Váczi Hirlap, 1887 (1. évfolyam, 2-26. szám)
1887-08-28 / 9. szám
: I. ÉVFOLYAM. 9. szám. VÁCZ, 1887. AUGUSZTUS 28. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési ára: helyben házhoz horántással, vagy a vidékre postán való elküldéssel 1 egész évre ..................................... fit — kr. fél évre ........................................... ;{ » — » negyed évre ...................................... I » ;>«> » Egyes szám ára SO kr. Elárusító Deutsch M. (a városház épületében.) Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal : Vácz, Duna-sor 587. szám alatt. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, az előfizetési pénzek, hirdetési dijak és hirdetések. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések sora (négy hasábos garmond sor) Nyilt-tér : sora :tO kr. Bélyeg illeték: minden beigtatásnál .................... A nyugta-bélyeg külön fizetendő :to ki Vesszőparipák. A bold, gult öreg Szelepcsényi prímás, egyike volt azon jó lelkű, derék, munkás hazafiaknak, kiknek fajtája mai napság már teljesen kihaló félben van. Még misézése alatt is folyton a haza sorsával tépelődött. Egy ily alkalommal történt meg vele, hogy nagyon is fenszóval gondolkozott, mire minisztráló inasa visszaválaszolt: „Bizony Kegyelmes Uram! mondhatom kutyául vagyunk.“ „Szamár, ki bízta rád az ország dolgát“ — nérnitá el a jó öreg az avatatlanba kotynyeleskedö inast. Erre az elnémító szavakra gondolunk mi is mindannyiszor, valahányszor csak kis és nagy lapjainkban olvassuk, azon tüntető garral irt vezér- czikkeket, melyek szüntelenül hangoztatják, hogy Amerika és India hatal- [ más terményversenye, az európai fogyasztó államok rendkívül magas beviteli gabonavámjai a magyar mező- gazdaságot végromlásba sodorják és az elkerülhetetlen tönk szélére juttat- i ják, Magyarországot tehát minden áron iparállammá kell átalakítanunk, csak > az ipar és kereskedelem menthet meg bennünket a teljes sülyedéstől, rajta kell lennünk, hogy minél előbb és mentői nagyobb számban malmokat, hizlaldákat és szeszgyárakat állítsunk, i Ezek fogják azután Mózes vesszejével 3 a kopár kősziklákból hazánkban a dú- 8 san csergedező pénzforrásokat elővarázsolni. Ezen és ilyféle vessző-paripákon nyargalnak nálunk ma a kérészit életű kis és nagy államférfiak egész ) csoportja és a gondolkodni épen nem Ä „Yáczi Hírlap“ íárczája. Variánsok. Küzdöttem érted, hogy felérjek hozzád, — Amit nyertem: — vérző sebek; Lelkem sötét, mint rombadölt menyország : „Sújt az átok, mert szerettelek“ — A kedves arcz még ott lebeg előttem, — Mintha most is ragyogna szemed; Oh ! mintha most is itt volnál köröttem : „Elfeledni téged nem lehet.“ — S ha majdan, — ahova már régen vágyom, Meghalok, feledni tégedet, — Még ottan sem lesz puha, csendes ágyam : „Siron túl is érted szenvedek“. — Marino. Kirándulás Bodonyba. Ha az ember Váezról a fővárosba utazik, mind a vasút, mind a gőzhajó-állomás naellett válogatott úri fogatokat talál, a [melyek tulajdonosai, kivált hétfőn reggelű Diós-Jenőről, Tolmácsról, Tereskéről, Szé- 2sénykéből, Vácz-Hartyánból stb. sietnek városunkon keresztül. Évekkel az előtt, mikor még a pest-lo- sonczi vasút nem existált, nehéz társzeke- ek tarkították ezt az országutat, a mely íalassa-GryarmattóI kigyódzikjá lőrinczi pusz- ára, majd ismét Lókostól a N i szál nyugati ddalán keresztül Váezra. Lépten-nyomon váozi fiákéiról“ találkozott az ember; zárnos Jó tartó gazda élt akkor fuvarozásszerető, sőt nem óhajtó nagy közönség tapsol a hangzatos frázisoknak és lágyult agyuk fölhevített képzeleteikben már könyökig váj kálinak azon gazdag pénzforrásokban, melyeket a nagy mondásokban duskálkodó vadoncza- ink csodavesszőikkel elővarázslanak. Azt persze a számításokkal bajko- lódui épen nem szerető zsurnalisztáink szives-örömest elszalasztják szemeik elől, hogy a malmok, hizlalók és szeszgyárak felállításához első