Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1888-09-02 / 36. szám
HÍRLAP. Szeptember hó 2. Vácz, 1888. A bankett. Az 1 frt 50 kros terítékekhez a községháznál emelt zöld sátor alatt mintegy 100 an ültek le. Ott láttuk a vidék minden előkelőbb családját. A helybeli és vidéki földbirtokosok, hivatalnokok s gazdatisztek közöl tán egysem hiányzott. Tósztokban meg pláne nem volt hiány. Legelőször dr H o m o n n a y F. túrái körorvos, a szoborbizottság elnöke, a királyt éltette. Utánna B ossányi L. emelt poharat a király és haza boldogulásáért. Ismét ő éltette a nap hőseit : Homonnayt, Szegedit és Pászkayt. — N á n a y Andor turini nagy hazánkfiát, Kossuth Lajost; majd ismét B o s s á- nyi Palatínus Jóskát (József főher- czeg); Homonnnay pedig Bossányit éltette. Rolf Kamii Majthény i István Vácz képviselőjét, majd Kapczy Vilmos gödöllői főszolgabírót üdvözölte melegen s végül a jelenvolt hölgyek tiszteletére koczczinfott. Bossányi negyedszer is fölvette a poharat s a Majthényi és a saját választói jóvoltáért ürítette ki. Rendkívüli hatást keltett egy levél, melyet az ebéd végén Szegedi Albert olvasott föl. E levelet M á n y o k i Tamás ref. lelkész küldte ez alkalomra Hornon- nayhoz, mint elnökhöz. Oly szép e levél, hogy lehetetlen szószerint nem közölnünk, íme : „Tekintetes Elnök Úr! Tekintetes Bizottság! Sivár jelenünk s csak halvány reménysugarakból szőtt jövőnk szomorú látkö- réből érzelmeinek tápot meríteni a magyar szív ösztönszerüleg visszahajlik a múltba, hogy történetünk dicsfénytől ragyogó ivezete alatt megedzve kitartást nyerjen a válságos jelenre és élő reményt egy szebb jövőre. De hol találja fel történeti múltúnk ezen ragyogó ivezetét, melynek a drága emlékezet Cyprus lombjaitól beárnyalt szentélyében magát a fáradt szív kipihenje ? És midőn a honfiú érzelmekben hű magyar szív Veszta-lángja kétfelé, mélyen benyulik az emlékezet és remény országába, hol vannak a Memnon-szob- rok, melyek tiszta kezek érintésére zengő harmóniával enyhítik a jelen keserveit?! Ott vannak, hol a hazafiúi érzület — mint Kárpát csúcsain a napnak tüzarcza kigyúlván — fölemelkedett lélekkel emlékoszlopot állít a lezajlott múlt dicsőítésére ; hogy még a történet múzsája annak oldala mellé lépvén azt tetőtől talapzatig megvilágítja : a jelenkor nemzedéke atyái lelkes tetteiből nemes ger- jedelmekre hevülni tanuljon, tanuljon hazát szeretni. Themistocles a marathoni győző oszlopánál s'irt; Caesar könyekkel öntözé Herakles szikláit; a helvét elvándorol a waldstädteni tóhoz s belépve Teli kápolnájába lángoló kebellel imádkozik a szabadság Istenéhez ; a szabadságért meghalt Skólt Wallace szobrára ezt írták honfitársai : Nunquam servili sub nexu vivito fili ; még az önző angol is kalapot emelve közelit jelesei emlékoszlopához s ott hideg kebelét átfutván a haza- szeretet felkiált: Blest Isle! with matchless beauty crowrid ! . . . És mi Magyarok ? Úgy látszik, mi is ébredezünk. Állanak már emlékoszlopok hazánk azon terein, hol a lezajlott szabadságharcz alatt a honfiak drága vére folyt s mert önök is egygyel szaporítják azon jelkövek számát, melyeknek fénylő zenithjéről dicsőség sugárzik reánk, üdvözlöm önöket tisztelt honfiak! én, mint a kinek véréből szintén ivott Túrának hullámos homokja s mert a Károlyi huszárezred háromszinő lobogója alól Krisztus zászlaja alá térve Péterrel együtt egykor véres kardom hüvelyébe visszataszítva már csak bocsánatot és békességet hirdetek : megáldom azon sirt, mely azon ádáz csatában körüliem elhullott vitéz bajtársaim hamvait takarja; megáldom az önök érdeme folytán létesült — szivemhez az emlékezet aranyszálaival kötött — ama honvéd-emlékszobrot, mely a honfiúi kegyelet örök zöld folyondá- raival beövezve és védve, álljon hosszú századokon által, mint a szabadság vér rel szentelt oltárképe. Járuljon ahhoz a jelen ifjabb nemzedék tanulni érezni honfifájdalmat, tanulni, szeretni a hazát. Járuljanak ahhoz még a késő unokák is, hogy annak emlékénél epedve és lobogva álmodozzanak a 48-as honvéd dicsőségéről, kik kezöket égő sebeikre szorítva, mig harczoló bajtársaiknak megtört szemeikkel egy utolsó „Isten hoz- zádtoku,at intettek, nemes leiköket ezen kiáltással lehelték ki : Éljen a haza ! Tolnamegye Nagy-Székely, 1888. aug.