Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

A másfél éves Zoltika már ebben a szép kertben játszhatott

Természetesen Apu is nagyon büszke volt a fiaira, s bár ezt ritkán hangoztatta, a feleségére is. Egy alkalommal, amikor egy ünnep, talán húsvét előtt körülnézett a ragyogó, tiszta lakásban, ahol a konyhában a hófehérre súrolt deszkán ott sorakoztak a patyolat fehér kenyérruhával letakart sütemények, ezt mondta: „Azért magát nagyon szeretné az én anyám!" Anyukám nagyon megbecsülte ezt a dicséretet. (Szüleim mindaddig magázódtak, amíg Zoltika nem kezdett beszélni, tőle vették át ők is a tegeződést.)

Ahogy teltek az évek, egyre könnyebbé vált az életük. A gazdaság jövedelmezővé vált, a kert a gyümölcsök, alapvető zöldségek mellett olyan csemegékkel is szolgált, mint a spárga, a háziállatok között pedig különlegességnek számított a pulyka, melynek megfelelő táplálása külön figyelmet igényelt. Anyukám nem csak a gazdaságát vezette kitűnően, hanem a háztartás többi területein is csodákat művelt. Az akkori takarékos szemlélet mellett minden terményt feldolgoztak, tartósítottak, emellett pl. az aranysárga tarhonyát is otthon készítették. Anyu számára nem jelentettek terhet ezek a munkák, amelyekhez ekkor már az eddigi mindenes fiú mellé egy állandó, ott lakó cselédlányt is tudtak fogadni. A ház külső képe, környezete is megszépült, ahogy Anyu mesélte, nagyon jól esett neki, amikor a báróné megszólította és azt mondta neki, hogy míg régen mindig kerülte azt az elhanyagolt házat, most örömmel figyeli, hogy az egyre szebb.

46