Váczi Hirlap, 1887 (1. évfolyam, 2-26. szám)
1887-09-18 / 12. szám
I. ÉVFOLYAM. 12. szám. VÁCZ, 1887. SZEPTEMBER 18. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP Előfizetési ára: helyben házhoz hordatással, vagy a vidékre postán való elküldéssel egész évre ..................................... <> frt — kr. fél évre ........................................... IS » — » negyed évre...................................... 1 ». 50 » Egyes szám ára 10 kr. Elárusító Deutsch M. (a városház épületében.) Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Vácz, Duna-sor 587. szám alatt. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, az előfizetési pénzek, hirdetési dijak és hirdetések. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések : sora (négy hasMios garmond sor) ............................... Nyilt-tér : sora ISO kr. Bélyeg- illeték : minden beigtatásnál .................... A nyugta-bélyeg külön fizetendő. Ügybeosztás. A városi tiszti karnak kiegészítése szükségessé tette, Hogy a városi köz- igazgatás hatáskörébe utalt teendők az egyes tisztek között a követelményeknek mcgfelelőleg beosztassanak. Réty Ignácz polgármester Várady János aljegyző által elkészíttette a tervezetet, és felhívta az egyesített jogügyi és pénzügyi bizottságot, hogy a felett adjon véleményt. Összeült a bizottság. Meghányta-ve- tette a kérdéseket minden oldalról. És megmutatta, hogy feltudná tisztjeink között a munkát aként is osztani, amint azt az egyes ügyek természete és az egyes tiszti állások betöltésének feladata megkívánná. De — sajnos — a többség annyi panaszt tudott felhozni a munkakörök felosztásának ezen t e r- m é s z e t e s rendje ellen, hogy — ha ez tovább is igy tart — a város ügyei iránt komolyan érdeklődőnek kétségbe kell esnie városunk igazgatásának jövője felett. Nem az ujonan megválasztott tisztek járatlansága, nem is a régebben megválasztottak tudatlansága ; hanem a régebb tisztek némelyikének jogtalan mellék keresetre való s számos panasz tárgyát képező általánosan ismert hajlandósága volt az a nehéz kérdés, melyen a munkakörök termé- mészetes felosztását óhajtók legserényebb igyekezete hajótörést szenvedett. A többség azon elvből indult ki, hogy azoktól, kik ellen a panaszos hangok a várost már többszörösen bejárták, azon ügyek előadása, melyeknél mellék keresetre több alkalom nyílik, elveendő és olyanokra bízandó, kik el len még e nembeli panasz fel nem merült, amazoknak pedig azon munkakör adandó, melynél a mellékkeresetre kevesebb alkalom kiuálkozik. Elég szomorú, hogy a mellék keresetre való hajlandóság oly mérveket öltött, hogy a nyiltan hangoztatott panaszok tömege a város egyik tekintélyes bizottságának elhatározását is befolyásolja! Elég szomorú, hogy városunk igazgatásának ezen betegségén képviselő testületünk máig sem birt segíteni! Elég szomorú, hogy midőn már egy jó igazgatás anyagi feltételeit nagy nehezen meg tudtuk szerezni, akkor még mindig a személyi ügyek nehézségeivel kénytelenittetünk küzdeni ! Mi mindazonáltal még sem oszthat-* juk az egyesitett bizottság véleményét; mert mi a szolgálat érdekeit semmiféle a priori bizalmatlankodásnak feláldozni nem a k a r j u k. Ha van az a panasz, kell lenni sértett félnek is. Ha van az a sértett fél, legyen bátorsága arra is, hogy szavát illetékes helyen felemelje. És ha többen vannak azok a sértettek, ne félje- jenek, emeljék fel szavukat egyszerre tömegesen. Tegyék tönkre, semmisítsék meg azt a tisztviselőt, aki a nép bizalmával, hivatalos állásával vakmerőén visszaél. Ne szaporodjék városunkban a bizonytalan hírek tömkelegé. Álljon elő, akinek baja van. A képviselő testület fogja tudni kötelességét, hogy a panasznak igazságosan végére járjon. És az illető sértett fél elégtételt szerez