Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1888-01-01 / 1. szám
II. ÉVFOLYAM. 1. szám. VÁCZ, 1888. JANUÁR X. HELYI ES VIDÉKI ERDEKU TÁRSADALMI HETILAP Előfizetési ára: helyben házhoz hordatással, vagy a vidékre postán való elküldéssel egész évre ........................................ 0 frt — kr. fél évre .............................................. 3 » — » negyed évre ....................................... 1 » 50 » Egyes szám ára 10 kr. — Kapható a kiadóhivatalban. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Vácz, Duna-sor 5S7. szám alatt. Ide küldendők a lap szellemi részét illető' közlemények, az előíizetési pénzek, hirdetési dijak és hirdetések. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések : sora (négy hasábos garmond sor) ............................................. |a. Nyilt-tér : sora 30 kr. Bélyeg1 illeték : minden beigtatásnál ................................. 39 ^r. A nyugta-bélyeg külön fizetendő. Előfizetési felhívás! Mindazokat, kiknek a „VÁC25 1 HIELA iP*6-ra szóló előfizetése f. hó végével lejár, tisztelettel felkérjük, hogy előfizetéseiket hova-elöbb megújítani szíveskedjenek, nehogy a lapok szétküldése fenakadjon. A „Váczi Hirlap“*ra előfizethetni a szerkesztőnél, a lap-kihordónál (ez utóbbinál a nyugtatvány azonnali kiszolgáltatása mellett) és postán való utalványozás utján. Előfizetési ár: egy évre ... fi frt — kr. fél évre ... 3 frt — kr. egy negyed évre 1 frt 50 kr. Dr. Csányi János s. it., felelős szerkeszd és laptulajdonos. Uj év. Ismét egy esztendőt nyelt el a végtelen idő telhetetlen molockja. Ismét egy esztendő emlékeivel gyarapodott a múlt. Es ismét azon hittel léptük át az uj esztendő küszöbét, hogy nem messze van félve-remélt szebb jövőnk első esztendeje. A múltat ismerjük. Piros pozsgás arcza duzzadó keble volt annak is, mint az élet feslő bimbajában levő legszebb hajadonnak. Uszinte örömmel tölté el keblünket megérkezése. Forró szerelemmel mégis tartózkodva közeledtünk feléje,mint valami elkábult szerelmes, ki első szerelme boldogitó hevében imádottja elé habozva siet. Már kézcsókra hajoltunk, midőn az levette fiatalt mutató megnyerő álarczát, lerázta könnyű köntösét és ott állott előttünk Ä „Yáczi Hírlap“ íárczája. öröm-dal.*) Irta : KAPAS. Itt áll a kisded ház! Halk csend öli zugát, A hő tiszteletnek ünnep-csendessége... És benne bölcső reng; a lelkünk virraszt át Az újszülött felett, hogy meg legyen vedve ! Bekopogott hozzánk, hogy hajlékot kérjen, Mint vándor, ki utat veszt fénytelen éjen, S mi felkaroltuk őt, fel, bátor örömmel És nem is hagyjuk őt soha, sohasem el ! Kunyhót kért! Mi adtunk, ha nem is palotát, Lak-szobának mégis elég szép, diszezet. . . Dicső volt a verseny, melylyel összehozák Szűk zsebükből a bő, drága filléreket Egyaránt: a népnek egyszerű fiai És az elmének, észnek harczosi, nagyjai! Dicső volt a verseny, s a vége? — győzelem! A. szent lelkesedés mindenkor jót terem. ó födetlen fővel meg sarutlunúl, Mint hivőt szokta fogadni a szentély, Alijuk körül e helyt, ahol most új tűz gyűl, Hogy fénylő legyen a sötét, borongós éj. Mert szentély ez, mert a ml templomunk, Ahol igaz szívből áldozni akarunk! Hol neked, magyarság, gyújtunk Veszta-tüzet, Amely szív-mélyig hat és a szívhez vezeti Te vagy az újszülött, Te, igaz magyarság! Melyben ringsz, a bölcsőd: az őnmívelődés! Ébresztő dal, amit fölötted ajkunk ád, A köz-jó érdekét sugalta józan ész! •) A most alakult privigyei »Magyar Olvasó-Kör« megnyitó-ünnepélyén elszavalta öporzon Erna ö nagysága. a régen ismert vénasszony, ki daczára annak, hogy arczán a századok légiója mély barázdákat vágott, évrbl-évre uj- don szülöttel lepi meg a világot. Nyomába jött az Ínség, melynek megérkezését Pestvármegye közgyűlésén hivatalosan is konstatálta. Az Ínség felköltötte a szánalom ösztönét, mely az Ínségben