Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1888-09-02 / 36. szám

Vácz, 1888.

Szeptember hó 2.-osszakarat se foghatja S á g h y társula- ára, hogy az előbbiek folytatása. Bemutatták magukat tragédiában, vígjátékban, népszínműben, bohózatban és Dperetteben. Hadd nézze meg őket a vözönség minden oldalról s ha méltónak találja magához, vetkőzze le megrögzött özönyét s pártolja tőle telhetőleg.

Az igazató 12 előadásra bérletet hir- Tletett s az eddigi bérlők száma 0, mond — ►slkérus. Tekintélyes szám.

Hát nincs V á c z n a k legalább 30 — 40 ojjoly egyéne, (nem családja!) ki 10 frtnyi ö'.önkéntes adót tudna hozni a művészetiének? Valóban nem volna ily intelligens •»külsejű városban középszámmal 13—14 ícjcsalád, mely még tudna lelkesülni a Mf:Múzsákért ? • 15—10 ezer lakossal biró ;V városról, melyben azonfölül még a föld- rr míves osztály is oly csekély számmal ívVan képviselve, ilyet föltételezni is lehe- 3^ tétlenség. Éppen azért bizalommal for- b'dulunk a közönséghez s hiszszük, hogy ;n nagyszámú bérlettel fog szatiszfakcziót iß adni a társulatnak az eddigi közönnyös- )g ségért.

Béreljünk tehát, ha továbbra is győri nyörködni akarunk a legnemesebb élve- »x'zetben, mert bérlet nélkül színház nem bi létezhetik. Ez materiális és morális bá- rx zisa nemcsak a vidéki, hanem még a a nagy subvenczióval rendelkező fővárosi ;a színházaknak is.

Maguk a színészek is tudják, hogy ríj nálunk előítélettel állanak szemben, meri lyet le kell győzniök. És ez az oka, hogy rr nem veszítették el még kedvüket, hanem >1 folyton úgy játszanak, mint zsúfolt ház 9 előtt szokás.

Szombaton, aug. 25-én „A Suhancz“ Konti jeles, vig operetteje került színre eddig még .legteltebb ház előtt. K ö- vessyné I. Mariska ismét remekelt. Különb suhanczot kívánni sem lehetett. Fürge, eleven és természetes volt minden mozdulata. Az Isten is arra teremtette? Dalait zajos tapssal tüntette ki a közönség. Különösen tetszett a „Ha majd bajúszom nő . . .“ kezdetű vidám dala, s az első felvonásbeli koupléja, melyeket meg kellett ismételnie. Bánházy Teréz kedves, kis leány volt de vegye szívesen jóakaraté figyelmeztetésünket s maradjon oly természetesnek, mint aminő a „Királyfogás“-ban volt.

M o ó r i n é Piroska jó nagymama volt. C s ü g é n y i Vilma szép báróné. A férfiak közül legtöbb elismerést M o ó r i aratott. Koupléit négyszer megujráztatták vele. Kiválóan abban a jelenetben tüntette ki' komikai erejét, midőn a tábornok előtt áll tele konfúzussal. Nyíregyházi szépen játszott, s hogy dalaival nagyobb tetszést nem aratott, az csak kisebb fokú rekedtségének tulajdonítható. Havasi kifogástalan tábornok, T e k e t e Miksa ügyes Durand volt. A kar ma is össz- hangzóan, szépen énekelt.

Vasárnapon népszínműben mutatták be i magukat derék színészeink. „A Paraszt- í kisasszony“ került színre nem valami

■>r

VÁCZI HÍRLAP.

