Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1888-09-09 / 37. szám
Vácz, 1888. VÁCZI HÍRLAP. Szeptember hó 9. Kis híja volt, hogy hajba nem kaptunk. / Végre is becsapta az orrunk előtt az ajtót s az összetákolt ablakon keresztül szórta utánunk átkait. Szinte jól esett, nogy valakin kitölthettük boszuságunkat! És most menjünk tovább! Kopár hegyoldalon haladtunk Buják ül felé. Istentelen röges és gödrös ösvény v.vezetett a szőllők alján. Elkezdtük fejte- g getni az „enyém“ és „tied“ közti kü- j] jlönbséget s abban állapodtunk meg, hogy iJLa szükség törvényt bont.“ De fájdalom ! a kopasz, gyümölcstelen V! fák megóvtak attól, hogy megállapodá- rrkunknak a gyakorlatban is érvényt szeri rezzünk. Nem volt a határon semmi is ehető. De legalább reménykedtünk; s r nem is vettük észre, hogy már Bujákon vvagyunk. Amint a legelső magyar szó megütötte £. a fülünket, valódi lelkesedés fogott el, d hiszen a magyar nép világszerte hires v vendégszeretetéről. Nem is csalódtunk. Jó, magyaros alak volt a korcsmáros. 3 Erős, megtermett ember és — beszédes. A Az első szóra elénk rakta, amit csak .9 éléskamrája rejtegetett. Aztán elkezdett >1 kérdezősködni ezer dologról. Az anyjuk n meg bólingatva kontrázott hozzá. Szidta x;ja béri tótokat, mint a jégeső. Neki is a sok baja volt már velük . . . Elmondta ü a b u j á k i várrom históriáját úgy, amint ß az öregapjától hallotta. Szerepelt abban ií tündér, elátkozottgrófkisasszony, szívtelen £ apa, s újra az a béri boszorkány. Annyira megszeretett bennünket, hogy 9 egész a határig kisért. A dombtetőről rr megmutatta a szandai romokot; azokról >r is tudott regélni. Itt már történeti alapra helyezkedett. És csodák csodája elmondta csaknem jelenetről jelenetre Vörösmarty: „K ét szomszédvár“ ez. eposzának } tartalmát. Nem volna érdektelen kutatni, vajon volt-e tudomása a nagy költőnek e népmondáról, midőn emlitett hősköltemé nyét irta? Végre szerencsés utat kivánt s mindinkább távolodtunk egymástól, mint az ^összeütődő golyók. Ameddig el nem födött a domb, folyton integetett kalapjával. Lombos fák szegélyezték az utat. A nap már veszíteni kezdé erejét. Megjelent a levelek között a pajkos, alkonyi szellő , és suttogva futkosott körölöttünk. Édes melancholia lepett meg. Szemeink előtt egész fönségben húzó dott végig a Mátra. A leáldozó nap tüzes sugarai biborpalástot terítettek válrátságot, a kivel jó darab ideig levele- s zésben állott.1) Anyagilag a család annyira el volt látva, hogy a szokott egyszerűségben gond nélkül élhetett. Fáy András is még i mindig képezte magát, irt és olvasott, s 5 azt lehet mondani, hogy müveit is örömmel olvasta minden ember s maga az irodalom neki, amint azt örömmel dicse- [ kedte, tizezer váltó forintot jövedelme- v zett. — Hanem azért a népszerűséget i soha se hajhászta, „használni“ volt a jelszava s összes társadalmi s irói czélja ) ezen egy szempont alá tartozik. Jó barátok dolgában egyátalán nem : szűkölködtek. Vörösmarty már a huszas évek vége felé oda ment közel a Lipót utczába, Thuróczy féle házba lakni ; majd később a Fáy András tőszomszédságába a kalap-ntczai Jankovics féle házba, s csak akkor költözött ki belőle, midőn Csajághy Laurát nőül vette.2) A család, a melyet tulajdonkép az irói elnevezés is megilletne, ünnep és vasárnapokon kirándulásokat rendezett. A budai .Svábhegy, Zugliget látogatott helyek voltak, nemkülönben a Rákos, a melynek gyepe sokáig volt a futtatások szinhelye. De a legkedélyesebb kirándulási hely volt Fóth, a hol gróf Károlyi Istvántól Fáy Andráson kivül, Vörösmarty s a Rómából hazajött Ferenczy István is szőlőt vettek. A Fáy András fóthi mulatságai örökre I 'j »Fővárost lapok* 1880. máj. 23. szerda 110. szám. '•') Gyulai : Vörösmarty életrajza. Budapest, 1870. 