Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

A XX. század 30-as éveinek elején a rádió még nem volt általános minden családban. Aput viszont érdekelte ez a műszaki újdonság, ezért elég hamar beszerzett egy készüléket. így aztán egy-egy érdekes műsor közös meghallgatása is jó lehetőséget adott a társaságnak az együttlétre. Anyu szívesen emlékezett vissza az 1932-es Los Angelesi olimpia híreinek közvetítéseire. Különösen nagy izgalommal figyelték a vívás és a vízilabda versenyek eredményeit. Akkor még nem volt közvetlen rádió kapcsolat a kontinensek között, így helyszíni közvetítésekről se lehetett szó, csupán a táviratban megérkezett eredményeket ismertették a híradásokban. Az időeltolódás miatt erre többnyire az éjszakai hírekben került sor, s miközben még folyt az Egyesült Államok - Magyarország közötti döntő vízilabda mérkőzés, éjfélkor lejárt a rádió műsorideje. A műsorközlő viszont felhívta a hallgatók figyelmét, hogy maradjanak a készülékek mellett, mert amint megérkezik az eredmény, azt rendkívüli adásban ismertetni fogják. A társaság tehát együtt maradt, s beszélgetve, bóbiskolva várták meg a hajnali híradást, majd az eredményt meghallva együtt ünnepelték az újabb aranyérmet.

Időnként vándorszínész társulatok tartottak előadásokat a faluban. A jegyekért nem csak pénzzel lehetett fizetni, volt, aki tojással, volt, aki baromfival, vagy más hasznos terménnyel váltotta meg belépőjegyét. Az előadások nagyon családias hangulatban zajlottak, előfordult, hogy szegény primadonna, aki délelőtt, ebédfőzés közben elvágta a kezét, a nagy „pólyával" bebugyolált ujjával gesztikulálva, azokkal a jelenetekkel is nevetést váltott ki, ahol ez nem lett volna indokolt. A közönség mindenesetre hálás volt és jól szórakozott.

Anyukám személyre szóló élménye volt a faluban időnként felbukkanó hárfás cigány. Ha ő megjelent a háznál, Anyukám minden munkáját félretette és gyönyörködve hallgatta annak szép játékát.

A felsőiregi iskola tanítója is szervezett műkedvelő előadásokat. Ezekben a falubeli lányok, legények, de a fiatal gazdatisztek is szívesen szerepeltek. Anyu konkrétan a „Noszty fiú esete Tóth Marival" színpadi változatát említette, amely szerinte egészen kitűnő előadás volt. A sikeres iregi bemutatót még „tájelőadások" is követték, vagyis több településen is előadták. Ekkor mondta Anyunak a Tóth Marit alakító lány édesanyja, „úgy gondoltam, hogy utazáshoz kosztin (kosztüm) illik, hát majd csináltatok neki".

Folyóiratok közül az „Új idők" című hetilapot fizették elő. Anyukám különösen szerette, mint mondta, már alig várta, hogy meghozza a postás és pihenésképpen, amint tehette, olvasni kezdte. A világégést, költözködéseket átvészelt, negyedévenként becsomagolt évfolyamokat Pali bátyám néhány éve átadta Balatonalmádi Városi Könyvtárának.

50