Váczi Hirlap, 1887 (1. évfolyam, 2-26. szám)

1887-09-25 / 13. szám

I. ÉVFOLYAM.

13. szám.

VÁCZ, 1887. SZEPTEMBER 25.

HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP

Előfizetési ára:

helyben házhoz borostással, vagy a vidékre postán való elküldéssel j

egész évre ..................................... 6 frt — kr.

fél évre ...............................

. ......... 3 » — »

negyed évre...................................... 1 » 50 »

Egyes szám ára 10 kr. Elártfsitó Deutsch M. (a városház épületében.)

Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal:

Vácz, Duna-sor 587. szám alatt.

Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, az előfizetési pénzek, hirdetési dijak és hirdetések.

Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Kéziratok vissza nem adatnak.

Hirdetések:

sora (négy hasábos garmond sor) ........................................... ♦»<> krNyilt-tór : sora 50 kr.

Bélyeg' illeték : minden heigtatásnál

............................... 30 kr.

A nyugta-bélyeg külön fizetendő.

Előfizetési felhivás!

Mindazok, kik a „Váczi Hírlap“-ra előfizetni szándékoznak, felkéretnek, hogy előfizetéseiket hova-előbb megtenni szíveskedjenek, nehogy a lapok szétküldésénél fenakadás legyen, vagy esetleg az egyes számoktól elessenek az által, hogy feles számit példányok nem nyomatnak.

A „Váczi Hírlap“-ra előfizethetni a szerkesztőnél, a lapkihordónál (ez utóbbinál a nyugtatvány azonnali kiszolgáltatása mellett) és postán való utalványozás utján.

A „Korona“ restaurálása.

tx „Korona“ vendégfogadót az] ahhoz kötött italmérési joggal együtt eddig Görgöly Márton bírta hat évig haszonbérben 815 frt évi haszonbérért, Haszonbérlete letelik f. é. szeptember 29. napján. Ugyanezen haszonbéri tárgyat a legutóbb megtartott nyilvános árverésen f. é. november első napjától kezdődő újabb hat esztendőre Tragor Ernő vette haszonbérbe évi 2020 frt évi haszonbérért. De Tragor Ernő ezen felül köteles a bérlemény után a városra kivetendő összes adóterhet viselni,'ami hat esztendőn keresztül szintén csinos összegre rúg.

Görgöly Márton a haszonbérlet tárgyát tartozik a városnak, a város pedig Tragor Ernőnek átadni. De milyen karban?

Mily karban vette át Görgöly ? Mily karban van most? Mi lenne az a javítani, vagy helyre állitani való, amelynek költségei a régi haszonbérlőt

A „Váczi Hírlap“ íárczája.

Hit.

Süviilt a szél, dühöng a tenger,

Szivemben is ily harcz zajong; — Kaczagva nézem - én, az ember —

S remegnek fent — az angyalok.

Halotti dalt fütyül a szélvész,

A hajszák átkos raja sir : —

Isten segít csak, avagy elvész Hajónk, — s lent készen vár a sir.

De im az égen, — biztató jel, —

A felhők közt egy csillag int :

El-elborúl homályos fénynyel,

S ragyogva feltűnik megint.

„Stella Maris“ — imádj miértünk — Terjeszd ki ránk kegyelmedet, — Yétkinkct bánjuk, magunkba tértünk :

Nem vétünk többé ellened.

Elült a vész, nyugodt a tenger, —

Lágyan locsognak a habok, —

Újra éled, örül az ember :

Boldogtalan csak én vagyok.

Szivemben oh ! már rég vihar van,

De csillag biztatón nem int: — Szenvedés, bü és bánatomban Ragyogva felém nem tekint.

Bevallom vétkem, hogy szeretlek, — Bocsáss meg, — én szép angyalom, — Küldd el sugárit szép szemednek: — Eloszlatni nagy banátom !

Marino.

Immaculata.

Ego ex ore Altissimi profiéi primogenita ante omncm crew uram.“

Eccles. 24, 5.

Ég ült még az (ir öl óim,,

Még teremtő szó lekében

terhelik? Azzal a javítással, amit a régi haszonbérlő tartozik eszközöltetni, oly karban lesz-e az egész épület, hogy azt az uj haszonbérlő minden ellenvetés nélkül tartozik átvenni ? Ha a régi haszonbérlőt terhelő javításokon kívül, az épületen egyéb javitást nem eszközöltetünk, kibirja-e az idők viharát újabb i hat esztendeig? Nem rom- lik-e rohamosabban a már is elhanyagolt állapotban levő épület a rendesen tatarozottnál ? Előnyére válnék-e a városnak az, ha e bérleti épületet továbbra is elhanyagolt állapotban hagynánk? Kapnánk-e érte jövőre hasonló vagy még magasabb haszonbért? És tekintve, hogy az uj bérlő már is tetemes összeggel magasabb haszonbért tartozik fizetni, mint amennyit a korábbi fizetett, legyen-e vele szemben a város méltányos?

