Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Családi kép Apuval

Apunak ebben nagyon igaza lett, mert bizony nincs nap, hogy eszembe ne jutna, de nem csak a 80 pengős kabát miatt.

Nem említettem még családunk fontos segítőit, a cselédlányokat. Bár az irodalomból szinte kivétel nélkül agyonhajszolt, megalázott fiatal lányokat ismerünk, nyugodtan mondhatom, hogy nálunk a cselédlányok a család-cseléd szavak rokonságát követve inkább családtagok voltak. Az iregieket persze csak az Anyu által elmondott történetekből ismerem, így pl. azt a fiatal lányt, aki önérzetesen így mutatkozott be: „vitéz Mérei Orzsébet" - a vitézi címet ugyanis lányok is örökölhették. Nem tudom megállni, hogy el ne mondjam még a következő történetet, amelyik példa arra, hogy az alkalmazottak is a sajátjuknak tekintették gazdáikat, akikre adott esetben büszkék is voltak. A húsvéti ünnepre való készülődésnek, amely a lelki felkészülés mellett kiterjedt a ház, a környezet tökéletes kitakarítására is, a nagyszombati feltámadási körmenet adta meg a célját és értelmét, tette fel minderre a koronát. Anyukám, már szépen felöltözve elrendezte a virágokat, meggyújtotta a gyertyákat az ablakban, az ott majd elhaladó körmenet tiszteletére, majd csatlakozott két barátnőjéhez, akik már az utcán vártak rá. Azt azonban még meghallotta, hogy az őket tekintetével követő mindenes fiú ezt mondja a mellette álló cselédlánynak: „Azér' a mienk a legszebb!"

79