Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1888-08-12 / 33. szám

VÁC ZI HÍRLAP.

véli, minden oly intézkedés, mely heti vásárunk forgalmát rontja, világos kárunkat okozza.

Kereskedőink és iparosaink az utóbbi időben mind hangosabban panaszkodnak bevételeik folytonos csökkenése felett, aminek közvetlen okául hetivásáraink forgalmának következetes csökkenését állitják. Es igazuk van.

Mi a forgalom csökkenését h ár o in- rendbeli visszaélésre vezetjük vissza, melyek a vám- és h e 1 y p énz- szedés, a vásári rendtartás és a gabnavásárlás körül követtetnek el.

Hogy mi igaz, mi nem igaz a dologban, azt nem tudjuk, de annyi tény, hogy a sorompóinknál űzött vám- és helypénzszedés ellen mindennapos a panasz.

Lenesé Sándort, a haszonbérlőt tisztességes, becsületes embernek ismerjük. Akaratával nem történhetnek visz- szaélések a vidék szegény földműves népének kárára. De nem is áll érdekében a megengedettnél nagyobb dijakat szedni, mert azokkal elijesztené a vidék közönségét, melytől bevételeit várhatja.

Akár jogos azonban, akár nem a vidékiek panasza, a felett mielőbb tisztába kell jönnünk, ha csak kárunkat nem akarjuk. Városunk közönségének is, meg a haszonbérlőnek is egyaránt érdekében áll az e részben keltett aggodalmaknak őszinte fellépéssel való eloszlatása.

A másik baj már sokkal szembe tű- nőbb.

Heti vásárainkon senki sem biztos, hogy mely perezben esik kára vagyoni jogaiban és mely perezben támad tátik meg személyes szabadsága. És ki hinné azt, hogy vagyoni jogainak és személye szabadságának legnagyobb ellensége: »a rendőrség?« Háti kosarak és tejes köcsögök felrugdalása oly csekélységek, melyekért szót sem emel a megsértett jogérzet.

De midőn a verőczei és nagymarosi nyaralók ketten-hárman össze állnak, hogy egyikök cselédje által a váczi heti

Vác z, 1888.

hogy hozományának tulajdonítsam, miszerint újból menyasszony.

Engedje meg, hogy — miután hozománya árán megmenekülve adott szavától — én az én egyetlen drága kis menyasszonyomnak nevezhessem.

Miért van az, hogy a szegény kis ibolya az erdő mélyében a nap éltető melegét óhajtja, a napba tekinteni még sem mer soha ?

Szerénysége nem bírja el a túl áradó jótéteményt a nap egész hevét, elhervad tőle megsemmisül benne. 0 csak részese akar lenni, de nem birja meg az egészet.

Miért vágyott Eszter a pillanat után, melyben Ödönt viszont látni remélte; miért vágyott szive Ödönt csak közelében is bírni, és miért eped oly kimondhatlan vágygyal annak egy forrró csókjáért? ha most úgy reszket Ödön mellett, mint a bűnös öntudat, mely bűne nagyságát csak most tudja megérteni, csak most tudja felfogni ?

Hiszen Ödön kis menyasszonyának, drága menyasszonyának nevezé, hiszen Ödön mindenét akarja adni neki, Ödön a nagyon nagy boldogság részesévé akarta tenni.

És Eszter remeg mint a kis őzike gyilkosa vadász tőre előtt, lehajtja kis fejét csüggedten, mint a kis ibolya a nap heve előtt.

Mitől fél, mitől remeg szegényke?

A megsemmisüléstől, az örök válástól.

Remegő termetét magához öleié Ödön, s csókjaival áraszta el.

l/gy-e drága szí vem a mi egybekelésünkhöz nem fog oly feltételt szabni, mely azt meghiusitaná, úgy e azt siettetni igyekszik maga is.

Nem lehet, az soha Ödön, szólt Eszter

vásáron bevásároltassák azt, a mire szükségük van és a rendőrség a szegény verőczei vagy nagymarosi cselédet letartóztatja, libáit, kacsáit, csirkéit, zöldségét elkobozza, potomáron árverésen eladatja s mindezt csak azért, mert idegen ember léiére reggeli 9 óra előtt venni merészkedett, — akkor jogosan felháborodik a lélek minden váczi polgárban, hogy tulajdonképen azért tartjuk-e mi, a mi rendőrségünket, hogy az a mi ellenségünk legyen?

