Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Iskoláinkban a korábbi évek magas színvonalú oktató és nevelő tevékenysége új színekkel is gazdagodott. Az Angolkisasszonyok Intézetébe az 1947-48-as tanévben egy kitűnően felkészült, fiatal énektanárnő került, név szerint Mater Mária Sczucynsky (ejtsd: Su- sinszki), lengyel származású apáca, s bár ő az iskola felső tagozataiban tanított, mégis meghatározó élményem fűződik hozzá. О már a Kodály módszer szerint tanította az éneket, s a maga zene iránti rajongását úgy tudta átadni tanítványainak, hogy azok szívvel- lélekkel énekelték az akkor még újdonságnak számító kórusműveket, mint pl. Kodály Pünkösdölőjét, vagy Bárdos Lajos Magos a rutafa című művét. A Pünkösdölő „En kicsike vagyok" kezdetű gyermekdal betétéhez Mater Szcucynsky a második és harmadik osztályt tanító apácáktól azt kérte, válasszanak ki 20 kislányt, akik ezt majd az iskola dísztermében, egy ünnepi hangversenyen a Kékmadár énekkarral együtt éneklik. A válogatáson én is megfeleltem. Ettől az eseménytől számítom az énekkaros múltamat, amelynek olyan sok szép élményemet köszönhetem, de azt a boldog büszkeséget talán egyetlen siker, vagy elismerés sem múlta fölül, mint amikor két „nagylánytól" átvehettem a Kékmadár énekkar jelvényét egy, a blúzunkra varrható embléma és egy kis kitűző formájában.

Az Angolkisasszonyok Intézetének egyik osztálya és a „Kékmadár énekkar" emblémája

122