Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)
Az együttesek tehát lelkesen készültek az első bemutatkozási lehetőségre, de erre már csak a következő évben kerülhetett sor, ugyanis a történelem közbeszólt. Amikor korábban legidősebb testvérünk Zoltika elvesztéséről írtam, említettem, hogy ő október 23-án hunyt el, ezért szüleim, ameddig erejük engedte, mindig ezen a napon keresték fel Iregen a sírját, s több alkalommal én is velük tartottam. így volt ez 1956-ban is, s mivel ezeknek az utaknak elmaradhatatlan része volt Kaplonyiéknak, vagyis Magda néniéknek a meglátogatása, így velük együtt hallgattuk a rádióból az első híreket a forradalmi mozgolódásokról. Náluk volt Magda néni jó barátnője Otti néni is, aki Anyu felvetésére, hogy vajon miért van az, hogy a forradalmak a tavasz mellett gyakran törnek ki ősszel is, kedvesen raccsoló kiejtésévek ezt mondta: „Forr a bor!” Aztán latolgatták a várható esélyeket, de bármennyire kívánták volna ők is, mint ahogy sokan mások, nem tudtak igazán bízni abban, hogy a Szovjetunióval szemben bármilyen ellenállás eredményre vezethet. Ezekre az iregi utakra Apu igénybe vehette a vállalati autót, amit hazafelé tartva már többször igazoltattak. Hazaérve tovább figyeltük a budapesti eseményeket, de mint kiderült, Veszprémben is lezajlott már az első komoly megmozdulás, az egyetemisták nagygyűlése a Petőfi Színházban, ahol a szegedi, miskolci társaik üzenetét átvéve az ellenállás megszervezéséről egyeztettek. 25-én este szervezték az első nagy tüntetést, melyen a város a forradalom mellé állt, a következőt pedig 26-a délelőttjén, amelyiken már iskolánk is részt vett. A jelszavak nagy része ugyanaz volt, mint az ország más városainak tüntetésein, ma is magam előtt látom az egyik sor szélén haladó Horváth Géza tanár urat, amint lelkesen skandálja a „lengyel-magyar barátság" jelszót, a kollégisták viszont saját kívánságukat fogalmazták meg a következő jelszóban: „Szegényházban nem leszünk, Davidikum kell nekünk!" A közös akarat, a közös cél azonban az volt, hogy végre szabadok legyünk, ne legyenek megszállók az országban, szűnjön meg a szovjet mintára kiépített diktatúra és egy élhető és igazságos rend váltsa fel a rettegéssel teli éveket. Bevallom, a városban zajló további eseményekről, a nemzetőrség megalakulásáról, a Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács létrejöttéről és tevékenységéről én akkor nem sokat tudtam, mint ahogy a város egyes részein folyó harcokról sem. Az is csak később vált világossá számomra, hogy az alsóvárosi temető hősi parcellájában, október 29-én eltemetett főiskolás fiú, Szalai István a mosonmagyaróvári sortűz áldozata lett, hiszen a véres valóságot ezekről a sortüzekről is csak később tudtuk meg. Akkor, november 1-én a temetőben csak azt láttam, hogy a forradalom első veszprémi áldozatának sírját virágok borítják, 166
