Váczi Hirlap, 1887 (1. évfolyam, 2-26. szám)

1887-12-25 / 26. szám

Vácz, 1887. be nem áll a szája. Egyetlen vigasztalóm búbánatomban. Legalább néha kiveri a gondot az én szerencsétlen kétségbeesett í lejemből.“ „Nátóné asszony! Nem illik egy keresz­ti ténynek ajkára az ily zúgolódás. Megkell u nyugodnunk Isten akaratában. Emlékezzék v vissza az istenfélő Jób históriájára. „Isten b adta, Istenei vette, légyen áldott az Ur ne- 'V ve!“ A hol legnagyobb a szomorúság, ott sí legközelebb szokott járni a vigasztalás. De 13 én most voltakép az én Rózsi leányom­ul hoz jöttem. Mondd édes gyermekem, ugy e sí te adtál a héten ott a gémes kútnál egy r;j úri aszszonyságnak egy pohár vizet !“ „Igen is én, Eőtisztelendő uram! Arra Ö'[ jött a fóthi utón, egy négy lovas hintón, £ a mint hazafelé jöttünk az iskolából. A rA kút közelében, az utcza közepén megállott bő és valami edényt kért. Én hazafutottara, 3xí hamarjában kihoztam aranyos poharamat, a m mit a Főtisztelendő ur adott nevem nap- amára. «Aztán .megmentettem a vederben és so odaadtam innia annak a szép úri asz- xa szonynak.“ „Mindjárt reád ismertem leírásából. Az­at tán mit beszéltél neki?“ Hát ő Össze-vissza czirógatott bársony il kezével. Szemem közé nézett. Kikérdezett sfi aztán házunk tájékáról, édes szüléimről, én íit meg elmondtam neki mindent, a mit tűd­et tam. össze-vissza czirógatott ismét s meg­gr Ígérte, hogy egyszer meglátogat. De azóta ea se láttam, ügy mondja az éde , hogy azt ugyan várhatják, utolsó gondja is nagyobb .:b az ily szegény embereknél. „Azt ugyan, gyermekem, édes anyád nem or jól mondta. Mert az a gazdag asszonyság tegnap nálam járt. Tudakozódott rólad, anyádról s mindnyájatok sorsáról gondos- rA kodott és most azért jöttem, hogy átadjam 9n nektek az ő ajándékját. Légy jó, és az az eß asszonyság továbbra is szeretni fog és meg- 39 emlékezik rólad. * * * * » Özvegy Nátó Györgyné házába kará- f c3ony estéjéig rég nem látott vendég: az iü öröm és boldogság költözködött be. Takaros szobájában régi helyen áll ismét a pár nap előtt elexequált bútor. A virágos láda fijában egymás mellé rakosgatva a a kis család szerény ruházata. Kedélyes ■ n meleget áraszt maga körül a búbos kemen- cze. A fehéren megteritett asztalon pá­rolgó étkek, duzzadó kalácsok egy csinos d karácsonyfa körül, mely az esperes ur :e ajándéka a csacska Rózsikénak, s a kedves d kis Lajoskának. Ragyogó arczczal örvend karácsony es­VÁCZI HÍRLAP. Deczember hó 25. téjének a szegény özvegy, boldog kis csa­ládja körében. Egyszerre szent dallam hangzik az ut- czáról: „Szép hajnal, szép csillag, szép na­punk támadt!“ Rózsika lelkendezve tár ajtót az arany koronás, fehér karingos betlehemesek előtt. S még anyja barátságos vendégszeretettel, étellel, itáliai foglalja le a szívesen látota- kat: a gyermekleány összekulcsolt kézzel borul térdre a nádfedeles istálló jászola előtt: „Megismerlek, te vagy édes, kis Jézusom. Az éjjel is te jártál nálunk. Én hittem neked s csakugyan visszajöttél hozzánk. Látod, édes anyám, a kis Jézuska csak­ugyan meglátogatott minket!“ „Áldott Jegyen, a ki elvezette hozzánk!