138. lap. laira s megaranyozták a fellegeket, melyek a hegycsúcs alatt vonultak tova. Oly szinvegyülék volt ez, aminőt csak a legnagyobb festő — a természet képes produkálni. — Láthatatlan kezek illattal hinték be a vidéket s a fátyol, mely ráborult a tájra, mindegyre sűrűbb, homályosabb lett. így értünk Ec s e g r e. Annyit még ki lehetett venni a homály daczára is, hogy csinos és nagyterjdelmii faluban vagyunk. Minden oldalról hegyek övezik körül, melyek fölé, mint óriás, emelkedik a távolból Muzsla- Magas, Á g a s v á r, e két kiváló csúcsa a Mátrának. Már vártak reánk, H. J. barátomnak úgyszólván egész családja elénk érkezett. Erre a kölcsönös szeretet oly megható képe következett, hogy - az életben alig találunk hozzá hasonlót. Aztán felkapaszkodtunk a kocsira s teljes sötétségben mentünk Pásztora. A táj szépségei eltűntek. Az óriási hegyek elé át- látszhatatlan fekete réteg tolakodott — nem láttunk semmit, csak szemeink világítottak a koromsötét éjszakában. Az égen egyetlen csillag sem ragyogott, kioltották a fényt a vészterhes felhők, melyek alig észrevehetőig csoportosultak a mennyboltozaton. Az esti szellő durvábban kezdett simogatni s porfelhőbe takarta kocsinkat. Nem láttuk, csak éreztük ezt. Aztán megeredtek az ég csatornái, s Pásztóig szünet nélkül szakadt a nyakunkba az eső. Behúzódtunk az esernyők alá, mint a verebek fészkükbe s megadtuk magunkat sorsunknak. Mikor már bőrig áztunk, úgy sem ázhattunk meg jobban. En még el is szunnyadtam s csak az a hideg vizcsöpp ébresztett föl, mely orrom hegyén keresett szállást. Lassankint belátta az eső, hegy rajtunk ki nem foghat, felhagyott tehát a küzdelemmel s egy-két halvány csillagot küldött a béke jeléül. Nemsokára egy harmadik ragyogott fel előttünk gyönyörű vörös szinpompával. De gyanúsan nőtt, amint közelebb és közelebb értünk hozzá. A vasúti állomás jelző készülékét néztük csillagnak a távolból. Még néhány perez, s megállóit kocsink Jóskáék háza előtt. Alig tudták odabenn a helyünket találni. Az asztal szinte ros- kadott a sok, jó étel terhe alatt, de már csak a szemünk kivánta. Az erőfeszítés, melyet az utón ki kellett fejtenünk, any- nyira megviselt bennünket, hogy a leg emlékezetesek maradnak, a budapesti irók, művészek állandó vendégei voltak,- s nem egy publicista rándult ki, ezek között, ha Pesten volt, maga Deák Fe- rencz is. Fia emlékezetesek maradnak a Kisfaludy Sándor badacsonyi diófái, úgy bizonyára a Fáy szőllőjének gazdája is az, a melyben estenden kiki gyúltak az apró máglyák, s a komoly férfiak gyermeteg játszi kedéllyel ugrálták a tüzet keresztül, majd leheveredtek a tűz mellé, s annak lobogó világa mellett egy egy népdalra gyújtottak rá s a Vörösmarty kedves népdalát: „Bort ittam én, boros vagyok“ visszhangoztatták a hegyek, s olykor b. Vesselényi mély bariton hangja is belevegyült a nótázásba.* 1) Vörösmartyt barátai gyakrabban nógatták, hogy ideje volna már egyszer, miszerint a saját szerzeményű bordalát énekelné el s Toldy is szükségesnek gondolta, hogy az a társas köri dal, a mely a német műveltebb családok között honos, az úgynevezett „geselliges Lied“ a magyar mű költészet lyrájában is lábra kaphatna. Még is ígérte Vörösmarty a jövő szüretre, de az évek múltak s a dal még mindig váratott magára. 