nagy közönség előtt, pedig megérdemelték volna a szereplők. Az egész darab- ban nem volt egy kivetni való alak sem. Kövess,yné I. Mariska elragadó volt a czimszerepben. Minden dalát taps kisérte. Hej! susogja a szellő a réten . . . (III. felv.) és „Szerettelek sok ideig . . .“ (III. felv.) kezdetű dalaiban pedig ismételten szerencsések voltunk gyönyörködhetni. Rózsáné Katalin ügyesen realizálta a papucskormányt! De reméljük, hogy csak a színpadon. S á g h y n é ismét érzéssel játszott. D e á k Pál F á t o 1 y Gergely szerepében teljesen kivívta a közönség elismerését. Igen tetszett a „De sok falut bejártam kezdetű dala s

a II. felv -ban „Azt hittem én, azt gon doltam . . kezdetűt meg valóságos tapsvihar hálálta meg. M o ó r i ügyes játéka nem lepett meg. Megszoktuk már tőle. Veszprémi mustra falusi gaval lér volt. Kár, hogy szép tehetségének e napon nem nyílt alkalma ragyogni. H e vési igazi falusi ur volt, kit csak töltött káposzta és a pipája érdekel. Egy kis lokális improvizálását zajosan megtapsolták. Palotayjó Sánta Matyi volt.

Kedden a „Czigán ybárót“ adták. Kövessyné I. Mariska S a f f i szerepében olyan volt, mindig: kedves és természetes. „Nincs nyomorultabb . . .“ kezdetű dalát megujráztatta a közönség, valamint a II. felv.-ban a „Nem messze...“ kezdetűt háromszor élvezhettük végig. Bánházy Teréz jól adta Cziprát. Szép vonásait igyekezett lehetőleg előtüntetni szerepének megfelelőleg. Csügényi Vilma ma elemében volt. Szépen énekelt. Kövessy A. kitűnő disznókereskedővé jnaszkirozta magát. Koupléit annyiszor kívánta a közönség hallani, hogy végre is önönmagának kellett figyelmeztetni végső koupléjában a publikumot, hogy mindennek van vége. Havasi F. mint Carneró lovag ügyesen alakított. Nyíregyházi a czimszerepben szépen játszott és énekelt. A többiek is helyt állottak. A közönség ma legalább félig telt házat csinált.

Szerdán „A Szabin Nők Elrablás á“-t nézte végig 20 — 30 érdeklődő, pedig többet is megérdemelt volna. Ágh Ilonáról szinte fölösleges megemlékezni, hiszen aki csak egyszer látta a színpadon, meg lehetett előre győződve, hogy jeles alakítást fog nyújtani. Oly drámai tehetség, aminőben csak ritkán van alkalma vidéki embernek gyönyörködhetni. Szapáry Janka, a naiv ma mutatta be magát először. Egyike a társulat legjobb erőinek. Bánházy Teréz ugyan csak csinos szobacziczus volt! S ághy- n é, mint minden szerepét, úgy a mait is, mély érzéssel, adta beleélve magát viszonyaiba. Veszprémi Jenő szintén jeles drámai erő. Természetesen, routin- nal játszik. Számot tenne a fővárosi színpadon is. Hevesi és Havasi jól adták szerepeiket. Az est hőse ma is K ö- v e s s y volt, aki Rettegi vidéki színigazgató szerepében kifogyhatatlan volt a jókedvben. S z i n a y is, leszámítva egy^kis szögletességet, jól játszott.

Csütörtökön „K ét Róbert“ klas- s i k u s vígjáték került színre. Ezzel, hogy klassikus, — sajnos! — az is meg van mondva, hogy gyér számú közönség jelenlétében. Ágh Ilona már nála megszokott biztossággal, hatásosan töltötte be Edith szerepét. Többet most sem mondhatunk róla, mint eddig. Gratulálunk hozzá a direktor úrnak és . . . S z a p á r i Janka kedves jelenség volt. Nagyon, nagyon jó naiva. Rózsáné Saraht jelesen alakitá. Az aggszüz, aki vizet prédikál és bort iszik, ügyes személyesedre talált benne. K i s Laura ma kapott először nagyobb szerepet, de az a fatális botlás sokat elrontott. Elnevette a javát. V eszprémi teljesen át érezve szerepét, oly természetesen adta a ^szerelmest, hogy hűbben az életben sem lehet. Mester a szenvedések ecsetelésében. M o ó r i az úrhatnám szabót a legutolsó részletig hűen, tűzzel adta. Ki válóan érvényesítette tehetségét a kár- tyázási jelenetben és mint részeg. Kövessy méltó versenytársa volt a közönség mulattatásában. Megkapó hűséggel adta a félénk könyvtárost Macdonalddal szemben. TI e v e s i az angol különcz példányképe volt. Tisztái Miksa, S z i- n a y Lajos, Fekete Miksa, Palotay Gyula szintén ügyeskedtek. Aki látta okvetlenül le kellett vonnia a következtetést, hogy e társulat nagyobb pártolást érdemelne. Ir dp la.