“ * •i- ¥ Egyszerű történet. Csakis pár esztendős és még nem is mese. A boldoggá tett családot én is jól isme­rem Pestraegye, M . . . d községében. Azt a csacska kis leányt én is meglova- goltattam térdeimen és az eszes gyermek tőrül hegyire elbeszélte nekem annak a pohár víznek és a kis Jézuska látogatásá­nak történetét. A falu nyugalomba vonult öreg plébá­nosa pár éve ünnepelte arany miséjét, övedzve tisztelői seregétől. És az a gazdag úri asszony ? Az most is karácsonyfát készített aján­dékokat vásárolgatott össze. Csakhogy ez­úttal nem Gödöllő és vidéke, hanem Bécs gyermekei részesülnek jó szivének megem­lékezésében. Legyen áldott, ha az Ur nevében jön. Királynői koronája szin aranytól fényes, drága kőtől ékes. De legnemesb éke ragyogó erénye : fen- költ lelkületű szivének jósága! Dr. Spinoza. ÚJDONSÁGOK. * Mindazok, kik a „Váczi Hírlapi­ra szóló előfizetési pénzekkel hátra­lékban vannak, — felkéretnek, hogy a hátrálékban levő előfizetési pénze­ket mihamarabb megküldeni szíves­kedjenek. * Személyi hírek. Schuszter Con­stantin dr. megyés püspökünk a hét folya­mán több napot a fővárosban töltött és részt vett az országos vallás és tanulmá­nyi alap ellenőrzésére kiküldött bizottság ülésein. — Panek Ödön k. r. gyrnn. igaz gató Uj-Pestre, Kubányi Béla k. r. gymn. tanár B.-Gyarmatra utaztak a karácsonyi ünnepeket szüleik körében töltendők. * Köszönet nyilvánítás. Sipos István úr a tanügy nemes barátja, becses aján­dékáért, melylyel természetrajzú szertá­runkat gazdagítani kegyeskedett, fogadja nyilvánosan is, a kegy. r. főgytnn. hálás köszönetét. * Missio. A fóthi hires templomban, a karácsonyi ünnepeket megelőző napokban Riesz és Mladoniczk}', jézus-társasági atyák tartottak szent gyakorlatokat1 A szónokokat nagy lelki épüléssel hallgatta az egybegyült ajtatos közönség. * Hymen. Hitelt érdemlő kutforrásból értesülünk, hogy Tragor Ernő, .helybeli borkereskedő megkérte Rótt Károly nyug. vasúti főmérnök kedves és bájos leányá­nak Clementine kisasszonynak kezét, és hogy az eljegyzés a mai nap fog megtar­tatni. — Tartós boldogságot kívánunk az uj párnak! * A nőegylet bálja úgy halljuk jövő február 1-én lesz. Az egyleti elnökség már megkezdte a rendezés előmunkálatait. * A jégpálya megnyílt. A korcsolyá­zóknak teljes az örömük. A derecskéi jég­pálya befagyott. A város szépei sűrű cső- ! portokban sétálnak le a jégpályára. * Az újévi üdvözlések megváltása, j Rég szokás az, hogy az uj év alkalmából rokonainkat, barátainkat és ismerőseinket névjegyünkre vetett nehány üres szóba vagy négy hideg betűbe foglalt üdvözlettel ke­ressük fel. Ma már, midőn sokan még azt a négy hideg betűt is másokkal íratják meg, nagyon jól tudjuk, hogy üdvözlé­sünknek ebbeli kifejezése nem egyéb egy­szerű udvariasságnál, melynek elmaradása felett felvilágosodott ember meg nem üt közik. Halomszámra kapjuk az üdvözlő névjegyeket. De aligha akad ember, aki azokat évről-évre összegyüjtené. Előbb utóbb tűzre kerül valamennyin A névjegy, borí­ték és postabélyeg mindegyikünket egy pár forinttal szegényebbekké tett és a sok üdvözlésnek még emléke sem marad fenn. Azért sokkal helyesebben teszünk, ha az uj évi üdvözletekre szánt összeget jóté­kony