép, melynek leírásához ezután i fognom kellene sokkal meghatóbb uram — sóhajtott fel az agg lelkész, ki elbeszélését eddig megszakítás nélkül folytatá — semhogy azt csendes lelki nyugalommal megtenni tudnám.

— Azért ha egy vagy más dolgot,

mely talán önt leginkább érdekelné nem a kellő színezetben fog találni, mentsen ki ama körülmény, hogy a szomorú visszaemlékezés érzékenyen hat megtört lelkemre.

Ezen bevezetés után az öreg lelkész végig torié homlokát nagy piros zsebkendőjével és kevés szünet után folytatá.

— Nos uram a végzetes párbaj megtörtént. És a következmények azt iga- zolák, hogy az igazságszolgáltatás e neme a véletlen szeszélyének hódolt ez alkalommal is.

— Fény éri golyója halálosan talált.

Sziklay Tibor bal oldalába fúródott a

halált hozó golyó, kit a tett szinhelyéről vértől boritva szállítottak lakására, hol orvosai minden reményről lemondva a sebet halálosnak mondták ki.

És bár minden nagyobb feltűnés nélkül történtek meg az előkészületek, úgy mint maga a szerencsétlen kimenetelű bajvi vás, azt még sem lehetett eltitkolni annyira, hogy Irénnek tudomására ne jöjjön.

Tudomására jött Tibor megsebesülése még mielőtt atyja lakására visszatért volna; s ő azt minden lélek fájdalom kitörése nélkül hallgatta meg. Nem nyílt átokra sem ajka, még csak sírni zokogni sem látta őt környezete. Egy köny ^ gördült le halvány arczán miközben kérdé :

Hol van Sziklay, hová vitték a sebe sültet ?

Saját kastélyába szállították, — mond a szomorú hirnök, ki el nem tudta kép zelni a magaviseletét, melyet a kastély úrnője a szerencsétlenség hallatara tanú sitott.

— Mond atyámnak ha előjön, hogy távoztam még kora reggel s, hogy hová vagy merre azt ti sem tudjátok.

Értettél?

Igen is értettem, volt a bámuló cseléd

válasza.

Egy átalán atyámnak nem szabad megtudnia, hogy merre vettem utamat, — te ezt tudod miért édes jó lányom, ki annyit szenvedtél velem együtt — s hiszem most is megérttettél.

A jó Isten vezérelje utján, drága jó kisasszony — mond a hü cseléd bár ha nem érne későn a hová indult.

— Irén ruhát sem cserélve indult egyenesen a Sziklay kastélyba és oda érve Tibor szobájába vezetteté magát, minden ellenmondás, minden kísérlet, melylyel visszaakarták tartani a vértől borított ifjú megtekintésétől — hiába való fáradság volt.

Ellenállhatlanul hatolt a megsebesült ágyához, hol az ágy előtt térdre roskadt fájdalmában és keservesen zokogott, majd felugrott roskadt helyzetéből és az ifjú fölé hajolva édes hangon hívta őt vissza az életre.

De az ajkak, melyeket forró csókjai özönével árasztott el, némák maradtak, nem feleltek az édes hivó szóra, nem viszonozták a tengernyi csókot: a halál hideg csókja dermeszté meg örökre.

— Orvos mondja, meghalt ő ? Ugy-e nem ? mond a felizgatott lélek.

Mondja kérem, van még életéhez remény ? Szóljon őszintén, mert nekem ezt tudnom kell.

— Kisasszony emberi tudomány az életet e testbe vissza adni nem tudja itt csak az Isten csodatevő hatalma adhatná ezt vissza.

— Tehát meg kell halnia?

— Ha a végzetes szót tőlem akarja tudni kisasszony, úgy — bár fáj lelkemnek, hogy ki kell mondanom: a halál