Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1888-09-09 / 37. szám
IL ÉVFOLYAM. 37. szám. VÁCZ, 1888. SZEPTEMBER 9. Hl'LYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési ára: helyben házhoz hoidatással, vagy a vidékre postán való elküldéssel egész évre ........................................ 4> frt — kr. fél évre .............................................. ;{ » s negyed évre ....................................... i » 50 » Egyes szám ára 14» kr. — Kapható a kiadóhivatalban. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Vácz, Duna-sor 5S7. szám alatt. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, az előfizetési pénzek, hirdetési dijak és hirdetések. , Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések : sora (négy hasábos gannond sor) ............... Nyilt-tér : sora tt4> Bélyeg- illeték : minden beiglatásnál.... A nyugta-bélyeg külön kr. fizetendő. Kortes észjárás. A kortességnek mindég az volt veszedelme, hogy vad gyűlölettel van az igazság iránt. Megzavarja a józan észt, felbőszíti a szenvedélyeket és ha czélja úgy kívánja, szerénytelenül szól „kit igazat, kit nem.“ Érdemes laptársunk múlt heti vezérczikkének vulkáni kitörésében is több volt a közönség szemébe szánt por, mint a tűz. Összezavar valót és valótlant. Egy rég ismert Aesopusi mese segítségével kifundál egy csinos köpönyeg- fordítási históriát a pénzügyi bizottság vezérférfiai lejáratására és leleplezvén fondor alattomoskodásukat, még egy ügyes horgot is akaszt ki olyanok részére, akik ellenségei találnának lenni minden tanulásnak és diplomának.*) Nem vagyunk barátai a hírlapi feleseléseknek, de az igazság érdekében kötelesek vagyunk helyreigazítani a czikkiró tévedéseinek vulkanikus képleteit. Először is nem igaz az, hogy a városi pénzügyi bizottság kebeléből indult volna ki valaha a polgármester nyugdíjaztatására az indítvány. Ebből csak annyi a valóság, hogy a múlt év augusztusában, szintén a kortesség lázas napjaiban, midőn az alispán úr nyolcz napos pályázattal akarta megtartani a jegyzőválasztást s <r ezt a pénzügyi bizottság kérelmére elhalasztotta, — a bizottság eljárása igazolására a „Csillag“ ra értekezletet hivott össze. E számos képviselő által látogatott, nyilvános és nem zárt értekezleten tette meg egész váratlanul Csávolszky József kanonok — tehát nem is bizottsági tag — az akkor épp betegeskedni kezdő polgármester nyugdíjaztatására az indítványt. Ezt magán utón, egy értekezleti küldöttség, melynek az indítványozó volt szónoka, közölte is a polgármesterrel. És ezzel az egész ügy be is volt fejezve. Nem igaz tehát az sem, hogy a bizottság e nyugdíjazási kísérlet végrehajtásába bár mikép befolyt volna, sőt az indítvány épp a pénzügyi bizottság irányadóinál nem talált visszhangra s ez volt oka, hogy mire az ősz elkövetkezett, elfeledték, és a polgármester is felgyó gyulván az egész telet békén töltötte hivatalában. Nem igaz az sem, hogy a polgármester épp a „Csillag“ i határozat folytán a pénzügyi bizottság rábeszélésére adta be nyugdíj-kérvényét, mert annak beadása teljes három negyed évvel utóbb, minden előzetes megbeszélés nél kül, a polgármester önelhatározásából történt. A czikk azt is meséli, hogy erre a pénzügyi bizottság „lázas és lelkes örömmel“ volt eltelve sikeres eljárása fölött. Hogy honnan veszi ez irányzatos ferdi tést, nem tudjuk. Hanem azt tudjuk, hogy midőn a lemondási kérvény tárgyalásra volt kitűzve, a képviselőtestület minden kortese és szavazó gépe be volt rendelve, kik egyenesen a bizottság mellőzésével akarták letárgyalni az ügyet, holott máskor egy öt forintos ügyben is véleményét kérik. A kortesek persze tudták, hogy a bizottság tagjai nem valami nagyon örülnek a dolgok új fordulatának s tartottak tőle, hogy a kortesek által hőn óhajtott kérvény „agyon lesz bizottsá- golva.