czélra adjuk. Ezen elvből kiindulva felhívjuk városunk közönségét, hogy az uj évi üdvözletekre szánt összegeket az uj évi üdvözletek megváltása czimén a helybeli szegények alapja javára a városi közgyám, mint a városi szegény-alap ke­zelője kezeihez fizessék le. E czélra lapunk szerkesztője is elfogadja az adományokat. Minden adomány e lapok utján nyilváno- nosan fog nyugtáztatni. * Megfagyott. Négyen voltak együtt: Félix Géza, Félix Mihály sződi jegyző fia‘ gazdasági gyakornok, Wiemann Henrik nevelő, Scsevák János tanító és Benyó István segéd-jegyző, sződi lakosok. F. hó 20-dikán délután vadászatra indultak. Este felé átfázottan betértek Szabó Juliánná- nak Csörög-pusztán levő csárdájába. Po- harazgatás közt töltötték az estét. Scsevák és Benyó ott hagyták társaikat és haza­mentek. Félix Géza és Wiemann Henrik esti fél 11 óráig maradtak a csárdában. Együtt indultak el, de a vastagon sűrű sötét ködben csakhamar elvesztették egy­mást is meg az irányt is. Az aggódó szü­lők másnap reggel embereket küldöttek fiuknak s4 a nevelőnek felkeresésére, kik Rudnyaszky Kalman csörögi szőllője mel­lett a Szedre vezető mezei ut szélén levő árokban a hóba hemperegve elalélt állapotban megtalaltak "Wiemannt. Azonnal hazaszállították, hóval dörzsölték és Váezról meghívták dr. Nagy Ármin já­rási főorvost is. Félix Géza megder­medt testet azonban a Vacz-Hartyánba vezető út közelében egy szellőben csak mint­egy I1/* órai szorgos kutatás után fedez­ték ^ fel. Wiemann hosszas dörzsölés után el etjeit adott magúról s gondos gyógyke­zelés alá vétetvén ma már túl van a ve­szélyen, de Félix Géza meghalt és f> hó 24. napján el is temettetett. * Talált gyűrű Tepnapelőtt a Szarvas vendéglő irányában egy vattába göngyölt arany gyűrűt talált Rusóczky József hely­beli napszámos; amint a járdáról a gyűrűt nevezett találó felvette, észrevette ezt Biedermann Jakab derék (?) házaló zsidó s oda rohanván a találóhoz azzal a meg­szólítással örvendeztette meg : Holló bará­tom! A haszonnak a fele az enyém, mert én is láttám amint te azt a földről felvet­ted. A jóhiszemű találó majd hogy rá nem állt az alkura; hanem „inter duos liti- gantes tertius gaudet“,— arra járt vélet­lenül egy városi becsületben megőszült hajdú, az öreg „Pista bácsi“, oda szól Rusóczkynak, hogy hát tudod-e barátom, hogy ez a jószág nem a tied, hanem azé aki elvesztette. Vidd ezt a rendőrségre majd elnyered ott becsületes jutalmadat. A szó hatott. És Rusóczky elvitte gyűrűt a rendőrségre, a hol azt a tulajdonos tu­lajdonjogának igazolása mellett átveheti. Hát a zsidóval mi történt? Úgy elkotró- dott, hogy még ma is talán bujkál s ke­sereg a veszteség felett. Tamás országos vásárunk múlt vasárnapon tartatott meg. Nem sok jót és vigasztalót írhatunk felőle, mert oly gyenge volt, hogy m-g a-Középszerűségen is alól állt. Minek oka valószínűleg abban rejlik, hogy a hét elején tartott folytonos esőzé­sek a távolabb eső községbeli eladó Ó3 vevő közönséget a megjelenéstől elriasz­tották. Ebből érthető, hog y bizony a pa­nasz általános miatta, Iparosaink és ke­reskedőink arczán mutatkozott leginkább az elégedetlenség jele, kik már ezen