Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Veszprémi születésemmel egyben „beleszülettem" a kétféle „e" hangzó, a nyílt „e" és a zárt „ё" használatába. Olyan kincsünk ez, amit kár lenne hagyni kikopni nyelvhasználatunkból, s főleg nem „kiirtani", ahogy ezt sajnos sokszor tapasztaltuk, tapasztaljuk. Kiváló személyiségek emeltek szót a zárt „ё" védelmében, Kodály Zoltán, vagy a filozófus, református lelkész Fülep Lajos. Nyelvművelők egy kis csoportja ma is vívja szélmalom harcát ennek a kincsnek megőrzéséért, szeretnék elérni, hogy a kétféle hangzót írásban, nyomtatott szövegekben is megkülönböztessék, de ez sajnos, biztosan nem fog megvalósulni. Pedig valamikor valóban jelölték a zárt „ё" hangzót. Nemrég láttam egy ismeretterjesztő filmet Benyovszky Móricról, amelyben említették, hogy fennmaradt édesapjának egy levele ezzel az írásmóddal. Több kódexben is használták ezt a jelölést, de pár évtizede, az én gyermekkoromban, a Kodály kórusművekben is pontosan megjelentek a kétpontos „ё" betűk. Tudom, hogy a nyelvjárások nem tanulhatók, sokan már meg se hallják a különböző „e" hangzók közötti eltéréseket. Mégis jó lenne, ha legalább azok, akik még környezetükben megtanulták ezt, az ország legnagyobb részére jellemző nyelvjárást, nem próbálnák meg elhagyni, levetkőzni, félve, hogy túlságosan vidékinek tartják őket. Kiejtésben már az én zárt „ё" hangzóim is megkoptak, de tudom, és belső hallásommal hallom is, mikor, melyiket kell ejteni.

A veszprémi dolomit sziklák alatt

15