“ És a bizottság csak nagy nehezen erőszakolhatta ki, hogy a kérvény részére *) És <■■/ nem is rossz kortesfogás, meri. ilyenek nálunk is, másutt is többen vannak, mint gondolnánk. A szerkesztő. kiadassák. De épp tárgyalása alatt, magával, az előlegek visszaélésének felfedezésével, csúffá tette mindazok észjárását, akik amaz emlékezetes közgyűlésen neki bőszült kortes szenvedélyükben még évi 1É00 forintot is vakon megadtak volna a polgármesternek, de csak úgy, ha akkor mindjárt választhatnak és szavazhatnak. A bizottság legtöbbje azonban nem is volt részes a lázas örömben s a város ügyein úgy segített, hogy maga vette kezébe a város rendezésének munkáját. Dolgozott és nem korteskedett és takarékoskodó, számitó hivatásához híven ma is aggódva fürkészi, vájjon a dolgok új rende többet fog-e érni évi 800 forint kiadással a mostani statusquonál ? És őszintén megvallva, ma sincsen több oka örülni. íme a czikknek a bizottság köpönyeg forgatásáról szóló meséje. ítélje meg ezek után ki-ki, hogy mennyi benne az igazság. Mi nem is haragszunk érte, mert tudjuk, hogy a kortességnek a nagy mondások képezik gyengéjét és soha sem állott az valami jó lábon az igazsággal. De van a czikknek még más érdekes ezélzata is. Papirágyújával újra megakarja riasztani a polgármestert, hogy ha nem enged a kortesek kívánságának most mindjárt, hát elveszti nyugdíj-igényét. A czikk ez érveivel felesleges vitáznunk s ezúttal csak annyit jegyzünk meg. hogy itt meg emlékező tehetsége hagyja cserben íróját. Eszébe juttatjuk tehát, hogy a polgármester nyugdijkérvényével egy- ideüleg* s azóta is folyamodott szabadság- időért és mindegyik kérvényében „e g~ é s z- sége helyreállítására“ kérte szabadságoltatását s egyúttal kilátásba helyezte egészsége javultával hivatalos működése folytatását. Nos ha a közgyűlés csakugyan vásárt akart csinálni polgármesterével, hogy tőle visszavegye hivatalát s a polgármester is erre gondolt volna, a szabadságolás bizonyosan a „nyugdíjazásig“ s nem egészsége helyreállításáig lett volna kérve és meg'adva. Mert valakit minden áron nyugdíjba meneszteni akarni és annak ugyanakkor „egészsége helyreállításáig“ záros szabadság időt engedélyezni, ez olyan ellenmondás, melyet meg nem old semmiféle kortes észjárás. És a vármegye közgyűlése is, bár módositá a közgyűlés határozatát, nem toldá hozzá feloldó feltételül a lemondás kötelezettségét, sőt az ott szóba sem hozatott. Legalább a „Váczi Közlöny “-nek a megye- gyűlésre ez alkalomból küldött „külön tudósítója“, ki oly lelkesen harsogtatá a gyűlés után a dicsősség tárogatóját nem örökített meg még intelemképen sem, bármi erre ezélzó nyilatkozatot. Mi módon akarják tehát a megyeileg jóváhagyott nyugdíjtól, hivatala visszafoglalása esetén elejteni a polgármestert? S minő lesz az e részben követendő eljárás? Még sejteni sem bírjuk. Bizony jól tette volna a czikk, ha legalább ennek magyarázatával toldja meg vulkáni dörgedelmét. Talán akkor lenne foganatja ijesztgetésének. De még más is jó lenne, a miről eddig minden kortes férfiú és vezérczikk hallgatott. Látjuk az élelmesen szított választási hajszát, de nem hallunk jelszót, vagy programmot se pártokról, se jelöltekről. Pedig a választás örökös sürgetése helyett jobb lenne erre gondolni. Tudni akarnánk, hogy melyek azok a visszaélések és mulasztások, a melyek a választást sürgetik? És városunk, melyik betegségére lesz az uj polgármester a biztosanható gyógyszer? Lesz-e majd neki elég bátorsága és tehetsége belenyúlni az egy némely hivatalos szobában tanyát vert visszaélések darázsfészkeibe? Lesz e elég független a jelöltek nyakára tóduló önzők praeda hadával szemben a választás után ? Mert bőven vannak tanúságaink a múltban egy sereg képviselő viselkedéséről eljárásáról. Messzire vezetne annak elmondása a leirt bérhátralékök ezreinek s a közös iskolai erdőbe ültetett kukoricza földeknek históriájától kezdve a fogyasztási adó régi kezelésének megszüntetésére vívott csatákig. Nem akarjuk, hogy a kortesség révén újra nyakunkra nőjjenek az élősdiek. Ezért nem szeretnék látni, ha a jövendő polgármester egy érdek nevelte korteshad kezéből keresi és nyeri meg hivatalát. Hisz tudjuk, hogy minden kortes szereti az alkut s a kölcsönös kézmosás műveletét. A kortesség útja mindég a viszontszolgálatok sikamlós lejtője volt, honnan nehéz az egyenes útra térés. Végül még csak egyet. Kalapot eme lünk a czikk ügyes kortesfogása előtt, melylyel egy rövid frázissal egyenlővé akarja gyalulni a képviselőtestület minden tagját. Csakhogy azért mi meg nem ijedünk, hanem jövőre is érvényt és jogot kérünk a tanulásnak és tanultságinak. Mert mi nagy demokraták vagyunk s épp ezért más aristokratiát nem is ismerünk a jellem, az ész és a tudomány aristokratiájánál. Cseppet sem bánjuk, ha valaki ebben nem tart velünk és magunkra maradunk. Ez még tekintélyünkön sem fog legkisebb csorbát is ejthetni. Mert ha nekünk nem volna