önmagának is és hasznot tesz városának is. De addig, mig ily panaszok hivatalosan fel nem jelentetnek, azokra a bizottság komolyan figyelemmel nem lehet. Ha pedig az eféle panaszok hivatalos utón alaposaknak találtatnak, akkor meg már meg nem elégedhetünk azzal, hogy a vétkes tisztviselő más munkakörre disponáltassék, vagy munkakörének természetes terjedelme megszorittassék, hanem azt kell követelnünk, hogy az illető előtt hasonló visszaélésekre való alkalom te 1 j esen elzárassék. A m u n k a k ö r ök f e 1 o s z t á s á- n á 1 kizárólag a szolgálat érdeke lehet irányadó. Már pedig a szolgálat érdeke azt kívánja, hogy az egy természetű ügyek a leli e t ő s é g i g egy kézben pontosittassanak össze és hogy u g y a n- azon e g y ü g y amennyire lehet egy kézben nyerjen érdemleges elintézést. Minthogy városi tisztikarunk munkaköreinek felosztásánál nem ezen elv, hanem kizárólag a mellék keresetre való kilátás korlátozásának elve szolgált irányadóul, kétségtelen, hogy a bizottság határozata a dolog természetének meg nem felel. De, ha a munkakörök felosztásának egyéb részeit elfogadhatnék is, el nem fogadhatjuk, mert a szolgálat érdekeivel nem vagyunk képesek összeegyeztetni azt, hogy a kihágásokban való bíráskodás a rendőrkapitány hatásköréből kivonassák és az a polgármesterre bizassék akkor, midőn a város polgársága személyi és vagyoni jogbátorságának fen- tartása közvetlenül a rendőr- kapitány hatáskörébe tartozik. A rendőr-kapit'ány i y.«. fV dr ez tartja nyilván a békés együttélés ellenségeit; ez tesz praeventiv intézkedéseket, hogy a társas együttélés feltételeit képező köz rend egyesek megzavarása ellen védve legyen ; ez jár utána, hogy azoknak, akik a jogbátorságot, vagy a közrendet megzavarták, nyomára akadjon; ez kutatja ki1 a jogsértő Ä „Yáczi Hírlap“ íárczája. " Variánsok. ) Sárga levél hull halomba, az erdő aludni vágy, —• Zöld mohából, vadvirágból kész is már a puha ágy; Eeslő bimbók, árnyas lombok nem díszítik az ágot: — „Lekaszálták már a rétet, nem hagytak rajt virágot.“ Csendes erdő magányában virult fel a szerelem, — Benned éltem, érted égett akkor szegény kebelem ; — Csendes erdő magányában vigaszt most nem találok : „Megutáltam tekivüled ezt a ezudar világot.“ Eszembe jut, amikor még az erdő, mező vig vala, — Szerelemről zengett nekünk a füImiié bús dala; — Oh ! ki akkor üdvöm valál, átkommá most mért levél ? : „Olyan vagyok, miként őszszel a sárguló falevél.“ Hull a levél az ölemhe, hirdeti a zord telet, — Aludj erdő, hűvös erdő, mig jön a szép kikelet; — Újra zöldül, újra éled tavaszkor a falevél : — „Hajh ! de az én éltem fája többé tavaszt nem remél.“ Marino. Népdalok. I. Jaj Istenem, mi a bajom ? Se éjjelem, se nappalom ! Nappal nyuglom nem találom, Éjjel elkerül az álom. Szóltam javas assszonyoknak. Azt mondják, hogy megrontottak ; írattam a patikába Orvosságot mindhiába ! — Fogyok mint a hold az égen, Hervadok mint fü a réten; — Oh találd ki, mi a bajom ? Most nem szabad megmondanom ! II. Szakadós a Kurcsa partja. Halász kis lány ne járj rajta ; Bele szakadsz, majd meglátod Elvisz mint egy szép virágot. Néz a lány a tó habjára, Reszketve kél sóhajtása: Bár csak, bár csak beszakadna Búmmal együtt elragadna. (Yácz.) Szegvári. Vácz Velenczében. I. „A világ olyan, mint egy nagy könyv, melynek csak első lapját olvasta az., aki nem látott több országot hazájánál. Én sok lapját olvastam, vagyis sokat utaztam. És fáradságom nem volt hiábavaló. Mert gyűlöltem szülőföldemet, a más népek és országok látása pedig kibékített vele. Ha nem maradt egyéb haszna utazásaimnak ennél, nincs okom sajnálni sem a költséget, sem a fáradozást, melybe kerültek.