Hogy a gabnavásárlásnál mindennapos a visszaélés piaczunkon, azt minden ember tudja. Névszerint ismeri mindenki azon lelketlen banda minden egyes tagját, mely mindennapos kenyerének tekinti a legszegényebb néposztály fosztogatását. Van köztük dúsgazdag, aki nem átalja egyenkint 2—3 írttal megcsalni a tudatlan eladót, hogy ez által kincseit gyarapítsa; van köztük nyomorék, szegény, a kinek nem jut máskép betevő falatja, hacsak a bandafőnök bűneiben nem osztozik. Ujjal mutat mindenki e fosztogatókra: csak a rendőrség nem ismeri.

Rámutattunk heti vásáraink csökkenésének tényezőire és ezzel átadjuk a szót a legilletékesebb tényezőnek : városunk képviselőtestületének.

______ *0

Tűzbiztosítás és tűzoltóság.

Azon alkalomból, hogy a kormány törvényjavaslaton dolgozik, mely szerint a tüzbiztositási társulatok jövedelmüknek bizonyos részét a tűzoltói segélyalapra tar toznak fordítani, néhány szóval hozzászólunk a kérdéshez.

Kétségtelen, hogy a tűzbiztosítás és a tűzoltás tulajdonképen elválaszthatlanul összefüggnek.

A kérdés az, vájjon és mennyiben áll fenn a két intézmény érdekközössége a valóságban ?

A mi a két intézmény összetartozandó- ságát illeti, elméletileg tökéletesen helyes azon nézet, hogy a tűzoltóság, melynek czélja a tűzkáiok megakadályozása, vagy esetleges korlátozása, és a tűzbiztosítás, melynek czélja a tűz által tönkretett értékek kárpótlása, hivatva vannak egymást

és hangja oly bánatos volt mintha szive repedt volna meg bánatában, mely a tagadó válaszra készteté.

Nem lehet? Mit mond? Talán nem szeret ?

Kétkednie szerelmemben bűn lenne; azt ne is tegye. De menyasszonya nem lehetek, öné lennem nem lehet soha.

Eszter térjen magához, mindenre kérem mi szent előtte, ne gyötörjön, mi tiltja, hogy enyém legyen, hogy örökké egymásé lehessünk.

Bocsásson meg vétettem ön ellen, bűnös voltam mert szerelmemet nem győztem le, mikor tudtam, hogy az öné nem lehetek, mert zsidó leány vagyok, mert Istenem másként imádom mint ön.

Tovább nem bírta folytatni beszédét a szegény gyermek. Görcsös zokogás fogta el és erőtlenül hanyatlott Ödön karjai közé.

Néma csend vette körül őket, és e csendet meg törni nem volt ereje egyiküknek sem.

Mint kőszobor hallgatagon tartá ölében Ödön a kimerült gyermeket, és még csak egy biztató szót sem tudott hozzá intézni, mert a mit Eszter mondott az a meg másithatlan való: Ödön keresztény és Eszter zsidó leány.

A hosszú néma csendet végre a magához tért Eszter tőré meg: Ödön — mond ő — bocsásson meg és feledjen, de el ne ítéljen, mert szeretni mertem, mert meg nem gondoltam, hogy közöttünk egy válasz fal emelkedik, melyet lerombolni nem áll hatalmában egyikünknek sem.

Ne essék kétségbe drága gyermek.