szenvedők felsegélé- sére tetemes Összeget szavazott meg. A kölcsön adott pénzből városunknak is jutott 4700 frt, mely, hogy mai napig sem fordittatott czéljaira, nem az Ínségben szenvedetteken múlt. Talpig fegyverben rohant utána a háború megvadult csata lován. Nyaláb számra hordtuk eléje a zsákmányt, csak hogy lekenyerezzük. Szilaj pogány volt a tekintete, mint valami felbőszített vademberé, de a gazdag ajándék még is megszelídítette. Visszahúzódott dohos odújába, hogy újra még követelőbben álljon elő, mihelyt zsákmánya elfogyott, Amint huzta-vonta a gazdag zsák- ! mányt, útját mindenütt pusztulás je- ! lezte. Maga a gazda, az állam kénytelen lett a zsákmányra szánt milliókat kölcsönnel fedezni és ezzel amúgy is feltornyosult veszedelmét tetézni. Meg- sinlette az ipar meg a kereskedelem. Az adó végrehajtók szedkeződtek össze erős tömegekké a kipusztitott vi- dékeken-utánuk, kiéhezett napszámosok az óriási adóprést kifent bajuszú zsandárok fedezete alatt csak alig cze- pelték. Lépést tartya haladt velük mint jól megrakott szénás szekér messze veDajkáid mi vagyunk : e lelkes kis csapat, Mely hátra nem, mindig elöbb-előbb halad. És anyád? — ó anyád: imádott szép hazánk, Melyből annyi üdv, áldás fakad reánk. Gyújtsuk fel a lángot! Törjék meg e szent csend S visszhangozzék neved’ e kis lak falai Tisztán, mint sár-arany mikor a kövön cseng S meg nem vesztegetett hangját ha hallani; Vidáman, mint gyermek édes kaczagása, Hogy teli kedvünket a világ is lássa; Büszkén, amint kelő sugári a napnak Üdvöt, jólétet meg új életet adnak! És zengjen föl neved biztosan, tömören, Mint erős szikla-fal tenger hulláimtól; Szabadon, miként sas száll túl a bérczeken, S könnyen, mint szerelmes leányka ha danól! Zengjen, mig magyar lesz s mig magyar szív riad, Ismerjen a világ rá: ki a hű fiad! E csapat nem akar múló hírnek élni, S jövőt megalkotni: e tettével véli! És te Isten, Isten, népeknek Istene, Akit magáénak büszkén vall a magyar: Tekints e kis csapatra kegyteljesen le, S add, hogy meg is legyen, ami jót csak akar. Ó, terjeszd ki fölén áldást osztó karod. Mely büntet, sújt, de áld is, ha . . . Te akaróé, Mert ha Te vagy velünk: ki akkor ellenünk?- - Játszva győzzük le majd minden ellenünk;! Itt áll a kisded ház! Halk csend üli zugát, A hő tiszteletnek ünnep-csendessége... És benne bölcső reng; a lelkünk virraszt át Az újszülött felett, hogy meg legyen védve ! Bekopogott hozzánk, hogy hajlékot kérjen Mint vándor, ki utal veszt fénytelen éjen, S mi felkaroltuk őt, fel, bátor örömmel És nem is hagyjuk őt soha, sohasem el! tett árnyéka megnyujtott orrokkal a financzok felfegyverzett hada. Ismerhetik a népek szabadságát, mert im amint nagy széliében nyomulnak előre, mint valami megalázott szolgasereg hatalmas gazdájuk diszes fogata elől, jóelőre kitérnek a vigan kurjantgató darutollas kortesek utjá- ból, hogy még a saraglyába szorított muzsikus czigány is neveti. Amazok messzire-messzire félre húzódnak, hogy a jókedvű kortesek beléjük ne akadjanak s csak a jeladást lesik, hogy ismét tovább haladhassanak, mert hisz ki sem kételkedhetik abban, hogy azt az utat, a melyet a kitérés által elvesztettek fokozottabb előrenyomulással be kell liozniok. Ezek pedig úgy — amint vannak- mindenestiil beállítanak a faluházához, magához a biróhoz, ha az nincs otthon, a jegyzőhöz és érthető szóval megmagyarázván előtte jövetelük okát alkotmányos jogainak gyakorlására okosan kapaczitálják. Majd a korcsmába állítanak be, maguk köré gyűjtik a falu népét, f mint az igaz bitnek rendithet- len apostolai, — ha tehetik — meg is téritik. — Izmos ember az a kortes, vastag a tárczája. Es a választók keresztleveleivel van tele a tárcza, Foly a beszéd, csak úgy sziporkázik. Mig ezek itt elmerülíen egymással törődnek, hogy a j ó rend meg ne zavartassák, ott terem küztük a sallangos vármegye zsinóros huszárja. Igazat ad annak, kiben az igaz hit buzog, s félre zavarja az értelmetlen többit. Fiamnak. Menj, jó fiam, az élet tengerére, Kisérjen áldás liosszu útadón !. .. Ha dolgozol, elismerés lesz bére, Tétlenségnek jutalma a nyomor !