Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1888-11-11 / 46. szám
VÁCZ, 1888. NOVEBf/BER 11. SZERKESZTŐSE®: iczon, Duna-sor 587-ik szám. (Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények.) KIADOHIVA Vaczon, Külső-sor 892. (Ide pénzek, hirdetési dijak és lőhzetési Előfizetési ára: I) (helyben házhoz hoidatással, vagy a vidékre postán való elküldéssel) 3 Egész évre <» frt. — Fél évre «5 frt. -- Negyed évre 1 frt «50 kr. Egyes szám ára: 10 krajczár. Kapható : a kiadóhivatalban ; Deutsch Mórnál (városház épület) és Kiss Albertné vegyes kereskedésében (Csillag-szálloda mellett.) Kéziratok vissza nem adatnak. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Hirdetések: Jutányosán eszközöltetnek, s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. — Nyilt-tér: sora 30 kr. — Bélyeg- Illeték : minden beigtatásnál SO kr. — A nyugtabélyeg külön fizetendő. Őszi gondolatok. A természet nyugodni készül. A kemény időjárás rászorítja erre, cár még nehány hetet remélt is, mely ö jtő alatt teljesen megérlelhette volna 3 lég gyenge csemetéit. Egy szakasz a növények életéből be- »fejeztetett s a fagy lezárta s megpecsételte a fák naplóit, s befejezte az »egyéviek« élettörténetét. Elkövetkeznek a nyugalom napjai, c alóban a nyugaloméi-e ezek ? Nem, x ,zek az erőgyűjtés napjai. Pihenés nincs ; sehol a természetben s nyugalom egy- Italán nem létezik. Mig a hó vastag rétegével készül be- jdni a látszólag kihalt földet, annak belsejében ez alatt tevékeny élet folyik. .. fagy elporlasztja a kemény rögöket és Isélegiti«, termékenynyé teszi a jövő vre. Mig a növények nyugosznak, Hdig a föld elkészül munkájával s ta- aszra kész, terített asztallal várja azok re öredését s készségesen nyújtja a táp- üékot. Városunk is befejezte ez évre, a te- •ékenység külső nyilvánulásait s most jra előtérbe lépnek az egyesületek, a 3: lelyek az erőt szolgáltatják munkáihoz. Vagy talán csak képzelődöm? Az utolsó kapavágással teljes nyugalom állna be s mi nem végeznők el a természet szép s fontos munkáját, az erőgyűjtést ? Vizsgáljuk csak egy kicsit meg, mit csinálunk mi a nyugalom napjaiban ? Semmit. A hosszú tél nem arra való nekünk, hogy a következő tavasz elkészülve lássa minden terveinket. Mi nem készi- tünk elő semmit, hanem a pillanat behatása alatt tervezünk s gondolunk a kivitelre. Mennyivel máskép gondolkodnak a praktikus fejek, a kiknek hivatásuk teremteni a semmiből. Ezeknek nem nyugalom a hosszú téli este, hanem fáradozás és tevékenység. Ez a legalkalmasabb időpont arra, hogy erőket gyüjtsünk a tavaszra, a mikor terített adtait nyújthatunk oda a munkás kéznek, mely terveinket van hivatva megvalósítani. Náli \ az összes teher néhány tevékeny ember vállaira nehezül. Számos egyletünk van. Nem tagadjuk el, hogy nem tesped egyik sem; de az a mozgalmas élet, mely másutt ezeket jellemzi, a mi körünkben ismeretlen. Nekünk vannak czéljaink, de nem érijük a módját, hogy hogyan kellenék e czélok megvalósításának eszközét, »a pénzt« észrevehetlen megadóztatás utján előteremteni. Az egyletek tagsági dijaikból tartják fenn magukat s csak néha tesznek gyenge kísérleteket arra, hogy a társadalmat is érdekkörükbe vonják s annak a pénzét is megkapják. Nem tagadjuk, hogy sokszor közönnyel találkoztak e kísérletek, de eredménytelenek sohasem voltak. A város lakóinak fokozatos szegényedése mellett furcsának tűnhetik fel, hogy én azok kiadásainak szaporodását inaugurálom s erre építek. De figyeljünk meg egyet. Minél kevésbé vagyunk gazdagok, tehát minél inkább vagyunk arra utalva, hogy többféle megélhetési módot találjunk — annál erősebben ki van fejlődve bennünk a társulás ösztöne s annál fogékonyabbak vagyunk a többszöri összejövetelekre. Könnyű ennek megfejtését megtalálni. Egyik jó közmondáson alapul az egész: Több szem, többet lát. Más szóval, a mit m találunk, azt talán mf Hogy ezt elérhessf gyünk többször őst dunk erre még által tőlünk an] veteltetnék is. Ha az egyletek, társul!, czélok stb. erre építenek, czéi^. marább elérhetik. - * A kezdet megtétetett minden évben, de az úgy nevezett közöny meghiúsított mindent. Talán nem lehetne azt közönynek neveznünk. Tény az, hogy közönségünk vágyakozik a társas összejövetelekre, de fél is tőlük, mert többször csalódott. Lépjünk azonban elé jól szervezve s adjuk meg mindazt, a mit Ígérünk, támogatni fog bennünket mindenkor. Ezt akartam most a testületek »kikeletének« idején elmondani. Gondolkodjunk fölötte, tervezgessünk s számítsunk közönségünkre, mely még