Lechner László: Családtörténet két szólamban 1. Veszprémi vagyok? - Veszprémből Veszprémbe 3/1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)
Válaszutak előtt, pályakezdés, családalapítás Veszprémben - Pályakezdés, családalapítás Veszprémben
Eredetileg úgy gondoltuk, hogy a házasságkötés és a diplomaírás közel azonos időre esik, ezzel szemben a lakásígéret miatt másképp alakultak a dolgok. Az egyetemi tanulmányok utolsó, a házasság első éve átfedésbe került. A polgári esküvőt 1955. július 16-ra tűztük ki szerény ceremóniával. Érdekességként említem, hogy 1955-ben újra bekeménye- dett a gazdaságpolitikai helyzet, ezért a tőkehús eltűnt az üzletekből, a népesség gyarapodását viszont támogatta az állam, ezért ha vitt valaki egy igazolást az anyakönyvi hivataltól az esküvőről, ennek fejében a vágóhídon kapott 1 kg húst a lakodalmi ebédhez. A kapott lakásunkba, ami a Hóvirág telep 1. számú épületében volt, szeptemberben költöztünk be, mint új házasok. Jó helyen volt a lakás, Ágnesnek pár perc gyaloglás volt az egyetem, ahol a házimunkák mellett volt ideje hallgatni az előadásokat, először egyedül, aztán hamarosan már „ketten". Abban az időben ugyanis az első gyermeket a szülők nem tervezték vagy vállalták, hanem kapták ajándékba egymástól Isten segítségével. A diplomaírást is megzavarta már a várandós állapot, de ez a nyár mégis örömteli várakozással indult. Első lakásunk részlete a maga egyszerűségében 125