1842-ben végre mégis csak megszületett az ígért dal. Vörösmarty először Deák Ferencznek olvasta fel, akivel együtt ment ki Fóthra s ott a szüretelő társaságnak okt. 5-én rendkívül kedves meglepetést szerzett vele, mely azt „Fóthi dalnak“ keresztelő. nagyobb jótétemény gyanánt fogadtuk a felbontott ágyakat. Az álom se sokáig ingerkedett velünk. Ránk terítő himes palástját s álmodtunk tündéri tájakról, rózsaligetekről — boldogságról. A nap már magasan tündöklött, midőn felébredtünk. — (Foly. köv.) Alpári Lajos. ÚJDONSÁGOK. * Személyi hírek. Szapáry István gróf, Pestmegye főispánja, a Kecskeméten tartott közigazgatási ülés után Kecskemétről Albertiba utazott, honnét e hó 13-án tér vissza a fővárosba. — E ö 1 d- v á r y Mihály megyénk alispánja — egy heti szabadságideje letelvén, — visszaérkezett a fővárosba s elfoglalta ismét hivatalát. — Majthényi István orsz. képviselőnk f. hó 4. és 5-dikén (kedden és szerdán) városunkban időzött s több helyütt tett látogatást. — Dr. Rákosi Béla fegyintézeti orvos e hó 6-án utazott el városunkból, hogy 3 hétre terjedő szabadságidejét Tátrafüreden és Fiúmé ban töltse el. * Polgármesterünk hazajön. Réty Ignácz polgármesterünknek szabadság- ideje f. hó 26-dikán fog lejárni, s biztos kutforrásból tudjuk, hogy szándékában van újabban elfoglalni hivatalát. * Plébános bucsuzója. Rékas község katholikus hívei megható módon búcsúztak el volt plébánosuktól: Újhelyi Istvántól, az ujonan kinevezett váczi kanonoktól. — Mintegy 60—70. fogat és ezernél több hive kisérte ki falujából; a határon Laczkovics Béla főjegyző búcsúzott el a távozótól, mire újhelyi meghatóban válaszolt A válásnál a nép apraja-nagyja törte magát, hogy a jó lelki atyának legalább ruha szegélyét csókolhassa meg. A fogatok ujszászig kisérték el, hol Erdélyi Ferencz adminisztrátor búcsúzott el tőle a nép nevében. * Verseny szántás. Aszódon f. hó 2-án verseny szántás rendeztetett. Melyen Majthényi István orsz képviselőnk és több földbirtokos vett részt a juriben. * Masíroznak a katonák. A m. kir. 6 sz. honvéd huszárezred 2-dik osztálya f. hó 8-án (Kisasszony napján) hagyta el városunkat, hogy részt vegyen a Tápio- Süly táján ő felsége jelenlétében véghez viendő vegyes fegyvernemü hadgyakorlatokon. E gyakorlatokról szeptember ’) A kisíaludy társ. Étlapjai. Uj folyam. II. köt. 1803/64-. Pest. 22-dikén fog visszatérni és a szabadságolt állományú legénység azonnal sza- badságoltatik. * Köztér átengedés. Németh Péter kir. táblai biró még a múlt évben folyamodott városunk képviselőtestületéhez hogy a Dunaparton épült házának telke mellett a Duna felé 10 ölnyi szélességben elterülő köztér méltányos ár mellett neki engedtessék. A képviselőtestület a városi tanácsot és a pénzügyi bizottságot bizta meg az ügy megvizsgálásával és véleményes jelentéstétellel. A tanács és e bizottság f. hó 4-dikén (kedden) tartott tárgyalást a helyszínén. Az érdekelt molnárok ellenzik azt, hogy a Duna- karajból a leirt terület eladassék, mert nagy vízben a molnárok ide szokták kikötni malmaikat. Tárgyalás alá vétetett azon kérdés, hogy nem ütköznék-e akadályokba a kérelmező házával szomszédos délfelé húzódó bozótos domboldal egy részének elidegenítése. E domboldalt jelenleg a fegyintézet mellett lefutó ároktól kezdve Németh Péter házáig Goldberg Guttmann bírja haszonbérben épületfatelepül. Goldberg Guttmann azon fenyegetődzéssel állott elő, hogy az esetre, ha e területnek felső része a bérletből kiszakittatik, ő a többi részt sem használhatja megfelelőleg, s igy jövőre csak sokkal kevesebb bért lesz hajlandó a telepért fizetni. Felmerült azon kérdés is, hogy nem lenne-e városunk jövő fejlődésére nézve előnyös az egész területet a fegyház mellett lefutó pataktól Németh Péter házáig házhelyeknek felrészletezni és nyilvános árverésen egyszerre