Ezek azok a kérdések, melyekre az egyesitett pénzügyi és jogügyi bizottságnak a „Korona“ épületének restaurálása előtt meg kell felelnie. Igen ám, de a feleletek sorát azon kellett kezdenie, hogy az első kérdésre, arra t. i. hogy mily karban vette át Görgöly az épületet, nem lehet feleletet adni. Városunk igazgatásának régi nyomorúsága még mindig ott kisért — város-házánk folyosóin és hivatalos szobáiban'. Es valahányszor a múltra kell hivatkoznunk, mindannyiszor előáll ez régi ijesztő nagyságában. Ott hunyászkodik ez a „Korona“ haszonbérletére vonatkozó régi irományok között és megvan, ha kitérsz előle, de bozontos fejét azonnal felüti, mihelyt az irományok felé nyúlsz.

Jó ra val ó gazda akkora épületet, mint a milyen a „Korona“ vendégfogaSzárnyra nem kelt az idő ;

Ám az ős Yaló szemének Az örök Lét szellemének Mint jelen nyílt a jövő.

Örök látása titkából,

Bölcsessége világából,

— Mit halandó szem nem lát, — Alkotása végtelenjét,

Világok sorsának képét Egy tekintet éri át.

Látja fénye szép osztályát,.. .

S kire lénye sok hatalmát Dús kegyével árasztá,

Mint hasonlik létokával,

S válik dölyfe vad daczával Üdvöt bontó átokká.

Szánja, hogy sok teremtménye,

Mig idő száll majd felette,

Csak romlásnak része lesz;

Hogy ne veszszeu mind magostul, Szebb teuyészet zálogául Yilág rendén térőt tesz.

Még nem ég bálvány-oltára,

Nem keserg Dávid zsoltára,

Nem rebeg Jób még panaszt,

De ő látja, mit jövő rejt:

Vét nemünk, szenved, könyfit ejt, És jelennek látja azt.

Még por emberré nem épült. Angyalokkal menny nem szépült, Még a fény igére vár;

Hogy az Ur hozzánk eljusson, Utunk hozzá megmaradjon,

Máriát szólítja már.

Rajta bár nemünk vonása,

Még sem romlottságunk mása, Angyalnál is főbb tökély ;

Teljes bár az Ur kegyével,

Oly alázatos e kebel,

Luczifer a mily kevély.

Teremtésnek szép hajnala,

Hasson meg a bűnös dala, Szeplőtelen Szűz anyánk 1

dóé, senkire sem bízná a nélkül, hogy annak azt meg ne mutatná, hogy mi hol van, mire kell inkább vigyáznia és azt, hogy ezt megtette az épület pontos leltárának aláíratása által el nem ismertetné : csak Vácz városában élhetett meg az az élhetetlenség, hogy épületeit leltárak nélkül adta át haszonbérlőinek, vagy legroszabb esetben, mint épen a „Korona“ épületével történt, a haszonbérleti idő utolsó hat hete alatt aláíratta az akkor talált álláspontnak megfelelő leltárt, hogy az eseleges perre szolgáló alkalomnak alaposan nyakát szegje.

Ily körülmények között tessék aztán megálapitani a régi és újabb állapot közötti különbséget, a rongálmányok miségét, mennyiségét és a kijavitandók illetve helyreállitandók költségeit. Lehetetlen.

Nem is vesződött vele a bizottság. Megvizsgálta az épületet. Azt elhanyagolt siralmas állapotban találta. Költségvetést készíttetett a szükséges javítás és helyreállítás szükségletéről.

Igen ám az a költségvetés! A javítások és helyreállítások költségei 3400 írtban vannak előirányozva. A mi abban felvéve van, az mind szükséges. Lehetetlen belőle törülni valamint. De 3400 frt reparatióra, — egy kissé sok! Aztán meg mikor romlottéi annyira az az épület, hogy egyszerre ily tetemes összeget kell reá fordítanunk? Egy év alatt, vagy azóta, a mióta a mostani haszonbérlő bírja? Nem tudni. - Elég az ahoz, hogy ott áll az épület a kül- soron teljes elhanyagoltságában és ott hevernek a haszonbérletre vonatkozó irományok a városházán s közöttük lappang régi nyomorúságunk.

Homáiy borong e világon,

Esdd, vidámabb fény ragyogjon,

Mária figyelj reánk!

H. a.

Vácz Velenczében.

II.