eddig senkit sem hagyott cserben s mely sohasem vonakodott támogatást nyújtani ott, a hol feá appelláltak. A „Yáczi Hírlap“ tárczája. Munka végeztén . . . '{unka végeztén pihenni dűltem. S mig lelkem szerte kalandozott, Morpheus édes, hamis csókjával Pilláimra mély álmot lopott. r tündér — szárnyai ragadva vittek . . . l Hol nem jár soha, csak képzelet. . . Szemközt velem kis fiúcska állott. . . S pajkos kaczajjal rám nevetett. lujósdit játsztunk. Nevető társa7n Egy pillanat és elrejtőzött. . . Előttem vidám leányka,k játsztak S mohón kerestem közöttük öt. ie nem találtam, bár többször kérdém: Nem láttatok egy kis fiúcskát ? íjat hord vállán, nyilat kezében . . . S mosoly vidítja eper ajkát. íajd ismét játszó lánykákra leltem . . . S megsejtém egytől takarva öt.. . Mig szemem fesz,ült ijára tapadt Kaczagott s újra elrejtőzött. íeresém tovább, fáradt tagokkal S reményem eltűnt, hogy fellelem. Szemem eltévedt a semmiségbe . . . Gondolat se volt a fejemben. me előttem eszményi alak . . . Szellő lengelé dús fürtéit, Termete: Juno, szeme: a kék ég, Bíbor ajaka hivóan int. Szemem epedve tapadt reája . . . Felejtém társam, kit keresék, S ez a hamiska ott állt előtte S b o hó játékkal nevetteté. Meglellek végre, szólék örömmel. . . Hangosan újra felkaczagott. Ki engem meglel' szivét veszíti. . . S érzém mi talált, érzém a nyilat. Édes fájdalom szórttá szivem Szemeim kéjtől ragyogának . . . Morpheus eltűnt. . . ébresztő csókja Megrezegteté pilláimat. Körültekintők s bámulva láttam, Hogy a nyil most is szivemben áll, Azóta úgy fáj\ úgy sajog, éget S mégis oly édes a kin, mit érzek És úgy szeretem, oly jó . . . hogy fáj. Egy rég elfeledett történet. (Folytatás.) — Bármint fájna is lelkemnek Irén, ha atyjával szemben a legodaadóbb szeretet helyett fellépésemmel kellene kegyedet védenem, de megtenném. — Érzem, hogy szerelmem kegyed iránt sokkal nagyobb, semhogy, bárki által is kegyedet egy meg nem érdemlett fájó tekintettel bántalmazni engedjen. — És ha ez a bántalom nem csupán fájó tekintet által okoztatnék, de egyébb módon — mihez jogom van — akkor mit szándékoznék tenni a Sziklayak fészkének még alig pelyhedző fiókja ? Szólal meg a két szerető lény háta mögötti lomboktól takart sűrűben egy gyönge, de a belső felindulástól rezgő hang. — Istenem hisz’ ez atyám — kiált fel remegve Irén és reszketve fogódzott Tibor karjaiba. Tibor a meglepetés pillanatában nem veszté el lélekjelenetét és férfias elhatározással ment a közbe szóló Fenyéri elé. — Uram ön ide jött, beteg ágyát elhagyta, ezt elég rosszul tévé, ezzel kocz- káztat mindent, mit eddig egészségének helyreállitása végett környezete megtett. Jöjjön kérem feküdjék vissza ágyába, mit elég helytelenül önnek elhagyni megengedtek, mikor annyira gyönge még... — Ne féltsen ; mond közbe a szemeit vadul forgatva Fenyéri — arra elég erős vagyok, hogy önnek tartasdijamat ki birjam fizetni, azután pedig, hogy ily becstelen teremtést a fÖldszinéről el- pusztitani tudjak, mint ez a csenevész sarja a Fenyéri ősöknek. Gyalázó szavai közben karjánál ragadá Irént és végső erejének megfeszítésével lökte magától, hogy Irén tántorogva dőlt a tölgy derekához, mely alatt atyja őket lelte. És Tibor ki megfogadá, hogy Irént még a bántó tekintettől is megóvja, megkövülve nézett a dühöngőre, a nélkül, hogy a szegény gyermek mentésére egyetlen izmát is igénybe tudta volna venni. — Nyomorult megbecstelenitéd azon nevet, melyet nem vagy érdemes, hogy ajkad kimondjon, de a miért méltó bün- hődésed elnyered. — Atyám bocsáss meg — esdekelt Irén — nem érdemiem e büntetést, hiszen mindig engedelmes gyermeked voltam, oly bűnt sohasem követtem el, mely által nevem viselésére érdemetlenné lettem volna. — Igaz, hiszen gyáva csábitód karjaiban eltöltött perczeid, erényed fesledező bimbajának ékei ? — Ne folytassa tovább uram, reszketé meg a csendes esti léget Tibor rettenetes szava, mert ez angyalhoz a gyanúnak még csak árnya sem férhet. — Ah e fiatal csemete is itt? Egészen meg is feledkeztem e selyem bábról. — Uram ön jól tudja, vagy legalább tudnia kell, hogy egy nemesen érző és jellemes ember a gyöngédebb nem előtt a tetlegességtől óvakodni fog s hiszem, hogy e tudatának véd szárnyai alatt engedi meg magának e sértegetéseket. — Azért kérem tegyen le minden szándékáról, melyei ily módon czélját elérni kivánja. Mentséged nyomorult, melyei csábitó létedre élsz a gyávaság s a mely minden Sziklayban megvolt. — A vád visszaháramlik Uram... — Tibor az Istenemre ne mondja ki