A mit mondott, az csak látszatra válaszfal, a nép a társadalom előítélete.

kiegészíteni és így e tekintetben a két intézmény között létezik bizonyos össze- tartozandóság, de senki sem állíthatja, hogy a tűzoltói intézmény, a tűzbiztosítás egyidejű létezése nélkül fönn nem állhat, és ép lígy a mindennapi tapasztalat, hogy a tűzbiztosítás oly helyeken is elterjedést nyerhet, a melyekben tűzoltási berendezés egyáltalán nem, vagy csak nagyon kis mérvben létezik, mindkét intézmény tehát teljesen függetlenül áll fönn és az egyik ténykedése egyáltalán nincs feltételezve a másik működésétől, bár a tűzbiztosítás kétségtelenül nagy hasznot merit, a tűzoltóság kártvédő intézményéből, de a haszon, melyet a tüzbiztositási társulatok a tűzoltóság működéséből merítenek, részben felemésztetik a dijbevételek csökkenésének hátrányával és miután a dij mérséklése a biztosított javára esik, első sorban ez és nem a biztositó társulat az, mely a tűzoltóság működéséből hasznot merit, ebből kifolyólag tehát a biztosítottak és az egész közönség tartozik ez intézményt támogatni, de ezzel nem akarjuk azt mondani, hogy a tűzoltók fönállása és működése nem hasznos a biztosító társulatokra is, sőt ezen tény általuk el is ismertetik a mi jelentékeny adományok által előforduló eseteknél be is bizonyittatik.

Vitt Manó,

a tüzoltóegylet tisztiszéki tagja.

Az igazság érdekében.

A hazai lapok Séd a Ernő volt észter- gomi sz. széki jegyzőről kalandosabbnál kalandosabb híreket közöltek, melyeket e becses lap is reprodukált múltkori számában. E sorok írója, a legilletékesebb helyen, a primási udvarban nyert értesülése nyomán, — tehát legjobb lélekkel állíthatja, hogy eme hírek mind légből kapottak. — Tény az, hogy Séda, mint az előző két évben, úgy az idén is idült szembaját orvoslandó Németországba utazott. A múlt hónapban Magde- burgból levelet irt a prímás ő Eminentiá- jának, Csernoch és Machovits collegáinak és Szmatlik udvarmesternek. — A prímáshoz intézett levelében kijelenti, hogy szembaja acut jelleget öltvén, a vakság veszélyétől menekülendő, orvosi tanácsra, kénytelen hivataláról lemondani. — Cser- noch-hoz irt soraiban tőle, mint jó barátjától és hivataltársától búcsút vett. Ma- chovitsot arra kérte, hogy a hozzá intézendő hivatalos leveleket Sz. budapesti ügyvéd nevére czimezzék,” egyúttal azt is irta,

E válaszfal nyomtalan omlik szét csak akarnia kell, és a mi boldogságunk útjában mi sem áll többé.

Hogyan? Csak akarnom kell?

Mindent elkövetek csak önt boldognak lássam, csak azt tudjam, hogy ön nem fog szenvedni miattam édes Ödön.

Tartok azonban tőle, hogy bármennyire igyekezzék is, a módot nem fogja feltalálni, mely bennünket egyesíthetne. Mert nem lehet az, hogy annyi százados elő ítélet porba omoljon két szerető szív bol- doságáért.

Bizzunk édes Eszterem. És reméljük a legjobbat.

Csak az imént mondá Eszter, hogy egymásé nem lehetünk, mert, kegyed másként imádja az Istent mint én, mint mi keresztények.

Azt a kegyes és jó Istent, ki egyaránt árasztja jótéteményét az egyikre úgy mint a másikra; azt az Istent, kit kegyed más szokások szerint tisztel imád mint én.

Igen; de nem értem mint másíthatom én meg azt pusztán akaratommal, mint távolithatom el kettőnk között a vallás különbséget ?

Eszter, az Isten egy, bármi módon igyekezzünk is annak tiszteletet adni. A vallás pedig csupán a tisztelet meg adásának a módja.

Legyen keresztény és imádja tisztelje az Istent azon vallás szerint mint én is...

Ne tovább ! Ne folytassa édes Ödön.

