Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)
A „Nagy háború" természetesen mély nyomokat hagyott az ő életükben is. Nem csak a nehezebb megélhetés, nélkülözés gondjai határozták meg mindennapjaikat, hanem a háború borzalmaival együtt járó emberi tragédiákkal is szembesülniük kellet. Anyukám többször emlegette azt az édesanyát, aki az újonnan besorozott katonák között vonuló hatodik, legkisebb fiára rákapaszkodva kiabálta, hogy "öt fiam már meghalt, a kicsit, ezt a legkisebbet nem engedem!” - aztán persze mégis engednie kellett, talán őt is a halálba. Csupán villanásnyi emlékeim vannak a Budapest román megszállása során a házukba családostól, cselédestől betelepített román katonatisztről, az 1917-es forradalom miatt emigrált oroszokból alakult balalajka zenekarokról, meg a tanácsköztársaság kapcsán csak a „vérengző" jelzővel illetett Szamuelyről elmondottakról. Igaz, a hitelesség kedvéért itt azért el kell mondanom azt is, hogy Anyu emlegetett egy Martonvásárra tett kirándulást, melyet éppen a tanácsköztársaság alatt szerveztek szegényebb sorsú gyerekek részére. Mindenesetre ezek a történetek hozzájárultak ahhoz, hogy kialakíthassam a magam képét arról a tragikus korról. Anyuékkal élt akkoriban dédanyám, Pintér Teréz (1865-1945) is, aki különös helyet foglal el felmenőim között. Nem csak azért, mert ő volt az egyetlen, akinek magyar neve volt, vagy azért, mert tetszik, hogy az édesapjának a Dunára épített paprika malma volt Tolnán, hanem mert birtokában volt annak a tudásnak, amellyel régen még biztosan sok asszony rendelkezett. Anyukám, bár sokra tartotta nagymamáját, félve a babonáktól, kicsit fenntartással fogadta az ő „vajákos" tudományát. Egy különös álomfejtését azonban nagyon sokszor emlegette - nem véletlenül. Örülök, hogy most ezt én is tovább adhatom, hiszen nagyanyám megálmodta Trianont, s az álmot dédanyám fejtette meg. A háború kezdeti időszakában történt, hogy egy reggel nagyanyám a következő szavakkal fordult övéihez: „jaj, gyerekeim, olyan különös álmom volt". Erre dédanyám, alig várva, hogy az álmot megfejthesse, érdeklődéssel fordult hozzá:-Na, meséld gyorsan!- Egy fehér ló szökellt fölfelé az országház tetején - kezdte nagyanyám.- Ez nagyon jó - mondta dédanyám - a fehér ló Magyarországot jelenti! -Aló egyre följebb és följebb szökellt, az emberek, akik lentről nézték, izgatottan figyelték, hogy a sok kis hegyes torony valamelyike nem szúrja-e ki a ló hasát.- Ez is nagyon jó - örvendezett dédanyám - az, hogy a ló egyre följebb halad, azt jelenti, hogy jól alakul nekünk a háború!- Később a ló elkezdett lefelé ugrálni.- Jaj, ez nagyon rossz! Elfogjuk veszíteni a háborút! 26