“ Homonnay indítványára e nemes bajnoknak üdvözlő táviratot küldtek s levelét megköszönték. Csaknem egész ebéd alatt egy jól összerótt czigánybanda Ivossuth-nótákat játszott. A táncz. Valamire való ünnepélyt táncz nélkül nálunk szintén oly nehéz elképzelni, mint kalapot a karimája nélkül. Tervezve úgy volt, hogy ebéd után a fiatalság átvonul a kaszinóba s ott tán- czolhat, a ki akar; de a községháznál nem lesz táncz. Hanem a jókedv akkora lett mindjárt ebéd után s a czigány olyan talp alá valót húzott, hogy a kisértés nek nem lehetett ellenállani. Egy elkezdte a többi folytatta. S azután már kinek vAczi lett volna kurázsija a vigságnak véget vetni ? A sátor kiürittetett s lett belőle tánczterem. Az első négyest 25 pár tán- czolta (ez a szám persze a vidéki mulat Ságoknál legalább 4-szer annyit numerái). A díszes hölgykoszorú nehány rózsáját s bimbóját bemutatjuk. Ott voltak : Rolf Kamilné, Harmos Sándorné, Ben- csik Józsefné, Bende Dezsőné, Fekete Sándorné, Huber Lajosné, Márhez Alá, josné, Pollner Sándorné, Szegedi Albertné, Mazanecz Vinczéné, Guba Imréné, Lak- ner Sándorné, Schöpf Lőrinczné, Nánay Andorné, Pászkay Isvánné, Weiszkopf Vendelné, Megyeri Mari, Márhez Margit, Stomszky Viktorné és leánya Emma, Tóth Iza, Dezsényi Anna és Margitka (a kis aranyos), Mazanecz Irma, Guba Mariska, Domoszlay Irma, Horváth Her- min, Majer Aranka és Jolán, Hotowy Irma, Paulovics Ilona és Berta, Fran- csek nővérek stb. stb. Csak éjféltájban kezdett oszladozni a társaság, de többen ott maradtak és mulattak kivilágos-kiviradtig. Tóni. Levelezés. [Utügy. — Phylloxera. — Búcsú.] Fóth, augusztus 27. A közlekedésügyi minisztériumban közelebbről Baross miniszter elnöklete alatt szaktanácskozmány folyt a közmunka ügyében. Örvendetes hir ez mindama vidékekre nézve, a melyek a közmunkának mai, már önmagában magát túlélt és a gyakorlatban igazságtalanul alkalmazott rendszere mellett rendesen a rövidet húz ták. Valóban idején van, hogy közmunkaügyünk reformjával összes utügyünk egységes és igazságos szabályzás által a kultúra és anyagi jólét igényeihez képest átalakíttassák. Banális, de minden kételyt kizáró igazság, hogy a mi szolgálatot országos vagy világforgalmi szempontból a vasút tesz, arra megyében s a községek területén a közutak hivatvák. Hogy a mostani rendszer mellett, mily távol maradtak e hivatás betöltésétől itt a főváros kellő közelében a legsajnosabban tapasztaljuk. A Veresegyház fóthujpesti megyei ut egyike a legélénkebb közlekedési vonalaknak. A váczi felső és alsó járásnak nem kevesebb, mint tizenhat községének közlekedési ere a fővárossal. A vácz-budapesti és vácz-aszódi, a budapest-aszódi országutak együtt véve sem örvendenek oly élénk forgalomnak, mint e megyei ut, kivált nyári időben, midőn az élelmi szert, zöldséget, gyömölcsöt szállító kocsik hosszú sorai a legsűrűbben érik egymást e vonalon. A Rákos-Palota és Újpest közt lévő részét pár év előtt tűrhető állapotba hozta a megye. De aránytalanul nagyobb része kimondhatatlanul elhanyagolt állapotban van, sok helyütt nemcsak kocsié marasztó, de valóban életveszélyes a szó legszorosabb értelmében. Remélljük a megye elvégre valahára tudomást vesz a tizenkilenczedik század közlekedésügyének a főváros közelében kiáltó gúnyára lévő ez állapotról és eleget tesz a vidékünkön keletkezett mozgalom azon méltányos intentiójának, hogy ez útvonal a közforgalom igényeinek és a rajta közlekedő községek által fizetett közmunkaterhének