Márkusné Vörös Hajnalka: Püspökkert - Veszprémi Kaleidoszkóp 3. (Veszprém, 2015)

IV. Komakút és környéke

129. A Püspökmajor helyén 1949-ben megépült kislakásos bérházak egyike az új egyetemi városrészben. A városi tanács a kezelésébe került Püspökmajor területét kislakásos bérházak építésére vette igénybe. 1947-ben Veszély Géza főmérnököt bízták meg az épületek tervezésével, a kivi­telezést Fabb Károly építőmesterre bízták.107 Az első bérházak 1949-re készültek el, kiosztására versenytárgyalást írtak ki, de a döntésben Pap Jánosnak, az MKP Megyei Bizottsága elnö­kének a szava volt meghatározó. Az értékes belvárosi területen később folytatták az építkezést, 1958-ban emeletráépítéssel, majd 1961 és 63 között újabb 12 lakásos épületekre adtak ki engedélyeket.108 Ekkor bontották el végleg a Püspökmajor ke­rítését és megmaradt épületeit. 130. A Püspökmajor helyén épült kislakásos bérházak terve, 1947. kW .

Next

/
Thumbnails
Contents