vonalban is pénz szükségeltetik. De avval sem sokat látszanak törődni, hogy ez a pénz, a melyet mi ipari czélokra szeretnénk befektetni, bizony fölötte nagyon drága. Tessék csak hozzáfogni, hogy a mi pénzintézeink 7 — 10%-os tőkéivel malmokat, hizlaldákat és szeszgyárakat alakítsunk, akkor, mikor fennálló malmaink, úgy szólván teljesen osztalék nélkül hagyják esedékes szelvényeiket, szeszgyáraink pedig oly kényszer helyzetbe jutottak, hogy kénytelenek üzemeiket a lehető legnagyobb mérvben megszorítani. Ami pedig a hizlaldákat illeti, nem-e tudjuk, hogy hizlalóink közül igen Számosán kénytelenek voltak a hizlalással felhagyni, mivel üzletük a befizetett saját tőkéjüknek nemcsak semminemű %-át meg nem hozta, hanem igen sok esetben maga az üzleti tőke is összegében nagyon érzékeny vereségeket szenvedett?! Kár tehát nagyérdemű derék honfitársaink azokat a vessző paripákat oly nagyon felkantározni, mert ha talál akadni oly dőre és balgatag, ki az adott körülményekkel nem számolva hói köztünk. Szabott ára volt az első, meg a hátulsó ülésnek s boldog volt, mikor a „Curia“ „Szarvas“ vagy a „Fehér hajó“ pompás ágyneműi közt nyugalomra hajtotta fejét, vagy ha boldog nem is, de legalább is úr; mert ezen vendégfogadók mindegyike különb volt, mint a hires „Veres ökör“ Pesten s első rangú hotelnek tűnt fel a balassa-gyarmati „Zichy“ vagy „Balassa“ szállókhoz képest. Szent Isten ! hányszor tettem meg ezt az utat. Egyszer tudom, hálásra Tereskére vitt he fuvarosom, nem látta el magát elegendő szénával, gyönyörű augusztusi éjjel ott hálatott a szérüs kertjében Vasas szent Péter napkor; mert hát akkor e napon veté le a diák az iskola kényelmetlen bilincseit, a mikor a naptárban a nagy apostol kezeire rakták volt azokat fel. Szép csillagos éjszaka volt, alkalmam nyílott a tejut csillag-miriadjában gyönyörködni; de a vacatióra haza induló gyerek törődik is az ég csillagaival, mikor azok ott vannak a gymnasiumi értesítőjében, s fáradt tagjai illatos széna kupaczon pihentek, s az az egy pár étkes Bucephalus ivadék, a melyen ide repülénk, majd a vászontarisznyából, majd pedig a leeresztett saraglyából olyan félelmes közel harapta élelmét, kogy az ember minden percz- ben attól félt, hogy meg találja a ló csókolni. Sötét éjjel volt, mikor érkeztünk; sötétlő hajnal mikor belőle indultunk. Faragott az önök vessző-paripáját megnyergeli; arról biztosra vehetjük, hogy akkorát fog a nyeregből puffanni, miszerint soha teljes életében ki nem heverheti. Evvel azonban minden tiszteletre méltó derék polgártársaink, önökkel szemben korántsem azt akarjuk hangoztatni, hogy maradjon minden a régiben, tespedésünket folytassuk addig, miglen a gyékényt pokróczostól együtt kirántják alólunk. Bizony senki nálunknál jobban nem tudja, hogy az országnak nagy kötelezettségei vannak, ennek fizetéseit pedig a nagy harangra nem bizhatjuk, épen azért nagyon is meg vagyunk győződve, hogy nehéz és súlyos adókat kell viselnünk, de azt az egyet sehogy sem vagyunk képesek belátni, miért kell ezen adóbehajtásának, magánál az adónál is igen sok esetben terhesebbnek, súlyosabb és elviselhetetlenebbnek lennie ? Avagy a sorsaink fölött aggódó bölcsek nagy serege közül egy sem találkozik, ki a tapasztalati téren arról szerzett volna magának biztos, tudomást, hogy fölötte számosán vannak elszegényedetr, tönkrement kisebb gazdáink és iparosaink közül olyanok, kik az adóbehajtás ellenőrizetlen módozatainak legszerencsétlenebb áldozatai lettek, a nélkül, hogy legtöbb esetben maga az állam az adójához hozzá juthatott volna ? ! Ma midőn száz meg száz csekély birtokú falusi gazdáink háza és földje fölött megütik a végpusztulást hirdető árverési dobot, nagyon józanul cselekednének az adózó polgárok sorsát innégy szögű kövekből rakott apátsági templomából nem is láttam semmit, jobban mondva nem is figyelmeztetett senki, hogy itt Hunyadi Mátyás