Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Iván és társai mind egészen fiatal emberek voltak, akik már évek óta, szinte gyerekként a fronton harcoltak. Veszprémben egy autópark őrzése volt a feladatuk, amit Iván irányításával végeztek, aki, emlékeim szerint „nyereségesen" látta el ezt a feladatát. Iván egyébként nem orosz, hanem ukrán volt, mégpedig egy valamikor jobb napokat látott földbirtokos fia.

Korábban már írtam az én szép babaszobámról, amelyet valamelyik karácsonyra kaptam. Nos, ezt a mi csehbányái tartózkodásunk alatt ellopták, ami miatt én persze vigasztalhatatlan voltam, s ki mástól várhattam volna kárpótlást, mint a jézuskától. Anyu mesélte, hogy már túlságosan jó voltam, mire ő egyszer meg is kérdezte tőlem: „Kislányom, mért vagy te mindig ennyire jó?" A válaszom ez volt: „Azért, hogy a Jézuska sajnáljon meg, és hozza vissza a babaszobát". Mit volt mit tenni, Anyu tájékoztatta Aput, hogy itt most a Jézuska becsületét kell megmenteni, és újra nekiláttak éjszakánként az asztalos munkának, varrásnak, hímzésnek, hogy minden időre kész legyen, és karácsonyra a Jézuska vissza tudja hozni a babaszobát. Iván sokszor együtt virrasztott velük, gondolom, segített is, amit tudott, selyempapírt vagdosni, szaloncukrot csomagolni.

A tulajdonos büszkeségével foglalok helyet babaszobám mellett, a háttérben a fiúk

103