Dél felé érkeztünk Fiúméba. A bosszú különvonat szakaszaiból csak úgy özönlött elé nagy Magyarország sok vidéke, a tengerparti testvér-baráti jobbjának szorítására. Csakhogy a fogadtatás diplomatikus feszessége olyan volt, mint a téli nap sütése, mely fénylik, de nem melegít. A város polgármestere — podestája — vállán ott díszelgett a sujtásos disztnagyar panyóka, ajkán pedig olasz szó, hivatalos ékes körmondatokban, az olasz vér melege és temperamentuma nélkül. Annál jobban örültünk a körénk csoportosult rendezők magyarságának, csakhogy ezek meg a fiumei magyar telepnek — az ott működő hivataloknak voltak tagjai, és nem fiumeiek. A testvéri ölelkezés tehát elmaradt és el sem következett.

Zárt sorokban vonultunk fel az Ada- mich-térre, onnan azután kiki lakására széledt s e percztől kezdve csakugyan idegenben, pásztor nélkül bolyongó nyáj volt a tűzoltók serege, melyet nem tudott erős központba egyesíteni a hiányos rendezés. Mint egy idegen országi touristára, úgy bámult az utczáin bolyongó tűzoltó magyarra a fiumei testvér, a nekibúsult magyar meg visszabámulta a nehéz verej- tékes magyar pénzen nagyra nőtt testvérnek idegenségét. így lön a bámulás, báA költségvetésben feljegyzett javításokat meg kell tétetnünk. Az épület mostani állapotában nem maradhat. Egy ujabbi hat esztendő viharai tönkre tehetnék. Meg az uj bérlőtől sem kívánható, hogy oly elhanyagolt állapotban vegye át és használja hat esztendeig.

Tehát építtessünk. De hogyan?

A városnál eddig kétféle mód volt alkalmazásban. Az egyik az, hogy a polgármester e 1 n ö k i 1 e g magához hivatta a mesterembert. Meghagyta neki, hogy készítse el ezt vagy azt a munkát okos esze szerint. Ez azt megtette, vagy legalább olyasfélét tett, mint a milyen nála megrendeltetett. Es aztán akár kész volt, akár nem, derűre-bo- rúra beadta nyugtáját és a polgármester a nyugtázott összegeket elnöki- leg utalványozta. Ebből állott nálunk az építkezés legnagyobb része. A polgármester legfeljebb arra ügyelt fel, hogy valamelyik mester-ember meg ne nehezteljen a miatt, hogy egyik kétszer is kapott munkát egymás után. Es — bocsánat, senkit sem akarunk gyanúsítani, — a város képviselő testületé soha sem, vagy legfeljebb a közpénztáros számadásának vizsgálatából, — meríthetett tudomást arról, hogy a város számlájára valahol valami munka végeztetett! — Azt‘soha senki meg nem nézte. Arra, hogy a megrendelt munka elkészittetett-e, soha senki sem figyelt. Városunk igazgatásának régi nyomorúsága !

Ez a módja az építkezésnek nem mindenkinek kedves. Ezt a Korona restaurálásánál nem alkalmazhatjuk.

A másik mód abból állott, hogy a

multatás és kijózanodás — sorsunk Fiúméban.

Mindjárt az első délután nyakamba vettem a várost, hogy jól megismerjem koronánknak a szó szoros értelmében drága gyöngyét. Először is a tenger partjára tértem, s a magyar honfinak az adó- végrehajtók, alacsony buzaarak és a filloxera látásától keserített szemével bámultam a csodákat, melyeket ide teremtett a magyar pénz. Végig mentem a régi kezdetleges Mária Terézia mólóból növesztett óriás habfogó töltésen (digán), melynek a tengerbe egy kilométerre benyúló hatalmas kőfala védi Fiume kikötőjét a haboktól. Egy német iró — tehát nem magyar dicsekvés szól belőlem azt ajánlotta méltó feliratul reá: „Aere hungarico, Ausu romano.“ (Magyar pénzzel, római merészséggel.)

És igaza van. Ez, az itt 15—20 öl mélységű tenger fenekéről, hat öl szélesen kikelő 1000 meter hosszú kőfal, mennyi kővé vált tőkét képvisel. Nem kevesebb mint 170 millió mázsa kő kelle eddig is hozzá. Künn a parton cement-habarcscsal óriás koczkákat építettek a terméskőből, s azokat gőzdarukkal hajókra, onnan pedig egymás mellé a tengerbe bocsátottak. E hatalmas fal még 200 méterrel lesz meghosszabbítva, s a töltésen és partokon sűrűn egymás mellé rakott koczkaóriasok fogalmat adnak a költséges munkáról, melybe Fiume kikötőjének megnagyobbi- tása került. A fal a nyílt tenger felől nagy darab sziklahasábokkal van bordázva, melyeken tehetetlenül törnek apró csep- pekre a legnagyobb hullámok is. Bejáratánál