-Ne adj helyet hiú és büszke gőgnek! Távol legyen tőled a gyűlölet: Súlyos bilincs ez és kik benne nyögnek, Megrontja, elpusztítja.szívókét. És el ne bizd magad a gazdagságba, Kétes jövő legyen szemed előtt! .. . Ne szórd a pénzt vég nélkül és hiába, Segítsd filléreddel a szenvedőt! És mind, mi szép ... és mind, mi jó, erényes, Visszhangra leljen nálad, jó fiam ! Értök hevülj ! Tudod, az élet véges, Korán ha kezdesz, félig győzve van. Mint szent szobor álljon folyton előtted Szegény hazád ! Mindig legyen veled ! S ba őt szivedből eltépted, kiölted, Dobd el magadtól hitvány éltedet!..1 Menj, jó fiam, az élet tengerére, ■ Kisérjen áldás hosszú útadón !. . . Ha dolgozol, elismerés lesz bére, Tétlenségnek jutalma a nyomor ! Sah, Az ember társadalmi hivatása. Aristoteles, a bölcsek bölcse, egyik munkájában (Zo)ov nolnoxov) az ember leglényegesebb és egyik elsőrendű sajátságaként említi fel, hogy meg van benne a természettől beléoltott ama tulajdonság, amelvA korcsma előtt a falu kellő közepén évek óta poshad egy nagy posványos pocséta. A falu népének apróra darált bűnnel hizlalt erkölcse teljes örömmel hempereg benne. A kapuból meg nevetve kifent bajszszal nézi gazdája — a huszár. Édes hazám mire is jutottál? Gazdag földed messze földön meg- irigyelt kalászaid, néped erkölcsének régi tisztasága hová tüntetek? Tán a hatalmas Isten büntető keze len«" feÖ letted, hogy nemzeti szokásaidat meg nem őrizted, vagy önmagad keresed vesztedet, hogy oly őrült sebességgel rohansz a pusztulás felé? El innét rémképek ! El a múlt gyomrába ! Emészszen fel benneteket az idők telhetetlen molochja összes emlékeitekkel együtt. El innét kétségbeesés. F élre kishitűség! Hisz’: „él magyar áll Buda még!“ Az uj év mosolygó piros arczának gyermeki szendesége kitárt kövér karjaival biztató reményt hozott. Fogadjuk azt tőle örömmel, köszönettel. Az apró kis ajándék, amithozott, a remény- kincseket ér. Ez buzdítja szivünk meleg vérét bátor heviilésre, ez önt erőt karjainkba, ez lelkesít munkában, háborúban, ez súgta meg nagy hazánkfiának az isteni titkot, hogy :a „magyar nem volt, hanem lesz!“ Dunai szél. A vörös kakas. A hófúvások országszerte megakasztották a gőzmozdonyok forgalmát és a kocsinél fogva természetszerűen csak a vele egyenlő lények társaságában mozoghr tehet és élhet. Midőn e tételét fölállította, alighan közös nyelvre gondolt, vagy leg? is a nyelvek fejlődésére, a nyelvek 1 dókában való részesülésre. Mert, hisz társadalmon kivid ugyan mire is szolgálnának ezek? De nemcsak a nyelv, annak egyes szavai, amelyről egy derék Írónk azt jegyzi meg, hogy azoknak „egymással való egyeztetései vagy mondattá alakulásai megmutatják, hogy józanul fölfogva mi az ember, hogyan járjon el társadalmi állapot- jában s rendeltetését hogyan töltse beu, (Vary Gr.: Az irodalom bölcsészeié. 18—13. 1.), mondom, nemcsak a nyelv, hanem az embernek egész külső alakja, arcsa, taglejtése, egy szóval minden tette és tehetségei arra mutatnak, hogy társadalmi életre van hivatva és rendelve. Mint a teremtés koronája, külső alakjában is már mennyire elütő a többi teremtett lényektől! Fölegyenesedik biztosan és méltóságteljesen; szemeit nem szegzi a földre, mint az állatok, amelyeknek összes vágyai nem emelkednek magasabbra a föld poránál, hanem büszkén néz a magasba, ahol vágyai, reményei és gondolatai vannak összepontosulva. Lehet, hogy talán az embernek ilyetén megfigyelése késztette Aristotelest fönnebb említettem állítása kimondására. így is, úgy is igaza van! Kárba veszett munka lenne egyáltalán minden nyelvnek az elsajátítása, ha arra
