Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1888-09-02 / 36. szám
» IL ÉVFOLYAM. P 36. szám. VÁCZ, 1888. SZEPTEMBER 2. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKÉ TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési ára: helyben házhoz hoidatással, vagy a vidékre postán való elküldéssel egész évre ........................................ <> fit — kr. fél évre ............................................. . » — » negyed évre ....................................... 1 » 50 » Egyes szám ára 10 kr. — Kapható a kiadóhivatalban. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Vácz, Duna-sor 587. s^ám alatt. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, az előfizetési pénzek, hirdetési dijak és hirdetések. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések : sora (négy hasábos garmond sor) ............... Nyilt-tér: sora HO kr. Bélyeg' illeték : minden beigtatásnál ..................... A nyugta-bélyeg külön fizetendő. Tisztelgés a püspöknél. A »Vaczi Első Általános Ipartársulat« í küldöttsége Re it tér István elnök ve- 1 zetése mellett tegnap (szombaton) d. e. 11 órakor tisztelgett Schuster Con- 1 j stantin dr. püspöknél, hogy hódolatá- [ nak kifejezése közben átnyújtsa neki » ! azon díszes albumot, melyben a társulat ) disztagjává történt egyhangú meg- f választatásáról szóló közgyűlési határo- i zat és ennek kapcsán készített üdvöz- l lő felirat foglaltatik a társulat tagjainak aláírásával ellátva. Reitter István elnök meleg szavakban ; adott kifejezést azon hálának és ragasz- 1 kodásnak, melylyel nagylelkű püspöke i iránt, — kiben mindenkor legnagyobb jóltevőjét és legerősebb pártfogóját üdvözölheti, — a társulat viseltetik. Schuster Constantin dr. püspök i igen szívélyesen fogadta a küldöttséget; örömmel vette át a disztagsági okmányt tartalmazó albumot; s bizalomgerjesztő i * készséges leereszkedéssel köszönte meg a társulatnak iránta tanúsított figyelmét. Őszinte szivének mélyéből jött lelkesítő beszédében rámutatott azon nehéz, de annál áldásosabb kettős feladat- [ ra, melyeknek betöltése a társulatot a ^társadalom leghasznosabb intézményévé teszi. Első feladatával: »hogy a város önálló iparosait az ipar és iparosok általános érdekeinek hathatós támogatása végett tömör oszlopokba gyűjtse egyben tagjait a folyton haladó kor követelményeinek felismertetése által az ipar folytonos fejlesztésére sarkalja, lelkesítse,« — édes hazánk ügyének tesz kedves szolgálatot. Második feladatával: »hogy megbetegedett szegényebb sorsú tagjainak és ezek támasz nélkül maradt családjainak szükségükben enyhítő segélyt, vigasztaló reményt nyújt,« — a legszebb keresztény kötelességet gyakorolja, az emberiségnek tesz szolgálatot. Ezek után kijelenti, hogy azon tisztességes társulatnak, mely ilyen kettős kötelesség betöltését tűzte ki áldásos működése feladatául, a mai naptól kezdve örömmel lesz tagja, mert önmaga is a legnagyobb készséggel támogatja azon törekvést, mely édes hazánk iparának megerősbitésére irányul és szives készséggel áll azok sorába, kik szegényebb sorsú embertársaink szükségének enyhítésére gyűjtik megtakarítóit filléreiket. Röviden utal azon kedvezőtlen arányra, melyben országunk összes kivitele a behozatallal szemben áll. Ha évről évre kénytelenittetünk többet behozni, mint. a mennyit kivinni képesek vagyunk, ha eként az egész ország évről-évre veszt