Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Enricoval és feleségével Arezzóban:

Lechnemé Kovács Ildikó, Elsa és Enrico Bemazzani, Lechner Ágnes

Amikor ott álltunk a Petrarca Színház színpadán, majd mikor az eredményhirdetésekre vártunk, és a műsorközlő kellemes hangján felhangzott, hogy „primo classificato Coro Municipale della Cittä di Veszprém", vagyis „első helyezett Veszprém Város Vegyeskara", és az addigi feszültséget felváltotta a kitörő öröm - ezt csak átélni lehet, leírni nem. S nekünk ez háromszor is megadatott, hiszen mind a három kategóriában elsők lettünk. A verseny után még egy gálaesten szerepeltünk, amit a rádió és a TV is közvetített. Arezzói tartózkodásunk alatt meglátogatott bennünket a még Debrecenben megismert Enrico Bemazzani barátunk és felesége, akiket Olaszországba érkezésünkkor egy lapon értesítettem ottlétünkről.

A három első helyezés jelentős pénzjutalommal is járt, ez tette lehetővé, hogy felkereshettük Rómát, Firenzét és Velencét. Rómában egy autóbuszos városnézés keretében ismerhettük meg a legnevezetesebb műemlékeket, de Ostiában élvezhettük a tengeri fürdőzést is. Firenzében a város leghíresebb műemlékein kívül még az Uffizi Képtár gyűjteményét is megcsodálhattuk, majd Velencében felejthetetlen élményekkel gazdagodva vettünk búcsút Olaszországtól.

A kórus további szárnyalása, nyugodtan mondhatjuk, diadalmenete Arezzó után következett, számomra azonban a legkiemelkedőbb emlék marad, mivel az életem nem sokkal ez után úgy alakult, hogy búcsút kellett vennem Veszprémtől és így a kórustól is. 1966-ban ugyanis ösz- szeházasodtunk Péterrel, s bár az 1966-os II. Debreceni Bartók Béla Kórustalálkozón még részt vettem, de ezeket a napokat már inkább búcsúzásként éltem meg, és gondolatban arra a szerepre készültem, ami egy új környezetben, új családban várt rám.

191