Lechner László: Családtörténet két szólamban 1. Veszprémi vagyok? - Veszprémből Veszprémbe 3/1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)
Veszprémi lettem - A megszállókkal társbérletben
alkalmazottat is fogadtak! Egyszer aztán történt valami, ami minket is meglepett, amikor már tőlünk elmentek, egy napon több házból női sírás hallatszott ki. Többeket kérdeztem a környékünkön, hogy miért sírnak az oroszok? Azért, mert haza kell menniük, volt a válasz. Felmerült bennem a kérdés, milyen ország lehet az, ahova sírva mennek haza? Ok már tudták, hisz onnan jöttek. Aztán mi is megtudtuk az onnan visszatért hadifoglyainktól, akik elmondták, hogy ott kint a civil lakosságnak sem volt sokkal jobb sora, mint nekik a szögesdrót mögött. A háború alatti és az utána következő események érthetően édesanyánkat terhelték meg a legjobban félelemmel, szorongással, megalázással, de fizikai és lelki igénybevétellel is. Ideggörcsös rohamai jelezték betegsége súlyosságát, ezért orvosi intézkedéssel pszichiátriai gyógykezelésre utalták be a Visegrádi Idegszanatóriumba. Többhetes távolléte fölborította családi rendünket, de az életnek menni kellett tovább. Másik oldalon tetteinket a folyamatos talpra állás, a régi, békebeli kerékvágásba való visszatérés törekvése jellemezte. Ebbe természetesen bele tartozott a régi játszótársak, fiú és leány pajtások újbóli mozgósítása és a társaság kibővítése is. A régiek közül egy kivétellel baj nélkül úsztuk meg a háborút, nevezetesen Scherer József iskolatársunk kényszerült két évet tölteni orosz hadifogságban. Rerum natura szerint változott a jellege a leánytársasággal közös programjainknak, beleértve ebbe a De Chatel-házia- kat is, hisz a derék korosztályunk éppen ekkor lépte át a felnőtté váláshoz vezető mutáció időszakát. Szívesen vettünk részt ekkor még az egyébként kisgyermekes szánkózásokban is tán olyan új élmények megélésével, amilyeneket régebben nem éreztünk, ha lányokkal együtt ültünk szánkóra... Érzelmeinket megmozgató esemény volt az is, mikor a háborúból fölocsúdva, még a gimnázium félig romos állapota idején 1946 februárjában tánciskola rendezéséhez járult hozza a Piarista Gimnázium és az Angol- kisasszonyok Sancta Maria Intézetének vezetősége. A Pallos János tánctanár vezetésével folyó gyakorló táncdélutánokat az Angolkisasszonyok tornatermében rendezték. Ettől kezdve ahol lányos ház és megfelelő lakás volt, az anyukák ösztökélésével különböző rímeken zsúrokat tartottak elmaradhatatlan táncprogramokkal. Volt egy másik ága is a felserdülő fiatalok érzelmi életének a kiteljesítése terén. A Piarista Gimnáziumban már a háború alatt kivirágzott népi kulturális csoport erőteljes fejlődése a háború utáni időkre esett. Ennek tanári támogatója éppen a mi osztályfőnökünk, Helyes László volt. Ebbe a munkába, főleg a Böröcz József és Gabriella testvérek közvetítésével az Angolkisasszony és Piarista intézetekben utriusqua (mindkét részről) 64
