Benkő Lajos: Veszprémtől Pockingig. Napló, 1945. március 2. - október 2. - Veszprémből Veszprémbe 2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Előszó

Köszönettel tartozom В. Stenge Csabának, Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltára igazgatójának, aki szakmai tudásával segítette Benkő Lajos naplójának kiadását. О írta meg Benkő Lajos részletes életrajzát 2010-ben, a most kiadásra került forrás Veszprémre vonatkozó részét jegyzetekkel ellátva 2011-ben jelentette meg a Veszprémi Szemle vá­rostörténeti folyóiratban. 2014-ben pedig a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárában megrendezésre került „A veszprémi Pumák, a veszprémi 101. vadászrepülő ezred története" c. kiállítás lét­rehozásában, mint kurátor működött közre. A forrás feldolgozásában és a jegyzetek megírásában is nagy segítséget nyújtottak ezek a munkák. Köszönetem szeretném kifejezni a kötet megjelenésével kapcsolatban Benkő Lajos lányának, Radnai Évának is, aki a naplót, és Benkő Lajos személyes tárgyait, családi ereklyéit rendelkezésünkre bocsátotta, és mindvégig figyelemmel kísérte a kötet előkészítésének munkáit. A Szerkesztő

Next

/
Thumbnails
Contents