termelvényein : akkor elhárít- hatlanul beköszönt a teljes elszegényedés ideje. Hogy ez soha be ne következzék, arra kell törekednünk, hogy országunk kivitele átlag megüsse a behozatalt; sőt ha alkalmunk nyílik, érdekünkben áll, hogy kivitelünk, ha nem is mindenfelé, legalább egy bizonyos irányban túl lépje a behozatal főösszegét. Minthogy az arány kedvezőtlenségét leginkább az iparczikkek bőséges behozatala okozza: arra kell törekednünk, hogy oly iparczikkeket készítsünk, melyekkel országunkból az idegent teljesen kiszoríthatjuk. a'/Ari nem L'vőzi eléggé kérni, buzdítani, ösztönözni iparosainkat, hogy ezek czikkeik előállításánál azok tartósságára és csinosságára mindenkor kellő gondot fordítsanak; mert ezáltal nemcsak önmaguknak biztosítanak állandóbb keresetet, hanem a honi ipar jóságának emelése által az általános nemzeti va- gyonosodás terén a hazának is szolgálatot tesznek. Meghallgattuk a püspököt s épültünk hazafias szavain. Legyenek azok szentül bevésve mindnyájunk keblébe. Kövessük azokat tettekben is és a kettős feladatot szentül be fogjuk tölteni. Dunai Szél. Szoborünnep Túrán. — Eredeti tudósítás. — Mint egy rövid, kéjes álom, úgy tűnik föl előttem e túrái ünnepély. Az aljasságig önzésteli napjainkban, midőn a furfang az élés mentora, anyagi haszon majd minden tett rúgója, midőn az embereknek még reményében is a rög él, összes gondolataikat a pénzszerzés irtózatos vágya nyűgözi le: csoda-e ha még a valót is álomnak hiszszük, ha az a kor szellemével nem vág össze ? És mégis igaz ! Túra község és vidéke oly ünnepélyt inszczenirozott, mely az ország becsületét emeli. Mintegy harmadféléve indult meg a hazafias mozgalom a szabadságért vivőit túrái csatában elesett honvédek emlékének szobrot emelni. A kimondott szót tett is követé s a szép czél csakhamar elérve lön'. A szobrot múlt vasárnap (aug. 26-án) ünnepélyesen lelepezték. Az ünnepélyre vonatkozó tudósításaink a következők: A leleplezés. Délelőtt 10 óra után Túrának ap- raja-nagyja és az egész vidék intelligen tiája a Rákóczy induló hangjai mellett háromszinü lobogókkal vonult a községházától a hozzá közeli térség közepére állitott szoborhoz. Itt a „Hymnusz“ el- éneklése után dr. Homonnay Ferencz, a szoborbizottság elnöke állt föl a szobor mellé s egy igen sikerült beszédben leirta röviden a túrái csatát, a szobor eredetét s átadta a szobrot a hatóságnak, mely hivatva lesz annak kellő tisz- letben tartására ügyelni. Az elnök „hulljon le a lepel“ szavai után mozsárlövések és hosszantartó éljenzés között megjelent a szép emlékkő. Mind a négy oldalán márványlapok vannak beillesztve a következő arany- betűkkel : (a déli oldalon) A. Túra határán 1840. jul. 20-án vitézül elesett Szele Andor huszár őrmester és 17 hős társ a emlékének. (A keletin:) A hazáért vérzettek el. (az északin:) Emelte a. kegyelet 1888. évben. (A nyugatin :) Győzött az eszme, szabad a haza ! Az elnök beszéde után P á s z k a y István túrái jegyző lépett a dombra s igen szép és hatástkeltő beszéddel vette át a szobrot a hatóság nevében. Ezután a diszszónok Szegedi Albert Valkó község jegyzője, (ki egy évvel ezelőtt már egy pályanyertes szakmüvével keltett országos feltűnést) állott a szobor mellé. Beszéde a következő : Véreim, honfiak ! Dicső idők emlékének behatása alatt állok. Felmerülnek lelkemben egy fényes múltnak dicső emlékei és a honfibánat felszáradt könyei után