Úti emlékek.

Vácztól— Mátráig.

(Folytatás.)

Elértük Sápot.

Elérzékenyülve akartunk búcsút venni szives kísérőinktől, de ők nem fogadták el a feléjük nyújtott kezet.

— Nem oda Buda! előbb még áldomást iszunk a „szép asszonyánál. Jó söre van . . .

Lehetetlen volt ellenmondani, mert a déli nap minden erejével ellenünk fordult s úgy kiszáritá torkunkat, hogy még lé legzeni is terhűnkre volt.

Hűvös szobába vezettek s pár perez múlva ott habzott előttünk a jéghideg árpalé. A néphit szerint a sör étvágygerjesztő. A chemia tagadja ezt. Sajnálom, hogy ez’ esetben összeütközésbe jöttem a chemikusok tudományával, de igazat kellett adnom a néphitnek. Meg is ebédeltünk tehát patriarchálisán. Zsoldos úr, mint családfő ült az asztal élén s mi, mint jó gyermekei vettük körül két oldalról.

A vidám beszélgetésbe annyira belemerültünk, hogy észre sem vettük, mily nagyot hajlott már azóta a nap az égen.

Dél már régen elmúlt. Józska barátomat nem lehetett többé tartóztatni. Hiába bizonyították mindannyian, hogyPásztóra ma már a madár sem érhet" el. nem tágítottunk. hanem búcsúzni kezdtünk és pedig újra eredménytelenül. Nem hagytak el a jó emberek, hanem eljöttek velünk egész G u t á i g.

Egy óra lehetett. A nap égető sugarakat lóvéit a vidékre. A legkisebb felhő sem zavarta az ég gyönyörű azúrkékségét, mely előtt mintha hamvas fátyol lett volna kifeszitye a nagy mindenségen keresztül. A tn\ öli darabok fölött rezgeti a levegő s a felgyújtott képzelet szinte kereste a délibáb képeit . . . Megfigyeltük a nagy természet életét. Egy hang se volt hallható a messzeterjedö vidéken s mégis valami sajátszerü zsibongás vett korül, mely a légrétegek változásából eredt.

Izzadtan, hevülten másztunk keresztül a kettős hegyen, mely Sáp és Guta között emelkedik s Gutára értünk. Csendes, kis falu terült el szemeink előtt. Lakosai a szomszédos B e r c z e 11 e 1 gyakori érintkezésben lévén, csaknem teljesen megmagyarosodtak.

Még itt sem váltak el derék kísérőink. A jegyző úr még mindig bízott, hogy belátjuk az út lehetetlenségét s a mai napot nála töltjük el.

H. urnák vendégszerető házához vezetett azon ürügy alatt, hogy itt nagyon jo vizet ihatunk s aztán folytathatjuk utunkat. H. ur ugyan nem volt otthon, de azért nem hagyott szomjan veszni az a jó, öreg asszonyka sem, aki ott varrt az ambituson. Tele kancsó bort állított az asztalra s bizony Isten! nem mi voltunk okai, hogy több savanyu vizet ittunk meg, mint bort, hanem a nap heve és — a bor.

Éppen fél három volt, midőn kiléptünk az ősi poita küszöbén s miután még egyszer hiába tett kísérletet a jegyző úr kapaczitálásunkra, búcsúra nyujtá kezét.

Annyira összeszoktunk már, hogy szinte rosszul esett megválni egymástól. Egykét ^ intés még az elhaladók után s az apró^ házak elfödték őket szemeink elöl...