eladni azon kikötéssel, hogy a vevő az általa megvett területen köteles bizonyos idő alatt úri lakot építtetni és a Duna felől kőfalat huzatni. Végre is a bizottság abban állapodott meg, hogy a köztér átengedését a közgyűlésen ajánlani fogja a következő kikötések mellett: a) a köztérből átengedtetik a kérvényező kertje falától a Duna felé 7 méter szélességben elterülő Dunakaraj és az épü let déli falától a megszélesbitett területnek megfelelő szélességben délfelé 38 méter hosszúságban elterülő domboldal, négyszegméterenkint 1 írtjánál; b) a vevő köteles a telket a Duna felől kőfalai elkeríteni. * Dunai lejáró. Ott, hol a dunai kőfal felfelé végződik, emberemlékezetet meghaladó idők óta a legkínosabb közlekedési út kötötte össze a Duna-karaját a kőfallal védett Dunaparttal, pedig ezen út A „Fóthi dalt“ legelőször Bajza adta ki. Az „Athenaeum“ VI. évf. 51. számában, a mely lapnak tudniillik Toldy (Schaedel) és Vörösmarty voltak a kiadói, Them Károly még az évben dallamot irt reá s ma mindenütt dalolják, és mindaddig danolni fogják, mig a Duna és Tisza mentén magyar él. Fáy András a fóthi szüreteket aztán 1848-ig rendszerint megtartotta, a mely mulatságot Pesten az András napja követte, melyre a kör tagjai, irók, színészek, hölgyek nagy számmal látogattak. — Ilyenkor aztán felhordozták a pinczéből azokat a pezsgö-palaczkokat, a melyekkel Vörösmarty próbált a pezsgőgyártás terén szerencsét s a házigazda kirukkolt dohány mintáival, a melyeket ö maga gyarlónak tartott saját verseinél többre becsült, s ha jó kedve kerekedett, kivette a czigány prímás kezéből a vonót, s vendégei mulattatására olyan magyar nótákat húzott, hogy mindnyájan el voltak ragadtatva, még azok is, a kik Fáynak zenei ügyességét már régen ismerték. „Nem lehet elhatározni, hogy vájjon a zene, melyet hegedűn maga is gyakorolt, vagy a szavaló művészet, melyben az igazgatása alatti színész nemzedéknek valóságos leczkét adott, vagy az opera, melyet fia Gusztáv mint szerző is cultivált, vagy az irodalom, melynek akkori képviselői, az „Athenaeum“ köre legbensőbb házi barátai valának s vájjon a régi classicusok vagy a természetudományok vagy a még pólyában levő képzőművészet (festészet és szobrászat,) vagy a nemzet- gazdasági kérdések, vagy a philanthiopia vagy az egyházi ügyek, vagy mindezeknél inkább tán a neveléstan és iskola ügy vonzották-e s foglalták el őt nagyobb mérvben ? de bámulat fog el bennünket, hogy egy ember ennyi sokfélét képes felkarolni, s a dillettantismuson felül a tökély oly nevezetes fokára emelni. Csakis egy Gőthe universalitását lehetne a magyar táblabiróhoz hasonlítani“ — úgy mond Zichy Antal.1) Ezen jó tulajdonságai s általanossága miatt nevezte el Szemere Pál Fáyt a „haza mindenének“ a mely talalo elnevezés soha senkire jobban nem illet, mint ő reá. Innen volt, hogy háza végében levő „Csigához“ czimzett vendéglői asztal mellett, ahol az akkori irói nemzedék vacsorálni, pipaszó mellett discurálni járt, Fáyt igen ritkán látták; némelykor bement a Sebestyén téren s az iskola, most Curia utcza sarkán levő kávéházba; de oda is csak változatosság kedvéért, miután — mint mondá — elhitette magával, hogy az csak önzőnek s kényelmes dologtalannak való idő töltés, ki a nagy dolgokat csak hallani szereti, hogy azokat légymódjára körülmászhassa s a körülményekhez képest bepökhesse.* i 2) A családi tűzhely tehát Fáyt amint ezekből következtetni lehet, teljes mértékben kielégítette. 1) a magy. tud. Akadémia Évkönyvei XIV. köt. II. darab. Budapest, MDCBCLXIII. 27. lap. 2) »Ész és szivkalandok.« Szépirod. összes müvei. VIII. köt. 203. lap.
