Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Anyai felmenőink

Anyai nagyapám, Holicsek Alajos (1879-1907), mint már írtam, Móron született. Apja, nagyapja is asztalosmesterként dolgozott ott, ő azonban nem folytatta ősei mesterségét, Budapestre költözött, ahol nyomdász, betűszedő lett. Ahogy Apunak, neki is csak lánytestvérei voltak. Amit Apunak az édesanyjához fűződő bensőséges kapcsolatáról írtam, ugyanaz elmondható Holicsek nagypapáról is. El lehet képzelni, hogy a sok lány után mennyire örültek egy fiú születésének. A családi krónika szerint édesanyja három éves koráig szoptatta kisfiát, aki már maga vitte oda neki a sámlit, jelezve, hogy enni kér.

Nagyapámnak három levele maradt fenn a katonaként menyasszonyához, később már feleségéhez (nagymamámhoz) írott leveleiből. Ezek egyikét a következő sorokkal zárja: „Ha válaszolsz, kérlek, írd meg, mit csinál mamám, mert mikor eljöttem, úgy vettem észre, hogy sírt. Ha nem veszed rossz néven, kérlek, igyekezz egy kissé megvigasztalni, s abból a jóakaratból, melyet rám fordítasz, juttass egy kicsit Mamámnak is". A kevés fennmaradt írás, a szűkszavú anyakönyvi kivonatok is arra utalnak, hogy nagyapánk édesanyja iránti szeretetének kifejezésére, róla kapta édesanyám a második, kishúga első névként az Anna nevet.

Nagyanyám, Mór Teréz (1884-1952), édesanyjával és húgával, Flórával Tolnáról került Budapestre, ott ismerkedett meg nagyapámmal, majd 1903-ban házasságot kötöttek. 1905-ben megszületett Anyukám (Irénke), 1906-ban a húga (Annuska). Nagyszüleim élete nagyon szépen indult, sokszor elgyönyörködöm fényképeikben, melyekről két, kifejezetten szép ember néz rám. Nagyapám fogékony volt a kor újdonságai iránt, versenyszerűen kerékpározott, sőt, talán a Ferencváros labdarugó csapatának alapítói között is ott volt, Anyukám legalábbis így emlékezett. Azt is fontosnak tartotta, hogy életük eseményeit megörökítsék, így elég sok fényképet őrzünk róla, azt is ő szorgalmazta, hogy Anyukámról első születésnapján fénykép készüljön.

Nagyanyám büszke volt az ő okos férjére, ahogy később a lányainak mondta: „a ti apátok olyan okos volt, hogy én még a királyhoz is el mertem volna menni vele". Aztán bekövetkezett a tragédia: nagyapám egy hirtelen jött zivatarban megfázott, s egy gyors tüdővészben meghalt. 28 évet élt. Nagyanyám 22 évesen özvegyen maradt egy másfél éves és egy 2 hónapos kislánnyal. Anyukám többször elmesélte, hogy a temetés napján az ő ruhácskájára és Annuska pólyájára is fekete gyászszalag került.

23