vá­sárunkhoz nagy és vérmes reményeket nem kötöttek, de azt, hogy egy jó heti vásár­nál is roszabbul üssön ki ezen országos vásár, amint ez történt, még se hitték. Legjobban jártak vendéglőseink és korcs- márosaink, mert a hirtelen beállott és tar­tott hideg elől náluk kerestek ntrenedékeL és vigasztalást a vásárosok. Meg is talál­ták ott amit kerestek, s vendéglőseink és korcsmárosaink oly előzékenyek voltak, hogy mindennel szolgáltak — pénzért. A szarvasmarha és lóállomány sem volt va­lami fényes. Behajtatott szarvas marha és ló mintegy 1200 drb, ebből eladatott ösz- szesen 725. — S különösnek jelezhető, hogy a csekély kínálat mellett sem voltak szilárd árak. Egy pár elsőrendű ökör 280 — 300 írtig, középszerű 180—220 írtig kelt el Teheneknek darabja 60, 80, 90 frt árak közt váltakoztak. így áll ez a lo­mely egy örök, élő Istent dicsőített. — Itt maradtam volna örökké. De egyszerre csak elnémult ima és ének ; eltűnt az oltár papjaival és levitáival, s előttem vala egy könyv a titkos jövő betűivel, s e könyv körül tisztes ősz ala­kok. — Szemeik ég felé valának irányozva, kimondhatatlan valami volt tekintetükben, kezeik a könyvön s ujjaik Írni látszottak, mit sas szemük a ködfátyolon keresztül az égből olvasott. Habozva indultam feléjük ; kezdtem a könyvből betűzni, de talány volt előttem a könyv minden sora; nem értettem azok­ból semmit, de az egész mégis azt sejtette velem, hogy valami nagyszerű és titkos lehet benne. Kíváncsiságomat kielégítendő, megakar­tam kérdezni a könyv körül térdelő ősz alakokat; midőn ismét valami hullámzást érzettem magamban, gyengén, csendesen s kimondhatatlanul boldogítón. — S újból előttem állott egy csoda szép angyal, szárnyai csupa napsugár, bő és redős ru­hája mintha gyémántból szövött lett volna; homlokán ragyogó fényű csillag, melynél csak titokszerüen fénylő szeme volt csillo­góbb, lenge fürteiben liliom, kezeiben egy harmatos kinyílt rózsa, mely isteni illatot terjesztett maga körül. — Én kérdőleg tekintettem reá. — Ú pedig reám hajolt s megsúgta a rózsa nevét. — A név hal Jatára, melyben tengernyi öröm és szere­tet, a végtelen vigasztalás vagyon elrejtve — lelkemet kimondhatatlan gyönyörűség fogta el. — Kiváncsiak vagytok e névre? Nektek is megsúgom : „Jézus“ imádandó neve volt az! . . . VI. S most figyeljetek! ... A csillag az angyal fejéről egy rozzant istállóra szállt. Ugyan mi lehet benne ? mondottam ma­gamban, talán megtalálom benne, a mit Hellás Látiumban hiábam kerestem. Lép­jünk tehát be a boldog szegénység és alá­zatosság e szentélyébe! S íme.mit látnak szemeim ? Angyali szépséggel megáldott kisdedet a jászolban, kinek égi álma fö­lött egyedül anyja és egy komoly férfiú virasztanak. Ezt már nem hittem volna ! Én legelőbb is a bölcsesség titkos könyvét, vagy az erény rejtett rózsáját véltem itt találhatni . . . Ugyan hogyan tévedett a csillag éppen ide ? Megfelelt tétovázó lel­kemnek az angyal, kinek homlokáról szállt föl az csillag, a hogy megsúgta a nevet: Jézus! — „Én édes Jézusom!