igazunk, akkor el kellene törülni minden tudományt, vizsgát és diplomát. Gyermekeinknek nem kellene más tanulás az egyedül üdvözítő kortességnél. Bocsánatot kérünk, ha mi nem kérünk belőle. Egy pénzügyi bizottsági tag. Tűzoltó ügy. Azon alkalomból, hogy a belügyminis- ter kormányrendeletet bocsájtott ki a tűz elleni védekezés szabályozása tárgyában, melyben a tűz elleni védekezésnek helyes szervezését a törvényhatóságoknak kötelességévé teszi, néhány szóval hozzá szólok a szervezés pénzügyi oldalához. A kormányrendelet háromféle tűzoltóságot különböztet meg. A tűzoltóság lehet: a) rendszeres, szakszerű, díjazott tűzoltóság; b) önkéntes tűzoltóság; c) községi (köteles) tűzoltóság, melyet oly községek lesznek kötelesek saját költségükön létesíteni, melyek az a) és b) pontokban megnevezett tűzoltóságot felállítani nem képesek. Aki városunk anyagi viszonyait csak elemi részében is ismeri, az első pillanatra tisztába lehet a felett, hogy rendszeres, szakszerű, díjazott tűzoltó csapatot felállítani s azt fentartani képesek nem vagyunk. ,E szerint, — hacsak a legkisebb községek tüzrendészeti szintjére esni nem akarunk, — jövőre nézve is az lesz feladatunk, hogy az önkéntes belepesre alapított tűzoltói intézményt tartsuk fenn, azt támogassuk, annak fenmaradását biztosítsuk. Kezdetben minden tűzoltó a sajat pénzén szerezte be összes ruházatát. Az egylettől csak szerelvényét kapta. Es a lelkesültség első tüzében ezen rendszer mellett is volt számban és kitartásban elég tűzoltónk. Utóbb, mikor az eszme megszokottsága kezdetbeli csábitó hatását elkoptatta, a százszorosán kiérdemelt elismerés helyett felszínre vergődött megszólás pedig legjobb bajnokaink kedvét is felemésztette — a ruházathoz szükséges kelmével az egylet látta el embereit, ezeknek csupán a meg varratás költségeit tolta vállaira. Mindenki érezte előre, hogy csak fél kegyelmű ezen az egylet anyagi viszonyai által korlátolt intézkedés; de senki sem segíthetett rajta. Végre f. é. közgyűlésén elhatározta, hogy az összes tűzoltókat az egylet saját pénztára terhére látja el összes ruházattal és felszereléssel. Ez lenne a dolog természetének megfelelő. Mert, hogy az a tűzoltó, ki önzetlenül vállalja fel terhes feladatának teljesítését ingyen végzett nehéz munkája közben még a saját ruháját koptassa, szaggassa, azt senki sem kívánhatja. Igen, de atűzoltó ügyünk felkarolásának érdekében kigyulladt lángok az anyagi támogatás terén évről-évre csökkenő magasságot érnek el, holott az egyletnek évről évre nagyobb anyagi segélyre volna szüksége. Évek, talán évtizedek múlnak el, mig városunk vagyonosabbjai közül csak egy is rászánná magát arra, hogy az egylet alapitó tagjainak sorába beiratkozzék s ez által az egyletnek tüzoltószerekre szánt tőkéjét gyarapítsa. A város csupán tűzoltó szereink igazításának s fentartásának költségeit vállalta el, amennyiben azok a 300 frtot évenkint meg nem haladják. Az egylet minden egyéb szükségletének fedezésével a pártoló tagok által fizetett dijakra van utalva. De, uram fia! ki hinné, hogy e 13—14 ezer lakossal biró ősi iparos városban 54-re apadt le a pártoló tagok száma, es hogy ezek között is még 18 egyén van olyan akinek háza nincs? Ki hinné, hogy a házi uraknak csak ily csekély száma áldoz azon czélra melylyel a saját vagyonát is biztosítja, ha tudjuk azt, hogy városunkban a házak szama az 1600-at meghaladja? Pedig ha az összes háztulajdonosok csak 1—1 ftot fizetnének tüzotló czélokra mennyivel tekintélyesebb összeg állana az egylet rendelkezesere mint most, amidőn aki önként beadja derekát, 5 frtot fizet évi tagságidij gya- nánt. Minthogy pedig az egylet anyagi szükségletei a jövőben még azzal is fognak szaporodni, hogy kénytelen lesz szereinek egy része helyett újakat szerezni, esetleg szereinek számát a kor követelményeinek megfelelői eg szaporítani, az egylet fennállásának mostani pénzügyi alapja nem biztos, holott ez oldalról biztosítani a legkönnyebb és legszükségesebb. Mindezek átgondolása után az a véleményem, hogy tüzoltóczélokra az összes adózó közönség bizonyos megállapítandó kulcs szerint állami adója arányában megadóztatandó lenne. Most, midőn a kormány is komolyan foglalkozik a tűzoltó ügygyei, nem lenne, időszerűtlen városunknak egy külön kidolgozandó szabályrendelettel erre is felhívni a kormány figyelmét. Millmann Géza, az önkéntes tűzoltók pénztárnoka.