megfelelőleg, végre- valahara járható állapotba hozassák. Addig is ajánljuk a váczi alsó és felső járás, annyi községének anyagi érdekébe vágó ügyet a gödöllői és váczi járás országos képviselőinek: Bossányi László és Majthényi István uraknak hathatós pártfogásába. Szomorú újdonságul említem fel, hogy a phylloxera a fóthi Somlyóhegyen is megkezdte és eddig minden óvintézkedéstől háboritlanul folytatja pusztítását. Maholnap ő szüreteli szőllőnk hires levét, melyet a „F ó t h i D a 1“ költője hallhatatlanul megörökített s melyet egykoron azon hatósági kitüntetés ért, hogy ő szolgáltatta Pestmegye viczispán- jainak évente kijáró konvenczióborát. Búcsúnk az idén is ép oly látogatott és vig volt, mint az előbbi években. A fővárosból és a vidékről egybegyült publikumban. mézeskalácsos sátrakban, zajban, zenében, jó kedvben nem szenvedett hiányt. Az ájtatos hívők nagy része kiszorult a zsúfolásig megtelt templomban, melyben a szentmisét, püspöksüveg alatt a Karlsbadból ez alkalomra súlyos betegen is hazajött helybeli praelátusapát Somhegyi József végezte, a talpraesett alkalmi szónoklatot Mogyoród éke- senszóló papja Szedaglovics József tartotta. Hogy az egyházi szertartások után a szokásos búcsúi bálok sem maradtak el, természetes. A többi közt a helybeli iparosok igen sikerült tánczmulatságot rendeztek, melynek vigsága csak másnap délben ért véget. A sok szép tánczosnők sorában ott láttuk D ö b r e y Rózsikát, Kjebecz Katiczát, Csermák Rózát, D ö b r e y Ilkát, V a n c s e k Jankát, Oberzauser Mariskát s. a. t. E névsor soraimnak legékesebb befejezése. Tülkös. Színészetünk. Végighallgattunk hét-nyolcz előadást. A közvélemény teljesen meg van elégedve mindegyikkel, sőt inter pocula azt is bevalljuk, hogy ilyen jól összeválogatott társaság még ez ideig nem játszott V á c z o n s mégis szomorúan kell konstatálnunk, hogy az aréna kong az ürességtől. „Sokszor csalódtunk már a színészekben!“ Igaz. De az előítélet csak addig jogosult, amig meg nem győződünk annak helytelenségéről. Azt pedig ma már a Fáy András követsége. )I. Közlemény Fin dura Imrének: »Fáy András élete és müvei« czimü munkájából.) Az 1832/6-iki pozsonyi országgyűlésen, annak utolsó ülésszakán, Fáy, mint Pest vármegye követe jelent meg. A Kossuth által kiadott „Országgyűlési Tudósításokéban hasztalan keresi az ember Fáy beszédeit, a diétára vonatkozó emlékiratokban is hiába kutatja Fáy szereplését. Rövid volt nagyon s valóban, ha nem volnának oly fontosak azon tárgyak, a melyek fölött és a melyekért Fáy magának Pest vármegyének közgyűlésein szónoki tehetségének egész dialektikáját latba veté, e munkában elég leend vala fölötte röviden napirendre térnünk. A pozsonyi országgyűlésen hozott tör- vényezikkek között különösen három foglaltatik olyan, melyek Fáyt a szó szoros értelmében államférfiuvá avatták, ilyen a 3-ik czikkely: „A magyar nyelvről“, a 26-ik: „Egy állandó hídnak Buda és Pest közötti építéséről“, végre a 41-ik: „A Pesten országos költségen felállítandó nemzeti játékszínről.“ A többi, a közigazgatásra és igazság szolgáltatásra vonatkozó ügyek közül még némileg az úrbéri kötésekről szóló volt az, a mi l'áyt foglalkoztatta. Mielőtt az ez irányban kifejtett mozgalmakat ecsetelnénk, szükséges, hogy a bécsi kormány politikájának irányáról mondjunk el egyet mást.' Már az országgyűlést 1825. január 3-án kelt kir. levél világosan bizonyította, hogy a bécsi udvar felhagyott azon szándékával, a mely a magyar alkotmányt a leglényegesebb pontjaiban mellőzni s a nemzet jogait törölni akarta s a II. József alatt megkisérlett absolutismust hozni be, a melynek értelmében hazánkat a német és szláv örökös tartományok mintájára kormányozták volna. A kényuralom elvei és eszközei azonban igen is megvoltak s ezek foganatosítása foglalta el nemcsak a harminczas. hanem a még reá következő évtized politikáját is. Az ország sérelméi fölött való viták már az előző országgyűlésen egy teljes hónapra terjedtek, a német tanácsosok különösen pedig herczeg Metternich ellen, keserű kifakadások hallatszottak, azokat az úgynevezett „hazaárulókat“, a kik magyar tisztviselő létökre ama „törvény- sértésekre“ vállalkoztak, a melyeket a kormány rendelt vádalá helyezést sür gették, a kiket Nagy Pál heves szónoklatával a nemzet és közvélemény itélő- széke elé állított. 