Rövid, agyagos út vezetett Nógrád- Berczel felé. Egyhangú táj húzódott végig oldalunj mellett. De mit törődtünk mi most a vidékkel! A lefolyt félnap minden élménye képzeletünk elé torlódott s u£!y tűnt föl, mint álom! Másrészről pedig a még előttünk álló nagy ut vette igénybe gondolkozásunkat. Hogyan lehetne legyőzni a sok ellenvéleményt? Hogyan lehetne még ma Pásztora érni?

Röpüljünk! — és röpültünk.

Alig telt belé egy negyed óra s benn voltunk Nógrád-Berczelben, mely olyan középpont-féléje eme vidéknek tele úri népekkel. Anynyi kastély talán egy faluban sincs, mint itt. Még kaszinójuk is van. Érdekes látnivalója a közönségesen „b a g o 1 y v á r“-nak nevezett ősi tanyája a Baloghy családnak, mely azonban ma már idegen kézben van. Ber) dig kitudott fogni a bécsi reactionär politikán. :)

Pest vármegye azért, megüresedvén —

5 a Péchy Ferencz mandátuma — 1835.

2 szept. Földváry Gábor alispán elnöklete j alatt közgyűlést tartott s azt Fáy András- r nak — mint már akkor táblabirónak ajánlotta fel.

Jelen voltak „az egyházi rend részéről“: Ocskay püspök, Wagner kanonok, a „főrendek részéről“: gróf Keglevich Gábor koronaőr, gróf Károlyi Lajos és György, gróf Dessewffy József és Aurél, gróf Széchenyi István, Ráday, Beleznay, Prónay, Podmanitzky, Szilassy, Lónyay stb. aztán a „megyebeli táblabirák“ kö zül: Jankovichok, Madarassyak; Patayak, Halász, Bohusz — Okolicsányiak stb. ; „aztán a tisztikar“ s végre (külön meg nem nevezve) a megyebeli két királyi és több városok küldöttei, számosabb „nemes ifjúság“ és „prókátorok“, mely alkalmatossággal :

A „szavazatok beszedésére egy diszes küldöttség neveztetett ugyan, de mielőtt ez feladatához láthatott volna, az egybe- gyült Rendek, azon határtalan bizalomtól lelkesittetvén, melyben magát a köztanácskozásokban mindenkor kitüntetett lelkes polgárok, megyebeli táblabiró Fáy András ur iránt viseltettek, egyes (egyhangú) felkiáltással kijelentették, hogy teljes bizalmukat egyedül csak most említett táblabiró urba helyezik s egyedül

>) Pulszky Ferenez: »Életem és korom.« Budapest, 1880. I. kötet. 134. lap., továbbá p'róf Lónyay Menyhért czikkét: »Gr. Széchenyi István és hátrahagyott iratai«, az 1875. évi »Budapesti Szemle« ///. köt. (15. 10. száma) 134. és köv. lapjain.

csak őt kivánják országgyűlési követ- jöknek“ stb.1)

Fáy hasztalan kérte magát egészségére és házi viszonyaira való tekintetből felmentetni, azt adván okul, a Rendek, hogy érett megfontolásra és lelkes hazafiui állhatatosságra most van a diétának legnagyobb szüksége, mikor az már amúgy is vége felé járna s a közbizalom Táy András személyében osztatlanul összpon tosult, Ő- tehát azt elfogadta.

Erre Fáy felolvasván a Sárközy Imre által magyarra forditott eskü mintát, a melylyel magokat az 1790-diki ország- gyűlés tagjai a haza iránt való tantorit- hatlan hűségre lekötötték, a hitet letette.

Fáy ezek szerint 1835/6. évi telet Pozsonyban töltötte s a követségről szóló jelentését, a mint azt alább a 29 ik lapon látni fogjuk, 1836. junius 13-án terjesz tette elő. ____

Kelnerei az ablakban.

— Bort ide, csak bort, még pedig a javából !

— A leány hadd maradjon.

— Rég kiégett már e vulkán, mely lángolt, a szerelem hevétől.