Ez a mi meg nem történhetik soha. Bármennyire jól esett fájó keblemnek a pereznyi remény, mely az egyesül hetes ösvényét ígérte felfedezhetni, mely ben útinkét az örök elválástól megmenteni láthogy valószínűleg Budapesten fog állandó lakást választani. Végre Szmatlikot arr; kérte föl, hogy bútorait az említett ügy védhez szállíttassa Budapestre. — Tehát levelek egyikében egy szóval sem emlit Séda, hogy a főmegyét elhagyni akarja arra nézve sem tett legkisebb vonatkozást mintha hitét változtatni óhajtaná. Egyéb kint is erre senki okot nem tu d o 11, nem is tudhatott. Csak a: volt feltűnő, hogy a prímás ő erninentiá jától nem kért nyugdijt, s Csernoch-hoz ir levelében akként nyilatkozott, hogy ő Esz tergomot egy hamar látni nem fogja. Neu csoda tehát, ha a különös eljárás külön féle combinatiokra es mindenféle mende mondákra adott alkalmat. Pedig a ki, mini e sorok Írója közelről ismerte Sédát, — el járását könnyen meg tudja magyarázni Séda, soha senkitől, még a primástól sem kért semmit. Tehát nyugdíjért sem folyamodott, azt gondolván, hogy ezt 14 évi szolgálat után külön kérelem nélkül is megnyerheti. Egyébként is, miután, mint hírlik, legközelebb tetemes összeget nyert a börzén a megélhetés gondjai őt nem háborítják. Hogy Esztergomba menni nem vágyakozik, — ez is érthető, — mert szép jövő állott előtte, melytől szembaja elütötte öt, elgondolhatni tehát, hogy Esztergom minő fájdalmas érzelmeket kelthet kebelében.

De kérdés: mikép kerültek ama kósza hírek a hírlapokba? Ennek is meg van a maga nyitja. — Egy hírlap (melynek nevét kíméletből elhallgatjuk), egy alkalommal áradozó hangon dics-hymnust zenge- dezett a primásról; pár héttel ezután egy 500 forintos számlát küldött az aulába a dicsenekert. Persze az aula kemény hangon utasitá vissza a számlát. —- Innét származott a bosszú az aula ellen. S a bosszúért lihegő journalistának nagyon kapóra jött Séda esete, — s ezért az utczá- ról szedett pletykákat jól megtolditva, feltálaló a nagy közönség előtt.

Hogy mennyire nem gondol Séda a papi állás elhagyására, onnét is bizonyos, mert a minap sürgönyt küldött Danczigból Cser- nochnak s kerde: mi oka annak, hogy Esztergomból nem kap választ és jövendő sorsáról semmi értesítést. — Csernoch azután irt levelet neki, tudtára adván, hogy állása, melyről leköszön, már be van töltve, de a primás készséggel ad neki pensiót, s ha szembaját kiheverte, újabb alkalmazást. — Csernoch egyúttal értesité Sédát a pletykákról, melyeket a hírlapok

Augusztus hó 12.

szott, azt nem tehetem, hogy apáim vallását oda hagyjam.

Nem téphetem ki ön kezemmel öreg atyám leikéből az atyai szeretetet, nem, bármi nagy boldogság árán sem tehetem, hogy ő magától eltaszitson.

0 pedig vallásom elhagyásába beleegyezni nem fog soha.

Ha egyéb nem fűzi vallásához édes Eszterem, mint a végtelen nagy szeretet, melylyel atyja iránt viseltetik, akkor ne vonakodjék szive sugallatát követni, mely azt mondja kegyednek: az igaz szerelem mellett marad még hely az apai szeretetnek is.

Kövesse szivét Eszter és boldogítson kettőnket. Atyja ellenezni fogja egy időre szándékát, de később miután belátja, hogy a dolgon nem változtathat; miután mi is igyekezni fogunk őt meg győzni arról, hogy az által, mert szeretett ifjúnak vallását követi, csak ezt a jóságos Istent imádja, ki egyenlően osztja áldását reánk úgy, mint ő reá: belé fog nyugodni a dologba, és a mi boldogságunknak örvendeni fog.

Ödön édes mindenem! Ne igyekezzék eltántorítani feltett szándékomtól, mert az végzetes lehet mindnyájunkra.

Helyesen mondá, az végzetes lehet; de arról bizonyos vagyok, hogy ha én kegyedet elvesztem, számomra csak az örök kárhozat az örök szenvedés, marad.

Taszítson el magától és megsemmisít. Megöli szivemet, mely kegyed nélkül élni nem tud, nem akar. Nem, Ödön nem hagyom el soha. Érzem, hogy nélküle nem bírok élni, követem árnyként bárhová. Tegyen velem bármit, csak boldog legyen nagyon.