Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

ugyanúgy Mester volt, gyerekei a Mester gyerekek, az uradalom fő halászának fiát se Bognárnak emlegették a vezetékneve alapján, hanem Halász Jancsinak. Szüleim pedig, a helyi kiejtés szerint a Mémekék lettek. S bár én már nem Iregen születtem, a férjem rám is szokta alkalmazni az ottani titulust, ha képtelen vagyok valami egyszerű műszaki feladat megoldására, gyakran megkapom, hogy „pedig te Mérnek lány vagy".

írnom kell még „Édesanyám sok szép szaváról", vagyis a Somogybán, Tolnában kialakult nyelvezetéről, szóhasználatáról, amiben az ottani tájnyelv tükröződött vissza. Anyu nagyon színesen, élvezetesen tudott mesélni, s kitűnő utánzó képességével a szereplőket megjelenítve szinte láttatta a felidézett jeleneteket. Szókincsébe pedig beépültek azok a tájszavak, amelyeket aztán mi is átvettünk tőle, de időnként gyermekeimtől is visszahallom ezeket. Tudom, nincs itt helye hosszas felsorolásnak, de néhány szót azért felidézek ezek közül. Egyik-másik szó jelentését nagyon nehéz megadni, az eredeti tájszó - számomra legalábbis - annyival kifejezőbb: „szörszöny" (szorgalmas, tevékeny), „pocárul" (pancsol), „üvékül" (ordít, kiabál), „denciil" (gyömöszöl pl. ágyneműt, de dajkál is, kisgyereket), „mocléroz" (kézzel tépked, nyomkod, pl. amikor a meggyet kézzel magozzuk). A „bákász" szót is Iregből hozhatta Anyu, ezt ugyanis Veszprémben sose hallottam, de amikor dombóvári születésű komaasz- szonyomat megkérdeztem, hogy ismeri-e, magától értetődően mondta, hogy az „olyan mumus féle". (Olvastam valahol, hogy ez a szó a népmesékben is gyakran szereplő „bakarasznyi ember" módosult változata.) Voltak aztán Anyunak szemléletes hasonlatai is. Ha valaki nagyon jól fésült, „olyan, mint a borbély firma", ami túlságosan csupasz, „olyan, mint a vakart hal", ha valaki nagy bajban van, „kiabál, mint a tőrbe esett ördög". A tájszavakon kívül használt még német eredetű kifejezéseket is: „olyan kellemetlen, bissig (harapós) szél fúj”, „már megint úgy jöttem haza arról a piacról, mint egy Tragtier" (teherhordó állat). (Ezt a mondást, bevásárlásból jövet, magamra is szoktam alkalmazni.)

Ez után a kis nyelvészkedés után felidézem még Anyunak azt a saját maga által kialakított „naptárát", amelynek időpontjai gyermekeinek és a növényeknek kapcsolatát mutatják. „A mákot akkor vetettük, amikor a Lacika hat hetes volt." „A gyerekek akkor mehettek először kabát nélkül az udvarra játszani, amikor a fehér nárcisz nyílott." S végül, ami majdnem minden nyáron elhangzott: „Jaj, gyerekeim, virágzik a katáng, mindjárt vége a nyárnak" - ilyenkor már sajnált bennünket, később az unokáit, hogy nemsokára vége a vakációnak, a szabadságnak, mert kezdődik az iskola.

60