hazafiúi lelkesedés, a nemzeti önérzet büszkesége tölti el egész valómat, Látom e hazát a múltban vész s vihar között, látom e nemzetet harcz s békében, bár lesújtja lelkemet a keblén sokszor dúlt sorvasztó belviszály átka s megtörik szivem az elnyomatás évszázadai alatt, mégis mélyen érzem bensőmben a nagy, a fényes, a dicső múlt emlékének lelkesítő nyilvánulásait. Ma már ezer éve annak, hogy honfoglaló őseink Munkácsnál megállapodtak; egy ezred éve vallja már honának a magyar a Duna, a Tisza közeit, az alföld rónáit, a Kárpátok bérczeit a Királyhá- 1 gót innen és túl. — Egy ezred éve küzd j itt e nemzet jó és balsors között és tiz- szer százév tanúbizonysága szenvedéseinek és boldogságának. A honalkotó hősfejedelmi vezér dicső emlékét nemes kegyelettel őrizzük szivünkben s a harczi vitézség, mely biztosította részünkre e hazát — egy szent király jogara alatt, kinek áldást osztó, fenséges jobbját a nemzeti kegyelet vallásos érzülettel őrzi, —- megszelídítve a keresztény vallás szent igéivel: eszményképünkké vált. E lefolyt ezredév igazolja legfényesebben e hon s e maroknyi nép létjogát, tanúsítja a legbehatóbban állami függetlenségének jogosultságát; pedig hányszor állott e tenger idő alatt e nemzet az Örvény, az elbukás szélén ?! Lelki szemeim előtt megjelenik a menekülő, a földönfutó király s feltárul előttem a borzasztó kép, melyet a tatárjárás vad irtózatossága nyújt; hallom Mohácsnál 300 ágyú dübörgő bömbölé- sét, mely hazám díszét, virágát teszi rommá, megsemmisíti évszázadokra nemzeti függ-etlenségét s halálba kerget egy ifjú királyt. De nem. az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért ... a leghatalmasabb, a magyarok mindenható istene végtelen kegyelmében megóvta e hont a régelbukástól, . . . védőkart nyújtott lankadó küzdelméhez és újra s újra felvirult dicső s nagy királyok jogara alatt, e hon — virányain. — Nagy Lajos alatt három tenger hullámai voltak határai dicsőségének s az igazságos Mátyás e hont a hir s a dicsőség legmagasabb fokára emelte ; külhatalmalc keltek versenyre barátságáért s félvilág rettegte fegyvereit. A felkent király lett édes atyánk s mi g'yermeki szeretettel, alattvalói hűséggel érte vért s életet áldoztunk. — A felkiáltás „moriamur pro rege nostro“ cseng füleimben s szivemben átezikázik a kéjes érzelem, hogy e nép felkent királyával összeolvadt, egybeforradott. Egy ezredév tanúja már e dicsőségnek, . . . pedig e hosszú századok alatt, e sokat hányatott nemzet nem egyszer védte karddal kezében függetlenségét, küzdött szabadságáért annyit, mint a mennyit a világ összes nemzeteinek egyike sem ; védbástyája lett a kelet betöréseinek s a vérbe áztatott keresztet tartá gátul a barbárság ellen. Midőn pedig a culturális fejlődés szabad szelleme a jelen században e hazán végig szárnyalt, a feudalismus lanczai csörögve hulltak alá, megérté lelke a haladó kor intő szózatát s a szabadság isteni eszméjének oltára előtt buzgó imádság epedez száz ezrek ajakán. A nemesség önként s egyhangúlag törli el a jobbágyságot, osztályérdekének rovására megszünteti a robotot, a dézs- mát az úrijogot s szabaddá teszi a föld népét; az alkotmányos felelős kormány törvényes úton törli el az ősiseget kimondva a közös teherviselés elvét, életre hívja a szabad sajtót és mindezt egy jó király szentesíti, törvényerőre emeli. A békóitól megszabadult szabadszellem, a megizmosodott