— Bort ide hát, bort, még pedig a legjavából.

— Hányadik is már e „pisztoly,“ mely üresen néz felém ? Tizedik? Nem. Ennyivel én nem érem be. Számát csak az „öreg“ érzi, és a „fekete macska“ tudja, mely hűségesen ült a szádallóján 38 éven keresztül.

8) A M. T. Akadémia Évkönyvei. V. köt. XIIT darab. Budapest, MDCCGLXIII. 21. lap.

Miért is ma abból a legvénebből ?

Talán, mert a „kaján irigység“ sápadt dämonai ülik orgiáikat, azoknak* kell a javából ? Ó ne hidd !

A „naiv“ a cusus bibendi.

A „naivitás“ és a tüzes bor? Vezess; mutass utat, mely e chaosból kivezet.

Nos igen, és a „pietás.“

Botor legény vagy barátom. Látom, hogy a „fekete macska“ jól megőrzé a „nedű“ erejét, mely eszedet megzavarta.

Tévedsz ósdi elvek tántorithatlan bajnoka. A „nedű“ csak lelkesít, de eszem helyén.

Nem amerikaiassan, magyarossan gondolkodik ez ész, magyarán érez e szív s azért kell a bor, a tüzes bor a halotti torhoz.

Féltelek jó fiú: nem is a „szeszi“ bántja már eszedet; belőled az „élő halott beszel.

Naivitás, pietás és halotti tor, mi kergeti agyadban ez egymással oly idegen lábon álló fogalmakat.

Jöjj jó fiú, lelkednek nyugalomra van szüksége, hogy örökre ki ne aludjon benned az értelem világa.

Szánlak szivemből te ócska bútora a nagy mindenség szalonjának. JSzanlak, mert nem vagy már a mai korhoz való.

Bútor darab vagy már, melyet, mert rozoga, — háttérbe szorítanak, valamely sötétebb helyre, hogy ne lásd, mint szövik az élet függönyei által eltakart ablak fülkékben a társadalmi intrikákat.

_ Mennyire szánlak, ki ámbár szemeid vannak nem látsz, ámbár eszes lény vagy: gondolkodni még sem tudsz.

_ Félre gonosz czélzásaiddal és beszélj egyenesen, hogy érthesselek.

— A „naiv“ — figyelj hát: — őt fájdal mák fogák elő és hosszasan vajúdott, kínos fájdalmai közepette meg szülé a . . .

— De megállj egy pohárral előbb e nemes italból, hogy könnyebben megértsed; mert látom, hogy szemed bizonytalanul tétováz, megérteni nem tudod mondásom mit jelent?

— Hol is hát az a „legigazibb“ melyet még hamissá tenni nem tudott a szőke Duna hullámzó kebele.

— Szaporán, te nefelejts szemű angyal. Szólj csak hangosan! bort ide, bort mely mint a tenger folyjon ma. !

Nem kell itt a biztatás. Magyar vér folyik az ő ereiben, magyar szív dobog keblében. Tudja már, hogy halotti tort bor mellett kell megülni.

— „Kelnerei az ablakban“ készen áll a szin bor: hogy bánatot enyhítsen, bút felejtessen.

így ni! Hol is hagytam el? Igen a „naiv“ megszülé gyermekét: a pietást; és tudod czimbora, hogy minő lett szülötte ?

Beszélj kérlek, tudom már most, hogy belőled a szánalom szól.

Gyenge, vézna az élethez kevés reményre jogosító csecsemő.

Ápolója nem volt, megszántam őt; orvosolni akartam, gyöngéden gondozám, mert jussom volt hozzá, hiszen véremből való, hiszen magyar vér csergedezett ereiben.

És képzeld bánatom. De nem ; sírj előbb, zokogj bánatodban te is, mert neked is gyermeked volt.

Anyja a kaczér „naiv“ szándékosan ki tette őt az idegen emberek küszöbére, hogy ott veszszen el, hogy haljon meg a drága csecsemő, mert hiúsága úgy kívánta.