1833-ban „Ingratis servire nefas“ jeligével egy politikai röpirat jelent meg „A magy. nemzet sérelmei“ czim alatt, a mely kéziratban igen el volt terjedve s homlokzatot szándékozott a kormány ellen emelni s a fennálló bajok gyökeres orvoslását követelte s egyenesen kimondta, miszerint az ország fejedelme a hazában tartozik lakni, a király — úgymond — az .alkotmány erejénél fogva azonnal lemond, mihelyt az országgyűlés enger dehne nélkül az országon kívül mulat stb. A ministerek, az ország zászlósai, a főispánok, a világi és törvénykezési törvényszékek elölülőit, az érsekeket, püs pököket, a hadsereg valamennyi tisztjét az országgyűlés válaszsza s ha a király a jóváhagyás végett hozzá felterjesztett tábla végzéseit nyolez nap alatt válasz nélkül hagyná, eo ipso törvénynyé váljanak, a melyeknek maga ő felsége is engedelmeskedni tartozzék,1) szóval magában foglalt az sok mindent, a mi azt bizonyítja, hogy valódi hazafinak csak azt tekintettük, a ki minél nagyobbat tudott mondani s a nép azt, a mit valaki mondott, tett gyanánt volt hajlandó te nteni. Péchy Ferenczet maga hívta vissza a vármegye, azon oknál fogva, hogy a követi utasításokat meg nem tartotta. “Volt kezemben Péchy F. lemondó levele — úgymond Zichy Antal — mely ben I-mae 9-ra 2) hivatkozva panaszkodik, hogy kihallgattatlanul s igazságtalanul ítéltetik el, minthogy utasításától, soha semmiben sem tért el.“ Sajátszerü saty- rája a sorsnak, hogy a papír, melyre Péchy lemondó levelét irta, különbözik a többi ügyiratoktól: félivenkint két két viznyomatu medaillon van rajta a kétfejű sassal és Ferencz császár mellképével, eme körirattal: „fis lebe Kaiser Franz Deutschlands Befreier“. Észre vette-e a vármegye a viznyomatot, ez iránt fel nem világosit Zichy csak annyit mond, hogy a megye rendei a lemondást azon világos kijelentéssel igtatták a jegyzőkönyvbe, ') »Tört. Lapók« 1874. I. évi. 15. sz. 231. lap. 2) A M. Tud. Akadémia Évkönyvei. XIX. köt. II. darab. Budapest, MDCGLLXllI. 13. lap. hogy a követet „különben is revocálták volna.“ De ha a megye visszahívta követét, a kormány sem maradt tétlen. Kölcsey már 1833 iki febr. 28-áról tudatta, hogy folynak ellene a titkos vizsgálatok s ugylát- szik erre vonatkozólag irta jul. 18 án br. Wesselényi Miklóshoz : „Igen is, édes Barátom, e föld gyermekeinek nagyrésze irigy és gonosz; de mit tegyünk velők ? így bántak ők a világ legnagyobb embereivel ; igy saját jóltevöikkel mindenkor — — — diram qui contudit hydram Comperit invidiam supremo fine domari, — úgymond Horátz apánk s úgymond a mindennapi tapasztalás. A ki azért, tesz jót, szépet és nagyot, hogy hálát arasson az czélját elveszti s kénytelen leszen, mint Talbot halála óráján, átkot mondani mindenre, ki éltét valami jóra, valami nemesre szentelé.“ ‘) Pulszky Ferencz ezen mozgalmakat a gróf Reviczky Ádám gyöngeségének és magyarságának, meg a Széchenyi irodalmi fellépésének tulajdonítja, az elsőt elmozdította az udvar s helyébe kanczel- lárrá gróf Pálffy Fidélt, alkanczallárrá pedig Bedekovichot nevezte ki, a kik közül egyik sem tudott magyarul s nem dicsekedhettek azzal, hogy saját eszméik volnának, minden érdemük abból állott, hogy se herczeg Metternich, se Lajos főherczegnek ellent nem mertek mondani. Széchenyi pedig oly simán és ügyesen vitte politikai missiéját, hogy azzal min') Töri. Lapok, 1874. dor/., (i án I. óvf. 36 szína 573. és köv. lap. A „Yáczi Hírlap“ tárczája.