“ Ezt nem én eszeltem ki, hanem Byron választotta jeligéül Ciliidé Harold verses útleírásához. Ez a mondás zsongott fejemben valahányszor útra kelni láttam egy- egy barátomat általam nem látott tájak felé. Engem is mindig úgy vonzott valami kimondhatatlan vágyódás az idegenbe, de a munka és kötelesség szülötte földemhez kötött mindenkor. Különösen kettő volt a mi vonzott. Olaszország, a művészetek, az emberi szellem újjászületésének, a renais- sancenek klasszikus földe — s a tenger mérhetetlen távola, az örökkévalóság földi képét mutató végtelenével és az emberi erővel daezoló sötétkék hullámaival. A tenger, a mérhetetlen tenger jutott eszembe valahányszor a Duna karaján hallgattam a habok csobbanását, vagy a Duna hátán láttam végig nyargalni a habverő szélvészt. Nagy volt tehát örömem, midőn tűzoltó egyletünk kibocsátotta a tengerre szóló felhívását; még nagyobb, midőn megtudtam, hogy jó barátok vig kedve lesz az idegenben is utitárs. Gyors volt az elhatározás, s az indulás napján vadonat uj köz-tüzoltói ruhában szálltam be én is abba a guruló deszkarekeszbe, melyben a prüszkölő gőzparipa egy kis darab Yáczot vontatott a iávol Adria magyarnak hitt öble felé. A búcsúzó kendőlobogtatások és éljenek után itt hagytuk tiz napra Váczot, poros utczáival, csatornáknak csúfolt bűzös kifolyásaival és az épp indulásunk napján másodvirágzásnak készülő korteskedésével. Mi közöm mind ehhez? Engem csak az a messze távol érdekelt, meg az a kis darab Vácz, mely együtt lesz velem a távolban is. És ez nem is volt utolsó dolog. Derék szál legények voltak mindannyian. Két János volt a vezérünk, mindegyikük végig „tüzoltó-diszgyülésezte“ már Magyarország városait a Maros partjától a Tátra aljáig. Mind a kettő több kapitulácziós tűzoltó, kiknek méltán kiérdemelt renomméje elég arra, hogy az általuk vezetett kis csapat még akkor sem lesz a tűzoltók sorában az utolsó; ha mi nekibúsultunkban azt liisz- szük is sokszor, hogy városaink sorában Vácz csakugyan a legutolsó. Ebben a tudatban a tizenhárom próbás agglegény barátunk is olyan daliásán ülte meg a vasúti lóczát, mintha egyenesen egy tengerparton nőtt patriczius lányhoz indulna kérőbe. Volt velünk ügyvéd, tanár és tanító, kereskedő, iparos — sőt arra az esetre, ha baj esnék, ott volt a doktor, gyógyszerész, meg olyan is, aki az élettől búcsúzok utolsó akaratát szokta hivatalos formába megirni. Szóval nem volt hiányosság semmiben. E mutatós társaság láttára még az a harmadik János barátunk is visszanyerte régi ifjúságának virágos jó kedvét, aki mióta házas lett, minden áron a magába vonuló öregség szerepét próbálja játszani. Budapestről meggyarapodott jó kedvvel indult tovább a társaság. Marczink, Vácz jó hírének az idegenben is legjobb ajánlója, rágyújtott a hires váczi nemzetőri indulóra, melynek ütemei mellett indultak apáink, maholnap negyven éve, a ráczok megostromlására Szenttamáshoz. Ez a nóta ma is lelkesített. A szomszéd szakaszokból csakhamar Kolozsvár, Eger, Torda, Dunaföldvár és Selmeczbánya lelkes csapatai kerestek fel bennünket s zeneszónál, pohárkoczintásnál megkötöttük velük azt a bajtársi barátságot, mely tiz napos irtunknak egyik legszebb emléke marad mindenha. Ettől kezdve utunk sora eldőlt. Vácz még sem utolsó város s az „é 1 j e n Vác z“ jól eső üdvözlés volt lelkűnknek, a tiz napi idegenbe járás alatt. A jó kedv ezután megszűnt számolni az idővel, úgy hogy midőn a vonatvezető a velenczei tó sásas lagúnái mentén bekiáltotta e szót „Velencze“, egy sima hajatlau fej kérdőleg fordította vissza fejét az ablakból, vajon az az ördöngös gőzparipa tenger helyett nem egyenesen száraz földön lopott-e bennünket az igazi Velenczébe. De Fehérvár ismert neve s Lepsényen túl a magyar tengernek, a Balatonnak tornyos felhők villámai által másodpereztnkint megragyogtatott tükre eloszlatott minden kétséget. Még itthon vagyunk az édes honi