köz és egyéni szabadság, a megtisztult és megnemesult közvélemény üdvriadal közt fogadja a királyi kegyelem e kitüntető bizalmat. De hah! mi az? . . . Vészfelleget látok feltornyosodni hazám politikai láthatárán ; Ézsau kezét látom, mely e nem zet és királya között ápolt bizalom kap csait töri össze és révedező tekintetem egy törvénytelen testületen akad meg, mely hazám törvényes jogait, alkotmányos szabadságát siet porrá zúzni?! A zsarnokság zsoldosai már gyülekeznek határainkon s a pártütő Jellasich gyáva hordáit hozza óh hazám! te ellened. De átnyilallik egy szó e hazán és fel villanyozza a nemzetet. Fegyverre honfiak! Hiv a megtámadott haza, vijja vissza őshazánk szabadságát karunk ! És e kimondott szót megtestesülés követi. — Gyermek és agg, ifjú és férfi rohan a honszabadság kibontott nemzeti zászlaja alá. — A gyermek elhagyja iskoláit, el a gondos anya ápoló kezét, a szerető ifjú kibontakozik a kedves ölelő karjai közöl és a férfi köny nélkül távozik a hű nő oldaláról. — Az isteni szabadság hevíti hős kebleiket s a gyenge ifjúból válik erős férfi, a félénk gyermekből bátor harezfia s a megtört aggból törhetlen hadoszlop. A földből nőnek ki győzhetlen seregek, békés polgárok lesznek rettenthetetlen zászlóaljakká. Ezrenként siet e nemzet az örök szabadság dicső harezmezejére és a nemes el szántság honol kebleikben: győzni vagy meghalni. És elmentek csatára, vittak s ha dicsőn elvérzettek: új hősök szállottak a síkra helyettek. Dicső volt a harcz, csatájok a védelmezett népjog csatája. — Eélistenekké váltak névtelen hősök és karjaikat a nemes lelkesedés legyőzhetetlenné tette. Lángbetűkkel van feljegyezve a történelem legfényesebb lapján, a hol fegyvereiket diadalról-diadalra vitték. S a vég ? ! . . . Ah a vég ! De nem, a vég sem lehetett más ; óh! hisz annyi hű kebel szakadt meg e honért. De hozzád fordulok te leleplezett emlékkő ! Légy évszázadokon keresztül ékesen szóló oszlopa a megdicsőült névtelen hősök magasztos tetteinek, légy tanúbizonysága, hogy a mai hálás utókort a szabadságnak ugyanazon szelleme lengi át, mint azokat, kik kün Haraszton kopár lant alatt csendesen nyugoszszák álmaikat. — Regélj utódainknak egy felejthetetlen fényes múltról, beszélj dicső honfiak önzetlen honszerelméről, lelkesítsd csügge- désökben, bátorítsd az ingatagokat, hogy e szent honért s a szabadság dicső eszméjéért áldozni, szenvedni s meghalni tonuljanak. Mi pedig, kik ez emlékoszlop leleplezési ünnepélyén megjelentünk, tegyünk szent fogadalmat, hogy a szabadság lelkesítő eszméjét örökké megőrizzük ^sziveinkben s hogy a dicső múlt példáiból elsajátítsuk a hazaszeretet azon magasztos érzelmeit, melyek nem engedik meginogni kezünkben a vérkeresztségen di csőén átment szent lobogót. »Mindenható egyezség Istene, Ki összetartod a világokat, Engedd, hogy bármi sorsnak ellene Vezessen egy nemes s nagy gondolat: Hogy nemzetünknek mindenik nyomára Ragyogjon hir s dicsőség sugára.« Ez őszinte hévvel és közvetlenséggel elmondott beszéd leírhatatlan hatast idézett elő. A szónok zajos éltetese s a „Szózat eléneklése után Bossányi László, a gödöllői kerület képviselője szónokolt s erősen állította, hogy noha sok ünnepélyen részt vett már mióta él, de oly lelkesülést, mint most Túrán, még sehol sem tapasztalt. (Elhittük neki). A Rákóczy-indulóval ismét visszatértek az ünneplők a községházához, hol diszebéd következett.
