Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Disznót még ebben az időben is tartottunk, szokás szerint mangalicát, már az iregi idők óta. Pali természetesen neki is adott nevet, így aztán Osztrigának, becézve Osztrigzsának hívtuk. Ahogy már írtam, Apu mindig későn jött haza a munkából, s mielőtt belépett a konyha felőli bejáraton, röfögést imitálva odaköszönt a legalább 15 méterre lévő óljában már nyugovóra tért Osztrigzsának, „aki" erre mindig előjött és ugyanúgy visszaköszönt. Szegény, ő viszont nem kerülte el a sorsát.

Aput jellegzetes humora a legnehezebb időkben sem hagyta el, ezt mutatja a következő történet is. Látva, hogy én milyen eredményesen írom a leveleket Mikulásnak, Jézuskának, gondolta, ő is megpróbálja, hátha az ő kérése is meghallgatásra talál. Stílusosan egy tőlem kért macis levélpapírra írta levelét a Mikulásnak, s tette ki ugyanúgy az ablakba, ahogy én szoktam. A levél szövege a következő volt: „Kedves Mikulás Bátyám! Kétségbe ejtő az én sorsom. Nadrágtartóm totaliter tönkrement, maholnap vihetem a nadrágom a kezemben, hacsak nem akarok megbotránkoztató jelenetek okozója lenni. Ugyanígy állok a harisnyatartóimmal is. Ezért arra kérlek, kedves Bátyám, ha van elég gubád rá, könyörülj rajtam és hozz nekem egy nadrágtartót, meg egy pár harisnyakötőt, vagy ha ezt nem teheted, járj közben a Jézuskánál, ő könyörüljön meg rajtam. Abban a reményben, hogy nem tolsz ki velem, mély tisztelettel üdvözöl LechnerApu" Nem emlékszem már, hogy teljesült-e a kérés, de gondolom, az alapos indoklás alapján Apu megkapta a kért ajándékot.

1949. december 21-én az egész ország megünnepelte Sztálin 70. születésnapját. Emlékszem, Anyu az előtte lévő napok valamelyikén mérgesen, dohogva jött haza a városból, hogy nem tudta, mi lehet az a sok hetvenes a megyeház ablakaiban, próbálta őket összeolvasni, mikor aztán rájött, hogy ez is az ünnepi dekoráció része.

Az iskolában a fakultatív hittant ekkor egy fiatal apáca tanította, s a hittanórák a kötelező órák után voltak. Az év vége felé történt, hogy Kerényi tanító bácsi szokása szerint így fejezte be az utolsó óráját: „gyerekek, mára végeztünk, a hittanosok maradjanak itt, a többiek mehetnek haza". Ez a mondat aztán egyik osztálytársunktól elindítva, megfelelő helyen úgy hangzott el, hogy „a tanító kényszerítette a gyerekeket, hogy maradjanak ott hittanórán", s ezzel igazolást nyert a vád, miszerint a klerikális Kerényi tanító „méte- lyezi" a gyerekeket. Nemrég a tanító úr idősebbik fia, dr. Kerényi László mesélte el, hogy édesapjuk zaklatása már korábban megkezdődött. Azt is felidézte, hogy a fényes szelek fiataljai tüntettek a házuk előtt, és ő, mint nyolc éves kisfiú, az öt éves Imre öccsével reszketve leste a zsalu résein át, hogy vajon mi fog történni. A fő vád az volt édesapjuk ellen, hogy vasárnaponként a székesegyházban orgonáit a nagymisén. A család a zaklatások

142