idejében benedictinu- sok laktak s csak később olvastam Mocsáry Antal kitűnő monographiájából, különben ki se mozdulok, ha tudom minő érdekes helyek itt jobb kézre Romhány, balkézre Vadkert, előttünk Alsó-Petény, majd ernitt a két Bodony. Hajdan az ember, ha Váezról Romhányba ment, a kocsi rudját Kösd felé irányozta; ma jobban kiméljük a szegény párát, a lovat, s nem gyalogolunk a kocsi vendég oldala mellett, ott ahol az ut meredek, vagy plane semlyékes; hanem ki hintón, ki bricskán repül Rétság felé, csak egy gondolat s mint a mesebeli Fortunát fia, hipp-hopp a vasút "nélkül is ott teremhet a hol akarja. Tüzes sárkányon alig három órányira fekszik ide Bodony, a mai váczi fiakkeres öt óra alatt se visz el, no de „a mit elveszít az ember a réven, megnyeri a vámon“, mint mondani szokás, s több ideje marad tágult tüdővel szívni a pompás levegőt s szemlélni a vidék nagyszerű panorámáját ! A mint az ember Rétságon felül az országidról letér, Bánk falut éri. Régi község ez nagyon, emlegetik, hogy népét a nógrádi sandsák egészen kiölte, s csak a múlt század elején népesült újra meg, holmi felső vidéki tótokkal, a kiknek első téző körök, ha vizsgálat, nyomozás és bonczolat tárgyává tennék: hogy miként lehetséges, hogy ily apró és kis gazdáknak kincstári hátralékai 200 - 300 forintra felszaporodnak ! No de modica no curat praetor. Ki vesződnék, törődnék nálunk ily kicsinyes dolgokkal? Veszünk, hullunk, pusztulunk, mint az oldott kéve, ráfogjuk: hogy a mostoha viszonyok, a rósz időjárás, a mezőgazdasági válság az oka és a szajkók óriási serege, utánunk rebegi, hogy úgy van! A valódi, az igazi okok után senki nem kutat, annak orvoslására senki nem hederit. Pedig a mint százai, ezrei semmisülnek, enyésznek az apróbb gazdáknak, úgy hal, vesz, apad, szárad utánuk az iparnak termőképessége. A kifosztott, az elszegényedett Magyarország azután szolgáltatja felszámithat.lan contingen- sét a legutálatosabb bűnöknek. Mert csakugyan való a közmondás: „Pau- pertas maxima meretur.“ Megdermednek ujjaink mi<Rm leírjuk, hogy egy mindenikünk^ltal jól ismert és teljesen szavahihető polgártársunk értesítése nyomán magának Triesztnek 32 bordélyháza magyar elemekből népesül. De nincs szükségünk egyetlen egy ember szavahihetőségére támaszkodnunk. Az ország összes lapjai hirdetik, hogy a székelységből kivándorló szolgálatkereső leányok ezrei, mint végzik szégyen és nyomorúság teljes életüket a bukaresti kórházak falai között. Még alig félszázad elolt pelengérre állították, megszalmakoszoruztáK azt a prédikátora Hrdina András a Luther vallás-tételét követte s ennek a vallásnak buzgó követői a bánkiak ma is. A falu a mellette elterülő „Tengerszem“- ről hires. A köznép azt állítja, hogy ennek a mélysége megmérhetetlen, miután a tengerrel áll szoros összeköttetésben, s a fenekét bár számtalanszor megpróbálták, ki nem tudta puhatolni senki (!) A viz se hosszas esőzés, se felhőszakadás következtében soha ki nem árad, sőt habjait a patakcsa se növeli; egyenlő mindig, akár esős idő jár, akár szárazság uralkodjék. Földes ura csakugyan gondoskodhatnék egyszer valami jóhirii búvárról, a ki bu- várharangban szállhatna bele, s vagy a mélyében rejlő csigákból, vagy a kövületekből hozna felszínre egyetmást; mert bár a nép száján ismeretes mesék is szépek, de hát mikor azokat se Írja lel s Miki. Mondhatom, kedves tájkép, különbet magunknak Sva jezban sem kivanhatnánk ! Rom hány on is gyorsan keresztül ko- csikáztunk akár a karika-csapás. A földje ennek a falunak jo, délkeleti oldalát a Lókos vize mossa, a mely olykor kiárad, de egyéb kárt ritkán tesz, mint hogy mázsás köveket hömpölyget az ár, a miket aztán a nép szépen haza hord s kőfalat épit. El is voltak az eshetőségre készülve a romhányiak s egy ha talmas kőhidat építettek reá, a melynek falusi művészettel kifaragott s szépen pin- gált nepumuki szent Jánosa mutatja, hogy
