Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Családi otthon teremtése

Anyukám elbeszélése szerint a szolgálati lakásként kapott ház látványa először csalódást okozott neki, mivel az épületet akkor már hosszabb ideje nem lakták, s ezért bizony eléggé elhanyagolt állapotban volt. Adottságai viszont alkalmassá tették arra, hogy nagyon sok munkával nem csak egy lakható házat, barátságos és értéket is termelő kertet, de egy valóságos kis földi paradicsomot varázsoljanak belőle. A nagy feladathoz nagy lelkesedéssel fogtak hozzá, s mivel Apu feladata elsősorban a műhely működésének megszervezése volt, Anyura hárultak az otthonteremtéssel járó feladatok. A kezdet nagyon nehéz volt. Apu ugyanis jövedelme egy részét terményben kapta, s hogy azt pénzzé tudják tenni, ahhoz már egy működő gazdaságra lett volna szükség, ezt viszont előbb létre kellett hozni. Az uradalom egy fiú mindenest biztosított számukra, de más segítségről, akit nekik kellett volna fizetni, egyelőre nem is álmodhattak. Anyukám, a maga 22 évével, az öreglaki háztartásban szerzett tapasztalatát leszámítva, lényegében előképzettség és gyakorlat nélkül, csodálatra méltó módon alakította ki azt a gazdaságot, amely később már nem csak a háztartást látta el a szükséges terményekkel, de fokozatosan bővítve az eladásra nevelt háziállatok körét, már jelentős bevételt is termelt. A kert műveléséhez sok segítséget kapott az uradalom főkertészétől, az állatok helyes tartásához, takarmányozásához pedig egyrészt szakkönyvekből, másrészt hozzáértő szakemberektől kapott tájékoztatást. Büszkén mesélte, hogy az ő állatait mindig megvették a jól szervezett keretek között működő, nagyon igényes felvásárlók.

Anyukánkra azonban már az első évben más, örömteli és egyben felelősségteli feladat is várt, ami 1928 karácsonyára be is teljesült: megszületett az első kisfiú, Zoltika. Gyönyörű kisbaba volt. Anyukám úgy mesélte, hogy kislány korában, bár kapott szép babát, de csak elegáns, „felnőtt hölgyet", ő pedig pólyás babát szeretett volna. Most úgy érezte, a Jézuska hozott neki igazi szép, élő kisbabát. így aztán a kezébe adtak egy kis karácsonyfadísz üvegtrombitát és a fa alá tették, mint a legfőbb ajándékot. Zoltikát Szemesi néni, a falu bábaasszonya segítette világra, három napos, nagyon nehéz vajúdás után. Nem tudom, mi volt az oka, de Anyukám később sem akarta egyikünket sem kórházban a világra hozni, amikor én, már Veszprémben születtem, akkor is ragaszkodott Szemesi nénihez, hogy ő legyen mellette a nehéz órákban. Lehet, hogy a túlzott szemérem is közrejátszott ebben, de valószínűbb, hogy a már kialakult bizalom miatt ragaszkodott az egyébként is kitűnő szülésznőhöz. Minden44