“ mondám utánna és e szó varázsa örömmel járta át lelkemet. Mindent megértettem ! s lebo­rulva kezdettem imádkozni a jászol előtt! A mint fölemeltem lesütött szemeimet, mellettem szegény pásztorokat láttam, fö­löttem pedig angyali karokat hallottam dicsőséget énekelni! Oly kedvesen hang­zott az ének : Menyből az angyal Lejött hozzátok, pásztorok Hogy Betklehembe Sietve menvén, lássátok! Istennek Fia, A ki született jászolban, O leszen nektek Üdvözítőtök valóban 1 Mellette vagyon Az édes anyja, Mária; Barmok közt fekszik, Jászolban nyugszik, szent Fia ! Dicsőség menyben az Ltennek I Az angyali seregek vígan igy énekelnek : Dicsőség, dicsőség Istennek ! . . . Magam is örömtől lelkesültem, s beleve­gyültem az angyalok karába, s kimondha­tatlan béke szállta meg szivemet, béke, melyet az angyalok hirdettek a jászol fölött. Az angyal mosolyogva nézett reám, ujja megérintő pilláimat, s azonnal eltűnt elől­iem a gyönyörteljes látmány. Eltűnt az istálló, s helyébe egy kopár hegy emelkedett, rajta a jászol fája kereszt alakjában; a kereszten haldokol egy fon- séges férfiú, szive vérében a rózsa ázik, melyet az angyal kezében láttam ... a férfiú fölött a fájdalmak anyja őrködik, arcza nem mosolyog többé, hanem bánatos könnyek folynak azon végig. Én fájdalom­tól sújtva, zokogni kezdettem, s kísérőmre néztem — ő is zokogott. Mély alázattal és hódoló tisztelettel közelitettem a meg­tört alakhoz, feléje terjesztettem karjaimat és könyük között] rebegék ajkaim: „Jézu­som, én szerelmem ! . . .“ Az angyal ismét befogta szemeimet, és láttam miként kél ki a bűn városának rom­jaiból az enyészet szelleme. Ujongva csapko­dott denevér szárnyaival, szájában tűz, kar­mai vértől pirosiának. Egyszerre csak láng és füsttenger. . . s előttem isszonyú jajjok töltik be a levegőt! ... „A város ég!“ kiáltám borzalommal. „Igen, Sión városa ég ! monda az angyal nyugalommal, „meg­érdemelte ; bűne nagy volt, mert megölte a békesség királyát 1“ — Alig végezte be szavait s magával ragadott, és én lábaim alatt láttam a világot, s a világ fölött kimondhatlanul fényes derűt, s ennek kö­zepén a jászolt rózsáival és liliommal be­borítva ; hallottam a földön harsogó éne­ket milliók meg milliók ajkairól, a jászol királyának tiszteletére: „Dicsőség a meny­ben Istennek!“ Ezután nagyon elkomolyodott az angyal. Palástja szegélyével érintette lelkemet . . . s ime egyszerre lángvörös lett az ég, ko­romfekete a világ, s zúgó orkán tombolt minden iszonyaival. S ime az ég keletjén a jászol, fölötte a kereszt, s körülötte lángbetükkel e szó : Ítélet. A félelem iszonya ragadá meg lelkemet, s én — föl­ébredtem. * * * Ott ültem asztalom mellett, kezeim imára kulcsolva, a vér csak úgy lüktetett fejem­ben ; olyan voltam, mint a ki nehéz, der­mesztő álomból ébredt fel. Sokáig lehet­tem igy, mert gyertyám tövig égett, s nemsokára éjféli misére harangoztak. Ma­gam is Isten házába siettem, hogy örvend­jek az Ur Jézus születésének. Útközben gondolkoztam a látott képek felett, s ama meggyőződésre jutottam, hogy csak Krisztus Jézus lehetett az emberi­ségnek boldogító üdve, s Istennel való ki­engesztelője; s hogy az ő jászola és ke­resztje az, melyben mindenki üdvöt, min­denki boldogságot találhat. „Dicsőség fa magasságban Istennek 1“ Szegvári.

Next

/
Thumbnails
Contents