Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Lázár Gyula és felesége Amikor a mi gyermekeink megszülettek, a káptalani ház már készen várta őket, de mielőtt az ő ottani nyaraikról beszámolnék, le kell írnom azt a szeretetteljes környezetet is, ami az ő otthonukat jelentette, és ame­lyet nagyrészt férjem szüleinek állandó, segítőkész jelenléte biztosított. Környékünk akkori képéről is írtam már, a kertes házak melletti beépí­tetlen területekről, melyek még sejteni engedték a régi dombokat, völ­gyeket, ahogy a térképek még őrzik is ezek neveit, úgy, mint Rézmál, Zöldmái, Szemlő-hegy, Pálvölgy, Szépvölgy. Apósom időnként még használta levelei végén a keltezés előtt a Szépvölgy megjelölést, ezt idé­zem föl most én is azokra a régi időkre emlékezve. Férjem szülei arra törekedtek, hogy a családot együtt tartsák, így a családi ház úgy épült meg, hogy a felső szinten már eleve kialakítottak egy lakást Péter nővére, Erzsi és férje, Karesz (Simon Károly) számára, majd egy átmeneti együtt lakás után, a ház kibővítésével mi is önálló lakáshoz jutottunk. Péter családja szeretettel fogadott be, számomra mégse volt könnyű a beilleszkedés. Egy egészen más stílusú közegbe kerültem, s talán furcsának tűnik, de legjobban az otthoni humor hiányzott. Most derült csak ki, hogy 200

Next

/
Thumbnails
Contents